Miután a múlt heti Kormányinfón már Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy május 8-10. között Magyarországra látogat Hszi Csin-ping kínai államfő, hétfőn a kínai külügyminisztérium felfedte az európai ötnapos körút néhány fontos részletét.
A csatlakozást követő, elmúlt 20 évben, az EU támogatásával mintegy félmillió projekt valósult meg, több mint 25 ezer milliárd forint értékben, ötszázezernél is több projektet sikerült tető alá hozni, a magyar befektetéseknek több mint 50 százaléka európai uniós támogatással jött létre hangzott el az Magyar Közgazdasági Társaság szakmai fórumán.
A Mandiner is megszerezte a teljes rendőri jelentést Magyar Péter és Varga Judit korábbi, drámai veszekedéséről és közzé is tették a dokumentumot, így pedig beigazolódott az az egy ideje már terjedő iparági pletyka hitelessége, hogy a HVG, ahonnan nemrég négy kulcsfigura, köztük a lap felelős szerkesztője és a portál egyik legismertebb újságírója,
Interjút adott az InfoRádiónak Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója többek között a közgyűlésen már említett történelmi bankvásárlásról, az oroszországi leányvállalat helyzetéről és a banki különadók negatív hatásairól is beszélt. A hazai részvénypiaccal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelye
A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb légitársasága büszkén jelenti be, hogy ismételten a legvonzóbb munkáltatónak választották a szállítmányozás és logisztika kategóriájában a Randstad Hungary 2024-es átadóján.
A Curtin Egyetem új tanulmánya kimutatta, hogy a kevésbé „gázos” tehenek tenyésztése és a mezőgazdasági területek természetes állapotukba történő visszaalakítása jelentősen mérsékelheti a metánkibocsátás emelkedését, ami jelentős szerepet játszik az éghajlatváltozásban.
A történelmi Badacsonyi borvidék évek óta nagy sikernek örvendő rendezvénysorozata a Bortriatlon, és ennek első tematikus állomásaként, 2024. május 3-5. között rendezik meg a Szürkebarát Hétvégét.
Az ukrán bíróság április 26-án, pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter őrizetbe vételét, mert állítólag részt vett mintegy 7 millió dollár értékű, állami tulajdonban lévő földterület illegális megszerzésében.
Nagy az esélye az EU-tagságra Montenegrónak a német kancellár szerint, a montenegrói miniszterelnök szerint pedig a jogállamiság erősítése német befektetőket is becsalogathat az országba, akiknek ez szintén fontos.
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. Az 5.5G technológia valós idejű, interaktív és magával ragadó digitális élményt ígér egy olyan világban, ahol a várakozások szerint már jövőre több mint 30 milliárd eszköz k
Ausztrália pénzügyi szektora jelentős változások előtt áll, mivel 2024-ben több nagy Bitcoin-alapú, tőzsdén kereskedett alap (ETF) bevezetésére készül. Ez az
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan figyelik az internetes kereskedelem csatornáit, köztük a közösségi oldalak csoportjainak adásvételeit. Ellenőrzéseikkel ezekből a zárt fórumokról is sikerrel szűrik ki az illegális termékeket árusítókat. Ezúttal Heves vármegyében buktattak le egy ilyen árust, olvasható a NAV honlapján
Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése szerint.
Egyre több területen, így ma már az ingatlanvásárlás folyamatában is megkerülhetetlen a fenntarthatóság, hiszen egyre fontosabb szemponttá válik, egyre több befektető és vásárló keresi az olyan ingatlanokat, amelyek környezetbarátnak, fenntarthatónak számítanak. Nem egyszerű ez természetesen a nagyvárosok közepén, így Budapesten sem. Vajon mi a hel
Más szelek fújnak a befektetési piacokon: a két számjegyű hozamok időszakának vége, ám a lelassult infláció feletti reálhozamot most is el lehet érni a K&H szakértőiszakértők szerint. Ehhez érdemes a deviza- és a fenntarthatóságra fókuszáló befektetésekkel is számolni, ami ma már nem pusztán lehetőség, sokkal inkább elvárás.
Nem lankadt az érdeklődés a TV2 legnépszerűbb tavaszi műsora iránt, a múlt héten is kiugróan magas nézettséget hozott a Házasság első látásra. Az RTL-es produkciók közül kikapott a Gólkirályság, viszont a Házon kívül főműsoridőbe való áthelyezése jó lépésnek bizonyult. Április utolsó teljes hetét a TV2 nyerte, minden fontos célcsoportnál. Főműsorid
Megható, példamutató és ritka történet az övék, egyben tanulságos is. Nem gyakori, hogy egy hathónaposan vásárolt csikó egész életét ugyanazzal a lovassal élje le,.
Továbbra is kiemelkedő a fővárosi agglomeráció vándorlási többlete: az elmúlt húsz évben több településen is megduplázódott a lakosságszám, a megnövekedett kereslet pedig áremelkedéssel járt – állapították meg az Otthon Centrum elemzői.
Akadálymentes és mozgásfejlesztő játszóeszközökkel, négy új fával és majdnem 900 négyzetméternyi zöldfelülettel átadták a klímatudatosan megújított Szabadság téri játszóteret - közölte Budapest V. kerületének önkormányzata hétfőn az MTI-vel.
Az ország nagy részén lényegesen lassabban zajlik a felzárkózás, mint a fővárosban – többek közt erről is beszélt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai fórumán.
Magyarország Kormánya közel 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is. A Muzsikáló Magyarország program célja a hagyományos kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. A Ko
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból.
Az afrikai kertészeti termelésben – ami a kontinens gazdaságának egyik meghatározó ága – a digitalizáció jelentheti az egyik lehetséges kitörési pontot. Ehhez azonban számos területen (jogalkotási, információbiztonsági, stb.) előrelépés szükséges.
A magyar autópálya hálózat 35 évre kiszervezett üzemeltetése és további szakaszok építése legalább 15,1-17,3 ezer milliárd forintba fog kerülni – írja a Szabad Európa az általa kiperelt szerződéses mellékletek alapján. Ezek az összegek jóval nagyobbak, mint amelyek eddig ismertek voltak (12,6 ezer, illetve 13,7 ezer milliárd forint) korábbi számítá
Naponta legalább öt adag zöldséget vagy gyümölcsöt kellene fogyasztanunk az egészségünk megőrzéséhez a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása alapján, azonban ettől még jócskán el vagyunk maradva. Sőt, európai összehasonlításban is lenne hova fejlődnünk. Az azért bizakodásra ad okot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint
Útfelújítás volt a reptér melletti csomópontban. A BKK egy rövid kerülőutat használhatott, de a taxiknak jó nagyot kellett kerülniük, amit az utasok fizettek ki.
Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást, azonban annak ellenére, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az esetek többségében ez a legelőnyösebb eszköz mind a vállalkozások, mind azok hitelezői számára, egyelőre a szakmai körökben is
A Magyar Cetelem Bank nevében ismételten adathalász telefonhívásokkal támadnak csalók- adta ki a figyelmeztetést a bank. Az adathalász kísérletek, csalások célja, hogy az elkövetők olyan adatokat csaljanak ki gyanútlan személyektől, amelyeket felhasználva hozzáférhetnek a csalás elszenvedőjének pénzéhez.
Két forgatókönyvet is felvázolt az egyik neves londoni elemzőműhely, az Oxford Economics arra, hogy mi várható a kínai gazdaságban, ha ismét Donald Trump lesz az amerikai elnök, tekintettel arra, hogy Trump újra vámszigorításokat és egyéb lépéseket helyezett kilátásba. Úgy látják, hogy a markánsan negatív hatásoknak a második Trump-kormányzat eseté
A hármas bankfúzió 2023. áprilisi lezárultát és az egyesült MBH Bank Nyrt. létrejöttét követő első éves rendes közgyűlését tartotta meg ma a hitelintézet.
A G7 csoport energiaügyi miniszterei hétfőn előzetes technikai megállapodást kötöttek a széntüzelésű erőműveik 2030-as évek eleji leállításáról, ami fontos lépést jelent a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése felé, miközben mérlegelik a cseppfolyósított földgáz orosz importjának korlátozását is - jelezte Gilberto Pichetto Fratin olasz