2024. december 7. szombat

dec. 7
6:03
Téli depresszió ellen: citromfű a teától az illóolajig (Agrofórum)
Az ősz vége, a tél megviseli a legtöbb embert. Nemcsak a szomorkás, borús hangulat miatt, hanem maga a hideg, a hamar sötétedés, és valahogy a karácsonyra készülés is sokszor rengeteg stresszel jár. Ilyenkor a gondos kertészek előkaphatják a citromfüvet teának, az aromaterapeuták az illóolajokat. Téli depresszió ellen mindegyik megoldás kiváló lesz
dec. 7
6:21
Mennyire is egészséges a csemegekukorica? Ezt vizsgálták magyar kutatók (ProfitLine)
A csemegekukorica termésmennyiségének növelését, illetve az emberi egészség megőrzésében, javításban játszott szerepét vizsgálták a Debreceni Egyetem (DE) kutatói: a több vállalkozás szakembereivel konzorciumban elvégzett négyéves, 1,2 milliárd forint összköltségű projektet mintegy 800 millió forinttal támogatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és I
dec. 7
6:21
Több mentett zöldségcsomagban is találtak penészt (Azenpenzem)
Az utóbbi időben egyre több élelmiszerbolt, vendéglátóhely és pékség készít különböző összetételű, kedvező árú élelmiszercsomagokat az aznapi kínálatból vagy a közeli lejáratú, esetleg szépséghibás termékekből. A Szupermenta program keretében most alaposan megvizsgáltak 25 ilyen zöldségcsomagot. Közülük végül hetet találtak problémásnak.
dec. 7
6:27
Országjáró körútra indult Szabó Kimmel Tamás (Márkamonitor)
A színész az elmúlt hetekben különleges, kalandos és személyiségfejlesztő utazáson vett részt. A színész a Do Your Carbon kezdeményezés nagyköveteként látogatott végig többségében hazai kis- és középvállalkozásokat szerte az országban.   A saját lábnyoma megmérése után arra kereste a választ, hogy mekkora karbonlábnyomot hagynak maguk után a cégek.
dec. 7
6:27
Napelemes pályázat: jó hírt kaptak a családiházban élők (Tiszta Jövő)
2025-től elérhető a vidéki otthonfelújítási támogatás, 3 millió forintig vissza nem térítendő, gyermekes családoknak, kedvezményes hitellel kiegészítve.
dec. 7
6:27
Jó hír a Rejoytól: így juthatunk olcsón prémium mobilhoz karácsonyra (KKV Magazin)
A gazdasági mutatók és  az emelkedő árak miatt a vásárlók ott spórolnak, ahol tudnak. Az okostelefon, a tablet és a laptop idén is a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé tartozik, de sokan nem engedhetik meg maguknak az új eszköz vásárlását. Egy felújított eszközzel azonban nem kell lemondani az értékes karácsonyi ajándékról, hiszen jelentősen k
dec. 7
6:33
Szép csendben titkos háború robbant ki, új hadszíntéren zajlik ádáz csata (Portfolio)
A kiberbűnözés okozta globális kár 9,5 ezer milliárd dollárt tehet ki idén, ez a harmadik legnagyobb gazdaság lenne a világon. Idén volt olyan eset, amikor egy ország jegybankjából talicskáztak ki 17 millió dollárt, és olyan kibertámadások is megestek, amelyek megrengették egy ország bankrendszerét. Ám nem mindig a pénzszerzés a támadások célja: a
dec. 7
6:42
A mexikói sertésfarmok környezeti hatásai (Magyar Mezőgazdaság)
Mexikó a sertéshús egyik vezető nemzetközi exportőre, azonban a Yucatán-félsziget lakói azt állítják, hogy a hatalmas sertésfarmokból származó szennyezés pusztítja a környezetet és rombolja az életminőséget.
dec. 7
6:51
A szabadságszámítás különös esete: mi a teendő a heti 4 órában dolgozónál? (Adózóna)
A munkavállaló heti egy napon dolgozik 4 órában, az éves szabadsága 30 nap. Hogyan számítható ki a szabadságra jutó távolléti díj? Mi a teendő, ha nem áll rendelkezésre elegendő munkanap a szabadság kiadásához? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
dec. 7
6:57
Bak Imre festményére 22,5 millió forintnál csapott le a kalapács (Márkamonitor)
Hazánk leghosszabb múltra visszatekintő aukciósháza az 1920-ban megrendezett első művészeti árverés óta vezető pozíciót tölt be a magyar műkereskedelem ékszer-, ezüst-, arany- és műtárgy szegmenseiben, és ez az egyetlen hazai aukciósház, amely a műkereskedelem teljes spektrumát lefedő kínálattal rendelkezik, a festményektől a fegyverekig – írják.
dec. 7
6:57
600 millió kibertámadás történik naponta (MMonline)
Közel háromszorosára nőtt egyetlen év alatt a zsarolóvírusos támadások száma – áll a Microsoft legfrissebb Digital Defence Report című jelentésében. A Microsoft felhasználókat világszerte, naponta 600 millió alkalommal éri valamilyen támadás akár privát, akár államok által támogatott elkövetők részéről. A tech szektor fel van készülve a támadások f
dec. 7
6:57
Világszenzáció az első négylábú robot, ami teljesítette a maratont (newtechnology.hu)
Egy dél-koreai fejlesztésű négylábú robot, a Raibo2 történelmet írt azzal, hogy a világon első ilyen eszközként teljesítette a teljes maratoni távot. A Kaist (Koreai Fejlett Tudományos és Technológiai Intézet) kutatói
dec. 7
7:00
Yettel-vezér: Valami hasonlót akarok létrehozni itt, amit a fintech piacon már láttunk (Forbes)
A Yettel túl van egy nagy tranzakción, az új vezérigazgatónak pedig komoly tervei vannak a mesterséges intelligenciával. A fintech forradalom a telefonunkon zajlik, a telekommunikáció mégis mintha kicsit le lenne maradva.
dec. 7
7:00
Első lépések a karrierben - Miért érdemes állásbörzékre járni? (Digital Hungary)
Az állásbörzék kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy a pályakezdők megismerkedjenek a munkaerőpiac elvárásaival és első kézből szerezzenek információt a munkáltatókról. Egy online jelentkezési folyamatban nehéz kiemelkedni a több száz pályázó közül, de egy állásbörzén azonnal lehetőség nyílik megmutatni a személyiséget, a motivációt és a kommuniká
dec. 7
7:12
Hárommilliárd forintos áfacsalásból fényűző élet: lecsapott a Nav a bűnbandára (Magro)
A pénzügyőrök egy kiterjedt bűnszervezetre csaptak le: a társaság csaknem hárommilliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést.
dec. 7
7:15
Kvíz: Hallottál már ezekről a pénzügyi rövidítésekről? Jobban jársz, ha tudod, mit jelentenek! (Pénzcentrum)
Mi az a BÉT? Mi a BAMOSZ jelentése? Mi az OTP hivatalos megnevezése? Mit jelent a GYES? Ezekkel a pénzügyi rövidítésekkel bármikor találkozhatsz, azonban csak kevesen tudják, mit is jelentenek valójában. Ha kíváncsi vagy rá, melyik mit jelent, töltsd ki a Pénzcentrum gazdasági kvízét és mutasd meg, mit tudsz a leggyakoribb pénzügyi mozaikszavakról
dec. 7
7:21
Sztártételek, meglepő leütések: Így zárult az aukció három napja (ProfitLine)
Szenvedélytől fűtött licitálások és feszültséggel teli pillanatok – ilyen volt a BÁV ART 84. Művészeti Aukciója. Az esemény csúcspontja Bak Imre Vezérfonal című festményének elképesztő árverése volt, ahol 22 millió forintnál csapott le a kalapács. De a meglepetések itt nem értek véget: a Magyar Állam közigazgatási térképe szerény kikiáltási árról i
dec. 7
7:21
Ukrajna: versenyfutás az idővel - no és Trumppal (vg.hu)
Washington támogatja, hogy a befagyasztott orosz jegybanki tartalék egy részét megkapják az ukránok.
dec. 7
7:27
Piac helyett automata raktár robottal – így működik (Agroinform)
Automata raktár, -komissiózó és átadópont nyílt Budán.
dec. 7
7:27
Báv Art 84. Így zárult az aukció három napja (KKV Magazin)
Szenvedélytől fűtött licitálások és feszültséggel teli pillanatok – ilyen volt a Báv Art 84. Művészeti Aukciója. Az esemény csúcspontja Bak Imre Vezérfonal című festményének elképesztő árverése volt, ahol 22,5 millió forintnál csapott le a kalapács. De a meglepetések itt nem értek véget: a Magyar Állam közigazgatási térképe szerény kikiáltási árról
dec. 7
7:30
2024. december 7. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
dec. 7
7:33
Drágult a kukorica a készletek várható csökkenése miatt (Agrofórum)
Amerikában inkább emelkedtek az árak, Európában viszont kiegyenlített piacot lehetett látni a pénteki kereskedési napon a terménypiacokon.
dec. 7
7:36
Legóra vágytak, tízezrekkel húzták le őket: vigyázat, a megbízható bolt címkével ellátott webshopokat is üzemeltethetik csalók! (Telex)
Ma már nem elég a pontszámot figyelni, érdemes az írásos értékeléseket is elolvasni, mielőtt online vásárolunk. Máskülönben úgy járhatunk karácsony előtt, mint olvasónk, akit több mint 60 ezer forinttal vágott meg a legómaffia. Az érintett cégháló látszólag ott van a hatóságok látókörében, mégis folyamatosan veri át a gyanútlan legógyűjtőket.
dec. 7
7:45
Mesterséges intelligencia tervezte a világ első városi szélturbináját (newtechnology.hu)
A Birmingham Blade névre keresztelt új szélturbinát mesterséges intelligencia tervezte, és kifejezetten városi környezetre, alacsony szélsebesség mellett történő működésre optimalizálták. Az EvoPhase AI-tervező cég és a KwikFab precíziós fémgyártó közös
dec. 7
7:48
A GameFi projektek 93%-a megbukott, állítja a ChainPlay elemzése (BitcoinBázis)
A ChainPlay új riportja szerint a Web3-as GameFi projektek 93%-a lehúzta a rolót. A cég 3279 projektet elemzett, és megállapította, hogy az alkalmazások átlagos értéke 95%-kal csökkent az eddigi csúcshoz képest. A szektor különböző szegmensei közül egyik sem tudta érdemben megtörni ezt az elsöprő lefelé irányuló nyomást, és csupán néhány VC cégnek
dec. 7
7:57
Új megoldások a gabonatárolásban, pályázati tudnivalók és egy vadonatúj elektromos traktor (Agroinform)
Az Agroinform.hu heti gépészeti híreinek összefoglalója.
dec. 7
7:57
Stratégiai megállapodást kötött egy magyar cég és egy luxusmárka (Márkamonitor)
Az együttműködésnek köszönhetően idén már a Guvet importálja Kínába és használja a legnagyobb volumenben a magyar libapelyhet, amely így hatalmas piacot nyert, mivel a távol-keleti ország a magyar pehely első számú importőre. A hazai libapehely kiválóságát ennek köszönhetően a brit arisztokrácia tagjai fogják népszerűsíteni a jövőben, akik a márka
dec. 7
7:57
ZTE: megérkezett Magyarországba a nubia Music (Mínuszos)
A ZTE új okostelefonja, a zenére hangsúlyt, illetve inkább hangerőt fektető nubia Music már elérhető a magyar vásárlók számára. A nubia Music okostelefon a zenerajongók igényeire szabott funkciókat kínál. A nubia Music széria az átlagos modelleknél 600 százalékkal nagyobb hangerővel rendelkezik, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy a kiváló mi
dec. 7
7:57
Fontos karácsonyi kellék drágul (MMonline)
Az Agroinform.hu felmérése szerint a vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni fenyőfára, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást. A vásárlók 62 százaléka a legdrágább fenyőfaj, a nordmann fenyő iránt érdeklődik.A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alaku
dec. 7
8:00
Itt van a hétvége időjárása, kiderül belőle lesz-e havazás (Magro)
A következő három napban változóan felhős idő várható, szombaton és vasárnap helyenként esővel, északkeleten havas esővel vagy hószállingózással, míg hétfőn többfelé csapadék valószínű, a hegyekben hóval. A hőmérséklet napközben 1 és 10 fok között alakul, az éjszakák -3 és +4 fok között lesznek.
dec. 7
8:21
Bitcoin Etf kisokos: lehetőségek és kihívások (Kripto Akadémia)
A Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) bevezetése forradalmasította a kriptovaluta piacot. A hagyományos befektetők könnyebben hozzáférhetnek a bitcoinhoz anélkül, hogy közvetlenül birtokolnák az eszközt. A növekvő szabályozási egyértelműséggel és a piaci fejleményekkel a Bitcoin ETF-ek átalakítják a digitális eszközök kereskedelmét és globá
dec. 7
8:21
Uniós lakáskörkép – a számok szerint jobban laktunk 2023-ban (ProfitLine)
A „Lakhatás Európában – 2024” című Eurostat összefoglaló nem csupán a hazai lakáskörülmények 2022-23 közötti változásainak áttekintését kínálja, hanem az uniós mezőnyben is elhelyezi az otthonainkat.
dec. 7
8:21
Cafeteria kisokos 2025 (HR Portál)
Jövőre több olyan új lehetőség is érkezik, mellyel kedvező adózással vagy éppen adómentesen támogathatja a munkáltató a munkavállalóit a mindennapi költéseik során. Ilyen az állatkerti belépő és a diákhitel törlesztésének támogatása. Fata László juttatási szakértő ismét összeállította a Cafeteria kisokost, amely alább ingyenesen letölthető.
dec. 7
8:27
Sztárokkal és sportolókkal indul a jótékonysági árverés (Márkamonitor)
A veresegyházi Golden Muaythai Se és Dér Heni összefogásával egy különleges jótékonysági licit indult december 6-án, amelyben egy dedikált bokszkesztyű kerül árverésre, több mint harminc híresség aláírásával.   A küzdősport egyesület az énekesnő jótékonysági licitre bocsátanak egy különleges bokszkesztyűt, amelyet számos magyar híresség, sportolók,
dec. 7
8:30
Poclain e+h – megkönnyíti a gépgyártók átállását (GépMax)
Az e+h megoldás lehetővé teszi az Oem-ek számára, az elektromos hajtású gépeik gyorsabb piaci bevezetését.
dec. 7
8:30
Újra elkezdtek biztosítást kötni a magyarok (Üzletem)
Az utazási kedv 2024-ben csúcsra járatja az utasbiztosításokat, és az egészségüket, nyugdíjukat is jóval többen igyekeznek bebiztosítani. Megtörtént az is, amire másfél évtizede nem volt példa: újra növekszik az életbiztosítások száma – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
dec. 7
8:30
Szomorú hír érkezett: befejeződik az eredeti Mozart golyó gyártása Ausztriában (Magro)
December 5-én legyártották az utolsó Mozart golyót Salzburgban, miután a Mondelez édesipari vállalat bezárta 127 éve működő helyi üzemét.
dec. 7
8:33
Dáliák teleltetése: teendők, ha jön a fagy (Agrofórum)
A dáliák látványos színpompát hoznak a kertbe, de mivel nem fagytűrőek, a tél beköszönte előtt gondoskodni kell gumóik megfelelő tárolásáról.
dec. 7
8:33
Cukorrépa: izgalmas újrakezdés a mezőgazdaság „nehéziparában” (Agrárágazat)
Két, különösen kihívásos növényt, a cukorrépa mellett zöldborsót is sikerrel termeszt a Jancsek család Verseg határában.
dec. 7
8:33
Török tölgyek érkeztek a magyar erdőkbe (Mezőhír)
Pusztulnak a tölgyeink a klímaváltozás miatt, a török eredetű fajták jobban bírják a meleget.
dec. 7
8:33
Ezek a legnagyobb műanyaghulladék-termelő országok (Transpack)
A legtöbb műanyaghulladékot termelő országban egy főre évente 76 kg jut – pedig lenne megoldás a csökkentésre.
dec. 7
8:39
Itt a friss jelentés, megvan a hitelminősítő ítélete a magyar gazdaságról: erre kevesen számítottak (Pénzcentrum)
Az eddigi negatívról stabilra javította a Magyarország adósbesorolásához tartozó kilátást a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a péntek este megjelent közleményében. Magyarország hosszú távú devizaadósságának besorolása pedig változatlanul a BBB kategóriában maradt. A kedvező hírre azonnal közleményben reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium és
dec. 7
8:48
Ő Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 3. évadának győztese! (Digital Hungary)
Róka Gáspár Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hazai változatának első civil győztese, aki Árulóként, egyedül nyerte meg a játékot! A 34 éves matematikus, üzleti elemző 13 millió 150 ezer forinttal lett gazdagabb.
dec. 7
8:54
A technológia hatása a munkaerőre - Gyártó cégeket kérdeztünk a tapasztalatokról (Gyártástrend)
A technológiai fejlődés nem csupán a gyártás hatékonyságát növeli, hanem átalakítja a szükséges munkaerő típusát és a munkahelyek jellegét is. Több fórumon, köztük a közelmúltban a saját szervezésünkben megrendezett Ipari Hr konferencián is elhangzott, hogy mindez paradigmaváltást követelne a szakemberképzés területén, amely átalakulásban a szakkép
dec. 7
9:00
Hét furcsa munka, amiért piszkosul jól fizetnek (BitcoinBázis)
Vannak olyan különleges munkák, amelyek nem férnek bele az általunk ismert klasszikus munkakategóriákba. Az ilyen típusú munkák bizarrnak számítanak, de szinte mindig jól fizetettek. Ha például végig böngészed a világot, láthatod, hogy vannak olyanok, akik papírszalvétát szagolgatnak a megélhetésért, olyanok, akik sorban állnak helyetted a boltban,
dec. 7
9:00
A jó mezőgazdasági gépszervizes tudja, hogy a gazdából él, ezért mindig ő van a sor elején – New Holland szerviztitkok Szerencsről (Magro)
Magyar László még akkor kezdett el a New Holland mezőgazdasági gépek szervizelésével foglalkozni, amikor "a kék" számított az egyik ablaknak nyugatra az agráriumban.
dec. 7
9:03
Ennyivel csökkent a magyar minimálbér euróban (HR Portál)
Egy évvel ezelőtt még 702 eurót ért a havi magyar minimálbér, most már csak 644 eurót. A január 1-i emeléssel is csak újra eléri a 702 eurót a minimális fizetés, ha marad a jelenlegi árfolyam.
dec. 7
9:03
Jó hír: érkezik a napsütés (vg.hu)
Kelet-Magyarországon lehet több napsütés. A délkelet szél megélénkül, 5, 6 fok várható.
dec. 7
9:03
Nagy Márton elmondta, mi kell a növekedés helyreállításához (Demokrata)
Új gazdaságpolitikai eszközökre volt szükség a válság előtti három százalék feletti növekedési pálya eléréséhez, mondta a miniszter.
dec. 7
9:09
Varga Mihály neve jól csengett a tengerentúlon (Privátbankár)
A Fitch Rating stabilnak értékeli a magyar strukturális mutatókat a többi „BBB” besorolású országhoz képest, de a következő évekre kevésbé optimista, mint a magyar kormány. Ezért a hitelminősítő a besoroláson nem változtatott, de a kilátást stabilra javította.

Keresés