2024. december 23. hétfő

dec. 23
10:45
A magyarok háromnegyede szerint még idén is jelentős volt az élelmiszerár-emelkedés (444.hu)
A válaszadók több mint fele szerint a gyerekekkel kapcsolatos kiadások és a szolgáltatások ára is számottevően nőtt.
dec. 23
10:48
2024. december 23. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
dec. 23
10:51
Végre jött egy jó hír a megélhetésük miatt aggódóknak (Menedzsment Fórum)
A legfrissebb K&H biztos jövő felmérés szerint csökkent a jelentős drágulást érzékelő középkorúak aránya.
dec. 23
10:51
Orbán Viktor víziójával ellentétben semmi nem fenyegeti az amerikai gazdaság első helyét a világban (Piac és Profit)
Az idei tusványosi előadásában Orbán Viktor egy új fogalmat vezetett be. E szerint világrendszerváltás folyik, aminek eredményeként Ázsia lesz a világ új központja. A Valutalap számai ugyanakkor nem mutatnak semmiféle világrendszerváltást.
dec. 23
10:51
Hulladékgazdálkodási céget vásárolt az Alteo Nyrt. (Alternatív Energia)
Az Alteo Nyrt. üzletrész adásvételi szerződést írt alá a Global Refuse Holding Zrt.-vel a magyar piac egyik vezető hulladékgazdálkodással és újrahasznosítással foglalkozó cégének, az Éltex Kft.-nek a megvásárlásáról; a tranzakció eredményeként az Alteo az Éltex üzletrészének 100 százalékos tulajdonosává válik a szerződésben foglalt zárási feltétele
dec. 23
10:51
Élelmiszer-ellenőrzés: 59 bírságot szabtak ki 4 millió forint összegben (Agroinform)
Bár az ellenőrök találtak hiányosságokat, összességében jól felkészültek a kitelepült vendéglátók.
dec. 23
10:51
Leállás jön a Vodafone-nál: december 31. és január 2. között ezek a szolgáltatások nem lesznek elérhetőek (Pénzcentrum)
A megjelölt időszakban nem lesznek elérhetők a Vodafone online felületei, mobilvásárlási szolgáltatásai, valamint az applikáció sem. A szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy a televíziós, internetes és mobilszolgáltatások továbbra is zavartalanul működnek majd.
dec. 23
10:51
Bejelentette az RTL a Reggeli megújításának részleteit és a megsokasodó RTL Híradók műsorvezetőit (Media1)
Az már korábban kiderült, hogy 2025-től megújul az RTL hétköznap reggeli és napközbeni műsorstruktúrája és változás lesz a vasárnap esti műsorsávban is. Most ehhez kapcsolódóan a médiavállalat bejelentette, hogy kikkel találkozhatnak a nézők a jövő év elejétől már napközben és reggel is többször jelentkező RTL Híradó műsorvezetőiként.
dec. 23
10:57
Kemény ellenőrzések karácsony előtt - ez a baj az élelmiszerekkel (Infostart)
A forralt boroktól kezdve a vadmadáreledelekig számos élelmiszerárust ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a karácsony előtti időszakban.
dec. 23
10:57
Versenytársa akadt az OTP-nek a tőzsdén (Privátbankár)
Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel.
dec. 23
10:57
A világ karácsonyi italai – melyiket kóstolnád meg? (Agroinform)
A világ különböző tájainak különleges fűszeres italai.
dec. 23
10:57
A világ egyik legnagyobb médiavállalata megszabadul az ausztrál kábeltársaságától (vg.hu)
Az ügylet tartalmazza a Foxtel adósságát is.
dec. 23
10:57
Élethosszig tartó szupertöltést ajánl a Tesla (Tiszta Jövő)
A Tesla célja, hogy felpörgesse a Model S-ek eladását.
dec. 23
11:00
Vadító ára lesz a szelídgesztenyének (Haszon.hu)
Végre kezd talpra állni a hazai gesztenyeipar, csakhogy a 2024-es termés brutálisan rossz. Nagy fogyasztók volnánk, de jövőre még drágább lehet a szelídgesztenye. Elmaradt a megszokottól az idei szelídgesztenye-termés, pedig 2023-ban is csupán 150-300 tonna közt alakult az országos mennyiség, ahogy az óévben közzétett számok szerint is. Cs
dec. 23
11:03
Forradalom a magyar építőiparban: védjegyet kaphatnak a hazai építőanyagok (vg.hu)
Az élelmiszeriparban már bevált megoldást sürget az ÉVOSZ.
dec. 23
11:09
Téli razzia mérlege: továbbra is a higiéniával van a legtöbb gond (Piac és Profit)
Az élelmiszerbiztonság és a fogyasztók védelme 2024 téli ünnepi időszakában is jelentős figyelmet kap: december 9-e óta tart a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az egészen év végéig tartó kezdeményezés során hagyományosan a karácsonyhoz, a téli ünnepi időszakhoz kapcsolódó célterületeket és termékeket vizsgálnak a szakemberek. A Nemzeti Él
dec. 23
11:09
Idén is a pénz körül forgott a Föld (Portfolio)
Megjelent az OECD pénzügyi nevelésért felelős szervezetének (OECD/INFE) éves jelentése a 2012 óta a világ egyre több országában működő, elsősorban a fiatalokat célzó oktató programok idei eredményeiről. A jelentés 98 országot tanulmányozott, ahol 24 millió fiatalhoz jutottak el az alapvető pénzügyi ismeretek e programban. A magyar diákok pénzügyi n
dec. 23
11:12
14,5 millió forint büntetést kapott az Union Biztosító (Telex)
A Magyar Nemzeti Bank vizsgálata szerint gond volt többek között a szerződéskötést megelőző tájékoztatással és a fogyasztói panaszok kezelésével is.
dec. 23
11:15
Megjött a bejelentés: így alakul Szenteste napján a benzin ára (Portfolio)
December 24-én, kedden nem változnak az üzemanyag nagykereskedelmi árak - írja a holtankoljak.hu
dec. 23
11:24
Őrületes tempót diktál a Tesla, mióta Trumpot megválasztották (Forbes)
A Tesla vállalati értéke önállóan megközelíti a globális autóipar egészének majd a felét, a cég értékei történelmi csúcsot értek el.
dec. 23
11:27
Fontos üzenetet kaptunk Frankfurtból (Privátbankár)
Christine Lagarde szerint az EKB közel áll inflációs céljának eléréséhez.
dec. 23
11:30
Orbán Viktor elárulta, hogy bolgár finomítóra pályázik a Mol, de ettől még nem tuti az üzlet (Telex)
Némileg szokatlan, hogy "az üzleti ügyekkel nem foglalkozó" Orbán Viktor érzékeny információt közöl egy tőzsdén jegyzett társaságról. Ez mindenképp azt üzeni, hogy a terv komoly, de azért még nem érdemes biztosra venni, hogy a Mol lesz a befutó a Lukoil régóta húzódó kiszorítása után.
dec. 23
11:33
„Nem indul az adás? Köszönöm!” – mondta az RTL műsorvezetője az újabb adáshiba során (Media1)
Ismét adáshiba történt az RTL-en hétfőn reggel. A nézők olyanokat hallhattak, hogy „Nem indul az adás? Köszönöm! Időben kiérek Kolozsvárra”, de az is kiment adásba, amikor valaki megjegyezte a stúdióban, adjanak esetleg Benny Hillt.
dec. 23
11:39
Csengetett a Gránit Bank – elindult a kereskedés a részvényeivel (Infostart)
Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank – mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa, elnök-vezérigazgatója hétfőn, miután jelképes csengetéssel elindította a kerekedést a bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában.
dec. 23
11:39
Külkereskedmi termékforgalom: itt vannak a KSH friss adatai (Adózóna)
A kivitel volumene 0,3 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 1,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az aktívum 1,0 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 53 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 1,3, az importé 1,4 százalékkal elmaradt a szeptemberitől, olvasható a Központi Statisztika
dec. 23
11:39
Történelmi nap a magyar tőzsdén: negyed évszázada nem történt ilyen (vg.hu)
Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank
dec. 23
11:39
A Kenguru az elődöntő leleplezettje (Digital Hungary)
Az Álarcos énekes elődöntőjében a nyomozóbrigád – Janklovics Péterrel kiegészülve - döntése alapján a Kengurunak kellett felfednie kilétét.
dec. 23
11:41
Karácsony előtti utolsó csúcstalálkozó a Karmelitában: nem akárkiket fogadott Orbán Viktor (vg.hu)
Titokzatos bejegyzést tett közzé a kormányfő.
dec. 23
11:45
Határon átnyúló milliárdok, átalakuló uniós támogatási rendszer: így alakítja át Magyarország jövőjét az EU titkos fegyvere (Portfolio)
Hogyan egyensúlyozhat az Európai Unió a versenyképesség, a szolidaritás és az együttműködés hármas alapelve között a kohéziós politika területén? Ezt a kérdést járta körül Koller Boglárka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora "A kohéziós politika jelene és jövője" című konferencián tartott előadásában. Az uniós politikák eredményei ellenére
dec. 23
11:48
A történelmi csúcs óta 15%-kal esett vissza a bitcoin árfolyama (BitcoinBázis)
Az elmúlt hetekben jelentős volatilitás rázta meg a piacot, a felszámolás pedig mindkét irányt érintette. Miután a bitcoin (BTC) árfolyama történelmi csúcsot állított fel százezer dollár felett, néhány napra rá több mint másfél milliárd dollárnyi tőkeáttételes pozíció záródott be. Ezt követően egészen 108 000 dollárig emelkedett az eszköz árfolyama
dec. 23
11:48
Karácsonyi Nébih-ellenőrzés: a higiéniával volt a legtöbb gond (Telex)
December 9-e óta már 779 helyen történt ellenőrzés, súlyos szabálysértést eddig nem találtak. A vizsgálatok még december végéig tartanak.
dec. 23
11:51
Vendégmunkás-korlátozás: ki hozza majd ki a pizzát? (HR Portál)
Závecz Tibor közvélemény-kutató szerint elég gyorsan tud hatni "a magyar munka világa a magyaroké" típusú gondolkodásmód, de ha nem lesz elég magyar munkaerő, akkor ennek lehet negatív hatása is a közhangulatra, és az intézkedés visszaüthet.
dec. 23
11:51
Így készítsd fel a gyereket a felelős pénzügyi döntésekre: új ötleteket kaptunk a szakértőktől (Pénzcentrum)
A magyar családok többségében a pénzügyi tudatosság még mindig tabutéma, pedig az alapvető pénzkezelési ismeretek korai átadása kulcsfontosságú lehet a gyermekek jövője szempontjából. Hogyan beszélhetünk erről a megfelelő módon, milyen eszközök állnak rendelkezésre, és miért fontos a szülői példamutatás? Az OTP Bank és az OTP Fáy Alapítvány szakért
dec. 23
11:57
Lecsapott az élelmiszerbiztonsági kommandó (Privátbankár)
Megvannak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első eredményei.
dec. 23
11:57
Sokkoló leleplezés: von der Leyen hatalmas consiglierei irányítják az EU-t a színfalak mögött (Portfolio)
Az Európai Bizottság működését egyre átláthatatlanabbnak és központosítottabbnak ítéli Emily O’Reilly, az EU ombudsmanja, aki szerint Ursula von der Leyen elnök felelős a problémás politikai kultúra kialakulásáért. Kritikái a dokumentumokhoz való hozzáférés nehézségeire és a Bizottság ellenőrzésének gyengeségeire is rávilágítanak.
dec. 23
12:03
Készíts karácsonyi díszt 5 perc alatt! (Agroinform)
Ezt a karácsonyi dekorációt akkor is el tudod készíteni 5 perc alatt, ha egyáltalán nincs kézügyességed!
dec. 23
12:03
Állampapír: megtörtént a bejelentés – a kincstár 2025-től átalakítja az értékesítési hálózatát (vg.hu)
Az online szolgáltatások térhódítására tekintettel a Kincstár átalakítja a személyes állampapír-értékesítési hálózatának struktúráját.
dec. 23
12:09
Különös ajándékkal kedveskednek a benzinkutak az autósoknak (Menedzsment Fórum)
Kedden nem változik se a benzin, se a gázolaj ára.
dec. 23
12:09
Szabadul "fekete bárányától" az amerikai médiaóriás (Infostart)
A Murdoch-tulajdonban lévő News Corp. beleegyezett abba, hogy eladja ausztrál Foxtel kábeltelevíziós cégét 2 milliárd dollárért (3,4 milliárd ausztrál dollárért) a brit tulajdonú a DAZN-nak. Az ügylet tartalmazza a Foxtel adósságát is.
dec. 23
12:09
Roham az állampapírokért (Privátbankár)
Több mint másfélszeres kereslet mellett értékesített diszkont kincstárjegyeket az Államadósság Kezelő Központ.
dec. 23
12:12
Hajóbaleset Budapesten, a Margit hídnál (Haszon.hu)
Két személyhajó és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Jászai Mari téri kikötője is megrongálódott, amikor egy Dunán közlekedő kötelék bárkája a kikötőben horgonyzó hajóknak ütközött vasárnap este Budapesten. A balesetben senki nem sérült meg, de mindkét hajó és a kikötő is megrongálódott, így az anyagi kár jelentős. A kár pontos felmérés
dec. 23
12:15
Brüsszel ellenzékét vezetik a Patrióták (vg.hu)
Brüsszel és Strasbourg ballliberális vezetése teljesen elrugaszkodott a valóságtól, valamint az európai polgárok akaratától és érdekeitől – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Lomnici Zoltán.
dec. 23
12:18
A Mediaworkstől a Mathias Corvinus Collegiumhoz kerül a Mandiner (Telex)
Január 1-jétől lesz a lapnak új tulajdonosa.
dec. 23
12:21
Jön a legrizikósabb időszak a lakásoknál (Piac és Profit)
Majdnem 130 ezer milliárd forintos értéket képviselnek Magyarországon a lakott lakások, amelyek fokozott veszélybe kerülhetnek karácsonykor. Ugyanakkor egy kis odafigyeléssel megakadályozhatóak a balesetek – közölte a Netrisk, amely ismerteti azt is, mennyiért lehet megvédeni az ingatlanokat. Az ünnepek után pedig jövőre ismét lesz lakásbiztosítási
dec. 23
12:21
Nem semmit kaszálhat a héten a skandináv lottó nyertese: mágikus számú összeg most a tét (Pénzcentrum)
Tíz hete nincs telitalálatos a Skandináv lottón, ami azért is különleges, mert utoljára közel 6 éve, 2018. áprilisában volt hasonló. A játék főnyeremény 777 millió forint. A 777 - numerológiai értelmezés szerint - a Szentháromság száma, és a tökéletességet jelképezi. A Skandináv lottó 52. heti sorsolását, karácsonyi ünnepnapok miatt december 25-e s
dec. 23
12:24
Tippelj, miről tárgyalhat épp Hernádi Zsolt és Orbán Viktor (Forbes)
A miniszterelnök Lázár Jánossal kiegészülve a Mol vezérigazgatójával egyeztet a Karmelitában a szentestét megelőző napon.
dec. 23
12:24
Új védjegyeket vezet be az Évosz: jön a "Prémium magyar építőanyag" és a "Prémium regionális építőanyag" (Üzletem)
A hazai gyártású építőanyagok piacának bővítése érdekében védjeggyel látja el a legjobb minőségű magyar építőanyagokat az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, amely már be is nyújtotta a védjegybejelentéseket.
dec. 23
12:27
Megérkezett a havazás – megéri befektetni a biztonságba (Menedzsment Fórum)
Megérkezett a havazás, de még mindig sok autó nyári gumival csúszkál az utakon. Pedig megéri a befektetés, hogy megelőzzük a bajt, ami a síkos úton érheti a gépkocsivezetőt és az autóját egyaránt.
dec. 23
12:27
Karácsonyi csatornát indított a FilmBox+ (Media1)
A FilmBox+ elindította karácsonyi tematikájú SMART csatornáját, amely ünnepi filmek széles választékát kínálja.
dec. 23
12:33
Induljon hazai pezsgővel az új esztendő – nagy a választék! (Agroinform)
Magyarországon nem csak a pezsgőfogyasztásnak, hanem a pezsgő készítésének is hagyománya van.

Keresés