2024. december 17. kedd

dec. 17
9:39
Év végéig lehet jelentkezni az MCC Középiskolai Programjára (Szakmát Szerzek)
2024. december 31-ig várja a 9-12. évfolyamon tanulók jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Középiskolai Programba. Az iskola mellett végezhető ingyenes készségfejlesztő, szakmai és közösségi alkalmakkal, valamint e-learning kurzusokkal tarkított kurzus a hazai és a külhoni magyar középiskolák diákokat is várja. Tovább bővíti az MCC a
dec. 17
9:45
Itt a terv: Budát is összekötnék a repülőtérrel (Menedzsment Fórum)
A pesti járat sok pénzt hoz.
dec. 17
9:45
K&H;: átlagosan 49 ezer forintot szánnak a fiatalok a karácsony ajándékokra (Digital Hungary)
A korábbi évekhez hasonlóan a fiatalok 84 százaléka tervez ajándékvásárlást az idén, átlagosan 49 ezer forintot fordítva azok beszerzésére a tavalyi 40 ezer forinttal szemben – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 évesek karácsonyi vásárlási szokásait vizsgálta. Az ajándékozó fiatalok 2 százaléka kizárólag saját készítésű ajándékokkal ké
dec. 17
9:51
Egy új magyar találmány megrendítheti a világ akkumulátorpiacát (Piac és Profit)
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció
dec. 17
9:51
Jön a várva várt kamatdöntés - Mi történik a tőzsdéken? (Portfolio)
Gazdasági adatok tekintetében ma a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése kerül a figyelem középpontjába, amely meghatározza a monetáris politika irányát, közvetlenül befolyásolva a gazdasági aktivitást és az inflációt, ennek elsősorban a forint alakulására lehet nagy hatása, de az OTP részvényét is érdemes lesz figyelni. Nemzetközi szinten a német Ifo i
dec. 17
9:51
Meglepő döntést hozott Kína - így készül Donald Trump vámjaira (vg.hu)
Rekord magas költségvetési hiányt terveznek Pekingben.
dec. 17
9:51
Állatvédelem a gyakorlatban: hogyan érinti a kutyásokat az új szabály? (Magro)
A kutyákon végzett esztétikai műtétek, például a fülvágás, ma már sok uniós és harmadik országban tilos. Magyarország is szigorított ezen a gyakorlaton.
dec. 17
9:53
Kivárnak a befektetők a kamatdöntés előtt (Portfolio)
A hazai befektetők elsősorban a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésére figyelhetnek ma, a délutáni eseményre készülve bizonytalan hangulatban nyitott a magyar tőzsde.
dec. 17
9:55
Trumptól remél új beruházásokat a magyar kormány (Portfolio)
A magyar-amerikai kapcsolatok várható javulása már most vonzza az amerikai befektetők figyelmét Magyarország iránt, ráadásul a tervezett beruházások méretüket tekintve már az ázsiai mintákkal is versenybe szállhatnak – állította Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára amerikai egyeztetéssorozata után. A politiku
dec. 17
9:57
Ezt a tanácsot adja a fiataloknak a 82 éves milliárdos üzletember (Portfolio)
A 82 éves Jack Cowin, saját erőből lett milliárdos vállalkozó megosztotta tapasztalatait az üzleti életről és a sikerhez vezető útról. Az ausztrál gyorsétterem-mogul a KFC-től indulva építette fel birodalmát, amely ma már a Burger King és a Domino's Pizza franchise-ait is magában foglalja. Cowin hangsúlyozta a csapatmunka, az emberközpontúság és a
dec. 17
9:57
Osztatlan közös földtulajdon felszámolása – Mit jelent a bekebelezési eljárás? (Agroinform)
Itt vannak a részletek!
dec. 17
9:57
Magyar Levente: Jelentős amerikai befektetésekre nyílhat lehetőség (Demokrata)
"Sorban állnak azok a befektetők, akik készek Magyarországra komoly tőkét hozni."
dec. 17
10:00
Eddig tartott az árcsökkenés? Drágul az üzemanyag (Mezőhír)
Az üzemanyag drágulását világpiaci folyamatok nemigen indokolják. A Brent olaj ára július óta 15%-kal csökkent.
dec. 17
10:00
Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésének támogatása (Magyar Mezőgazdaság)
Véleményezhetők a terménytisztítók, tárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését támogató pályázati felhívások
dec. 17
10:00
165 milliárddal tömi be a kormány a lyukakat a helyközi és elővárosi közlekedésben (Telex)
Rezsivédelemre pedig 300 milliárdot pakolt át egyik zsebéből a másikba a magyar állam egy friss kormányrendelettel.
dec. 17
10:03
Ismét megbukott Magyarország az Erasmus vizsgán (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság határozatot fogadott el Magyarországgal kapcsolatban az uniós költségvetés általános feltételrendszere keretében, a határozat megállapítja, hogy a vonatkozó magyar jogszabály nem kezeli megfelelően az úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban felvetődő összeférhetetlenségi kockázatokat.
dec. 17
10:03
Ennyit szánnak a fiatalok a karácsony ajándékokra (HR Portál)
A korábbi évekhez hasonlóan a fiatalok 84 százaléka tervez ajándékvásárlást az idén, átlagosan 49 ezer forintot fordítva azok beszerzésére a tavalyi 40 ezer forinttal szemben – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 évesek karácsonyi vásárlási szokásait vizsgálta. Az ajándékozó fiatalok 2 százaléka kizárólag saját készítésű ajándékokkal ké
dec. 17
10:03
Így lesz csodás fenyőillat az otthonodban akkor is, ha műfenyőd van! (Agroinform)
Legyen csodálatos fenyőillat az otthonodban!
dec. 17
10:03
Százmillióra büntették a sportos webáruházat (Azenpenzem)
Gyógyhatásra utaló megállapítások, kedvezményekkel és értékelésekkel trükközés miatta 100 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a GymBeamre. Ez az összeg ráadásul már a GVH szerint azt is tükrözi, hogy a cég elismerte a jogsértéseket, lemondott jogorvoslati jogáról és utólagos megfelelési program bevezetését is vállal
dec. 17
10:03
A Covid-vírus is itt van, de már messze nem ez a legnagyobb gond (vg.hu)
Minél jobban élvezik az emberek a régi életüket, annál jobban ki vannak téve a járványoknak.
dec. 17
10:03
Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg? (Agrofórum)
A xilit, hétköznapi nevén nyírfacukor egyre több háztartásban helyettesíti a cukrot (szacharóz) a karácsonyi ünnepek idején is. Ráadásul többféle nem élelmiszercélú termékben előszeretettel használják.
dec. 17
10:03
Díjazták a Mapei kommunikációs vezetőjét (MMonline)
Mészáros Szilvia, a Mapei Kft. PR- és kommunikációs vezetője kapta a 2024-es „Az Év Építőipari Marketingkommunikációs Személye” díjat. Az elismerést az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének Médiatagozata alapította, és idén adták át először. A szakember tevékenysége nemcsak a vállalat eredményeire, hanem az építőipar egészére is pozitívan
dec. 17
10:03
A gabona helyett most az állatok hozzák a pénzt: elgondolkodtató adatok a KSH-tól (Magro)
A magyar mezőgazdaság 2024-es teljesítménye jelentős kettősséget mutat. A teljes mezőgazdasági kibocsátás értéke meghaladta a 4 ezer milliárd forintot, ám ez 8%-kal elmaradt az előző évi szinttől.
dec. 17
10:03
Ennyivel emeli árait a Magyar Posta (Haszon.hu)
Drágul a sima, az elsőbbségi levélfeladás valamint az ajánlott és a tértivevény többletszolgáltatás is. 2025. január 1-jétől a lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti tömegkategóriákban a díjak a következők szerint alakulnak: a belföldi elsőbbségi levél díja 25 Ft-tal, 365 Ft-ról 390 Ft-ra, míg a szintén belföldi nem elsőbbsé
dec. 17
10:05
Halad, fejleszt és bővül az Ubm Holding (Magro)
Közel 200 milliárd forintos konszolidált árbevétellel és 1,43 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az Ubm Holding Nyrt.
dec. 17
10:06
Magyar kutató az amerikai Forbes 30/30-as listáján (Forbes)
Anyalapunk, az amerikai Forbes nemrég közzétette legfrissebb 30/30-as listáját, amelyre tudomány kategóriában felkerült a magyar Barabási Dániel.
dec. 17
10:09
Elkezdődhet a debreceni reptér megújítása (Menedzsment Fórum)
Bár az utasforgalom az idén sem tért vissza a 2019-es rekordszinthez, megindulhat a debreceni reptér korszerűsítése, ugyanis megjelent az új kifutópálya tervezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény. Nagy kérdés azonban, hogy erre mikor lesz pénz.
dec. 17
10:09
Ismét megbukott Magyarország az Erasmus vizsgán (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság határozatot fogadott el Magyarországgal kapcsolatban az uniós költségvetés általános feltételrendszere keretében, a határozat megállapítja, hogy a vonatkozó magyar jogszabály nem kezeli megfelelően az úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban felvetődő összeférhetetlenségi kockázatokat.
dec. 17
10:09
Ez volt 2024 április – EP kalandok, pénzszóró influenszer vs Pamkutya, Kreatív KultNap (Kreatív Online)
Folytatjuk havi válogatásunkat 2024 legfontosabb Kreatívon megjelent anyagaiból. Ezúttal az áprilisi hónap legfontosabb anyagait mutatjuk be, szó lesz többek között az Európai Parlamentben tett látogatásunkról, a Post For Rent-el (azóta PFR Group) tartott közös workshoppunkról, de megemlítjük a pénzszóró influenszer akciót is.
dec. 17
10:09
A benzinmotoros autók drasztikus áremelését tervezik az európai gyártók (vg.hu)
A szigorodó EU-s szabályokra áremeléssel reagálnak a gyártók.
dec. 17
10:15
Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának (Privátbankár)
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
dec. 17
10:15
Megmozdult a forint (Portfolio)
Tovább erősíti a forintot a mai jegybanki kamatdöntés, vagy fordulatot hoz az árfolyamban? Ez ma a fő kérdés a hazai devizapiacon, de ezen kívül is több kisebb-nagyobb jelentőségű gazdasági adat megjelenése gyakorolhat közvetett hatást a forint-euró kurzusra.
dec. 17
10:15
A benzinmotoros autók árának emelésére készül az európai autóipari ágazat (hirado.hu)
Az európai autógyártók emelni készülnek a belsőégésű motoros autók árát.
dec. 17
10:15
Elstartolt az ATV és az Index partnerségével Hont András új tartalomközpontja, az ÖT weboldala (Media1)
Mostantól kínál tartalmat az ÖT szerkesztősége.
dec. 17
10:21
A nap kérdése: csökkenthető-e a munkabér, ha kedvező adózású lakhatási támogatást adna a munkáltató? (Adózóna)
Munkáltató szeretné új lakhatási támogatást adni egyes munkavállalóinak. Azonban attól tart, hogy akik 1-2 éven belül elérik a feltételül szabott 35 éves korhatárt, ugyanezt az összeget szeretnék megkapni munkabér formájában. A munkáltató is szeretne nyerni a lehetőségen, így csökkentené a munkavállalók munkabérét. Helyesen járnak el (munkaügyi és
dec. 17
10:21
Hogyan tölts le TikTok videókat vízjel nélkül? (ProfitLine)
A TikTok egy népszerű platform rövid videós tartalmakhoz, amely végtelen szórakozást és kreatív inspirációt kínál. Bár a TikTok lehetővé teszi a videók közvetlen mentését, ezek a letöltések gyakran tartalmaznak egy vízjelet, amelyen a TikTok logója és a készítő felhasználóneve látható. Azok számára, akik vízjel nélküli TikTok videókat szeretnének m
dec. 17
10:21
Áder János: a fenntartható gazdálkodás és a nyereségesség nem zárja ki egymást (Portfolio)
Érdemes lenne nagyobb erőfeszítéseket tenni Magyarországon is annak érdekében, hogy a magyar gazdák megismerjék az új technológiák előnyeit - vélekedett a Portfolio-nak adott interjújában Áder János. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint az új technológiákra történő átállás a hazai mezőgazdaságban csak fokozatosan tud megv
dec. 17
10:21
Van 2000 forintod? Így építhetsz belőle 400 milliós vagyont: ezzel a módszerrel bárkinek megy (Pénzcentrum)
Sokan elképzelni sem tudják, hogy a reggeli kávéjuk nélkül indítsák el a napjaikat, sőt, egyesek számára már-már identitásképző elemnek számít a kávé iránti szenvedélyük. Márpedig a kávéfogyasztás egészen drága mulatság is lehet, különösen akkor, ha a reggeli koffeint olyan láncoknál biztosítjuk szervezetünk számára, mint például a Starbucks. Egy T
dec. 17
10:21
NGM: meglódul a magyarok vásárlóereje (vg.hu)
A bérmegállapodás, a munkáshitel és a családi adókedvezmény is része a programnak.
dec. 17
10:23
A dollárnak vagy az eurónak áll a zászló? (Portfolio)
Amíg az Egyesült Államokban 2025-26-ra vonatkozóan felfele tolódtak, addig az euróövezetben az ősz elejéhez képest agresszívabbá váltak a lazítási várakozások. A jövő év során tehát a dollár és az eurókamat közötti különbség mérsékelten nőhet.
dec. 17
10:23
Ismét "Amerika az első", avagy mi várható Trump második elnöksége alatt az USA külpolitikájában (vg.hu)
Az elemzők már a választások előtt igyekeztek megjósolni, mire lehet számítani az USA külpolitikájában a következő elnöki ciklusban.
dec. 17
10:24
Csalás, pénzmosás, patkányméreg – ennyi lenne a Bitcoin? (BitcoinBázis)
A Bitcoinnak felemás viszonya van a Wall Street vezetőivel. Az évek során sokat változott azonban a legnagyobb bankok és alapkezelők véleménye.  A Bitcoin, amelyet a kezdeti években kemény kritika ért a Wall Street vezetőitől, mára már egy 2 ezer milliárd dolláros üzletté vált. 15 év káosz után hajnalban az árfolyam átlépte át a 106 000
dec. 17
10:27
A használtautó-piac idei legjei (Piac és Profit)
A Használtautó.hu összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. Kiderül, melyik a top10 legkeresettebb modell, a legtöbb autóhirdetést március 22-én adták fel, a legaktívabb város Székesfehérvár és Kecskemét volt, a legmozgalmasabb nap keddre esett, de egy több mint 110 éves Ford T-modell, egy csaknem 900 millió forintos Bugatti és egy 1020 lóerős Tes
dec. 17
10:27
Brutális bírság: 100 milliót rótt ki a GymBeamre a GVH (Kreatív Online)
A cég kommunikációs gyakorlata nem felelt meg a szakmai gondosság követelményének.
dec. 17
10:27
Megint romlott a német gazdasági bizalom (Portfolio)
Az IFO gazdasági bizalmi index ismét romlást mutatott, elsősorban a jövőbeli helyzet megítélése gyengült sokat.
dec. 17
10:27
Meddig maradhat még erős a dollár? (vg.hu)
A sok változós egyenletben egyre több az ismeretlen.
dec. 17
10:27
Száz család havi támogatását tűzték ki célul, többeknek is segítséget nyújtanak (Digital Hungary)
Áron, a baleset miatt kerekesszékbe kényszerült fiatalember a századik, aki idéntől egy évre szóló támogatást kap az Egy Lépéssel Több Alapítvány Fogadj örökbe egy családot! programjában. Az erről szóló szerződést és több más család segítését szombaton írták alá Budapesten. A program mellé olyan neves személyek is csatlakoztak, mint a már jól isme
dec. 17
10:33
Fordulat a nyugdíjemelésnél: változik a méltányossági küszöb (Portfolio)
A közelmúltban bejelentett nyugdíjváltozások, amelyek a nyugdíjasokat és a jövőbeni jogosultakat is érinthetik, számos kérdést vetettek fel a költségvetési források és a fenntarthatóság terén. A legújabb módosítások szerint január 1-jétől 140 ezer forintra emelkedik a méltányossági nyugdíjemeléshez szükséges jövedelmi küszöb. Ezzel jelentősen bővül
dec. 17
10:33
Japán ipari termelése havi és éves szinten is nőtt (TőzsdeFórum)
Japánban havi és éves szinten egyaránt nőtt az ipari termelés októberben. A japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium (METI) végleges adatai szerint az előzetes becslés alapján közölt 3,0 százaléknál kisebb mértékben, 2,8 százalékkal nőtt Japán ipari termelése havi szinten októberben, miután egy hónappal korábban 1,6 százalékos bővülést r
dec. 17
10:33
Január 5-én indul a Cápák között 8. évada (Digital Hungary)
A nézők minden vasárnap 20:00-tól követhetik nyomon az RT üzleti showműsorának legújabb epizódjait.

Keresés