Még egy hétig regisztrálhatnak a környezetért tenni akaró önkéntesek hazánk legnagyobb szemétszedési akciójára, a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! programsorozatra - hívta fel a figyelmet Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár a minisztérium hétfői közleménye szerint.
A Kolon-tónál oktatóközpont, a szegedi Fehér-tónál és a Vörös-mocsárnál bemutatóhelyek, a Nagyszéksós-tónál információs pont jött lére a vizes élőhelyek természeti értékeinek bemutatására - közölte Kiss Mónika az MTI-vel.
A kínai elektromos járművek túlzott kapacitásának visszaszorítása is szóba került Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter és Li Csiang kínai miniszterelnök vasárnapi, Pekingben tartott egyeztetésén.
A csökkenő kamatszint felpörgette a lakáshitelpiacot, a támogatott hitelek is jól mennek, a babaváró támogatásra is megmaradt a kereslet. A 13. havi nyugdíjból sokan fizették vissza a hiteleiket. Az állampapírkamatokkal pedig a jelek szerint a befektetők egy része még nem tudta, mit kezdjen, mert a bankszámlákon hevertek. Derül ki a Bank360.hu fris
A vártnál jobban csökkent Németország exportja, emellett az elmúlt négy hónap legkisebb áruforgalmi külkereskedelmi többlete alakult ki a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
A túlfűtött gazdaság, a magasan ragadt infláció és a tágas munkaerőpiac mellett az egyre megosztóbb jegybankári nyilatkozatok is hozzájárultak, hogy elbizonytalanodtak a puha landolásban reménykedő piaci szereplők.
"A jogi lépések nem megkerülhetőek" - így fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter egy hétfői sajtótájékoztatóján arra a kérdésére, hogy a kormány feljelenti-e a Spart.
Hatalmas közvetlen és közvetett károkat tudnak okozni a kibertámadások, de az uniós irányelvet követő októberben életbe lépő magyar kibervédelmi szabályozás betartása sem lesz egyszerű. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) kiberbiztonsági és kommunikációs szakértőjét, Bor Olivért kérdeztük.
Törökországban az ipari termelés februárban az előző havi 1,3 százalék után 11,5 százalékkal, 2022 februárja óta a legnagyobb mértékben bővült éves összevetésben a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) hétfői közlése szerint.
Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése, miért nehezebb a nőknek karriert építeni és miért javíthatna a rugalm
Az eredeti megállapodás szerinti ütemterv mentén halad a Mercedes új kecskeméti gyáregységeinek építése – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn közösségi média oldalán. Szijjártó Péter azt írta, hogy a mintegy
A Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication (SWIFT), amely eddig a bankok közötti határokon átnyúló üzenetváltást biztosította, most a digitális
2023 negyedik negyedévében jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma, kárainak összege, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt – mondta az InfoRádióban Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.
A K&H mobilbank működésében átmeneti kimaradások tapsztalhatók - ez az üzenet fogadja az ügyfeleket akik hétfő délután ügyet intéznének a telefonjukon keresztül.
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
A nagyméretű haszongépjárművet, a Nissan Interstart a megnövelt méretén túl sokoldalúság jellemzi, ami biztosítja, hogy a vásárlók egyedi igényeit is ki tudja elégíteni.
A Tegut német élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat automatizált üzletei vasárnaponként zárva tartanak, hogy megfeleljenek a német alkotmány évszázados tilalmának.
A magyar kisbefektetők egy részének sok pénz állt a házhoz. Egy új tőzsdei termékkel most a pénzüket egy mozdulattal Közép-Kelet-Európa legnagyobb cégeinek részvényeibe is betehetik.
A pénzügyi bűnözésnek mindenki kárvallottja, nem csak azok, akiktől pénzt lopnak el, mert ezek gazdasági és társadalmi következményei sokkal messzebb mutatnak. Ráadásul az ilyen típusú bűncselekmények gyakran összekapcsolódnak a kábítószer-kereskedelemmel, emberkereskedelemmel, terrorista akciókkal és más bűncselekményekkel, melyek gyakran szerveze
Márciusban újabb rekordot döntött Magyarországon a zöld rendszámmal forgalomba helyezett járművek száma, ami szorosan összefügg a február elején elindított vállalati e-autó beszerzéseket támogató programmal - közölte Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium.
Felsőoktatásban tanuló diákok ötleteire kíváncsi a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), akik idén immár harmadjára hirdetik meg revitalizációs versenyüket. A cél, hogy egy elhagyott épület vagy telek új külsőt és funkciót kapjon úgy, hogy eredeti értékei sem vesznek el.
A mémérmék internetes viccekből komoly piaci szereplőkké fejlődtek. Ahogy a 2024-es bikaszezon folytatódik, néhány kiválasztott érme a reflektorfénybe került. Ez
A Pécsi Tudományegyetem és a Prodiák Iskolaszövetkezet együttműködési megállapodást írt alá, hogy közös erővel alakítsanak ki egy olyan egyedülálló Hallgatói Karrierút programot, amelynek segítségével a diákok releváns munkatapasztalatot szerezhetnek már a tanulmányaik mellett, ezzel elősegítve a diplomaszerzést követő helyi elhelyezkedést, vállala
Amer Baroudi, az Nsave társalapítója, saját tapasztalatából merítve, felismerte a bevándorlók pénzügyi kihívásait, és rámutatott sokan nehézségekkel szembesülnek bankszámlanyitáskor egy új országban.
Legfrissebb cikkünkben a ma elérhető legjobb kriptovalutákat gyűjtöttük össze. Az Egyesült Államok gazdasága egyre strabilabb lábakon áll, a lazuló monetáris
Kezd kilábalni a hullámvölgyből az ingatlanpiac. Az első negyedéves tranzakciószámok az egy évvel ezelőtti évkezdethez képest majdnem 35 százalékkal magasabb forgalomról árulkodnak. Főleg a főváros éledezik – összegezte a legfrissebb adatokat az Otthon Centrum vezérigazgatója. Jól indult az év "Jól indult az idei év az ingatlanpiacon, az Otthon Cen
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával
Bár az év ezen időszakában már előbújnak a tavaszi napsugarak, a hőmérséklet esténként és éjszaka még mindig jelentősen visszaeshet. A termesztőknek ezt figyelembe kell venniük – de pontosan hogyan?
A Wells Fargo a mesterséges intelligencia iránti optimizmusra és a kamatszint esetleges csökkenésére hivatkozva megemelte az az S&P 500 indexre vonatkozó év végi célárát 5 535 pontra, ami a Wall Street-i cégek között a legmagasabb érték.