2024. december 17. kedd

dec. 17
15:39
Cringetelenített valóság, tabudöntés, őszinteség: így szólítsd meg a Z generációt (Kreatív Online)
A Z generáció megszólítása sokkal összetettebb feladat, mint egy jól megtervezett kampány: a fiatalok elérése értékalapú kommunikációt és valódi párbeszédet igényel. Pontosan ezekre az alapokra épített a Samsung Jövőálló Akadémia: a projekt során nemcsak aktuális és megosztó kérdéseket vetettek fel, hanem hidat építettek generációk között. Hogy le
dec. 17
15:39
Új kormányrendeletek és kormányhatározatok: látványosan nő a szakképzésben oktatók bére (Adózóna)
Módosította a kormány – egyebek mellett – a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszegről szóló, illetve ehhez kapcsolódóan a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló, valamint az
dec. 17
15:39
MNB: akár huzamosabb ideig maradhat a 6,5%-os alapkamat (Portfolio)
Az MNB változatlanul, 6,5%-on hagyta az alapkamatot, miután az MNB által figyelt szempontok alapján vegyes jelzések érkeztek az előző kamatdöntés óta eltelt időben. Virág Barnabás, az MNB alelnöke 15 órakor tart háttérbeszélgetést a kamatdöntés hátteréről. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.
dec. 17
15:39
Durván megdrágulhatnak hamarosan az ilyen autók: használtan is egy vagyon lesz (Pénzcentrum)
Az európai autógyártók emelni készülnek a belsőégésű motoros autók árát, hogy az elektromos autókkal szembeni árelőny felszámolásával a januárban életbe lépő új emissziós előírásoknak megfelelően növelni tudják az elektromos autók részarányát eladásaikban.
dec. 17
15:42
Megvan a kamatdöntés, így reagált a forint (Forbes)
Változatlanul hagyta az alapkamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az maradt továbbra is 6,5%.
dec. 17
15:45
Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék (Privátbankár)
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
dec. 17
15:45
Megszólalt a kamatdöntésről az MNB alelnöke: meddig marad még ekkora az alapkamat? (Pénzcentrum)
Várhatóan sokáig velünk marad a 6,5 százalékos jegybanki alapkamat - erről beszélt a jegybank alelnöke a mai sajtótájékoztatóján.
dec. 17
15:51
Megjött Berlinből a fontos jelzés, ami segítené a régiónk leválását az orosz gázról (Portfolio)
Megkapta a cseh kormány a megerősítést a német kormánytól, hogy január 1-től el lesz törölve a 2,5 eurós gázexport adó megawattóránként, ami így segítené a csehek, osztrákok, szlovákok és a többi régiós ország orosz gázról leválását, mert olcsóbbá válna a nyugati irányú gázimport. A német kormány díjeltörlésről szóló döntése éppen akkor született,
dec. 17
15:51
Szijjártó Péter: Hazánk az elektromos autóipari átállás egyik legnagyobb győztese lesz (Demokrata)
Európában az egyik legvonzóbb beruházási környezet Magyarországon jött létre – jelentette ki a miniszter.
dec. 17
15:53
Rontotta növekedési előrejelzését az MNB (Portfolio)
Fokozatos gazdasági élénkülést vár a magyar gazdaságra vonatkozóan a Magyar Nemzeti Bank, de a jövő évre vonatkozó friss GDP-növekedési előrejelzése így is éppen csak maghaladja a 3%-ot. A 2025-ös inflációs prognózisát felfelé húzta a jegybank.
dec. 17
15:55
Jó híreket közölt a Pfizer-vakcina gyártója (Portfolio)
A Pfizer 2025-re vonatkozó előrejelzése megfelel a piaci várakozásoknak, ami némi megnyugvást hozott a befektetőknek egy turbulens időszak után. A gyógyszeripari óriás részvényei emelkedtek a tőzsdén kívüli kereskedésben, miután közzétette jövőbeli terveit és pénzügyi kilátásait.
dec. 17
15:57
Nincs minden rendben a karácsonyi vásárokon (Piac és Profit)
A kormányhivatalok munkatársai a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését – mondta Eitmann Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fogyasztóvédelmi szóvivője.
dec. 17
15:57
Egy év alatt megduplázódott a vágómarha ára. Mi történik a világpiacon? (Agroinform)
A sertés ára viszont folyamatosan csökken.
dec. 17
15:57
Ennyibe kerül idén a síbiztosítás (MMonline)
Az idei szezonban naponta átlagosan 920 forint körül alakul majd a síbiztosítás díja – jelezte előre az Insura.hu biztosításközvetítő az aktuális utasbiztosítási módozatok és az eddigi, előzetesen megkötött szerződések ismeretében. Ez az összeg 6-7 százalékkal haladja meg az előző szezon átlagát, ami a társaságnál személyenként és naponta 865 forin
dec. 17
15:57
Így reagált a forint a mai kamatdöntésre (Haszon.hu)
Érdemben nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,50 százalék. Nem változott a kamatfolyosó két széle sem. A kamatfolyosó alsó széle, az egynapos (O/N) betéti kamat 5,50 százalék, felső széle,
dec. 17
16:00
Meddig mehet a Bitcoin árfolyama, ha Trump tartalékeszköznek nyilvánítja? (BitcoinBázis)
Ha Trump valóban monetáris tartalékeszközzé teszi a Bitcoint, az szakértők szerint 2025-ben 20 milliárd dolláros BTC-vásárlást indíthat el. A megválasztott elnök, Donald Trump valószínűleg már a hivatalba lépésének első napján kiad egy végrehajtási rendeletet, amely a Bitcoint az Egyesült Államok tartalékeszközévé nyilvánítja – állítja Jack Mallers
dec. 17
16:03
Úgy tűnik, Pókember végre hivatalosan is átlenghet a Marvelhez (vg.hu)
A szivárogtató szerint hamarosan megerősítik a pletykát.
dec. 17
16:09
Új tulajdonos mentené meg az enyészettől az egykori MTV-székházat (Infostart)
Megvásárolta a Budapest szívében található történelmi Tőzsdepalota épületét a Gránit Alapkezelő egyik alapja a két korábbi tulajdonosától, a Tippin Corporationtől és az Optimum Asset Managementtől.
dec. 17
16:09
Elült a pánik a forint piacán, az MNB döntése megnyugtatta a befektetőket (vg.hu)
A forint nagyjából ott jár, ahol kezdte a napot.
dec. 17
16:09
Kisgyermekes családokat támogat a Kifli.hu és Hosszú Katinka a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal (Digital Hungary)
A Kifli.hu online szupermarket, valamint Hosszú Katinka olimpiai és világbajnok úszó, a Kifli.hu nagykövete 50 darab Kiflicske pelenkázótáskát és 600 darab különleges adventi kalendáriumot adott át a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak.
dec. 17
16:15
Évzáró MNB-jóslat: januártól csökkenhet az infláció, 2,6-3,6 százalékos GDP-növekedés jön (Infostart)
Inflációs és GDP-növekedési jóslatot is tett a jegybank, ezt ismertette sajtótájékoztatóján Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Az alelnök szerint huzamosabb ideig maradhat 6,5 százalék a jegybanki alapkamat. Kommentálta az érkező jegybankelnök, Varga Mihály által hétfőn elmondottakat. Arra a kérdésre is részletesen válaszolt, hogy mit
dec. 17
16:21
A változások éve: Az ipar és a használt gépek piacának 2024-es kihívásai és lehetőségei (ProfitLine)
2024-ben az európai ipar jelentős visszaeséssel küzdött, különösen a gép- és berendezésgyártás, valamint az autóipar területén. Ezek a fejlemények a használt gépek piacát is befolyásolták: Az autóiparból egyre több kiváló minőségű berendezés került a piacra, miközben a vállalatok egyre inkább a költséghatékony használt gépeket részesítették előnybe
dec. 17
16:21
Hivatalos, ezeknek az autóknak befellegzett 2025-től: sokan búcsúzhatnak kedvencüktől itthon (Pénzcentrum)
Az autóipar jelentős átalakuláson megy keresztül, melynek során számos ikonikus modell gyártása ér véget 2024-ben. A változásokat az elektromos hajtás előretörése, a szigorúbb környezetvédelmi előírások és a megváltozott fogyasztói igények vezérlik, miközben új, fenntarthatóbb járművek veszik át a helyüket. Az Audi A5 kupéi, a Chevrolet Camaro, a F
dec. 17
16:21
Hiába veszélyezteti már a magzatokat is a műanyagszennyezés, egyelőre nem lesz termelési stop (Portfolio)
Miközben egyre hatalmasabb mértékű a műanyagszennyezés, hiszen gyakorlatilag nincs már a világnak olyan része – ideértve a vizeinket, a talajt és az emberi testet is –, ahol ne lenne jelen mikroszennyezőként a műanyag, az elmúlt két évben heroikus nemzetközi diplomáciai erőfeszítések irányultak arra, hogy létrejöjjön egy globális egyezmény a műanya
dec. 17
16:21
Nem maradtak egyedül Orbánék, az MNB is lát esélyt egy fantasztikus 2025-re (444.hu)
Optimizmusban nincs hiány a jegybank falain belül sem. Sokkal pozitívabban látja az MNB is a következő évet, mint Brüsszel vagy az OECD.
dec. 17
16:27
Mégis megkapja az Egészséges Budapestért Program az eddig nem teljesült beruházásokat? (Menedzsment Fórum)
Takács Péter egészségügyi államtitkár szakrendelők megújulását és orvosi berendezések beszerzését jelentette be 7,7 milliárd forint értékben.
dec. 17
16:27
Tovább esik az Nvidia részvénye, rossz a hangulat Amerikában (Portfolio)
Eséssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones 0,5 százalékkal került lejjebb, a S&P 500 0,4 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,6 százalékos mínuszban áll. A tech-túlsúlyos indexet elsősorban az Nvidia esése húzza le, melynek részvénye kritikus szintre került.
dec. 17
16:27
9000 fuvar egyetlen magyar sofőrtől: Több rekordot is megdöntött a Bolt 2024-ben (Digital Hungary)
A Bolt közzétette 2024-es évi teljesítményének összesítését, amelyből kiderül, hogy mind nemzetközi viszonylatban, mind a magyar piacon kiemelkedő eredményeket ért el a vállalat. A Bolt Magyarország jelentős mérföldköveket teljesített: három új városban indította el szolgáltatását, két innovatív kategóriát vezetett be, és rekordszámú utazást bonyol
dec. 17
16:33
Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából (Privátbankár)
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
dec. 17
16:33
Hazaárulásért öt és fél év börtönt kapott az orosz kém (Piac és Profit)
Hazaárulásért öt év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti táblabíróság azt a május óta előzetes letartóztatásba helyezett román állampolgárt, aki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint Oroszország számára gyűjtött katonai információkat Tulcea város térségében – közölte az Agerpres hírügynökség.
dec. 17
16:33
A növekedés csekélyebb, az infláció magasabb lehet a vártnál (Azenpenzem)
A várakozásoknak megfelelően ma sem csökkentett kamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A döntést követő tájékoztatásból kiderült, a gazdasági folyamatok nem úgy alakulnak, mint amire számítottak. Ez mérsékeltebb növekedést és magasabb inflációt jelent.
dec. 17
16:33
Van-e szavatossági ideje a méznek? (Agrofórum)
A legtöbb ember úgy véli, a méz éppen olyan, mint a cukor – és az idők végezetéig eláll. De vajon tényleg így van ez?
dec. 17
16:42
Már bőven 1 százalék alatti GDP-növekedéssel számol a jegybank 2024-re (Telex)
A jegybank előrejelzése szerint magasabb lehet az infláció 2025-ben, mint ahogy eddig jelezte, és rontott az idei és a jövő évi GDP-növekedés mértékén is.
dec. 17
16:45
Szerbia két lépéssel közelebb az EU-tagsághoz (Portfolio)
Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége vezényletével a tagországok Brüsszelben ülésező európai ügyekért felelős miniszterei jóváhagyták az uniós csatlakozási tárgyalások harmadik fejezetcsoportjának megnyitásához szükséges, Szerbiának címzett levelüket – írta friss közleményében a soros elnökség.
dec. 17
16:48
Prega X. 2025: Szerezd meg a jegyed! (Agrárágazat)
2 nap, 90 előadó, 600 résztvevő: ennyien dolgoznak azon, hogy a hatákonyságnövelés mai módszereit elsajátíthassuk.
dec. 17
16:51
Máris megjött Brüsszelből a merev elutasítás az ukrajnai gáztranzit folytatására (Portfolio)
Órákkal azután, hogy a szlovák energia szolgáltató SPP égisze alatt több régiós ország vállalatai, köztük magyar nagyvállalatok, nyílt levélben fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy járjon közben az ukrajnai orosz gáztranzit januári folytatásához, megjött a hideg elutasítás a testület szóvivőjén keresztül. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a testület
dec. 17
16:57
Teljes sztrájk jöhet Budapesten – figyelmeztetést küldtek a szakszervezetek (Portfolio)
A fővárosi munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezetek közös nyilatkozatban szólították fel a képviselőket, hogy fogadják el a 2025-ös budapesti költségvetést, amely tartalmazza a szükséges béremelést. A szakszervezetek figyelmeztetnek: ha nem születik döntés, sztrájk vagy demonstráció formájában válaszolhatnak a helyzetre.
dec. 17
16:57
A Kyndryl Magyarország Nagyszerű munkahely (Mínuszos)
A Kyndryl IT infrastruktúra-szolgáltató bejelentette, hogy a Magyarországi leányvállalata elnyerte a Great Place To Work, azaz a Nagyszerű munkahely minősítést. Az elismerés kizárólag azon alapul, hogy a Kyndryl jelenlegi munkatársak mit mondanak a cégnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény
dec. 17
17:03
Siralmas helyzetben a magyar gazdaság, az MNB előrejelzése is megerősíti ezt (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 1-1,8 százalékról 0,3-0,7 százalékra rontotta az idei évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, és a jövő évre várakozásai is pesszimistábbak a korábban prognosztizáltnál – derül ki a jegybank legfrissebb inflációs jelentéséből, amely az áremelkedési ütemre vonatkozóan némiképp optimistább a korábbiaknál.
dec. 17
17:03
Dua Lipa is megérkezett Budapestre (MMonline)
Korán jön a karácsony a hazai Dua Lipa rajongóknak - a Madame Tussauds Budapest bejelentette, hogy néhány hétre a brit-albán énekesnő viaszmása is a Dorottya utcába költözik. A zenei szupersztár maga is aktívan részt vett ezen figurája kialakításában, órákon keresztül vették fel a biológiai adatait, hogy a lehető legélethűbb végeredmény szülessen.
dec. 17
17:03
100 milliós bírságba szaladt bele a táplálékkiegészítős cég (Haszon.hu)
Több jogsértést is elkövetett a GymBeam, táplálékkiegészítőket forgalmazó cég– ezt állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég elismerte a jogsértéseket és lemondott a jogorvoslati jogáról, a GVH Versenytanácsa pedig 100 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022 végén indított vers
dec. 17
17:15
A magyarok harmada az utolsó pillanatban vásárol (Piac és Profit)
A felnőttek harmada az utolsó hetekre, napokra hagyja az ajándékok vásárlását, és a háztartások majdnem egyharmadában a nőkre hárulnak az ünnepi teendők – többek között ez is kiderül a CIB Bank kérésére végzett friss, reprezentatív felmérésből, amelyben arra voltak kíváncsiak, mennyire tervezetten, szervezetten készülnek a háztartások a karácsonyra
dec. 17
17:15
Hogyan tárgyaljunk a munkáltatónkkal a fizetésről? (Digital Hungary)
A munkaadóval folytatott tárgyalási szituációk felkészülést igényelnek. Elengedhetetlen, hogy a munkavállalók hatékonyan képviseljék érdekeiket és igényeiket, legyen szó bértárgyalásról vagy a munkavégzés rugalmasságának növeléséről. Hogyan érdemes felkészülnünk és mire érdemes odafigyelnünk egy tárgyalás során? A Profession Services üzletágvezető
dec. 17
17:15
A VanEck top 10-es kripto előrejelzése 2025-re (KriptoMagazin)
A kriptovaluta piac számára a 2024-es év felejthetetlen maradt: a Bitcoin (BTC) 100 ezer dollát, az Ethereum (ETH) pedig 4 ezer dollát is átlépte. A VanEck a tavaly közzétett előrejelzése közül 15-ból 8,5 pontot szerzett, ami azt mutatja, hogy bár nem voltak tökéletesek a jóslataik, de elég jól megalapozták a trendeket. Most pedig közzétették a
dec. 17
17:21
A globális üzleti szektor kétharmada tartja jelentős világgazdasági kockázatnak a kereskedelmi háborút (ProfitLine)
A globális üzleti szektor szereplőinek csaknem kétharmada tartja igen komoly világgazdasági kockázatnak a kereskedelmi háború kialakulását az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
dec. 17
17:21
Most közölte a CIB, azonnal lépnie kell a számlatulajoknak: felfüggeszthetik a hozzáféréseket! (Pénzcentrum)
Az utóbbi hetekben jelentősen megnövekedett az online csatornákon keresztüli visszaélések és csalások kísérlete. A csalók egyre kifinomultabb módszereket alkalmazva próbálják megtéveszteni az ügyfeleket, hogy megszerezzék személyes adataikat, majd ezekkel visszaélve anyagi kárt okozzanak. A CIB Bank éppen ezért most arról tájékoztatta ügyfeleit, ho
dec. 17
17:21
A kormány villámgyorsan, már január 1-től bezárná az országot a vendégmunkások előtt (444.hu)
Már a héten a kormány elé kerülhet az a javaslat, mely után új munkavállalási engedélyeket nem adnának ki, az itt lévők engedélyét sem hosszabbítanák meg a két év lejárta után. A tiltás csak az uniós tagállamokra és Grúziára nem vonatkozna. A kamara szerint kompromisszum kell, különben nem lesz itt gazdasági növekedés. A magyar ipar sok szereplőjét
dec. 17
17:27
Várható az éjszaka csapadék? (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között várható.
dec. 17
17:27
Itt a döntés: könnyebb lesz a napelem telepítés a társasházakban, csak belterületen lesz díjmentes a gázcsatlakozás (Portfolio)
Elfogadta a keddi ülésén az Országgyűlés az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot, amely nyomán könnyebb lesz a társasházakban élők számára a napelemes rendszerek telepítése – hívta fel a figyelmet közleményében a javaslatot kezdeményező Energiaügyi Minisztérium. Amint megírtuk: a háztartási méretű napelemek termel
dec. 17
17:36
Egy robot tárcacím nélkül is képes kriptót küldeni neked az X-en (BitcoinBázis)
Az Azuki fejlesztőcsapata létrehozott egy „chillguy” nevű AI-ügynököt, amely 0,0013 ETH-t küldött Taylor Swiftnek– anélkül, hogy szüksége lett volna a tárcacímére. A szokásos tárcaadatok helyett az ügynöknek csak Taylor X (Twitter) felhasználónevét kellett ismernie a tokenek elküldéséhez. Ezt az újítást a „plugin-social-wallets” nevű hatékony eszkö

Keresés