Februárban 0,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelem volumene Magyarországon a szezonálisan és naptárhatással igazított adatok szerint, amely európai uniós összevetésben sem túl erős szám. Az éves bázisú 1,1 százalékos növekedés ugyanakkor jobb mint az átlag.
Hatszázan szlovákiai, háromszázan más országokból érkezett vendégmunkások. A cég azt is közzétette, mekkora visszaesést hozott a januári kényszerű leállás.
Hétről hétre egyre nagyobb kihívásokkal néznek szembe a Next Top Model Hungary versenyzői, hogy egyre közelebb kerüljenek a műsor döntőjéhez. A lányoknak ezúttal legfájóbb traumáikkal kell szembenézniük egy különleges fotózáson. A még tizenhárom versenyben lévő szépség testére azok a szavak kerülnek, amelyekkel a legtöbbet bántották őket. Az így ké
Az utóbbi években egyre növekvő biológiai termékek piaca olyan természetes forrásból származó megoldást jelent a gazdálkodók számára, amelyekkel hatékony és fenntartható módon tudnak hozzájárulni a növények fejlődéséhez és a jobb terméseredmény eléréshez.
Világszerte ünneplik a rajongók azt, hogy 50 éve letarolta az összes népszerűségi listát az Abba a "Waterloo" című dalával, amellyel megynerte az Eurovisiot.
Amer Baroudi, az Nsave társalapítója, aki maga is fiatalon Damaszkuszból menekült el, rámutatott a bevándorlók nehézségeire, amikor bankszámlát szeretnének nyitni. A bankok kockázatelemzést végeznek minden potenciális kliensről, aminek részét képezi az adott személy származási helye is. Ez jelentősen megnehezíti a nehéz gazdasági helyzetű régiókbó
A piac lenyűgöző fellendülése közepette számos altcoin nyújthat majd kiemelkedő teljesítményt. A 2024-es bikapiac során rendkívül körültekintően kell eljárniuk a
Ma lett nyolcvan éves Gerhard Schröder, volt német kancellár, aki Oroszország politikája miatt került a közbeszédbe az utóbbi években. Ettől függetlenül szinte mindenki gratulál a volt kancellárnak.
Magyarország célja, hogy a zöld gazdasági átállás nyertese legyen, így a zöldenergia termelésében és tárolásában is a világ élvonalába tartozó fejlesztéseket valósít meg. Ezt támogatja az az új rendelkezés, amely szerint villamosenergia-tároló létrehozatalára irányuló beruházás esetén adókedvezmény vehető igénybe - nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzü
Az Alma- és Körtetermesztők Nemzetközi Szövetsége (Wapa - World Apple and Pear Association) közzétette legfrissebb 2024. márciusi alma- és körtetermésének az adatait.
Megtört az egy éve növekvő trend, visszaesett a nagyvállalatok várt árbevétel-növekedése, miközben a profit esetében továbbra is csökkenéssel számolnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből.
Ukrajna nemzetközi tartaléka rekordszintre, mintegy 43,8 milliárd dollárra emelkedett április 1-jén – áll az ukrán jegybank honlapján. Márciusban 18 százalékkal nőtt a tartalék a nemzetközi segélyek hatására. Az ország mintegy 9,31 milliárd dollárt kapott külföldi partnerektől, köztük 4,9 milliárd dollárt az Európai Uniótól és 1,63 milliárd dollárt
Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 66 527,41 ponton zárt pénteken, 1142,81 ponttal, 1,75 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma 35,18 milliárd forint volt az előző heti 39,49 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt
Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi munkavégzését milyen olyan tényezők hátráltatják, amelyek akár kiégéshez is vezethetnek.Számos dolog hathat arra, hogy a munkavállaló mennyire érzi jól magát a munkahelyén és milyen mértékben fenyegeti a kiégé
Kétéves viszonylatban több mint 40 százalékkal volt magasabb a kereslet márciusban a lakáseladási piacon – mondta az InfoRádióban az ingatlan.com vezető elemzője. Balogh László arról is beszélt, hogy leginkább a tavaszi hónapokban élénkül meg az ingatlanpiac, ebben az időszakban kötik a legtöbb adásvételt.
Több mint 165 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az E.On Hungária, a 10,1 milliárd forintos beruházás az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) programjának keretében, a magyar kormány előfinanszírozása mellett folyik - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a projekt csütörtöki budapesti bemut
Ma rajtolt el az az országos online szavazás, ahol a sörrajongók eldönthetik, hogy milyen, teljesen egyedi és újonnan megalkotott recept alapján készüljön el az Ország Söre, illetve arra is voksolhatnak, hogy melyik kézműves főzde viselje az Ország Kisüzemi Főzdéje címet. Az idei verseny újdonsága az Országos Csapfoglalás: a legtöbb szavazatot kapo
Az orosz-ukrán háború következményeként kialakult szankciós politika energiaválságot okozott, emiatt minden eddiginél fontosabb lett az energiaellátás biztonsága és a megfizethető árú energia kérdése - hangoztatta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Kapuváron, sajtótájékoztatón.
A FED régóta figyelemmel kíséri a digitális eszközök térnyerését, ugyanakkor egyértelmű álláspontot intézményi szinten még nem közöltek. A Federal Reserve
Figyelemfelkeltő szokásként traktorral mennek iskolába a diákok néhány amerikai megyében. Sokan ott is a mezőgazdaságból élnek, és ezt fontosnak tartják megmutatni.
Franciaország 2024-ben tíz új milliárdossal számol. Többségük örökös, így a francia milliárdosok száma 53-ra emelkedett – derül ki a Forbes című magazin pénteken közzétett éves rangsorából. Megerősítette Bernard Arnault-t, az LVMH luxuscég-csoport alapítóját és tulajdonosát a "világ leggazdagabb embere" pozíciójában. A magazin szerint Francoise Bet
A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről, a fogyasztói árak márciusi alakulásáról, valamint az ipari és az építőipari termelés februári mutatóiról. Kedden jelenik meg a gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről. Február végéig az államháztartás k
Az altcoinok piacán tapasztalható izgalom vitathatatlan. A 2024-es bikafutam lendületének köszönhetően néhány kriptovaluta nagy ugrás előtt áll. Ez a cikk