Jelentősen drágul a magyar műszaki vizsga és a rendszám. A rendelettervezet megfordult egy rövid társadalmi egyeztetésen december folyamán, de sok változást nem sikerült elérni, mivel a közlekedési hatósági díjak 14 éve nem változtak Magyarországon, a műszaki vizsgálat díja pedig még ennél is régebb óta, 17 éve változatlan.
Hiába alulfinanszírozott az alternatív színház, annak szabadsága évtizedek óta hajtja és folyamatos munkára sarkallja Vajdai Vilmost. Nem a nézői igények kiszolgálására törekszik, hanem azt csinál, amit akar. Bátran mer új dolgokat kipróbálni, tevékenysége pedig hatást gyakorol a hagyományos színházra és a közgondolkodásra. A Katona József Színház
Az UniCredit vezérigazgatója szerint az európai uniós konvergenciát és az egységes piac jövőjét is tesztelik az általuk elgondolt határon átnyúló és belföldi bankfúziókkal - írja a Reuters.
A tudományos, technológiai munkakörökben (STEM) érdekelt Z-generációs fiatalok határozott elképzelésekkel lépnek be a munka világába egy új kutatás szerint.
Ma este eldől, hogy A Konyhafőnök döntősei közül kik lesznek azok hárman, akik a műsor történetében először egy hármaspárbajon csapnak össze a december 23-i, 20 órakor kezdődő Fináléban. A döntősök segítőket kapnak a ma esti, következő főzésükön. Anyukák, barátok és barátnők állnak be Gerzsenyi Flóra, Forgács Laura, Szücs Krisztián és Pásztori Is
Robert Kiyosaki, a neves befektető és a világ vezető kriptovalutájának elismert támogatója, megosztotta előrejelzését arról, hogy szerinte 2025-ben milyen magasságokba emelkedhet a Bitcoin árfolyama. A ”Rich Dad Poor Dad” című bestseller szerzője már 2017-től folyamatosan a Bitcoin mellett foglal álláspontot, ugyanakkor sokak szemében megosztó szem
Barátságtalan lépés, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek – írta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter az X-en.
A decemberig több mint száz alkalommal teltházzal játszott Egykutya című darab filmváltozatának főszereplői az eredeti előadás színészei: Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa és Tóth Károly. A filmet az ACG Reklámügynökség gyártja, és várhatóan 2025 márciusában kerül a mozikba.
A Vaterán idén is különleges ajándékok találtak gazdára az ünnepi szezonban: a játékok közül a LEGO és a Matchbox volt a legkeresettebb, ugyanakkor a retró karácsonyfadíszek, bakelitlemezek, CD-k, DVD-k, a gyűjtői italok és ritka műtárgyak is nagy népszerűségnek örvendtek. Az elmúlt időszakban elindult a Vatera Galéria is, ahol az első két hónapban
Egy színházi sikertörténet, a decemberig több mint 100 alkalommal folyamatos teltházzal játszott Egykutya című magyar színdarab filmváltozatán dolgozik Deák Kristóf, Oscar-díjas magyar rendező. A mozi főszereplői Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa és Tóth Károly, az eredeti előadás színészei. A filmet az ACG Reklámügynökség gyártja és várhat
Stabilan nő a reálkereset, a magyar munkavállalók fele többet visz haza havonta, mint 366 ezer forint. Mi történt? 2024. októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint volt, ez 12,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 529 000, a nettó kereset mediánértéke 366 000 fori
Az uniós átlag 70 és 136 százaléka között szóródik az európai háztartások fogyasztása. Magyarország Bulgáriával együtt az utolsó helyen áll, 70 százalékkal. Az egyes országok árszínvonalai közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson számolt tényleges fogyasztás (AIC, actual individual consumption) a háztartások anyagi jólétének meg
A Veres Tibor kizárólagos tulajdonában álló DAYTON-Invest 2024. december 19-én részvényadásvételi szerződés keretében 2 325 335 darab AKKO Invest törzsrészvényt szerzett meg.
Az életben való előrehaladást nagyban segíti, ha tudatosan megtervezzük céljainkat, amelyek az élet három fő területeire bonthatók: önmagunkra, a családunkra és párkapcsolatunkra, valamint a munkánkra és közösségeinkre. Ezek az irányok együttesen határozzák meg a személyes egyensúlyunkat, és ha mindegyiken dolgozunk, harmonikus és kiegyensúlyozott
Kedden számolt be arról a 444, hogy a szerdai kormányülésen a miniszterek elé kerülhetett egy javaslat, ami január 1-től szinte teljesen betiltaná a nem EU-tagállamokból érkező vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását. A Telex hazai vállalatvezetők véleményét gyűjtötte egybe a tervezetről.
Az MNB öt új eszköz bevetésével élénkíti a versenyt a – törvényben szabályozott – márciusi éves lakásbiztosítási kampányok kapcsán. Vezetői körleveleket adott ki, amelyekben jó gyakorlatokat fogalmaz meg az összehasonlítást és a váltást segítő adatok feltüntetéséről, a tartamengedmény nyújtásáról és a társasházaknak a kampányba való fokozott bevoná
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank újabb csomagja, amellyel a jegybanknak az a célja, hogy szabályozza és az ügyfeleknek áttekinthetőbbé tegye a biztosítási piacot. A részletekről Nagy Koppányt, az MNB biztosítás- és pénztárfelügyeleti igazgatóját kérdeztük.
Az utóbbi években a városi mobilitás szerves részévé vált a carsharing, amit ma már nemcsak a környezettudatos fiatalabb korosztály részesít előnyben, hanem egyre többen ismerik fel, hogy van létjogosultsága a mobilitási mixben. Ennek egyik oka, hogy ha a szolgáltatás díját a saját autó fenntartási költségeihez hasonlítjuk, akkor az derül ki, hogy
A karácsonyi munkanap-áthelyezések miatt legkésőbb hétfőn be kell fizetnie a nyugdíjpénztári,egészségpénztári tagdíjakat, biztosítási díjakat azoknak, akik jövőre adóvisszatérítést szeretnének. December 30-án már csak átutalással, esetleg személyesen lehet intézni a befizetéseket.
Több fontos változás is lesz az RTL közéleti műsoránál 2025-ben, ugyanis mint megtudtuk, megnövelik a műsoridőt és Boros Krisztina műsorvezető mellé váltásban egy új műsorvezető csatlakozik.
Mérföldkőhöz érkezett a Cofidis Csoport által felvásárolt Magyar Cetelem Bank Zrt. integrációja: december 20-ától a pénzintézet Magyar Cofidis Bank Zrt. néven folytatja tevékenységét. A névváltás egy hosszabb folyamat egyik állomása, a teljes összeolvadás több szakaszban valósul meg.
Mérföldkőhöz érkezett a francia tulajdonú Cofidis Csoport által a BNP Paribas-tól megvásárolt Magyar Cetelem Bank Zrt. integrációja: december 20-ától a pénzintézet Magyar Cofidis Bank Zrt. néven folytatja tevékenységét. A névváltás egy hosszabb folyamat egyik állomása, a teljes összeolvadás több szakaszban valósul meg - közölték.
A mai, erősen gépesített módszerekhez képest a búzatermesztés 200 éve fizikailag sokkal megterhelőbb és időigényesebb volt, mint manapság. De milyen munkafolyamatok történtek, mire a búzát végre el tudták tárolni?
Mérföldkőhöz érkezett a Cofidis Csoport által felvásárolt Magyar Cetelem Bank Zrt. integrációja: december 20-ától a pénzintézet Magyar Cofidis Bank Zrt. néven folytatja tevékenységét. A névváltás egy hosszabb folyamat egyik állomása, a teljes összeolvadás több szakaszban valósul meg.
Amennyiben az Uniós tagországok nem vásárolnak több kőolajat és földgázt az Egyesült Államoktól. Mi történt? Donald Trump, az Egyesült Államok következő elnöke vámokkal fenyegette meg az Európai Uniót, amennyiben a tagországok nem vesznek több amerikai kőolajat és földgázt – írja a Bloomberg. Kontextus. Az USA a cseppfolyósított földgáz legnagyobb
2023-ban tovább csökkent Magyarország primer energiafelhasználása, amit az enyhébb időjárás, a fosszilis energiahordozók visszaszorulása és a megújuló energiaforrások térnyerése egyaránt elősegített. A földgázfelhasználás több mint 10%-kal esett vissza, miközben a napenergia termelése tovább növekedett - derül ki a MEKH friss statisztikai jelentésé
Az olajárak csökkenése mögött a 2025-ös keresletnövekedés miatti aggodalmak és Kína gyengülő olajfogyasztása áll, miközben az OPEC+ folyamatos előrejelzés-csökkentése tovább fokozza a bizonytalanságot. A piacot az erős dollár és a globális gazdasági lassulás is nyomás alatt tartja, ami a kínálati korlátozások szükségességét vetíti előre.
Craig Wright, az ausztrál származású számítástechnikai szakértő, aki hosszú évek óta azt állítja magáról, hogy ő a Bitcoin titokzatos alkotója, Satoshi Nakamoto, ismét a címlapokra került – ezúttal egy bírósági ítélet kapcsán. Az angliai legfelsőbb bíróság döntése értelmében Wrightot elítélték – írja a The Guardian, amiért folyamatosan perelte a Bi
Donald Trump megfenyegette az EU-t, hogy vámokat vethet ki, amennyiben nem vásárolnak több olajat és földgázt az USA-tól. Ez megerősíti azokat a véleményeket mely szerint Trump elsősorban fenyegetésként és az alku eszközeként fogja felhasználni a vámokat.
2024. októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 12,9, a nettó átlagkereset 12,7, a reálkereset pedig 9,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 529 000, a nettó kereset medián
Jótékonysági nagykövetként több tucat magyar család karácsonyát tette szebbé Rácz Jenő az Egy Lépéssel Több Alapítvánnyal karöltve. A Hajós István által alapított szervezet az idei évet 111 támogatott családdal zárta, a Váradi Eszter-díjjal kitűntetett séf reményei szerint pedig 2025-ben újabb száz családon tudnak majd segíteni.
Idén indított rovatunkban a különböző ipari területeken jelentős szerepet betöltő cégek vezetőit szeretnénk kicsit jobban megismerni. E havi lapszámunkban az energiahatékonyságban vezető technológiai cégek első embereit kérdezzük inspirációról, kihívásokról. A cégeket iparági információk alapján a szerkesztőség tagjai javasolják, amelyek közül az O
A készpénzhasználat jelentősen visszaszorult az euróövezetben az elmúlt években az Európai Központi Bank (EKB) legfrissebb felmérése szerint. Ez a trend erősítheti az EKB törekvését a digitális euró bevezetésére, miközben egyes országokban már a túlzott digitalizáció kockázataira is felhívják a figyelmet