2024. december 16. hétfő

dec. 16
5:45
"Nem egyedül kell beérni a célvonalba, hanem mindenkit be kell juttatni" (Digital Hungary)
Emberközpontúság, őszinte kommunikáció, empátia – ez jellemzi leginkább a Példakép díj PR kategóriájának idei nyertesét, akit az elismerésre jelölője is a becsületes, nyitott vállalati kommunikáció híveként méltatott. Példaképértékű pályájában az a merész váltás is, hogy miután 15 évet eltöltött egy multinacionális nagyvállalatnál, a Coca-Colánál,
dec. 16
5:51
Zsákutca az orbáni gazdaságpolitika derült ki egy nem ellenzékitől, szerencsére nem sokan vették észre (Piac és Profit)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke pécsi látogatásakor kijelentette, a munkaintenzív időszaknak vége, egy technológia-intenzív tudásalapú társadalmat, gazdaságot kell építeni. Ezzel ugyan ki nem mondva, de a világ tudtára adta, hogy Orbán Viktor tévútra vitte Magyarországot a munkaalapú társadalom programjával 14 évvel ezelőtt.
dec. 16
5:51
A brit dolgozók közel negyede tervezi, hogy jövőre felmond, ez az oka (HR Portál)
Az amerikai dolgozók 19 százaléka gondolkozik felmondáson, az ausztráloknál ez az arány 18 százalék.
dec. 16
5:51
Bajban az építőipar, de lehet ez még rosszabb (Azenpenzem)
Szakértők szerint az idei évet legfeljebb stagnálással zárhatja az építőipar, a következő esztendő pedig még a mostaninál is bajosabb lesz. A kormány intézkedései azt viszont elérhetik, hogy a lakosság 2025-ben nehezebben talál majd megfelelő építőipari szakembert.
dec. 16
5:51
Újra divatba jött az atomenergia (vg.hu)
Kína ezen a területen is előretört.
dec. 16
5:51
Kiberbűnözés – erre számíthatunk 2025-ben (MMonline)
Mit jelent 2025 kiberbiztonságunk szempontjából? Mely kibertámadások válnak egyre gyakoribbá, mely iparágakat célozzák meg kiemelten, és milyen szerepet játszik a mesterséges intelligencia? Válaszol Chet Wisniewski, a Sophos Field CTO-ja. 1. A támadók egyre inkább a felhőre összpontosítanakAhogy egyre több szervezet védi eszközeit végponti észlelés
dec. 16
5:54
Egy nehéz piacon is maximálisan sikeres volt az Eima (Mezőhír)
Novemberben az Olasz Külkereskedelmi Intézet (Ita) meghívására részt vehettünk a neves bolognai Eima szakkiállításon.
dec. 16
5:54
A gabonaárak esélyt adnak a dinnye-szegmens növekedésének (Agrárágazat)
A hazai mezőgazdaság egyik pozitív fejleménye 2024-ben a dinnye-termőterület növekedése volt, van jövője a gyümölcsnek.
dec. 16
5:54
Magas energiasűrűségű akkumulátorok a drónokba (go2fly)
Kínai kutatók előrelépést értek el a lítium-ion akkumulátor technológia terén. Sikeresen integráltak magas energiasűrűségű, széles hőmérsékleti tartományban működő akkumulátorokat egy új ipari kompozitszárnyas drónba. Az innovatív drón nemrégiben sikeres tesztrepülést
dec. 16
5:57
Hogyan használják a tiszta technológiákat az olaj- és gáziparban? (NRGreport)
A természet védelme iránti növekvő érdeklődés az olaj- és gázipar környezetvédelmi standardjainak szigorítását eredményezte.
dec. 16
5:57
Egy új fejlesztés megmutatja miért fontos az energiatárolás a napelemeknél (Tiszta Jövő)
A Strong Energy megkezdte Németországban forgalmazni az ALFRED nevű, 12-24 kWh kapacitású, gyorsan telepíthető akkumulátoros tárolórendszerét, 10 kW teljesítménnyel és 10 év garanciával.
dec. 16
5:57
Ez több mint jó, ez már optimális (newtechnology.hu)
Egy dinamikus és versenyalapú környezetben a fo­lyamatos fejlődés elengedhetetlen a vállalkozások sikeréhez. A gyártásoptimalizálás a műanyagiparban is egy állandó folyamat, amelynek során az értékte­remtő folyamatok fejleszthető pontjait azonosítják és valósítják
dec. 16
6:03
Téli veteményeskert: a hó alatt sem kell pihennie a kertnek (Agrofórum)
A kertészek télen pihennek? Nem mondanám, én legalábbis ritkán pihenek télen is, mert ha nem a téli koronaalakító metszésekkel foglalkozunk, akkor a téli veteményeskertben sündörgök.
dec. 16
6:09
Bitcoin $106 000: Trump megerősítette, hogy stratégiai bitcointartalékot akar létrehozni (Kripto Akadémia)
A bitcoin hétfő éjjel új rekordmagasságba, 106 000 dollár fölé emelkedett. Donald Trump megerősítette, hogy az Egyesült Államok egy stratégiai olajtartalékhoz hasonló, bitcointartalék létrehozását tervezi. Trump a választási kampányában tett először ezzel kapcsolatos ígéreteket, amit sokan szkeptikusan fogadtak, de a januárban hivatalba lépő elnök
dec. 16
6:15
Matolcsy Györgyék fontos döntést hoznak, de izgalmasabb, ami a háttérben zajlik (Menedzsment Fórum)
Szinte biztos, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén úgy dönt, hogy tartani fogja a jelenlegi, 6,5 százalékos alapkamatszintet. Ami izgalomban tartja a világot, az inkább az ugyanekkor tárgyalt Inflációs jelentés, amiben nagy valószínűséggel változni fog a jövő évi pénzromlási és növekedési előrejelzés is – mégpedig negatívan. E
dec. 16
6:21
Átadták az év kiváló magyar méze verseny díjait (ProfitLine)
A XV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon vasárnap hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az év legjobb magyar mézét.
dec. 16
6:27
Extra olcsó áramot ígérnek az új ukrán atomblokkok (vg.hu)
Bulgária besegít két baráti árú szovjet reaktorral.
dec. 16
6:27
Jövőre is folytatódik a Lázár Ervin Program (Szakmát Szerzek)
A Lázár Ervin Program minden általános iskolás diáknak évente egyszer ingyenesen biztosítja a színházi, tánc és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, múzeumok látogatásának élményét. 2025. január 6. és március 31. között tovább folytatódik a Program második időszaka, a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. és a Klebelsberg Központ együttműködésé
dec. 16
6:30
Szarvak és paták, avagy a szaru-képződmények kezelése (Magyar Mezőgazdaság)
A kelleténél kevesebbszer esik szó a szarvasmarhák szaru­képződményeiről, azok egészségéről, ápolásáról. Az állatok lábvégbetegségei akár selejtezéshez is vezethetnek, így célszerű a lábvégek épségének megőrzése.
dec. 16
6:33
Megújult a nálunk legolcsóbban elérhető BYD (Haszon.hu)
Ráncfelvarráson esett át a BYD Dolphin: modernizálták a fényszórót, módosítottak a lökhárítón. Most így néz ki. A Dolphin lesz az egyik modell, amelyet Európában Szegeden gyártanak majd. A belépőszintű verzió 95 lóerős, az új középső kivitel 177, a legpotensebb kivitel pedig 204 lóerős teljesítményt ad le. A ráncfelvarrt változat elsősorban
dec. 16
6:39
Varga Mihályra maradhat a következő kamatvágás (Portfolio)
Ahogy holnap, úgy még a jövő év első hónapjaiban sem kezdi el újra vágni a kamatot a Magyar Nemzeti Bank – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők, akik szerint a jegybank mérsékelheti a növekedési, illetve emelheti az inflációs előrejelzését. Az első lazításra 2025 második negyedévében kerülhet sor, vagyis a kövektező lazító lépés már Varga M
dec. 16
6:39
Új csúcson a Bitcoin (444.hu)
Rövid időre a 106 ezer dollárt is átlépte.
dec. 16
6:45
Óriási űz ütött ki a MÁV fővárosi területén (vg.hu)
.
dec. 16
6:48
Újabb rekordon a bitcoin, 106 ezer dolláron is jegyezték (Telex)
A világ legnagyobb kriptovalutájának árfolyama már több mint 50%-kal emelkedett Donald Trump november 5-i választási győzelme óta.
dec. 16
6:51
Megbízottak hátrányos megkülönböztetése a tb-ellátásoknál: mutatjuk példákkal (Adózóna)
Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesülnek az egészségbiztosítási ellátások kapcsán a megbízásban dolgozó biztosítottak. Az alábbi cikkben részletezzük, hogy milyen kedvezőtlen helyzetet eredményez a társadalombiztosítási ellátásoknál a megbízott biztosításának havi utólagos bejelentése.
dec. 16
6:51
Ezek a munkaadók nem jelentették be alkalmazottaikat (HR Portál)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal frissítette a listát, amin az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók találhatóak meg.
dec. 16
6:51
Ma döntenek a költségvetés fő számairól - A választási törvény és az alaptörvény módosítási javaslata is az Országgyűlés elé kerül (Portfolio)
Négynapos üléssel zárja idei plenáris munkáját az Országgyűlés, a képviselők hétfőn döntenek a 2025-ös költségvetés fő számairól.
dec. 16
6:51
Óriási tűz ütött ki a MÁV fővárosi területén (vg.hu)
Több száz négyzetméteren összehordott hulladék gyulladt meg Budapesten. Vasárnap késő estére a lángokat eloltották.
dec. 16
6:51
A szerencse stratégiája címmel jelent meg a Reklámtörténet új kötete (Digital Hungary)
Andy Nairn brit márkastratéga műve a szakmai műhely 9. kiadványa A szerencsét általában a lottózók, fogadóirodák és kaszinók világához szoktuk kötni, de az üzleti körökben nem sok szó esik róla, mi több, tabunak számít. Nem szerepel üzleti tervekben, éves beszámolókban, marketingstratégiákban; nem bukkan fel tanulmányokban, nem képezi workshopok an
dec. 16
6:57
Itt az új rekord a bitcoinnál (Portfolio)
Az elmúlt napokban 100 ezer dollár körül stabilizálódot a bitcoin árfolyama, ma hajnalban pedig az ázsiai kereskedésben új történelmi csúcsra emelkedett, írj a Bloomberg.
dec. 16
6:57
Ezüstfenyőt vennél? Ezeket a szempontokat nem árt átgondolnod előtte! (Agroinform)
A dézsás ezüstfenyő remek karácsonyfa lehet, de ismerni kell, mire van szüksége.
dec. 16
6:57
Intretech: Smart manufactoring that makes life interesting. (newtechnology.hu)
Cégcsoportunk elektronikai eszközök (IoT) tervezésével, gyártásával, tesztelésével, célgépfejlesztéssel és automatizálással, továbbá precíziós fröccsöntéssel és összereléssel, termékfejlesztéssel, illetve logisztikai szolgáltatásokkal segíti partnereit. Fejlett Automatizálási Megoldások a Pontosságért és Méretezhetőségért: Az Intretech
dec. 16
7:03
Jó hangulatban indulhat a hét az európai tőzsdéken (Portfolio)
Mérsékelt eséssel indították a hetet az ázsiai tőzsdék, a hangulatromlásban szerepet játszott a vártnál gyengébb kínai kiskereskedelmi adat is. A határidős részvényindexek alapján Európában emelkedéssel indulhat a nap. A befektetők többek között a német és az euróövezeti BMI-adatokra és Olaf Scholz német kancellár bizalmi szavazására figyelnek majd
dec. 16
7:03
Pokrovszk közelében ismét ádáz küzdelem zajlik, bajban az ukrán hadsereg (vg.hu)
Harkiv környékén az ukránok értek el sikereket, Donyecknél az oroszok.
dec. 16
7:03
Ezek voltak a legdrágább és a legolcsóbb ingatlanok 2024-ben (MMonline)
Az idei év valódi trendfordulót hozott az ingatlanpiacon, amely tranzakciószámokban az elvárásoknak megfelelően teljesített, keresletben pedig jócskán túlszárnyalta az elmúlt két évet. Szélsőségekben 2024-ben sem volt hiány, zömében a korszerűbb otthonok felé fordult az érdeklődés, de a régóta vevőre váró, rosszabb minőségű ingatlanok javarésze is
dec. 16
7:03
Nagy István szerint többen dolgoznak a hazai mezőgazdaságban, mint a rendszerváltozáskor (Magro)
A Tamfarm Kft.-t vezető család több mint 30 éve mezőgazdasággal foglakozik - Fotó: AM
dec. 16
7:09
Négy embert tartóztattak le terrorizmus gyanújával Európában (vg.hu)
Az északmacedón belügyi szervek szerint szélsőséges vallási szervezetekkel állnak kapcsolatban azok a férfiak, akiket letartóztattak.
dec. 16
7:21
400 milliárd forint elvesztése nem elég, a modellt váltó egyetemekről hozott törvénymódosítás visszadobására készül az Európai Bizottság (Adózóna)
Magyarország az év végén végleg elveszíti brüsszeli támogatásai egy részét, miközben az Európai Bizottság arra készül, hogy visszadobja a modellt váltott egyetemekről hozott törvénymódosítást – írja a nepszava.hu.
dec. 16
7:21
Ezzel a legkisebb cégeknek is foglalkozni kell: a beszállítóktól is elvárják a biztonság növelését (Portfolio)
Az egész Európai Unióra kiterjedő NIS2 jogszabály célja a kiberbiztonság általános szintjének növelése. Nemcsak a nagyvállalatokra, de sok esetben azok beszállítóira is hatással van – így akár a mikrovállalkozásoknak is alkalmazkodniuk kell a szigorú elvárásokhoz. Nekik érdemes lehet külső szakértői segítséget igénybe venni a kockázatok és szüksége
dec. 16
7:21
Kvíz: Régen volt a földrajz óra? Nem mentség! Ezekre a kérdésekre mindenkinek tudni kell a választ! (Pénzcentrum)
Hány vármegyére osztják Magyarország területét? Hol található a Hámori-tó? Tudod, hogy melyik vármegyénk melyikkel szomszédos? Na és arra emlékszel, hogy melyik vármegyének hogy hívják a székhelyét? Melyik budapesti nevezetességek találhatók a Dunától jobbra, azaz a város pesti oldalán, melyeket találunk a budai oldalon? Mely történelmi magyar vára
dec. 16
7:21
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, a költségvetésről is döntenek (vg.hu)
A héten eldőlhet a jövő évi büdzsé sorsa.
dec. 16
7:23
Kilőtt a bitcoin értéke – újabb rekordot döntött meg a kriptovaluta (vg.hu)
A bitcoinárfolyam nagy emelkedése részben Trump megválasztása nyomán indult meg.
dec. 16
7:27
Néhány ország igen bizarr módon ünnepli meg a karácsonyt... (Agroinform)
Különös hagyományok, furcsa szokások a világ különböző tájain.
dec. 16
7:33
Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek (Agrofórum)
A raktárakban levő különféle szemes termények értékesítése során (amely gyakorta az őszi-téli időszakra esik) a raktári kártevők jelenléte eladhatatlanná teheti az eladásra felkínált árut. A betárolt termények egyik leggyakrabban előforduló károsítói a különféle zsizsikek.
dec. 16
7:36
2024. december 16. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
dec. 16
7:39
Mit kaphat Elon Musk Trump támogatásáért cserébe? Itt a válasz (Portfolio)
Elon Musk nyíltan támogatta Donald Trumpot az elnökválasztási kampány alatt, el is indultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy Musk milyen kedvezményeket kaphat a következő amerikai elnöktől a támogatásáért cserébe. A Reuters úgy tudja, hogy Trump és csapata azt szeretné, ha a januárban hivatalba lépő kormányzat megszüntetné - az egyébként Elo
dec. 16
7:39
Esővel és viharos széllel indul a hét, de váratlan fordulatot is tartogat az időjárás (vg.hu)
Hétfőn fokozatosan enyhül az idő, estére már 6, 11 fok várható.
dec. 16
7:45
A Sol tulajdonosok az 1Fuel-t figyelik, miközben a Filecoin árfolyamának alakulása aggodalmat kelt a befektetők körében (Kripto Akadémia)
A SOL az elmúlt hetekben korrekción ment keresztül. Miközben konszolidálódik, a SOL tulajdonosok figyelme egyre inkább egy új kriptovaluta előértékesítésére terelődik. Eközben a Filecoin nem képes megtartani az elért árfolyamnövekedéseket, ami bizonytalanságot kelt a befektetőinekk körében. Gyengesége miatt az 1FUEL most megszilárdíthatja helyét mi
dec. 16
7:47
Miközben a Sui $5.00 ért küzd és a Bonk is fűti a mémcoin őrületet, az 1Fuel előértékesítése új mérföldkőhöz érkezett. (Kripto Akadémia)
Miután a Bitcoin áttörte a $100,000-os árfolyamot és folyamatosan próbálja áttürni ezt az ellenállási szintet, a bikapiac továbbra is teljes gőzzel halad. A Sui (SUI) az egyik legnagyobb nyertese ennek, hiszen az SUI eddig újabb magasságokat ért el. A Bonk (BONK) árfolyamának emelkedése szintén lendületet adott a mémcoin piacnak Egy másik kiemelked
dec. 16
7:51
Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év végén (HR Portál)
Az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat több helyszínen is ellenőrzi fogja az adóhatóság.

Keresés