A szlovák pénzügyminiszter felvetette a lakossági állampapírok bevezetésének lehetőségét, ezzel Szlovákia az újabb ország, amely reagálna az egyéni megtakarítók növekvő állampapír-keresletére Európában.
A családi házak átlagos négyzetméterára 10 százalékkal nőtt az elmúlt fél évben (2024 első és 2023 utolsó negyedévében) az ezt megelőző hat hónaphoz képest a fővárosi agglomerációban - közölte az Otthon Centrum.
A területi fejlesztési politika célja, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió (EU) öt legélhetőbb tagállama közé kerüljön - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a "20 éve az Európai Unióban - és a jövő." című konferencián hétfőn Budapesten.
Véget ért a betétekre vonatkozó kamatplafon, az állam is egyre kevesebb kamatot kínál a kisbefektetőknek, úgyhogy eljött a pillanat, amikortól a nagybankok is beszállhatnak végre a megtakarításokért folyó versenybe. Rövidebb lekötésre két számjegyű betéti ajánlatot is találnak a lakossági ügyfelek, akik egy vagy akár két évre több banktól is reálka
2023-ban negyedével kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban, mintegy százezer darabot a KSH friss adatai szerint. Az árak infláció alatt emelkedtek. Az inflációt is figyelembe véve a lakások reálértéke a 3 évvel ezelőtti szintre mérséklődött.
Az előző hetekhez képest valamivel pozitívabb képet fest a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: közel 60 milliárd forintnyi állampapírt vettek most a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb.
A Pensum Group Nyrt. 22 millió forint, részvényenként 11 forint osztalékot fizet a 2023-as üzleti évre - közölte a humánerőforrás-szolgáltatásokkal foglalkozó társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az új energiahatékonysági támogatás eddig megismert (de még nem végleges) részletszabályai minden tekintetben kiterjesztőnek mondhatók. A támogatás több és többféle ingatlanra, valamint több tulajdonos által is igénybe vehetőnek tűnik, mint eddig gondoltuk. Ez növelheti a lakossági keresletet, de építőanyag hiányra továbbra sem kell számítani. A ki
A nyári táboroztatás kérdése évről évre komoly fejtörést okoz a szülők számára. Ma már az időpontok egyeztetése mellett egyéb fontos tényezőket is figyelembe kell venniük a táborválasztáskor: a COVID-járvány hatására felértékelődtek a biztonsággal kapcsolatos szempontok, a gazdasági válság pedig arra kényszeríti a szülőket, hogy alaposan vizsgálják
15 országban több mint 15 ezer embert - köztük ezer főt Magyarországon - kérdezett meg a Revolut a nyári utazási terveiről. A magyarok leginkább júliusban nyaralnak idén, a legtöbben belföldön tervezik a pihenést (58%), külföldre csak a válaszadók 27%-a utazik. A külföldi célpontok közül a legtöbb magyar Horvátországba (a válaszadók 5,1%-a), Görögo
Lenne három alternatíva is, de… Hiába volt magasabb az állampapírok kamata régebben, ha egyszer most nincs jobb ezeknél, mert vagy az adó, vagy a kockázatok nyomják agyon a lehetséges versenytársakat. A kriptovaluták egyre inkább egy új eszközosztályt jelentek a befektetések világában. Erről beszélt a Trend FM reggeli műsorában Eidenpenz József, a
A nemzetközi átlaghoz képest jócskán felülteljesített a magyar tőzsde a hét első napján. A legjobban a hazai blue chipek közül a Telekom teljesített, de az OTP is erős pluszban zárt.
A hévízi Ajsa-Kühne Kft.-re 28 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A cég korábban egy pénzügyi intézmény kiemelt közvetítőjeként működött, megbízási szerződésének megszűntével pedig jogosulatlanul folytatta tevékenységét.
Megjelent az 1990 végéig megépült családi házak energiakorszerűsítését célzó Otthonfelújítási Program (OFP) társadalmi egyeztetésre szánt pályázati tervezete. Az OFP keretében online építőanyag árfigyelő rendszer indul, ami a többi ingatlan felújítási költségét alacsonyan tarthatja. - derül ki az ingatlan.com és a money.hu elemzéséből. Van olyan fe
A gyors technológiai fejlődés, a fenntarthatóság iránti fokozódó igény korszakában bizonyos munkaterületek jóval keresettebbé válnak. Az ezekkel a szakismeretekkel rendelkező munkavállalók iránti kereslet a magyar munkaerőpiacon is egyre növekszik. A Munkahelyeink.hu összegyűjtötte a kapcsolódó pozíciókat, illetve azt, hogy mire van szüksége a munk
A stabilcoinok a kripto-ökoszisztéma és a decentralizált pénzügyek szerves részét képzik. Az általában stabilizált árfolyammal, az esetek túlnyomó részében az
A Graphisoft Park SE részvényenként 70 eurócent osztalékot fizet 2023-es adózott eredménye terhére a forgalomban lévő "A" sorozatú törzsrészvényei után - tette közzé a társaság hétfői közgyűlésének határozatát a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Újabb fantasztikus tűzijátékot láthatunk a tőzsdén, most egy 500+ milliárd dolláros cég, a Tesla részvényárfolyama ugrott 13 százalékot. Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció itt.
A One UI 6.1 frissítéssel még több eszközön váltak elérhetővé a Galaxy AI funkciók, amelyekkel a Samsung elsőként a – 2024 februárjában megjelent – Galaxy S24 készülékeket látta el. A szoftverfrissítés a Galaxy S23 FE, Z Fold5, Z Flip5 és Tab S9 szériát érintette, az AI funkciók márciustól egyre több készüléken váltak elérhetővé, amelynek köszönhe
Az MNB 28 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a hévízi Ajsa-Kühne Kft.-re és azonnali hatállyal megtiltotta a felügyeleti engedély nélküli pénzváltási tevékenység folytatását.
Május 1-jén, szerdán csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is. Bruttó 3–3 forinttal kerül majd kevesebbe mindkét üzemanyag beszerzési ára, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
A nemzetközi átlaghoz képest jócskán felülteljesített a magyar tőzsde a hét első napján. A legjobban a hazai blue chipek közül a Telekom teljesített, de az OTP is erős pluszban zárt.
A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták.
A Duna House 4,454 milliárd forint osztalékot fizet, amelyből a törzsrészvényekre 4,292 milliárd forint, részvényenként 124,82 forint, a dolgozói részvényekre pedig 161,556 millió forint jut - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn, az éves rendes közgyűlését követően.
Több éves kutató és nemesítői munka eredményeként CPVO oltalom alá került a MATE Rudbeckia hirta fajtajelöltje, amely így hivatalos fajtává vált. A fajta zömök termetének és intenzív, sötétbarna virágszíneinek köszönhetően a ’Shady Girl’ nevet kapta.
Az OXO Technologies Holding Nyrt. a 2023-as üzleti évet 943 171 euró adózás utáni eredménnyel zárta, eszközállománya pedig 2 millió euróval 16,182 millió euróra nőtt - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán jegyzett, tőkebefektető vállalat hétfőn.
Bár az euró/dollár hétfőn lényegében oldalazott a makroadatok szempontjából rendkívül sűrű hét kezdetén, ezzel együtt a forint hétfőn késő délután kéthetes csúcsra ért 391 körül az euróval szemben, és így egy fontos technikai szintet kezdett tesztelni.
Az Esg kérdései kerültek a középpontba a Ii. Voszfeszt rendezvényen, amelyet Veszprémben tartottak április 25-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) és a Pannon Egyetem közös fórumán többek között arra biztatták a vállalkozásokat, hogy az Esg-vel kapcsolatos jelentéseket a szervezeti hatékonyság növelése érdekében is készítsék
Hétfőn 10 forinttal csökkentette a benzin és a gázolaj árát a kútjain a Mol, minden bizonnyal az árrés kárára. Ezt minden hazai szereplőnek le kell követnie, amely nem akar ügyfeleket veszíteni. A Független Benzinkutak Szövetsége szerint a lépéssel a kis kutak lehetetlen helyzetbe kerülnek, eddig kb. 5 forint hasznuk volt egy liter üzemanyagon - íg
Az ESG került a középpontba a II. VOSZFESZT rendezvényen, amelyet Veszprémben tartottak április 25-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Pannon Egyetem közös fórumán többek között arra biztatták a vállalkozásokat, hogy az ESG-vel kapcsolatos jelentéseket a szervezeti hatékonyság növelése érdekében is érdemes elkészíteni.
Sikerrel zárult az idei Szakma Sztár Fesztivál. Az esemény zárónapján 65 szakmából 21 agrárszakmában, az ország legjobb tanulói, összesen 63 diák részesült elismerésben, akik példát mutatnak a környezetüknek, iskolájuknak, településüknek, sok száz hozzájuk hasonló fiatalnak. A fesztivál ideje alatt a szakmai bemutatók során, a foglalkoztatószigetek
A Turul Méhész Egyesületnél a Covid miatti bezártságot követően eldöntöttük, hogy nem ritkán messzire, hanem sűrűn közelre szervezünk szakmai kirándulásokat. Ajánlom másoknak is, nekünk bevált!