A Nasty: A tenisz fenegyereke című dokumentumfilm premierje május 24-én, pénteken lesz a Maxon. Az Hbo Max (Hbo Documentaries Europe) és a román Libra Films koprodukcióját 23 országban mutatják majd be a Max streaming platform európai elindulásának hetében, nem sokkal a film cannes-i premierjét követően. A Nasty producere Cosmin Hodor, Tudor Giur
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar kormány – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a termelők és a borászok mellett áll. Partnerként segíti a változásokhoz való alkalmazkodást.
Az E.On Hungária vállalatcsoport felelős a teljes Dunántúl, valamint Budapest és Pest vármegye nagy részében a villamosenergia-hálózat üzemeltetéséért, azaz több mint 5 millió lakos villamosenergia-ellátásáért. A hálózat működését komplex üzemirányítási szoftveren (Scada-rendszer) keresztül ellenőrzik, illetve irányítják. Az e megoldás korszerűsí
Az Európai Unió Tanácsa pénteken felfüggesztette négy „sajtóorgánum”, az Európa Hangja (Voice of Europe), a RIA Novosztyi, az Izvesztyija és a Rosszijszkaja Gazeta műsorszolgáltatási tevékenységét az Európai Unióban arra hivatkozva, hogy az érintett médiumok orosz propagandát terjesztenek és támogatják az Ukrajna elleni háborút. A tanács közleménye
Sok szakma megköveteli, hogy rugalmasan gondolkodjunk és improvizáljunk egész nap – de az állandó nyomás akadályozhat bennünket a találékonyságban. Aki állt már nyilvánosság előtt, egészen biztosan megtapasztalta, hogy a szorongás, a félelem, a nyomás lebénítja az elme kreativitását. A tudomány az elmúlt években kezdte vizsgálni az ún. kreativitási
A Novo Nordisk által végzett tanulmány szerint a Wegovy nevű gyógyszerét szedő betegek négy év elteltével átlagosan 10%-os súlycsökkenést értek el. Megnéztük, mekkora volt az internetes keresési érdeklődés a Wegovy iránt az elmúlt években és napokban világszerte, valamint Magyarországon. Emellett megnéztük azt is, hogyan teljesít a Google-keresések
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/20. heti, pénteki nyerőszámait. Ezúttal nem született telitalálat, a legmagasabb magyar nyeremény a 4+2-es nyerőosztályban volt, amivel 1 szerencsevadász 4,1 millió forintot nyert.
Május 17. és június 15. között több alkalommal is aukciós eseményt szervez a Nagyházi Galéria és Aukciósház olyan műalkotások bemutatásával, amelyek nemcsak a nagyközönség, de még az érdeklődők előtt is kuriózumnak számítanak. A Nagyházi Galéria és Aukciósház tavaszi aukcióján többek között 15-17. századi reneszánsz és barokk festmények, bronz ki
A digitális kriptopiacra özönlő retail befektetőket a közösségi média kripto influenszerei gyakran bombázzák befektetési tanácsokkal. Ezek az önjelölt guruk betekintést
Szakemberek a magasabb minőségű gabonák termesztésére ösztönzik a magyarországi gazdálkodókat, akiknek így nem kellene a silányabb ukrán árukkal versengeniük.
Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából a mostani bevallásukban, mint tavaly, az eSZJA portálra belépők száma pedig meghaladta a 4 milliót – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, szombaton az MTI-vel.
A Hajrá Magyarok! felirattal nemcsak a bajnokokat és a válogatottat éljenzi, hanem az együtt átélt izgalmakat és az elsöprő erejű közös szurkolást is ünnepli. A nemzeti színeket is idéző külső a jól ismert gyógynövénylikőrt, az eredeti Unicumot rejti. A limitált üveg megszerzéséért érdemes bevetni a trükkös cseleinket, hogy az Unicum focipalackk
Az uniós áfaszabályok kijátszásával próbálta csökkenteni fizetendő adóját egy motorkerékpárokat értékesítő társaság Bács-Kiskun vármegyében, a fiktív eladások hátterét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy másik tagállam adóhatóságától kért információkkal göngyölítette fel.
Egy orosz bíróság elrendelte az UniCredit olasz bankcsoport egyes eszközeinek, számláinak és ingatlanjainak, valamint két leányvállalata részvényeinek lefoglalását egy meghiúsult gázprojekt miatt indított per keretében, összesen 462,7 millió euró értékben – írja a Reuters.
Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Pr Szövetség, ahol az új örökös és tiszteletbeli tagok megválasztása mellett a közgyűlés a 2023-as beszámolót is megvitatta és elfogadta. Beszámolója során Sztaniszláv András, az Mprsz elnöke kiemelte, hogy a jelenlegi elnökségi ciklus fókuszában az utánpótlás képzése, illetve a pr stratégiai szerepe van. Az
Inkább eladói fölényt lehetett látni a pénteki kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap, a szójabab 0,9 százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett, a kukorica stagnált, a repce kurzusa pedig pluszb
Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából a mostani bevallásukban, mint tavaly, az eSZJA portálra belépők száma pedig meghaladta a 4 milliót - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Mindenki az elektromos autózásban látja a jövőt, vagy mégsem? Több sötét felhő is gyülekezik, miközben az Eu 2035-ig szeretné a belső égésű motorokat alternatív hajtásúakra cserélni, amibe a hidrogén is beletartozik. A nagy autógyárak már elkezdték az átállást, de ami a jövőt illeti, óvatosak. Pedig az innováció és összefogás nélkülözhetetlen lenne
Az idén is folytatódott az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Öposz) nyugdíj- és egészségpénztárainak vagyongyarapodása, az összesített megtakarítás 2024. első negyedévében már meghaladta a 2000 milliárd forintot, ami egy év alatt több mint 440 milliárd forintos, azaz közel 28 százalékos növekedést jelent. Az összesített taglétszám 2,1 milliór
A Forma 1 szponzorok között az utóbbi időben előre törtek a fintech vállalatok. Ezek a szolgáltatók, mint a Cash App, az autóverseny izgalmas világában keresik a globális láthatóság és a márkaépítés új lehetőségeit. Ezek segítségével közvetlen kapcsolatba léphetnek a sportág fiatal és technológia-orientált rajongótáborával. Az idei idényben legnagy
Szakemberek a magasabb minőségű gabonák termesztésére ösztönzik a magyarországi gazdálkodókat, akiknek így nem kellene a silányabb ukrán árukkal versengeniük.
Újra a gazdálkodókat kell az uniós agrárpolitika középpontjába állítani, ez a magyar EU elnökség egyik prioritása – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Janusz Wojciechowskival az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosával egyeztetett.
Akinek a kertjét megszállták már ezek a – jóindulattal is – visszataszító küllemű puhatestűek, az pontosan tudja, hogy nem könnyű elüldözni őket. Mert a meztelencsigák, ha számukra kellemes veteményest vagy virágágyást találnak, addig maradnak, amíg mindent fel nem falnak.
A World Happiness Report szerint Mauritius áll az első helyen áll a boldogságszakadék listán. Hatalmas a különbség az idősebb felnőttek és a fiatalok boldogsága között.
Az AHA Budapest projektben modern lakásokat terveznek egy üresen álló iskola épületébe Újpesten. Ha működik a modell, más elhagyatott helyszíneket is felújíthatnak majd – de a bérlakásrendszer körüli problémák jóval túlmutatnak a lakásállomány állapotán.