2024. december 5. csütörtök

dec. 5
16:39
Fontos bejelentést tett a Cardano a közelgő hard fork előtt (BitcoinBázis)
A Cardano kiadta az 529-es sorszámú tervet, amely egy fontos lépcsőfok a Plomin hard fork felé. Ez utóbbi a blokklánc irányítását és képességeit hivatott javítani. A frissítés Matthew Plominról, a közösség egyik kulcsfontosságú tagjáról és a Cardano USDM stabilcoin társalapítójáról kapta a nevét. A Plomin hard fork, korábbi nevén Chang 2, az 529. e
dec. 5
16:45
Elütött egy embert a vonat Zuglóban (vg.hu)
A Mogyoródi úti vasúti átjáró közelében történt a baleset.
dec. 5
16:51
Komoly változás jön a szemétszállításban (Infostart)
Több tízmilliárd forintból újítja meg a MOHU a hazai kukásautóflottát, az első új járművek 2025-től állnak forgalomba az ország különböző pontjain; a beruházás célja, hogy 2027-ig a jelenleg forgalomban lévő, elavult járműveket lecseréljék, az átlagos járműéletkort 10 év alá csökkentsék - közölte a társaság.
dec. 5
16:51
Csökkentheti a piaci áramárakat, ha többet tudunk a háztartási naperőművek termeléséről (ProfitLine)
A legkisebb napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye már meghaladja a legnagyobb hazai erőművekét. Termelésükről azonban senki nem rendelkezik pontos adattal, pedig a több információ alacsonyabb piaci árakhoz vezethetne - vetette fel csütörtökin kiadott elemzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
dec. 5
16:57
Digitalizáció: vannak fejlődési lehetőségek (Mínuszos)
A magyar termelékenységi mutatók elmaradnak a fejlett EU-s országok átlagától, ami növekedési tartalékot jelent a hazai gazdaság számára, a 2020-as években érdemi javulás csak a digitalizációs pillérben történt, főként a vállalatok digitalizációs hatékonyságának emelkedése következtében. Baksay Gergely, a jegybank közgazdasági és költségvetési elem
dec. 5
16:57
Cyberpunk valóság testközelből: itt az L20 podcast új epizódja (MMonline)
Az Internet Hungary-n készített L20 podcast legújabb epizódjában a bőr alá ültethető chipek kerültek reflektorfénybe – egy olyan technológia, amely egyre inkább a mindennapok részévé válik. A beszélgetés vendégei Schumacher Vanda műsorvezető, színésznő, aki maga is egy chipet hord a bőre alatt, valamint Bor Olivér kiberbiztonsági szakértő voltak. A
dec. 5
17:03
Sok magyar tartja ilyen látra szóló betétben a pénzét: szakértők szerint ez a legrosszabb, amit tehetnek (Pénzcentrum)
Folyamatosan nő az érdeklődés a lakossági állampapírok iránt, amelyeknek számtalan előnye van más befektetési formákkal szemben - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
dec. 5
17:03
Mire kell figyelni, ha vetőburgonyát vásárolsz? (Agroinform)
Évről évre újabb, vetőburgonyát kínáló hamis hirdetések jelennek meg.
dec. 5
17:09
Reálkeresetek és termelékenység (Portfolio)
Az elmúlt években nem sikerült kitörni abból a csapdából, hogy a gyors reálbérnövekedés közgazdasági alapjait nem teremtettük meg hasonlóan gyors termelékenységnövekedéssel - állapítja meg írásában Mellár Tamás.
dec. 5
17:09
Hiába bukott meg a kormány, sztrájkolnak a közszféra dolgozói Franciaországban (vg.hu)
Romlanak a munkakörülmények és egyre kevesebbet ér a fizetésük.
dec. 5
17:15
Lakhatási körülmények Magyarországon – ebben is sereghajtók vagyunk? (Piac és Profit)
A „Lakhatás Európában – 2024” című Eurostat összefoglaló nem csupán a hazai lakáskörülmények 2022-23 közötti változásainak áttekintését kínálja, hanem az uniós mezőnyben is elhelyezi az otthonainkat.
dec. 5
17:15
A 100 000 dolláros bitcoin csak a kezdet? (Kripto Akadémia)
Ma este, 2024. december 5-én, 18:00-kor ismét élő adással jelentkezik Cointhunter a YouTube csatornánkon. Ezúttal a 100 000 dolláros bitcoin árfolyamról lesz szó. A hagyományos és kripto piacokon is jártas szakértőnk a bitcoin után a nagyobb altokat is sorra veszi. Az élő adás alatt kérdezz bátran! Ne maradj le, iratkozz fel már most, hogy értesíté
dec. 5
17:15
Beigazolódtak a várakozások: az OPEC+ elhalasztja az olajkitermelésük növelését (Portfolio)
Az olajkitermelés további visszafogásáról döntött a közel-keleti olajkitermelőket, valamint Oroszországot is magában foglaló OPEC+ szövetség. A piaci szakértők által is várt döntés értelmében a kitermelés növekedésére leghamarabb 2025. második negyedévétől lehet számítani, akkor is csak fokozatosan - írja a CNBC.
dec. 5
17:15
A hirtelen lehűlés otthonainkba kergeti a kártevőket (Agrofórum)
Ahogy a hideg beköszöntével a kandallók, kályhák és radiátorok melegébe kucorodunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a következő hónapokban a ház melegében keresnek menedéket.
dec. 5
17:17
A magyar kormány újabb törvénymódosításra készül az EU-támogatások miatt (Portfolio)
A kormány újabb jogszabály módosításra készül az uniós források felhasználása miatt: az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának rendelettervezete a Stratégiai Technológiák Európai Platformjának (STEP) beruházásait célozza, lehetőséget biztosítva a támogatási intenzitások növelésére. Sok forráshoz azonban még nem fér hozzá Magyarország.
dec. 5
17:21
Változások januártól a jövedéki engedélyezésben (Adózóna)
2025. január 1-jétől változik a gázolaj vámtarifa-besorolása, vagyis KN-kódja.
dec. 5
17:21
Magyar bankok minősítéseit és kilátását módosította a Moody's (ProfitLine)
Magyar bankok minősítéseit és kilátását módosította csütörtökön a Moody's Ratings.
dec. 5
17:21
Így tesz félre a nyugdíjára most sok magyar: nekik nem kell tartaniuk a nélkülözéstől idős korukban? (Pénzcentrum)
510 ezer fölé emelkedett a nyugdíjbiztosítási szerződések száma vette észre a Grantis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb statisztikájában. Az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyesz mellett továbbra is ez a legdinamikusabban növekedő nyugdíjcélú megtakarítási forma.
dec. 5
17:27
Jön az eső, jön a hó! 10-15 milliméter közötti csapadék várható (Agroinform)
Folytatódik a talajok őszi-téli feltöltődése.
dec. 5
17:27
Trumpra készülve: Európa sietve foltozza be saját védelmét – a közös projekthez külső partnerek is csatlakoznának (vg.hu)
Az új amerikai elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy nem nyújtana támogatást az alulköltekező NATO-tagoknak.
dec. 5
17:33
Ezek lehetnek a legígéretesebb mémcoinok decemberben (BitcoinBázis)
Miközben a Bitcoin átlépte a 100 ezer dolláros határt, és a főbb altcoinok rekordmagasságokat érnek el, a figyelem a kevésbé ismert mémcoinok felé fordul, amelyek óriási növekedésre készülnek. A virágzó piac olyan rejtett gyöngyszemeket tár fel, amelyek a mainstream opciók mellett jelentős lehetőségeket kínálhatnak. Az egyik feltörekvő csillag az X
dec. 5
17:39
Egyre több ország készül törvényt hozni a Bitcoin tartalékokról (BitcoinBázis)
A Bitcoin árfolyama először lépte át a 100 ezer dollárt, miközben az intézményi és állami szintű elfogadottsága rohamosan növekszik. Az Egyesült Államokban már 11 tagállam, valamint két másik ország is olyan törvényeket tervez, amelyek stratégiai Bitcoin-tartalékok létrehozását célozzák, ezzel is megerősítve a Bitcoin egyre jelentősebb globális sze
dec. 5
17:39
Klarna és Afterpay – a BNPL óriások csatája (Fintech)
Két meghatározó szereplő, a Klarna és az Afterpay jelentősen kiemelkedik a BNPL-mezőnyből - vizsgáljuk meg őket közelebbről.
dec. 5
17:45
Mesekönyvet adott ki a Világszép Alapítvány, a bevétel teljes összegét gyermekotthonban élő gyerekekre fordítják (Kreatív Online)
Az adventi mesecsomaghoz a könyv mellett egy adventi naptár és egy online mesetár is tartozik.
dec. 5
17:45
Pluszban zárt a magyar tőzsde, menetelt a Magyar Telekom (Portfolio)
Óvatos optimizmus jellemezte a mai kereskedést a nemzetközi frontot, és ebbe a magyar tőzsde teljesítménye is szépen belesimult, hiszen a BUX index mérsékelt emelkedéssel zárt.
dec. 5
17:45
Felhívta amerikai kollégáját az orosz vezérkari főnök: ez áll a háttérben (vg.hu)
Valerij Geraszimov még novemberben hívta fel Charles Brownt.
dec. 5
17:45
Reszkessetek Betörők! - A karácsonyi ünnep legnagyobb családi koncertje Budapesten (Digital Hungary)
Örömmel jelentjük be, hogy 2025-ben december 22.-én Budapestre érkezik a Reszkessetek, betörők! nagyszabású koncertje, amely felejthetetlen ünnepi élményt nyújt az egész család számára. Az 1990-es bemutatása óta a Reszkessetek, betörők! az ünnepi időszak egyik legmeghatározóbb alkotásává vált. A világhírű zeneszerző, John Williams varázslatos és i
dec. 5
17:47
Magyarországot megkerülve, jöhet az EU újabb 500 milliárdos programja (Portfolio)
Az EU vezetői egy 500 milliárd eurós közös védelmi alap létrehozását tervezik, amely kötvénykibocsátással finanszírozná a közös fegyverkezési projekteket. A terv célja, hogy megerősítse Európa védelmi képességeit Donald Trump esetleges visszatérése miatti NATO-bizonytalanság árnyékában.
dec. 5
17:51
Díjeső a Klasszis TopDesign 2024 versenyen – megvannak a legjobb pályamunkák (Menedzsment Fórum)
Kiosztották a díjakat Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenyén.
dec. 5
17:51
Nyugdíjbiztosítási megoldások a nyugodt élet jegyében (ProfitLine)
A nyugdíjaskor anyagi biztonságának megteremtése napjaink egyik legfontosabb pénzügyi kihívása.
dec. 5
17:51
Kiderült, mikor indulhat újra az olajszállítás Csehország felé a Barátság vezetéken (Portfolio)
Az orosz olajszállítás Csehországba hamarosan újraindulhat, miután megoldódtak az Ukrajnán keresztül történő tranzittal kapcsolatos fizetési problémák - írja a Reuters. A leállás, amely kedden kezdődött, jelentős kihívások elé állította a cseh olajfinomítókat, és szükségessé tette az állami tartalékok igénybevételét.
dec. 5
17:51
Visszaadta euróval szembeni előnyét estére a forint, a dollárt még így is elpüfölte (vg.hu)
A forint estére visszaadta euróval szembeni előnyét, a dollárt viszont így is lekörözte.
dec. 5
17:57
A Waberer's szárnya alá került a Posta Biztosító: célkeresztben a növekedés (vg.hu)
A Gránit Biztosító jelenlegi, járművekre és üzleti ügyfelekre fókuszáló működése most kiegészül a lakossági biztosítási termékekkel.
dec. 5
18:09
Gazdasági armageddont kiáltanak az EU vezető hatalmában, a piacok legyintenek a riadóra (Portfolio)
A francia politikai válság enyhülésének jelei és egy esetleges európai védelmi alap híre mozgatta meg csütörtökön az európai kötvénypiacokat. Míg a francia államkötvények kockázati prémiuma csökkent, addig a német kötvényhozamok emelkedtek.
dec. 5
18:09
Hibrid inváziót indítanak Európába a kínai autógyártók (vg.hu)
Kiélezik az árversenyt a ma még extra vám nélküli szegmensben.
dec. 5
18:21
Richter részvény: Miért, vagy mégis? (ProfitLine)
A Richter látványosan gyengébben teljesít az elmúlt hetekben, miközben a piacok alapvetően jól teljesítenek.
dec. 5
18:21
Több mint 200 ezer Hondát hívnak vissza az Egyesült Államokban (Portfolio)
Az Egyesült Államokban nagyszabású visszahívási akciót indított a Honda. A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) bejelentése szerint több mint 200 ezer terepjárót érint a probléma, amely üzemanyag-szivárgást okozhat.
dec. 5
18:21
Georgiai tüntetések: a kormányfő a radikális ellenzéket tartja felelősnek az erőszakért (vg.hu)
Kobahidze a radikális ellenzéket okolja az erőszakos tüntetések kirobbantásáért.
dec. 5
18:23
Leleplezi a szupergazdagokat egy friss tanulmány – Vajon hányan élnek köztünk? (Portfolio)
Nagyot ugrott az utóbbi években a szupergazdagok száma és vagyona. Egy friss jelentésből kiderül, hogy már 2682 dollármilliárdos él köztünk, a vagyonuk 14 000 milliárd dollárt tesz ki.  Kevésbé szeretnek egy helyben ülni, körülbelül minden 15. milliárdos 2020 óta költözött már valamerre és sokan gondolkodnak abban, hogy a következő évben jelentős p
dec. 5
18:27
Kunetz Zsombor szerint baj van a János Kórházban – Menczer Tamásnak is üzent (Menedzsment Fórum)
A szakember figyelmeztetett, hogy nincsen minden rendben az egészségügyi intézményben.
dec. 5
18:27
Fenntarthatóság a szőlő-bor ágazatban (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlőtermesztés és a borászat aktuális tudományos és technikai kérdéseit boncolgatták az idei Országos Szőlész-Borász Konferencián, ahol a fenntarthatóság volt a központi téma.
dec. 5
18:33
Megvillantotta a foga fehérjét a Magyar Telekom (Privátbankár)
A telekommunikációs cég papírjai kiemelkedtek a mezőnyből.
dec. 5
18:33
Erősödtek a vezető részvények: Magyar Telekom és az OTP húzta fel a BUX-ot (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 231,73 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 79 279,54 ponton zárt csütörtökön.
dec. 5
18:33
Meglepő kamatcsökkentés: a jegybank merész lépése sokba kerülhet Afrika éltanulójának (Portfolio)
A kenyai jegybank a vártnál nagyobb mértékben csökkentette az alapkamatot, mivel az alacsony inflációs környezet lehetőséget teremtett a kelet-afrikai gazdaság élénkítésére. Ez a lépés a harmadik kamatcsökkentés az idei évben, amely a gazdasági növekedés támogatását célozza, de több kockázat miatt is aggódnak a piacok.
dec. 5
18:33
Befektetés: szintet lépett a magyarok kedvence, forint tízmilliárdokat hozott a konyhára (vg.hu)
A hazai befektetési alapok gyarapodása immár két és fél éve töretlen.
dec. 5
18:39
A WikiLeaks titkokat a Bitcoin blokkláncára költöztetik (BitcoinBázis)
A WikiLeaks a Bitcoin blokkláncát használja arra, hogy örökre megőrizze az Afgán Háborús Naplókat, amelyeket Julian Assange 2010-ben hozott nyilvánosságra. A „Project Spartacus” néven futó kezdeményezés keretében több mint 76 ezer dokumentumot helyeznek el a Bitcoin blokkláncon az Ordinals protokoll segítségével. Az ingyenes program december 5-én i
dec. 5
18:45
Putyin behódol Washingtonnak: megtörte Moszkvát a legújabb amerikai szankció (Portfolio)
Az orosz gázvásárlások fizetési rendszere változhat az amerikai szankciók miatt, amelyek kitiltották a Gazprombankot a nemzetközi fizetési rendszerekből. A múlt héten az orosz rubel mélyrepülésbe kezdett a washingtoni korlátozóintézkedések kihirdetése után, ami a magyar gázvásárlásokat is ellehetetlenítené.
dec. 5
18:45
Erőszakhullám Hollandiában: megteltek a börtönök - korábban hazaengednék a rabokat (vg.hu)
Az igazságügyi miniszter szerint ez az egyetlen módja annak, hogy helyet csináljanak az újabb bűnelkövetőknek.
dec. 5
18:51
Nem rázza majd a hideg, ha megnézi a forint árfolyamát (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizakereskedelemben.
dec. 5
18:51
Romlott a termék-külkereskedelmi egyenleg (Adózóna)
2024. októberben az export euróban számított értéke 0,8 százalékkal mérséklődött, az importé 0,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, közölte honlapján a KSH. A termék-külkereskedelmi egyenleg 127 millió euróval romlott. A külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 2,9, az importoldalon 3,0 százalékkal felülmúlta az elő

Keresés