Reményt adhat a hátrányos helyzetű településeknek a felzárkózási program - jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos és Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
A cél nem a műanyagok betiltása, hanem azok biztonságos és fenntartható, megfelelő keretek között történő használatának elősegítése - jelentette ki Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár kedden Brüsszelben az uniós környezetvédelmi tanács ülését követő sajtótájékoztatón.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 51,1 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra – mások mellett – az IT-biztonságot érintő jogsértések miatt. Az MNB átfogó vizsgálatot folytatott a Groupama Biztosító Zrt.-nél, amelynek során a 2021 januárjától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át. A vizsgálat megállapította, hog
Az energiafüggetlenség elképzelhetetlen napenergia nélkül, amelyből az elmúlt években minden várakozást felülmúló ütemben bővültek a hazai kapacitások; a lendületes térnyeréshez digitális fejlesztésekkel is alkalmazkodni kell, ebben egy februárban elrajtoló program támogathatja az iparági vállalkozásokat összesen 26,5 milliárd forinttal - írta az E
Az Ink, a Kraken Optimism-alapú második réteges blokklánc-megoldása ma élesedett a mainneten. Az indulás a tervezettnél jelentősen korábban történt, a kriptoközösség erős támogatására és lelkesedésére hivatkozva. Az Ink és az Optimism ennek az erős hype-nak köszönhetően elég gyümölcsöző együttműködést vizionál. A december 19-ei bejelentés szerint a
Nemcsak az MNB-hez igazoló Sipos-Tompa Levente elnök-vezérigazgató, hanem Demkó-Szekeres Zsolt vezérigazgató-helyettes is távozik az MFB igazgatóságából.
Szijjártó Péter szerint provokál az ukrán elnök. Az előzmény, hogy Zelenszkij trollkodásnak minősítette Orbán úgynevezett béketeremtő kezdeményezéseit.
Elindult az általános felsőoktatási felvételi eljárás, február 15-ig lehet jelentkezni a 2025 szeptemberében induló képzésekre a felvi.hu-n elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal.
Nem új irodaházat vesz, hanem felújítja székházát, a Budapest 13. kerületében, a Népfürdő utcában álló Európa Tornyot az Erste Bank. Az irodaházat ezentúl Erste Toronynak hívják majd. A bank az épület átfogó, mindenre kiterjedő rekonstrukcióját tervezi.
A tavalyi rekordév után az idei is kiválóan alakult a BMW Group Magyarország számára. A profitabilitás, a kihívások és az egyedi kommunikációs megoldások mellett álmokról, maximalizmusról, operáról és érzelmi behatásokról is beszélgettünk Pócs Zsuzsanna marketingvezetővel és Salgó András vállalati kommunikációs vezetővel. - A 2023-as csúcs után hog
A névváltás egy hosszabb folyamat első állomása, amelyben a Cofidis és a Cetelem integrációja megy végbe, az ügyfeleknek nincs teendője. Mi történt? A mai naptól Magyar Cofidis Bank Zrt. néven folytatja a tevékenységét a Magyar Cetelem Bank Zrt. – derül ki a Cofidis sajtóközleményéből. A névváltás annak a folyamatnak az egyik állomása, amely októbe
A bécsi Parkhotel Schönbrunn adott otthont az ESQR (European Society for Quality Research) rangos díjátadó gálájának, a Quality Choice Prize 2024-nek. A Lounge Group egyedüli magyarként kapott elismerést, méghozzá a legmagasabb szintű, Diamond kategóriában. Ezt az elismerést minden évben azok a vállalatok és szervezetek kapják meg, amelyek az üzlet
Mindenkit az izgat, hogy jövőre mennyi pénzt hagynak állampapírban azok, akik mesés kamatokat kapnak az inflációkövető állampapírok után. Van azonban egy kör, amelyik teljesen máshogy fog mérlegelni, mint egy átlagos befektető.
Bekéretik Magyarország varsói nagykövetét a Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt – közölte a lengyel külügyminisztérium.
Oscar-gála jellegű eseményen díjazták a hazai kreátorszakma legjobbjait. A Creator Awards 2024 powered by MBH Bank idei díjátadó rendezvénye a tavalyi nagyszabású eseményre is rátett egy lapáttal. Az idei vörös szőnyeges gálának a MOM Sport adott otthont. A 300 főt meghaladó szakmai résztvevőn kívül, akik a jelöltek mellett a zsűriből, a szponzorok
Donald Trump megválasztott elnök vámokkal fenyegette meg az Európai Uniót arra az esetre, ha a tagországok nem vásárolnak több amerikai kőolajat és földgázt.
Novemberben két nap alatt három ember csomagjaiban összesen több mint fél mázsa, negyedmilliárd forint értékű kannabiszt találtak a vámosok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel pénteken.
Az OTP Bank az ügyféligényekre reagálva tovább fejleszti bankautomatáinak funkcióit tájékoztatta a pénzintézet a Pénzcentrumot. Megtudtuk: az ATM-en keresztüli készpénzbefizetés népszerűsége folyamatosan emelkedik, és egyre többen használják az egyéb kényelmi funkciókat is.
A Western University Föld- és Űrkutatási Intézetének kutatása szerint az aszteroidákból készült ételek segíthetik a jövő űrhajósait abban, hogy éveken át ellássák magukat a Földről érkező utánpótlás nélkül. A DARPA által finanszírozott eljárás, amely baktériumokat használ műanyaghulladék élelemmé alakítására, elméletileg százak vagy akár ezrek szám
A Központi Statisztikai Hivatal adatai jelentős bérnövekedésről tanúskodnak éves összevetésben. Mutatjuk a részleteket. 2024 októberében: A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint volt, 12,9%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkere
A Mol megvásárolta a ballószögi naperőművet építő Naperőmű Farm Kft.-t, így 66 megawattal (Mw) bővül, több mint duplájára nő megújulóenergia-termelési kapacitása - közölte a vállalat csütörtökön az Mti-vel.
A parlament pénteken elfogadta a 2025-ös költségvetést. A jövő évi büdzsé az őszi tervezési és elfogadási folyamatnak köszönhetően sokkal megalapozottabb, mint elődei, de még így is jelentős kockázatok övezik, már az alapvető számokat. A parlamenti zárószavazás kapcsán bemutatjuk ezeket az aknákat.
A Karmelita kolostorban tartja az évzáró sajtótájékoztatóját a miniszterelnök. Mi történt? Több szerkesztőség is meghívót kapott a Miniszterelnöki Sajtóirodától Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtti szokásos nemzetközi, évzáró sajtótájékoztatójára. Azon ritka alkalmak közé tartozik az esemény, amikor a magyar sajtó szabadon kérdezhet a mini
A közlemény szerint a gyengén teljesítő 2023-as év után 2024 valódi trendfordulót hozott az ingatlanpiacon. A javuló gazdasági helyzet, a csökkenő kamatkörnyezet és a megújuló otthonteremtési támogatások fokozták a vásárlási kedvet: kétéves csúcsra került idén az ingatlanpiaci kereslet, az adásvételek számát tekintve a 110-130 ezres éves sáv közepe
Tegnap már 416 felett járt az euró a forinttal szemben, ez a mi szemszögünkből új kétéves mélypontot jelent. A gyengülés elsődleges oka, hogy az Egyesült Államokban a kötvényhozamok emelkedésnek indultak, így az itthoni hozamszint már kevesebb prémiumot ígér a befektetőkek. A mai napot viszont az amerikai adósságplafon megemeléséről szóló vita hatá
Gazdálkodás-menedzsment szakos, leendő közgazdászok és agrármérnök szakos hallgatók dolgoztak együtt a sikerért az AgroVIRTUS digitális agrár-menedzsment versenyen.
A Domo friss jelentése szerint egy perc alatt világszerte 16 ezer online videót töltünk fel a TikTokra, 5,9 milliószor keresünk a Google-ön, és 43,6 millió dollárt költünk el a világhálón.
Az online szerencsejáték világában az utóbbi években jelentős átalakulás történt, amelyben a kriptovaluták egyre nagyobb szerepet kapnak. Míg a bitcoin továbbra is a legismertebb digitális valuta az online szerencsejáték piacon, egyre több kaszinó kezdi elfogadni az alternatív kriptovalutákat, az úgynevezett altcoinokat. Az altcoinok számos előnyt
A Starbucks dolgozói szerint nemcsak a bérekkel, de a létszámmal és a beosztással is gondok vannak, ezért sztrájkba lépnek az Egyesült Államokban pénteken - közölte a több mint 11 000 Starbucks-baristát képviselő szakszervezet.
A túlélés alapjait biztosíthatják a 2025-ös piaci környezetben a kormány gazdasági támogatásai, mint például a KKV-k számára elérhető beruházásösztönző kezdeményezések, azonban az igazi válságállóság az üzleti modellek tudatos átalakításából, a nemzetközi gyakorlatok adaptálásából és az emberi erőforrások fejlesztéséből fakad.
A túlélés alapjait biztosíthatják a 2025-ös piaci környezetben a kormány gazdasági támogatásai, mint például a kkv-k számára elérhető beruházásösztönző kezdeményezések, azonban az igazi válságállóság az üzleti modellek tudatos átalakításából, a nemzetközi gyakorlatok adaptálásából és az emberi erőforrások fejlesztéséből fakad – derül ki az egy