A kilépésre szavazó britek 54 százaléka ma azt mondja, elfogadná, hogy az uniós és brit állampolgárok teljesen szabadon mozogjanak, dolgozhassanak és élhessenek a két entitás között.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 150 éves a magyar polgári közjegyzőség megnevezéssel 15 ezer forintos címletű ezüst és 3 ezer forintos címletű színesfém emlékérmét bocsátott ki csütörtökön a modern közjegyzőség magyarországi megalakulásának jubileuma alkalmából. Az emlékérméket Pelcz Balázs szobrászművész tervezte.
A Bitwise jelentős növekedést jósol a vezető digitális eszközöknek, sőt, a cég szerint a BTC, az ETH és a SOL is történelmi csúcsot fog elérni 2025-ben. Az idei évben a Bitcoin, az Ethereum és a Solana figyelemre méltó, 141,72%-os, 75,77%-os, illetve 127,71%-os hozamot ért el, felülmúlva az olyan hagyományos eszközöket, mint az S&P 500, az
Az Európai Unió Bizottsága 2024. október 10-én újabb kibervédelmi rendeletet (EU Cyber Resilience Act: CRA) fogadott el. A rendelet része az EU 2020 kiberbiztonsági stratégiájának, ehhez kapcsolódóan a NIS 2 irányelv szabályaihoz is kötődik. Az alábbiakban ennek részleteit mutatjuk be röviden.
Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási program nagyon sikeres és jövőre is folytatódni fog - hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára kedden a Csongrád-Csanád vármegyei Csanyteleken.
A tőzsdék és a kriptópiac szerdai megugrása csütörtökön leállt, de inkább enyhe optimizmus látható itt-ott, például Budapesten is. A forint erősödött és jó hír jött a Richtertől. Az arany még sokáig mehet, sok érv szól mellette és csak kevés ellene. Megemelték négy bitcoin-bányász cég célárát és újabb kriptós részvény érkezett a Nasdaq-ra.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Hollandiából érkezett küldeményben több mint 1000 darab hamis Rolex karórát találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
2025. január 22-én nyitja meg kapuit az immár 43. alkalommal megrendezendő AgromashExpo agrárszakkiállítás és vásár. Hazánk legjelentősebb és legátfogóbb agrárrendezvényén 50.000 nm területen barangolhatjuk körbe a kiállítók standjait a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Jogszabály lehet abból a német kormányzati tervből a parlamentben, hogy januártól eltöröljék a nagyon magas gáztárolói díjat a külföldi szereplőknek – jelezte a német gazdasági minisztérium egyik illetékese csütörtökön a Reutersnek. Ez, ha bekövetkezik, lényeges anyagi segítség lenne a kelet-közép-európai régió országainak az orosz gázról leválásba
A termékminták osztogatása az egyik legrégebbi és leghatékonyabb marketingstratégia, amely ingyenes minták vagy teljes méretű termékek kipróbálásra való kiosztásából áll. Ez a módszer segíti a márkákat új ügyfelek vonzásában, a márkaismertség növelésében és az értékesítési konverziók fokozásában. (X)
Tesztelik a közterületi palacktartókat, amelyeknek célja, hogy a közterületi hulladéktól elkülönítetten legyen lehetőség a visszaváltható palackok gyűjtésére
Több ezer diák indult el az ősz legizgalmasabb, milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyén, amely kedden a döntőjéhez érkezett. A technikumok és szakképző iskolák vetélkedőjén egy szegedi csapat diadalmaskodott.
A magyar kormány a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hozta létre az elmúlt évtizedben, amely a következő évek gazdasági növekedéséhez is alapot ad; a mesterséges intelligencia pedig új korszakot hoz az adózásban - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós tagállamok adóigazgatási vezetőinek fórumán (Tax Administration European Union
Évek óta arról írok a Portfolio hasábjain, hogy egyre több cég különbözteti meg magát azzal, hogy munkavállalói számára szolgáltatás-alapú egészségbiztosítást vezet be. A helyzet azonban megváltozott. Ma már azt tapasztalom, hogy sok vállalat azért keresi az egészségügyi megoldásokat, mert nem akar lemaradni. A munkavállalók is egyre többször kérde
Rendesen átalakult a legolcsóbb új autók toplistája: ugyan az éllovas jó ideje ugyanaz a modell, ami ráadáu nem is drágul, de mögötte nagy a tülekedés. 5 millió forint alatt továbbra is csak a legfapadosabb kis Mitsubishit lehet megvásárolni, ha valaki a Dacia-Suzuki-Toyota legolcsóbb modelljei felé kacsintgat, annak inkább a 6 millió körüli árcédu
Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewater Associates-nek az alapítója szerint a „kemény pénzekbe”, például aranyba és bitcoinba való befektetés előnyösebb, mint az adósságalapú eszközöké, különösen a globális eladósodottság növekedése miatt. Az Abu Dhabi Finance Week konferencián tartott beszédében a veterán befektető „példátlan
Az európai paprikapiacon egyre nagyobb a verseny, mivel a harmadik országok termelői fokozatosan növelik piaci részesedésüket az Európai Unióban. Ezzel részben összefüggésben a hazai export csökken, míg az import dinamikusan növekszik. A legtöbb paprika Spanyolországból, Egyiptomból és Törökországból érkezik az országba.
Ahogy az OTP Ingatlanpont forgalmi statisztikája is mutatja, szeptember-novemberben a forgalom emelkedésével összhangban enyhén szűkült a vevők alkulehetősége a hazai lakáspiacon. Az ősz tranzakciói az elérhető árcsökkentés tartós stabilizálódásáról is vallottak, miután az átlagos alkuszint immár hetedik negyedéve nem mozdul ki a 6,4-6,8 százalékos
Elképesztő összegekért cserélnek gazdát az ígéretes tenyészállatok, ám ez az ár még a német gazdálkodóknál is kiverte a biztosítékot. 130 ezer euró, azaz csaknem 54 millió forint még a tökéletes bikaborjúért is túlzásnak tűnik. De úgy látszik, mégis volt, aki másképp gondolta.
Az ME Alapítvány kedden indított airdropja 700 millió dollár elosztását ígérte, de a hatalmas népszerűség jelentős fennakadásokat okozott. Már az indulás előtt elszabadultak a piaci spekulációk, mindenki az ME token jövőbeni áráról és hatalmas jutalmakról beszélt. Több felhasználó nem kapta meg az airdrop tokeneket A 700 millió dollár értékű esemén
Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem (SE) ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis Help - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.
Sokkal inkább utaznak távolabbi úti célra a karácsonyi időszakban a magyarok, mint az év egyéb időszakaiban – mutatják a Kiwi.com foglalási adatai. A legtöbben Spanyolországba, Olaszországba és Németországba repülnek, a legkedveltebb városok pedig London, Málta és Koppenhága lesznek. A legtöbben Szilveszter előtt, december 30-án utaznak el, az ünne
Nemsokára kezdődik az Európai Központi Bank idei utolsó kamatdöntő ülése, ahol a várakozások szerint a jegybank folytathatja a kamatcsökkentési ciklusát. Az eseményekről ebben a cikkben tudósítunk.
A Google minden év végén közzéteszi a „Year in Search” listáit, amelyek megmutatják, mik voltak a legfelkapottabb keresések az országban. A 2024-es rangsor ismét izgalmas betekintést nyújt a magyarok érdeklődési körébe, és rávilágít arra, hogy mik voltak az év legfontosabb és legnépszerűbb témái! A Google kereső több mint két évtizede
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez m
A meghirdetett mennyiségnél 3,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 43,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Bár úgy tűnik, hogy az altcoin szezon közeledik, a Cardano (ADA) legutóbbi ármozgásai kétségeket vetettek fel a korábban jósolt 1,5 dolláros árfolyamcél elérésével kapcsolatban. Ennek eredményeként sok befektető elveszíti a bizalmát Cardano emelkedő kilátásaiban, és inkább egy virális altcoinra, a 1Fuel-re fordítja figyelmét.
Az idén elfogadott ESG törvény jelentési kötelezettsége már most több, mint 2500 nagyvállalatra vonatkozik, de a beszállítói láncok szereplői, így a magyar kkv-k is egyre több adatbekéréssel szembesülhetnek megrendelőik részéről. Az ellátási láncok fenntarthatóvá tétele alapvető elvárássá vált, a szakértők szerint hamarosan a legtöbb hazai vállalko
Meglepő módon nem érkezett tőke a BlackRock spot Bitcoin ETF-ébe a tegnapi kereskedési napon 2024. december 11-én az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe ismét pozitív napi nettó beáramlás történt a tizedik egymást követő napon. A Fidelity (FBTC) termékébe 121,9 millió dolláros tőke érkezett, amit az Ark (ARKB) alapja 52,7 millió dollárral követte. Érdem
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a kamatokat, viszont a növekedésre sokkal pesszimistább lett, mint három hónapja volt, ezzel együtt pedig az inflációra optimistább lett. A közelgő sajtótájékoztatón hamarosan kiderül, hogy a jegybank milyen kamatpályában gondolkodhat.