2024. december 11. szerda

dec. 11
22:21
A NASA következő vezetője felfüggesztheti közös programját a SpaceX-szel (Portfolio)
Az Egyesült Államok következő elnöke, Donald Trump által a NASA élére jelölt Jared Isaacman technológiai milliárdos bejelentette, hogy az Elon Musk SpaceX cégével közösen tervezett magánűrhajós küldetéseket átmenetileg felfüggeszthetik. A kijelentés hátterében Isaacman közelgő kormányzati szerepvállalása áll az amerikai űrkutatási ügynökség vezetőj
dec. 11
22:30
Milliárdos kárt okozott a megnyerő fellépésű balassagyarmati álbróker (Üzletem)
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki közel száz embert vert át befektetési ajánlataival, mellyel összesen több, mint egymilliárd forint kárt okozott.
dec. 11
22:51
Csúcsot dönt az utasbiztosítások száma (MMonline)
Elkezdtek újra biztosítást kötni a magyarok. A külföldre utazási kedv az idén csúcsra járatja az utasbiztosításokat, és az egészségüket, nyugdíjukat is jóval többen igyekeznek bebiztosítani. Ráadásul megtörtént az is, amire másfél évtizede nem volt példa: újra növekszik az életbiztosítások száma - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Az ügyfelek növe
dec. 11
23:00
Veszélyt jelenthetnek a kvantumszámítógépek Satoshi Bitcoin vagyonára? (KriptoMagazin)
Satoshi Nakamoto, a Bitcoin (BTC) alkotója több mint 1,1 millió BTC-t birtokol 22 különböző publikus tárcacímben. Ezek az eszközök több mint egy évtizede inaktívak, azonban sokan figyelemmel kísérik, mivel bármilyen hirtelen tranzakció jelentős árfolyam-ingadozásokat okozhat. A Google nemrég bejelentette, hogy egy új kvantumszámítógépes chipet fejl
dec. 11
23:21
Az MNB 16,75 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Statosfera Bankszámlainformációs Szolgáltató Kft.-re (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 16,75 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Statosfera Bankszámlainformációs Szolgáltató Kft.-re és kötelezte a vásárlóknak járó pénzvisszatérítés, és az ahhoz kötődő nyilvántartás kapcsán feltárt üzleti, számviteli, vállalatirányítási, IT és adatszolgáltatási hiányosságok megszüntetésére - közölte az MTI-hez s
dec. 11
23:30
Lélegzethez jutottak a kisbenzinkutak (Üzletem)
Eredményesen lobbizott a Vosz támogatásával a kisbenzinkutak szakmai érdekképviseleti szövetsége, csökken az aránytalanul magas adóteher.

2024. december 12. csütörtök

dec. 12
0:15
Ennek örülni fognak a lakást keresők (Infostart)
A Központi statisztikai Hivatal és az ingatlan.com lakásindexe november folyamán csökkenést mért mind a fővárosban, mind országosan, összességében viszont továbbra is egyre drágább a lakhatás.
dec. 12
0:15
A gazdaság gyengélkedése miatt nem kapkodnak már úgy a külföldi munkavállalókért sem itthon (444.hu)
Ettől függetlenül, mivel a magyar munkaképes korú lakosság folyamatosan csökken, előbb-utóbb szükség lesz a külföldiekre is.
dec. 12
0:15
Nincs több pénze a bérlőknek, csökkennek az albérletárak (Azenpenzem)
Már második hónapja csökkennek az albérletárak a piacon. A háttérben az állhat, hogy a bérlők nem tudnak már többet fizetni – írja közleményében az ingatlan.com.
dec. 12
0:15
Az újjáépülő barlangfürdő megnyitásáig is bőven van miért Miskolcra utazni (vg.hu)
Európa legszebb adventi fényvillamosával vár most Miskolc.
dec. 12
0:18
Az új építészeti törvények miatt módosítani kell Paks II. szabályait is (Telex)
Nem lett volna összhangban az új építészeti szabályokkal Paks II. több engedélye és nukleáris biztonsága sem, ezért bele kell nyúlni a szabályokba.
dec. 12
0:18
Ezek voltak a legveszélyesebb sérülékenység típusok idén (ICT Global)
A Mitre által gondozott Common Weakness Enumeration (CWE) tipikus sérülékenységi hibatípusok katalógusa, ami kulcsfontosságú szereppel bír a biztonsági sérülékenységek eredőjének, hiba gyökerének felderítéséhez (root cause mapping).
dec. 12
0:19
Karácsony és Vitézy közös előterjesztésben tesznek javaslatot arra, hogy a kormány mit követeljen meg a Mini Dubaj arab befektetőitől (444.hu)
Bár politikai ellenfelek, most közösen lépnek fel, hogy a gigantikus beruházás a budapesteiknek is jó legyen, ne csak a befektetőknek.
dec. 12
0:19
Diákkirály választó kampányt is támogat az OTP (Azenpenzem)
Kihirdették az idei év OTP Class Pályázatának nyerteseit. A díjazottak között van diákkirály választó kampány, tanulmányi kirándulás Balassagyarmatról Pécsre, szabadtéri ökotanterem építése és iskolai víztisztító berendezések elhelyezése. A nyeremény osztályonként félmillió forint.
dec. 12
0:19
Végre Európában is megjelennek az új iPhone MI-funkciói – de a terjesztés lassú lesz (vg.hu)
Az Egyesült Királyság után jövőre több európai országban is meg fognak jelenni a funkciók.
dec. 12
0:22
Az Auchan ráígért a Lidl-re: náluk három táblával is lehet venni a dubaji csokiból (Telex)
A 100 grammos csokoládéért 2499 forintot kell fizetni.
dec. 12
0:22
Életbe lépett az online tér biztonságát fokozó EU-jogszabály (ICT Global)
Életbe lépett kedden a kiberrezilienciáról szóló európai uniós jogszabály (CRA), amelynek célja az online tér biztonságosabbá tétele Európában - jelentette be az Európai Bizottság.
dec. 12
0:23
Óriási kötvénykibocsátást hajott végre az AutoWallis: ebből terjeszkednének tovább (vg.hu)
A tízéves kötvényekből finanszíroznák a jövőbeli akvizíciókat.
dec. 12
0:26
Alig jönnek új vendégmunkások Magyarországra a gazdaság gyengélkedése miatt (Telex)
Hónapok óta stagnál az itt dolgozó külföldiek száma, de így is százezer főt foglalkoztatnak belőlük a magyar cégek.
dec. 12
0:26
Drónelhárító lézerfegyvert tesztelt a brit hadsereg (ICT Global)
Új típusú drónelhárító lézerfegyvert tesztelt sikerrel a brit hadsereg. Az új fegyvertípus hatótávolsága meghaladja a 100 kilométert.
dec. 12
0:27
Javulóban a magyar lakosság gazdasági közérzete (vg.hu)
A lakossági konjunktúraindex alindexei közül a legkedvezőbb továbbra is a foglalkoztatási helyzet.
dec. 12
0:30
Az EU bíróságánál pattog a labda Orbán Viktor és a 24.hu perében (Telex)
Az osztrák Spar-vezér mondatait szemlézték anno egy interjúból, mire a kormányfő több sajtóterméket is beperelt. A Fővárosi Törvényszék új eljárása során az uniós szervvel tisztázna egyet s mást.
dec. 12
0:30
Megállt a Facebook, nem működik a Messenger sem (ICT Global)
Nem küldi el az üzenetet? Nem érkezik meg a kétfaktoros hitelesítéshez szükséges kód? De még egy posztot sem lehet kitenni erről az egészről? Nem a készülékeddel van gond, hanem a Metával, méghozzá világszerte.
dec. 12
0:31
Csúnya véget ért az álbróker karrierje – nem is tervezte befektetni ügyfelei pénzét (vg.hu)
A balassagyarmati férfi ellen az ügyészség többrendbeli csalás, sikkasztás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység végzése miatt emelt vádat.
dec. 12
0:34
Elon Musk vagyona történelmi csúcsot döntve átlépte a 400 milliárd dollárt (Telex)
Soha senkinek nem volt még ekkora vagyona. Trump megválasztása óta a kétharmadával nőtt Musk érdekeltségeinek értéke.
dec. 12
0:35
Kidobott az ablakon tízmilliárd dollárt a General Motors (vg.hu)
Mostantól a vezetőtámogató rendszerek fejlesztésére összpontosít a cég.
dec. 12
0:38
Karácsony és Vitézy együtt követelik a kormánytól, hogy élhető, zöld városnegyed épüljön Rákosrendezőn a mini-Dubaj helyett (Telex)
Közösen nyújtott be előterjesztés a következő közgyűlésre a főpolgármester és egykori kihívója. Most kiderülhet, komolyan mondta-e Lázár János, hogy hajlandó tárgyalni.
dec. 12
0:39
Nemzeti konzultáció: kiderült, hányan töltötték ki eddig (vg.hu)
December 20-ig lehet kitölteni a kérdőívet.
dec. 12
0:43
M30-as autópálya: már tudjuk, meddig marad lezárva – ez okozta a bajt (vg.hu)
A kivitelező az STR M30 Konzorcium.
dec. 12
0:47
Van olyan európai akkumulátorgyártó, ami még bővíti is a gyárát (vg.hu)
Az Automotive Cells Company (ACC) meglévő gyára elérte kapacitása határát.
dec. 12
0:51
Mobiltelefon karácsonyra: ezekre figyeljünk vásárláskor (vg.hu)
Át kell gondolni, milyen hosszú távú szerződést kötünk.
dec. 12
1:21
Figyeld az órádat, mert bezár a Penny Market mielőtt odaérnél Karácsonykor! (ProfitLine)
Az ünnepi nyitva tartással a vásárlók és a munkatársak igényeit hangolta össze a Penny, az üzletekben még december 24-én is vásárolhatunk.
dec. 12
2:21
Miért sárgul a leander levele? – Okok és megoldások (ProfitLine)
A leander népszerű mediterrán növény, amely szépségével és illatával varázsolja el a kertészeket. Azonban a levelek sárgulása gyakran aggodalomra ad okot. Miért sárgul a leander levele, és mit tehetünk ellene? Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk az okokat és a megoldási lehetőségeket, hogy miért sárgul a leander levele.
dec. 12
2:42
Valaki felborítja az egyik csillagjegy terveit! (Karrier Trend)
A Kos ma egy jó lehetőséget használhat ki, a Skorpió pedig váratlan információhoz juthat. Karrier horoszkóp: 2024.12.12. Kos Ne szalassz el egy különleges lehetőséget. Valaki mondani fog valamit, ami felkeltheti az érdeklődésed. Ne hagyd, hogy ez az ihlet meghaljon. Jegyezd fel ezt az ötletet, telefonszámot vagy a kapcsolattartó nevét. Ez az a nagy
dec. 12
4:30
8 ital a ragyogó bőrért: kortyok, melyek felveszik a harcot az öregedéssel (Magyar Mezőgazdaság)
A bőr elöregedése ellen nemcsak kozmetikumokkal, de táplálkozásunkkal is tehetünk. Ugyanis az, hogy mit iszol, jelentősen befolyásolhatja megjelenésed.
dec. 12
4:36
Így fejleszthető a reziliencia! (Karrier Trend)
Jelen világunkban erősnek kell lennünk mentálisan és lelkileg is. A reziliencia megléte hatalmas előny, de fejleszthető is. Mielőtt belevágnánk, hogyan is tudod fejleszteni a rezilienciádat, muszáj szót ejteni, hogy miről is van szó. A reziliencia a mentális, érzelmi és pszichológiai ellenállóképességet jelenti. Ez lehetővé tesz minket arra, hogy h
dec. 12
4:45
Mesterséges intelligenciával erősít a Samsung (MMonline)
A Samsung bejelentette a One UI 7 bétaverziójának hivatalos bevezetését, amely erőteljes mesterséges intelligencia funkcióival és egyszerűsített vezérlőfelületével a jövő bővíthető AI-ökoszisztémáinak előfutárának tekinthető. A One UI 7 jelentős előrelépést hoz azzal, hogy az élvonalbeli mesterséges intelligencia-algoritmusokat és a multimodális ké
dec. 12
4:54
Gyorsabban megtérülhetnek a napelemek az 5 milliós állami támogatásból (Öko-drive)
A Napenergia Plusz Programra 32 ezer család jelentkezett, közülük több mint 20 ezren nyertek támogatást, de az elakadt pályázókat Steiner Attila államtitkár 2025. január 15-ig szándékuk megerősítésére kérte; a 106 milliárd forintos keret több mint 25 ezer fejlesztés kétharmadát fedezheti.
dec. 12
4:57
A kutatók felfedezték, hogy ez az ital segíthet megelőzni a stroke-ot (Agroinform)
Természetes védelem a stroke ellen.
dec. 12
4:57
Mire ügyeljünk a konténeres fenyőfa feldíszítése során? (Agrofórum)
Mire ügyeljünk a konténeres fenyőfa karácsonyfának való feldíszítése során? Válaszukat előre is köszönöm!
dec. 12
4:57
Csalók vertek át két Szekszárd közelében élő nőt (Mínuszos)
Közel kilencmillió forintot vittek el az online csalók két Tolna vármegyei asszonytól. Néhány napja két, Szekszárd közelében élő nő is feljelentést tett, mivel csalók áldozatai lettek. Az első sértett még októberben ismerkedett meg az interneten egy James Connor néven regisztrált idegennel. Rendszeressé váltak az üzenetváltások, bensőséges kapcsola
dec. 12
4:57
Nagyon megugrott a táblagépek eladása, az Amazon és a Huawei sokat erősödött (newtechnology.hu)
Újra a fellendülés jeleit mutatja a globális táblagéppiac. Az International Data Corporation (IDC) friss adatai szerint 2024 harmadik negyedévében világszerte 39,6 millió táblagépet szállítottak le, ami 20,4 százalékos növekedést jelent
dec. 12
5:00
A citrusokat sem kíméli a klímaváltozás, feleannyit szednek (Magyar Mezőgazdaság)
A közelmúltban tapasztalt szélsőséges hőség sok termesztőkörzetben okozott károkat a citromültetvényekben.
dec. 12
5:06
Boltot nyitott a Shein Budapesten (Telex)
A net rejtekéből a polcok rögvalójába lépett az Örs vezér tere egyik plázájában a kínai webáruház.
dec. 12
5:06
Így támogatja a mák az egészségünket (Haszon.hu)
20 év alatt kétszeresére nőtt a magyarországi termőterülete. Termesztése szigorúan szabályozott. Magas a kalcium- és a vastartalma. A gyógyszeripar pedig ebből készít fájdalomcsillapítókat, görcsoldókat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák ter
dec. 12
5:09
Bejelentés: világhírű márka érkezik Magyarországra (vg.hu)
A Föld számos pontján ismert márka forradalmasítja a bőrápolást.
dec. 12
5:12
Trump kiszámíthatatlan, de mindent megtenne, hogy fölfelé menjenek a számok a tőzsdén (Telex)
A Közel-Kelet forrong, a német kormány megbukott, az Egyesült Államokban visszatér Donald Trump. Mit várnak így jövőre a tőkepiaci szakértők?
dec. 12
5:15
Szijjártó Péter elárulta, miről tárgyalt egymással Putyin és Orbán Viktor (vg.hu)
Részben sikerült megoldani a Gazprombank-helyzetet.
dec. 12
5:21
Kötelező visszaváltási rendszer: fél év alatt 100 millió forint felajánlás karitatív célokra (Adózóna)
A hat hónapja kezdődött és a mindennapok szerves részévé vált kötelező palackvisszaváltási rendszer révén a fogyasztók naponta 5-6 millió italcsomagolást váltanak vissza, és a jótékonykodásra is figyelmet fordítanak: eddig összesen százmillió forintot ajánlottak fel karitatív célokra.
dec. 12
5:21
Tényleg a krízismenedzsment az üzleti világ legfontosabb készsége? (ProfitLine)
November közepén, egy a vállalati digitalizáció témában megtartott konferencián az előadók esettanulmányokon keresztül mutatták be, hogy a folyamatosan változó trendek mellett hogyan alakul a kkv-k gazdasági élete, az intelligens dokumentumkezeléstől a pénzügyi digitalizációig. Kelemen Kálmán, az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft. vezetője szerint a

Keresés