Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
„A falnak rohanunk, vagy még el tudjuk rántani a kormányt!?” provokatív címmel április 11-én a MOL Campusban debütál a Budapest Automotive Summit (BAS) autókereskedelmi konferencia, mely független szervezésben, Bujáki Zsolt autóipari kommunikációs szakember ötlete alapján jön létre. A globális autógyártás 150 éves történelmének talán legsűrűbb, leg
Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2023-as statisztikái szerint Magyarországon új tendenciák mutatkoznak a járműlopások terén. A tulajdonosok gyakran megkönnyítik a tolvajok dolgát, új módszerek jelentek meg, és változások történtek a lopások földrajzi eloszlásában- összegezte a vezess.hu
A fogyasztási cikkeket gyártó Unilever részvényei több mint 5 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy a Ben & Jerry's-t és a Magnumot is magában foglaló fagylaltüzletágát leválasztja egy 7 500 munkahelyet érintő szerkezetátalakítás részeként - írja a CNBC.
40+ diplomás férfi vagyok C2 leszázalékolással. A rokkantsági ellátás (jelen esetemben 65e Ft/hó) a rokkantság tényről fakadó jogos ellátás vagy egy rejtett "szociális segély". Minden írást mellőzve kérdezem ezt, mivel a felülvizsgálati papír 70%-ban a vagyoni és szociális helyzeteket térképezi fel, nem pedig a betegségemet. Ez azért érdekel (és go
A fogyasztási cikkeket gyártó Unilever részvényei több mint 5 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy leválasztja a Ben & Jerry's-t és a Magnumot is magában foglaló fagylaltüzletágát egy 7 500 munkahelyet érintő, költségcsökkentő szerkezetátalakítás részeként - írja a CNBC.
Bevallási időszakban, azaz március közepétől május 20. környékéig van lehetőség kiegészíteni az adóbevallási tervezetet olyan adatokkal, melyeket az adóhatóság nem kap automatikusan. Ilyen az ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítéséből származó jövedelem, melynek kiszámítását cikkünkben példákkal is illusztráljuk.
Az elmúlt évtized kihívásai és lehetőségei Magyarországon is ráirányították a figyelmet a megújuló energiaforrások, különösen a napelemes rendszerek fontosságára. A szaldóelszámolásról a bruttó elszámolási rendszerre való átállás azonban új megközelítést igényel a tulajdonosoktól az energiafelhasználás terén. A hatékony energiatárolás lehetőséget k
A „Magnificent Seven”, az Egyesült Államok technológiai részvényeinek vezető csoportja, amelynek éves (YTD) teljesítménye meghatározó mutatója a világgazdaság fejlődésének.
Pozitív hírek érkeztek Arizona államból, ami a spot Bitcoin ETF-eket illeti. Néhány szenátor ugyanis állásfoglalást nyújtott be, amelyben arra kérik az állami nyugdíjrendszer hivatalát, hogy fontolják meg a Bitcoin ETF-ek felvételét az állami nyugdíjportfólióba. A HCR 2041 számú állásfoglalást bő egy hete terjesztették az arizonai szenátus elé töb
Néhány nap alatt komoly változás történt a határidős magyarországi kamatpiacon, miután - ahogy a Portfolio megírta - befektetői háttérbeszélgetésen magyarázta el a várható kamatpályát a Magyar Nemzeti Bank. Ennek hatására durván kiárazták a befektetők a távolabbi futamidőkre várt jelentős kamatvágásokat, és ez átmenetileg a forintot is erősítette i
Előállt az a helyzet, ami a lehető legkedvezőtlenebb az autósok nézőpontjából. Egyszerre húzza az olaj árát az erős kereslet és tolja a gyenge kínálat, aminek hatása már látszik a tőzsdei jegyzéseken.
A Standard Chartered globális banki óriás 150000 dollárra emelte előrejelzését a bitcoin 2024 végére vonatkozó árfolyam-előrejelzését. Ez azért jelentős ugrás
Németországban 2023-ban az üvegházi zöldségtermés 6 százalékkal csökkent az előző évhez képest, összesen 10 900 tonnára. A paradicsomot kisebb területen termesztették, míg az uborkatermesztés megduplázódott a teljes üvegházi területen. Ezek a változások kihívások elé állítják a helyi gazdákat.
Visegrádra ázsiai hangulatú luxusvillák építését tervezi a NER kedvenc balatoni szállodaépítője, Szepesi Richárd, aki egy másik projekt keretében 22,5 milliárd forintból hozná el Balatonfüredre a francia riviéra hangulatát.
Élénk érdeklődés kísérte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) első zöldkötvény kibocsátását: a Budapesti Értéktőzsdén lebonyolított aukció eredményeképpen csaknem 11 milliárd forint összegű forrást gyűjtött az MFB.
A munkaviszony általában határozatlan időre jön létre. A munkáltató és a munkavállaló érdeke azonban azt is diktálhatja, hogy határozott idejű munkaszerződést kössenek. Mi a teendő, ha a munkavállalóra az eredetileg tervezettnél hosszabb ideig van szükség? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára
Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában.
A hét első napján a forint gyakorlatilag visszaadta az euróval szembeni pénteki erősödését, így ismét a 395-ös szint környékéről indul a kereskedés. A makronaptárra tekintve a devizapiacot kevés új információ mozgathatja ma, a "hangulati alapú" kereskedés lehet a meghatározó.
Ismét is meghirdette PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét a Magyar PR Szövetség (MPRSZ), amelyre már lehet jelentkezni 2023-ban megvalósított kampányokkal. Az MPRSZ célja a versennyel, hogy kiemelje és díjazza a kommunikációs iparág azon példaértékű megoldásait, amelyek kiemelkedő koncepcióval, megvalósítással és hatással rendelkeznek. A v
A Gigafactory Berlin, a Tesla első európai gyára két évvel ezelőtt nyílt meg. Itt készül a márka legkelendőbb típusa, a Model Y, valamint amerikai elektromos autók számára akkumulátorok. A létesítményt
Idén is átadták a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) egyik legrangosabb díját, a Jedlik Ányos-díjat, amely a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja. A Magyar Nemzeti Múzeumban kiosztott díjat ezúttal két vegyészmérnök, egy építőmérnök, egy v
Még nem sikerült kilőni a Liptószentmiklós közelében kószáló medvét. A vad vasárnap öt ember sebesített meg a városban. A vad jelenleg az erdőben kószál. Erről Viktória Čapčíková, Liptószentmiklós szóvivője tájékoztatott. A
Oldalazást láthatunk egyelőre az európai piacokon, a nemzetközi befektetők az amerikai jegybank kétnapos kamatdöntő ülésének kezdetére várnak. A legutóbbi inflációs számok arra késztethetik a központi bankot, hogy jelezzék: a kamatlábak a vártnál hosszabb ideig maradnak magasabbak. A piaci szereplők jelenleg 99%-os valószínűséget jósolnak arra, hog
A bizottsági prognózisról mellékelt grafikonja szerint Magyarország jövő évi növekedését csak a 4,3 százalékos máltai ütem előzi meg, miközben az uniós átlag 1,7 százalékos lesz.
A Használtautó.hu adatai szerint a vásárlóknak egyre fontosabb a kiszemelt jármű lekérdezhető előélete. A portál szakértői ezért utánajártak, hogy mennyivel gyorsabban lehet eladni azokat az ellenőrizhető autókat, amelyekhez az alvázszámot is feltöltik, és annak is, hogy mennyivel több érdeklődő érkezik ezekre a hirdetésekre.
Budapest nyerte el az Európai Bizottság díját a tavalyi Európai Mobilitási Hét keretében megvalósult programokért és fejlesztésekért - tájékoztatott Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken.
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Magyarország jól tudta felhasználni az európai uniós forrásokat, látható társadalmi eredményeket és jelentős előrelépéseket sikerült elérni - jelentette ki a Belügyminisztérium politikai államtitkára kedden Budapesten.
A japán jegybank, a Bank of Japan (BoJ) mínusz 0,10 százalékról 0,00 százalékra emelte az irányadó kamatot keddi monetáris politikai ülésén, ezzel a nyolc éve tartó negatívkamat-periódus végére tett pontot. A mostani volt az első japán kamatemelés 2007 óta.
Az elmúlt hetekben élénk szakmai diskurzus kezdődött a referenciamutatók kapcsán egy minisztériumi felvetés nyomán. A konkrét felvetéssel kapcsolatos vita már nyugvópontra jutott, ugyanakkor a diskurzus ráirányította a figyelmet a hazai referenciamutatók, azon belül is leginkább a BUBOR-jegyzés módszertanára. A Magyar Nemzeti Bank és a Referenciamu