2024. április 7. vasárnap

ápr. 7
10:48
Áder János szerint szellemi környezetszennyezés is létezik (Alternatív Energia)
Szellemi környezetszennyezés is van, például hamis ideológiák, szélsőségek - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök kedden a Károli Gáspár Református Egyetem tavaszi rendezvénysorozatának nyitónapján Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, arra buzdítva a diákokat, kerüljék az értéktelent mindenben, ebben legyen iránytűjük a "józan para
ápr. 7
10:48
Kutatók szerint tévedés, hogy a koronavírus-járvány idején elkezdett helyreállni a természetben az egyensúly (Agroinform)
Nem igaz, hogy a természet elkezdte visszafoglalni az ember által elvett területeket.
ápr. 7
10:48
2030-ra Magyarország a negyedik legnagyobb zöldenergia-tárolási kapacitásával fog rendelkezni (Öko-drive)
Magyarország 2030-ra a zöldenergia-tárolásban a negyedik legnagyobb kapacitással fog rendelkezni a világon Kína, az Egyesült Államok és Németország után - jelentette ki a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón kedden Nyíregyházán.
ápr. 7
10:51
A debreceni repülőtéren nyitott mérnöki irodát az Aero Space Power Kft. (newtechnology.hu)
A debreceni repülőtéren nyitott mérnöki irodát pénteken az Aero Space Power (ASP) Kft. – közölte a cég az MTI-vel. Közleményükben azt írták, az Aero Space Power Kft. a repülési és
ápr. 7
10:54
Nőtt Kína devizatartaléka (Portfolio)
Márciusban, az amerikai dollár erősödése ellenére is nőttek Kína devizatartalékai, amelyek a világ legnagyobbjai közé tartoznak, elérve a 3,246 milliárd dollárt. Az ország aranytartalékának értéke is jelentősen emelkedett.
ápr. 7
11:06
Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját (HR Portál)
A kormány intézkedéseinek köszönhetően rugalmasabbá, átjárhatóbbá és versenyképesebbé vált a szakképzés rendszere - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára pénteken Zalaegerszegen.
ápr. 7
11:12
A K&H; Bank besorolása megerősítésre került (ProfitLine)
Megerősítette pénteken a K&H Bank befektetési ajánlású besorolásait a Fitch Ratings.
ápr. 7
11:12
Hatalmas robbanás volt egy olajplatformon Mexikóban (vg.hu)
.
ápr. 7
11:18
Vagyonszerzési illeték 2024: mennyi a vagyonszerzési illeték autó, ingatlan vásárlás esetén? (Pénzcentrum)
Életünk meghatározó pillanatai közé tartozik, amikor olyan nagyértékű vagyontárgyat szerzünk, mint a gépjármű vagy az ingatlan ezek, legyen szó akár vásárlásról, ajándékozásról vagy öröklésről, minden esetben kiemelt értékű vagyontárgyaknak minősülnek, éppen ezért a tulajdonátruházás bizonyos eseteiben illetéket kell fizetnünk a megszerzésükért. Ci
ápr. 7
11:18
Jelentős kapacitással bíró olajfinomító is leállt a gátszakadás miatt (vg.hu)
Oroszország kazahsztáni határához közel található finomító éves olajfeldolgozási kapacitása hatmillió tonna.
ápr. 7
11:24
Beadta a derekát az Apple, olcsóbb lehet a milliók által használt szolgáltatás (vg.hu)
A technológiai óriás a brüsszeli gigabírság elkerülése érdekében frissíti az App Store szabályzatát.
ápr. 7
11:30
Visszafordíthatatlan folyamatok indultak Ausztriában (Portfolio)
Fél évszázadon belül eltűnnek a gleccserek Ausztria hegyvidékéről. Az Osztrák Alpesi Klub mérései 93 gleccser gyors zsugorodását mutatják az elmúlt 3 évben - írja az Euronews.
ápr. 7
11:30
Génmódosított sertésszervek menthetik meg a súlyos betegségekkel küzdő emberek életét? (Agroinform)
A kutatók szerint biztatóak az eredmények.
ápr. 7
11:42
Több Patriot rendszert követel Zelenszkij - súlyos károkat okoznak az oroszok irányított bombái (vg.hu)
Tömegesen zuzzák szét az orosz légibombák az ukránok állásait, ez lassan tarthatatlan állapotot eredményezhet. Zelenszkij több Patriot rendszert követel.
ápr. 7
11:54
Orbán Viktor is megszólalt a szlovák választásokkal kapcsolatban (vg.hu)
Nagy győzelem a béke szószólói számára - közölte Orbán Viktor miniszterelnök.
ápr. 7
11:54
Az átalánydíjat fizető fogyasztóknak segítséget nyújtanak (Öko-drive)
Az átalánydíjat fizető fogyasztóknak ad segítséget a kedvezményes földgázmennyiség kiosztásának áprilistól életbe lépő módosítása - jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten.
ápr. 7
12:00
Lényegesen kevesebb csemegekukoricát és zöldborsót vetnek az idén (Agroinform)
Sokan lemondtak a termelésükről, inkább komoly hozammal kecsegtető növényekre váltanak.
ápr. 7
12:06
Pekingig utazott az amerikai pénzügyminiszter, hogy elmondja: le kell csavarni a kínai gyárak termelését (vg.hu)
Janet Yellen a kínai gyárak túlzott kapacitásainak visszaszorítását kérte Li Csiang kínai miniszterelnöktől.
ápr. 7
12:09
Hasít az Insta, a nyereség javát hozza Zuckerbergnek (Növekedés)
Nem szokta megosztani a Meta, hogy milyen arányt képvisel nyereségében a Facebook, az Instagram vagy a WhatsApp, de most egy bírósági ügy során meg kellett adni ezeket az adatokat. Elképesztően hasít az Insta.
ápr. 7
12:12
Van miből befektetni külföldre (ProfitLine)
Azért vagyunk itt, mert Magyarországon van felhalmozott tőke, amely most már Magyarországon kívül keres befektetési lehetőségeket - mondta a miniszterelnök pénteken a boszniai Banja Lukában, a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság által rendezett üzleti fórum megnyitóján.
ápr. 7
12:15
Dübörgünk, csak Budapesten nyolc 5 milliárd forint feletti szálloda épül (Piac és Profit)
Egyértelműen fellendülőben van az európai turizmus a KSH legfrissebb adatai alapján, és a magyar idegenforgalmi szektor is folyamatosan erősödik: az ágazat az év végén növekedést mutatott, és a lendület januárban és februárban sem tört meg – derül ki az MBH Bank Elemzési Centrumának legfrissebb ágazati kitekintőjéből.
ápr. 7
12:18
A holland szenátus elhalasztotta a groningeni gázmezők bezárásáról szóló szavazást (Alternatív Energia)
A holland parlament felsőháza, a szenátus elhalasztotta a szavazást arról a törvényről, amely véglegesen bezárná az észak-hollandiai Groningen gázmezőket, mivel a testület többsége több garanciát követelt az ország energiabiztonságára.
ápr. 7
12:18
Hogyan lehet összeállítani konyhai személyzetet kizárólag thai munkavállalókkal? (HR Portál)
A vendéglátóipar utóbbi években jellemző hullámvasútja rengeteg érdekes esetet hozott. Az éttermek egészen más felfogásban és koncepcióval nyitnak, mint akár csak a 4-5 évvel ezelőtt. Manapság az sem lehetetlen, hogy a nulláról hoznak létre egy-egy konyhai csapatot, akár kizárólag thaiföldi szakácsok és kisegítő személyzet ideutaztatásával. Esettan
ápr. 7
12:18
Hadihajóval biztosítja a gázai segélyszállítmányokat NAgy-Britannia (vg.hu)
Nagy-Britannia hadihajót vezényelt a Földközi-tenger keleti térségébe a segélyszállítmányok biztosítására.
ápr. 7
12:27
Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában (Agrofórum)
A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.
ápr. 7
12:30
Ausztráliában parazita legyeket alkalmaznak a gabonákat károsító csigák ellen (Agroinform)
A kártevő csigák túlszaporodott állományát lényegesen sikerült gyéríteni.
ápr. 7
12:30
Erdőtüzek tombolnak Görögországban (vg.hu)
Az elmúlt évben heteken keresztül dúltak erdőtüzek Görögországban.
ápr. 7
12:33
Életet mentettek a magyar katonák az EUFOR-ban (Növekedés)
Szombat hajnalban a bosznia-hercegovinai Biztonsági Minisztérium két eltűnt turista megtalálásában kérte az EUFOR nemzetközi misszió segítségét - írja a Honvédelem.hu.
ápr. 7
12:39
A 10 lóerős amerikai álom: 1905 Cadillac Model F (Növekedés)
Íme, a Cadillac Múzeum legidősebb klasszika: Cadillac F-modell 1905-ből. Hogyan indult útjára a márka? Mivel kellett megküzdenie, hogy az USA autóiparának csúcsára törhessen? Cikkünkben ennek járunk utána!
ápr. 7
12:42
Óriási botrány lett belőle, hogy Ecuador a mexikói nagykövetségről rángatott ki egy politikust (vg.hu)
Ecuador mexikói nagykövetség elleni razziáját az ENSZ mellett az Amerikai Államok Szervezete és Brazília is elítélte.
ápr. 7
12:45
(Majdnem) mindent a méltányossági nyugdíjlehetőségekről 2024-ben (Növekedés)
Milyen lehetőségeik vannak azoknak a nyugdíjasoknak az anyagi nehézségeik enyhítésére, akiknek kisösszegű a nyugdíjuk? Kérhetnek-e méltányossági nyugdíjemelést? Folyamodhatnak-e gyorssegélyért? Létezik-e kivételes nyugdíj? - írja a Nyugdíjguru.hu
ápr. 7
12:48
A háztartási hulladék nagy részének újrahasznosítása a cél (Alternatív Energia)
A háztartásokban keletkezett hulladék 65 százalékának újrahasznosítása a cél; ennek érdekében indult el márciusban Békés vármegye több településén is a konyhai zöld- és élelmiszerhulladék gyűjtése - közölte a Békésben szolgáltatást végző Tappe Hulladékgazdálkodási és Köztisztasági Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
ápr. 7
12:48
Egy új módszerrel hamarabb felfedezhetők a növénybetegségek (Agroinform)
De segítségével hamarabb kiderül az inváziós fajok terjedése vagy egyes veszélyeztetett fajok jelenléte is.
ápr. 7
12:57
30 százalékos rekord jöhet a szója-termőterületben (Agrárágazat)
Mezőgazdaságunk lassan követi a trendet: mindenütt nő a szója-vetőterület, nálunk idén következhet történelmi fordulat.
ápr. 7
12:57
A Titan bővíti a termelési kapacitását (GépMax)
A kapacitásának bővítése a nagyobb radiál gumiabroncsok gyártására irányuló több éves beruházás csúcspontja.
ápr. 7
13:12
Továbbra is az első helyet akarjuk célba venni a megújulás terén (ProfitLine)
Magyarország nem követője, hanem éllovasa a globális zöld energetikai fordulatnak, és az is kíván maradni - mondta György László kormánybiztos pénteken Jászberényben, a "Közös ügyünk a zöldenergia" felméréshez kapcsolódó sajtótájékoztatón.
ápr. 7
13:18
Leállásról vallott a Magyar Suzuki: kiderült, többszáz vendégmunkás dolgozik az esztergomi gyárban (Pénzcentrum)
Jelentősen csökkentek a Suzuki Japánon és Indián kívüli üzemeinek gyártási számai a vállalat közlése szerint. Az érintett egységek februárban összességében majdnem 30 százalékkal kevesebb autót gyártottak, mint egy évvel korábban. Az ügyben a Pénzcentrum megkereste a Magyar Suzuki Zrt.-t, akik többek között azt közölték, hogy a statisztikáikban a j
ápr. 7
13:18
Felzárkózásunkat nem a zsonglőrködés hozza el (Portfolio)
Talán bennem van a hiba, de Suppan Gergely megnyugtatónak szánt írása ("Nincs gazdasági modellváltás, csak finomhangolás") nem oszlatta el az ország jövőjével kapcsolatos aggodalmaimat. A Portfolio oldalán megjelent cikkében a helyettes államtitkár ugyanis azt bizonygatja, hogy a kormány változatlanul a beruházás- és exportvezérelt növekedés mellet
ápr. 7
13:21
Itt egy szelet a kriptotörténelemből (BitcoinBázis)
Idén 10 éves lett a CoinGecko, az altcoinokat listázó és összehasonlító legnagyobb oldal. Ez alkalomból az alapítók osztották meg az
ápr. 7
13:24
Erős orosz tűzérségi támdas alatt áll Ukrajna (vg.hu)
Több ukrán települést ért tüzérségi támadás, egyes helyeken civilek is érintettek voltak. Az oroszok szeirnt egy dónokat tároló raktárt is eltaláltak és légvédelmi rakétarendszert is kiiktattak.
ápr. 7
13:27
Egerben és Szolnokon folytatódott a Vosz tavaszi vállalkozói fórumsorozata (Üzletem)
.
ápr. 7
13:30
Energia és szerves trágya lesz a konyhai hulladékból (Agroinform)
Cél, hogy a háztartásokban keletkezett hulladék 65 százaléka újrahasznosításra kerüljön.
ápr. 7
13:30
MNO: "Feltűnően pozitívan" tudósított Magyar Péter tüntetéséről az AP (vg.hu)
A Magyar Nemzet szerint az írás a valóságtól elrugaszkodott információkat tartalmaz, ami szerintük nem lehet véletlen.
ápr. 7
13:39
Gép- és technológia beszerzési támogatás nyílik a borászok számára (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között.
ápr. 7
13:48
Vendégmunkások százai dolgoznak az esztergomi Suzukinál, jön az új Vitara (Portfolio)
Jelentősen csökkentek a Suzuki Japánon és Indián kívüli üzemeinek gyártási számai a vállalat közlése szerint. Az érintett egységek februárban összességében majdnem 30 százalékkal kevesebb autót gyártottak, mint egy évvel korábban. A Pénzcentrum ennek oka mellett a vállalattól azt is megtudta, hány vendégmunkás dolgozik az esztergomi gyárban, és kid
ápr. 7
13:48
Autós üldözés és figyelmeztető lövések a reptér mellett: embercsempészt fogtak a rendőrök (vg.hu)
A rendőrök elfogták a gépkocsi 24 éves román-moldovai kettős állampolgárságú vezetőjét és az autóban utazó 6 külföldit.
ápr. 7
13:48
A pusztazámori hulladéklerakónál folytatta madárvédelmi tevékenységeit az E.ON (Öko-drive)
A madarak védelme érdekében földkábelbe fektette az E.ON Hungária a szabad vezetékeket a pusztazámori hulladéklerakónál - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
ápr. 7
13:51
Ki nem találná, hogy mire költi a legtöbbet az USA az adódollárokból (Piac és Profit)
A közhiedelemmel ellentétben jóléti kiadásokra fordítja a legtöbb beszedett adót az Egyesült Államok kormánya. A hadi kiadások csak a 4-5. helyen állnak a sorban.
ápr. 7
13:54
A nemzetközi hallgatókat is inspirálja a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja (Digital Hungary)
A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja a nemzetközi hallgatóknak is új lehetőségeket kínál. A fiatalok részt vehetnek az ipari partnerekkel történő együttműködésekben, kutatás-fejlesztési projektekben, ami hozzájárul szakmai fejlődésükhöz – derült ki azon a programon, amelyen a létesítményt mutatták be számukra.
ápr. 7
14:00
Nagyon korán indult a szezon: érkezik a spanyol görögdinnye (Agroinform)
A helyi termelők optimisták.

Keresés