2024. november 12. kedd

nov. 12
14:27
Magyarországon a legdrágább az áram egész Európában (Agroinform)
Beborult az ég, nem termelnek eleget a napelemek.
nov. 12
14:30
A robottraktor kategória győztese az AgXeed (GépMax)
A zsűri döntését az élvonalbeli automatizálás, a meglévő gazdálkodási rendszerekkel való gyakorlati integráció vezérelte.
nov. 12
14:30
Szinte biztosan nem vesz az állam új vonatokat 2026 előtt Lázár János szerint (Telex)
Az építési és közlekedési minisztert főleg a vasút problémáiról és fejlesztéséről kérdezte kedd délelőtt a parlament gazdasági bizottsága. Lázár beszélt arról is, hogy fokozatosan kivezetik a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások intézményét.
nov. 12
14:36
Harmatgyengére sikerült a 3. negyedév az építőiparban (Piac és Profit)
Bár már a második negyedév is visszaesést hozott a hazai építőiparban elindított kivitelezések értékében, a harmadik negyedévben további csökkenést produkált a szektor. A július és szeptember közötti, kevesebb, mint 360 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés 2016 óta új negatív rekordot jelentett még folyóáron is – derül ki az EBI Építésaktivitási Jele
nov. 12
14:36
Több támogatást kapnak az önkormányzatok jövőre (Növekedés)
A jövő évi költségvetés tervezete garantálja az önkormányzatok stabil, kiszámítható működését - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) önkormányzati államtitkára.
nov. 12
14:36
A vezető elemzők Erre az alulértékelt eszközre figyelnek, hogy lenyomják a Solanát! (BitcoinBázis)
A piaci elemzők úgy gondolják, egy új kriptovaluta potenciálisan felülmúlhatja az olyan régebbi és bejáratott eszközöket, mint a Solana. Ez a digitális eszköz egyedi megközelítéssel és ambiciózus növekedési potenciállal hívta fel magára az elemzők figyelmét. A befektetők mellett pedig a kriptovaluta-rajongók is alig várják, hogy többet megtudhassan
nov. 12
14:39
Hétfő óta Magyarországon a legdrágább az áram Európában. Mutatjuk miért (Forbes)
A magyar energiastratégia hibái mellett az időjárás és az erőművek karbantartása kellett ahhoz, hogy Magyarországon legyen legdrágább az elektromos áram egész Európában.
nov. 12
14:42
Olyan hír érkezett, ami Magyarországra is hatással lesz (Privátbankár)
Romlott a ZEW német gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe novemberben.
nov. 12
14:42
1 perc BizNess: a 45. hét legfontosabb üzleti hírei (videó) (Üzletem)
A Kavosz hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
nov. 12
14:42
Ai-vezérelt mérnöki mélymerülés (Gyártástrend)
Csatlakozzon az Altair és a Kontron Hungary közös rendezvényéhez, amely bemutatja az Altair Ai-ban rejlő lehetőségeket a végeselemes szimulációs munkában. Vegyen rész a 4 órás elmélyülésben!
nov. 12
14:42
Három kilométer kábel, 125 vállalat, ezernyi ötlet – lisszaboni Web Summit testközelből (ICT Global)
A Web Summit 2024 hivatalosan is elkezdődött, egy városnyi ember, hetvenezer látógató lepte el Lisszabont 160 országból, akik egytől egyik a legújabb technológia újításokat és a lehetséges befektetőket keresik.
nov. 12
14:48
Magyar Péter igazat mondott? Kubatov Gábor kiszállt a családi vállalkozásból (Menedzsment Fórum)
A soroksári autójavítónak már csak Kubatov Ágnes a tulajdonosa, pedig a fideszes pártigazgatóval együtt alapították 1998-ban. Magyar Péter szerint elváltak.
nov. 12
14:51
Szuper tipp az elegáns öltözethez férfiaknak (ProfitLine)
Legyen szó egy jeles alkalomról vagy egy üzleti tárgyalásról, a férfiak számára is elengedhetetlen az elegáns megjelenés. De hogyan öltözzünk megfelelően az őszi és a téli szezonban is, hogy ne csak jól mutasson rajtunk a felöltött ruha, hanem közben ne is fázzunk egyáltalán.
nov. 12
14:54
Két díjat nyert a Concerto Budapest Mozart-napi élő közvetítése a Lovie Awards-on (Kreatív Online)
Komolyzenével aratott világsikert a Concerto Budapest Európa legrangosabb internetes versenyén: a Mozart-nap 2024 élő közvetítése megnyerte a Music & Entertainment in Film & Video kategóriát és a nemzetközi közönségszavazást is a Lovie Awardson.
nov. 12
14:54
Figyelmeztet a NAV: csak megbízható, ismert online áruházakból rendeljen! (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt tanácsolja, hogy mindenki csak megbízható, ismert online áruházakból rendeljen; a túlságosan alacsony áron világmárkákat kínáló weboldalak nagy valószínűséggel hamis termékeket értékesítenek. A vásárlási visszaigazolást ajánlott elmenteni, és az áruhoz kapcsolódó online bizonylatot is mindig érdemes megőrizni.
nov. 12
14:54
A bitcoin árfolyama átlépheti a 100 000 dollárt? (BitcoinBázis)
Miközben a bitcoin árfolyama folyamatosan új történelmi csúcsokat dönt, a Polymarket blokklánc-alapú előrejelzési platform már 62%-os esélyt ad arra, hogy a BTC értéke 2024 végére átlépi a 100 000 dolláros határt. A fogadások teljes kereskedési volumene meghaladta a 2,6 millió dollárt, miután a BTC értéke a 90 000 dolláros ellenállási szintet is me
nov. 12
14:57
Barna Zsoltot választották a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökévé (Portfolio)
A Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány elnöke, Prof. Dr. Bódis József lemondott kuratóriumi tagságáról. A kuratórium Dr. Barna Zsoltot, az MBH Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg új kuratóriumi tagnak, és a kuratórium elnökének. Prof. Dr. Bódis József a jövőben tudományos és oktatási kérdésekben elnök
nov. 12
14:57
Szárazság és vadkár: önmagukban is nagy terhek, hát még együtt (Agroinform)
Az agráriumnak nemcsak a még mindig tartó aszállyal kell megküzdenie, hanem az évről évre növekvő vadkárral is. Valljuk be, ez így, együtt nem túl perspektivikus.
nov. 12
15:00
Most tervezze meg álmai kertjét! (Agrofórum)
A téli fagyok beálltával elfogynak a kerti munkák. Ilyenkor van az embernek ideje a valódi tervezgetésre. Mit szeretnénk jövőre ültetni? Mivel tehetjük egyedivé a környezetünket? Ehhez szeretnénk mi is néhány ötlettel hozzájárulni.
nov. 12
15:09
Lázár János szerint 2026-ig nem lesznek új vonatok (Portfolio)
A vasúti közlekedés helyzete és jövője állt a középpontban Lázár János építési és közlekedési miniszter parlamenti gazdasági bizottság előtti meghallgatásán. Az elmúlt időszakban számos probléma merült fel a vasúti ágazatban, beleértve vonalbezárásokat, jelentős késéseket és műszaki meghibásodásokat - számolt be a Telex.
nov. 12
15:12
Az új iPhone szoftverfrissítés megoldhatja a Fotók alkalmazás legidegesítőbb problémáját (ICT Global)
Az iOS 18-ban bemutatott új Fotók alkalmazás felületét nem minden felhasználó fogadta lelkesen. Az egyik legnagyobb kritika a videólejátszó új dizájnját érte.
nov. 12
15:18
Hatalmas energiamegtakarítást érhetünk el, ha figyelembe vesszük az emberi tényezőt (Gyártástrend)
Hatalmas energiamegtakarítást érhetnénk el Európában, ha az energiastratégiák figyelembe vennék az emberi tényezőt – derül ki egy most megjelent nagy nemzetközi kutatásból, amelynek Magyarországra vonatkozó részét az Elte Természettudományi Kar munkatársai dolgozták ki. A kutatók javaslatai nem csak az energiacsökkentést, de a megújuló energiaforrá
nov. 12
15:21
Richter, infláció meg a forint (ProfitLine)
A Richter ma hajnalban tette közzé harmadik negyedéves eredményét, ami elmaradt a piaci várakozásoktól, s a piaci becsléseknél pesszimistább Erste előrejelzéstől is.
nov. 12
15:30
Kijavíthatják a szlovák nyugdíjrendszer egyik fájó hibáját (Piac és Profit)
A gyermekes nők esetében az az időszak, amikor csemetéjükről gondoskodtak, csökkenti a nyugdíjuk összegét.
nov. 12
15:36
Ezért olyan finom a dubai csoki (MMonline)
A szakértők szerint idén lassan már keresettebb lesz a dubai csoki a bejglinél, ami azért is megdöbbentő, mert ez az arab finomság csak nemrégiben robbant be a köztudatba. A dubai csoki azonban páros lábbal rúgta ránk az ajtót, ma pedig már ínyencek, influenszerek és a legnagyobb gourmet-szakemberek is dubai csokilázban égnek. De mi is az
nov. 12
15:42
Elemző: 3,7-3,8 százalék körüli infláció várható az év végére (Infostart)
Szeptemberhez képest a különböző szolgáltatásokért átlagosan 0,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, és főleg a telefon-, valamint az internetszolgáltatások árának csökkenése vitte lejjebb az árakat, ami a vártnál kedvezőbb októberi inflációs adatot eredményezett – mondta az InfoRádióban Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető elemzője.
nov. 12
15:48
Barna Zsoltot választották a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökévé (Menedzsment Fórum)
Ezután az MBH Bank elnök-vezérigazgatója tölti be a posztot.
nov. 12
15:51
Sűrű három hónap után csúcsra ért a Richter (Forbes)
Richter még nyáron lépte át a 10 ezer forintos határt, most pedig egy történelmien erős negyedévet zártak.
nov. 12
15:54
A Lidl sajátmárkás kólájára formázta az ikonikus, karácsonyi Coca-Cola truckot (Kreatív Online)
Kilenc angliai városba látogat el a 20 méteres Freeway-truck, és mindenféle lidlis adományokat osztogatnak a Coca-Cola mintájára.
nov. 12
15:54
Folytatódott az egyeztetés a Bankszövetség és Nagy Márton között (Növekedés)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a szeptemberi megállapodásnak megfelelően ismét hivatalában fogadta a Bankszövetség képviselőit. A megbeszélésen a felek újra rögzítették, hogy a gazdaság újraindítása és fokozatos 3 százalék fölötti növekedési pályára állítása közös érdek, amelyet az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv érdemben támogat.
nov. 12
15:54
Népszerű piac, jövőre rekordot dönt a baromfihús Európában (Agrárágazat)
A mezőgazdaság egyik dinamikusabb ágazata a baromfihús: jövőre az Eu rekordot dönthet, világszerte nyüzsög a piac.
nov. 12
15:54
A Tether 2 milliárd USDT-t bocsát ki az Ethereum hálózaton a likviditás növelése érdekében (BitcoinBázis)
November 11-én Paolo Ardoino, a Tether vezérigazgatója bejelentette, hogy a Tether Treasury 2 milliárd USDT-t hozott létre az Ethereum hálózaton, hogy feltöltse készletét. Ardoino elmondása szerint a 2 milliárd USDT készen áll a kibocsátásra, de egyelőre még nem került forgalomba. Ez az összeg akkor lesz használva, ha más blokkláncokra kell áthelye
nov. 12
15:57
Olyan fizetési adatok jönnek, amitől leesik az állad: tényleg ekkora kánaánban élnek a magyar melósok? (Pénzcentrum)
A bruttó átlagkereset 2024. január-augusztus között 634 ezer forintot tett ki, 14%-kal magasabb értéket, mint egy évvel korábban - olvasható az Oeconomus közleményében.
nov. 12
15:57
Gyakran eszel almát? Nem árt, ha tudod, mit tehet a szervezeteddel! (Agroinform)
Tudod, mennyi idő alatt kóstolhatod meg az összes fajta almát? És hogy mennyire egészséges, ha túl gyakran eszed ezt a gyümölcsöt?
nov. 12
15:57
Nagy Márton: az elektromobilitásra való átállás nem lehet sikeres Németország nélkül (Tiszta Jövő)
Az elektromobilitásra való átállás, az európai versenyképesség javítása nem lehet sikeres a német gazdaság növekedése nélkül - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Hungary Battery Week budapesti konferenciájának második napján, csütörtökön.
nov. 12
15:59
Zetor traktorújdonság kisgazdaságoknak (Agroinform)
A ZETOR bejelentette a népszerű COMPAX CL traktorok új fejlesztéseit, melyek kabinos verziót és kibővített homlokrakodó-kínálatot tartalmaznak.
nov. 12
16:06
Barna Zsoltot választották a pécsi egyetem kuratóriumi elnökévé (Infostart)
A Pécsi Tudományegyetemet (PTE) fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriuma Barna Zsoltot, az MBH Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg új tagnak és elnöknek kedden - közölte a szervezet.
nov. 12
16:06
A fiatalokat célzó digitális kampányáért kapott nemzetközi díjat a K (Digital Hungary)
A digitális reklámozás kategóriában nyert bronzérmet a Mediaspace Global Changemakers´ Awards díjátadón a K&H Bank. A rangos nemzetközi megmérettetésen a ″Bank of Legends″ kampányt ismerték el.
nov. 12
16:15
Nagyon beindult a Netflix reklámos csomagja, néhány hónap elteltével majdnem kétszer annyian választják (Portfolio)
A Netflix reklámokkal támogatott előfizetői bázisa jelentősen bővült az elmúlt hónapokban, a streaming óriás pedig további növekedésre számít ezen a területen - közölte a Bloomberg.
nov. 12
16:18
Fontos dolgokról egyeztetett Nagy Márton a Bankszövetséggel (Menedzsment Fórum)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a szeptemberi megállapodásnak megfelelően ismét hivatalában fogadta a Bankszövetség képviselőit.
nov. 12
16:21
Hogyan lehet biztonságos és gazdaságos a húsok tartósítása? (ProfitLine)
A húsiparban elengedhetetlen a megfelelő tartósítás, hogy a termékek mindig frissen és biztonságosan kerülhessenek a boltokba. Éppen ezért a modern húsfeldolgozó vállalkozások számára a megfelelő gépek, különösen a hűtéshez és tartósításhoz szükséges eszközök nélkülözhetetlenek.
nov. 12
16:24
Eltörölt különadók 2025-ben – honnan pótolható a kieső pénz? (Adózóna)
A pénzügyminiszter november 11-én nyújtotta be a 2025. évi költségvetésre vonatkozó törvényjavaslatot, amelyben már nem szerepelnek bizonyos különadók, viszont kérdés, hogy honnan lesz forrás ezek pótlására. Az egyes különadók eltörlése mellett a vállalkozásoktól várt adóbevételek jelentős gyarapodása a szembetűnő a jövő évre – mutat rá Bagdi Lajos
nov. 12
16:30
A vállalkozásoknak komoly szerep jut a fenntarthatóságban szakértők szerint (Alternatív Energia)
A vállalkozásoknak is komoly a szerepük a fenntarthatóságban, ezért nem mindegy, milyen kötelezettségeket vállalnak a környezetük érdekében - mondták Budapesten a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) zöld pénzügyi konferenciájának keretében tarott szakmai kerekasztal résztvevői szerdán.
nov. 12
16:30
A cékla helyes tárolása: így marad sokáig friss (Agrofórum)
A cékla kiválóan eltartható és sokféle ételben felhasználható. Megfelelő tárolás mellett akár egész évben élvezhetjük ennek az egészséges zöldségnek az előnyeit.
nov. 12
16:30
Stratégiai megállapodást kötött a KPMG és a Corvinus egyetem (Növekedés)
Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetem és a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég, a három évre szóló partnerségi dokumentumot Bruno van Pottelsberghe, az egyetem elnök-rektora és Rózsai Rezső, a vállalat vezérigazgatója írta alá - közölte a KPMG.
nov. 12
16:30
Nav: Mindenki csak ismert, megbízható online áruházakból rendeljen! (Üzletem)
A túlságosan alacsony áron világmárkákat kínáló weboldalak nagy valószínűséggel hamis termékeket értékesítenek.
nov. 12
16:33
Ezt csúnyán benézte az autókölcsönzős cég, hatalmasat bukott a Teslákon (Portfolio)
A Hertz Global jelentős veszteségről számolt be a harmadik negyedévben, ami elsősorban az elektromos járművekre tett sikertelen fogadás következménye. A vállalat részvényei zuhannak a tőzsdén, miután nyilvánosságra hozták az eredményeket - jelentette a Bloomberg.
nov. 12
16:33
Sokan nem tudják, milyen rendkívüli kincs a hársméz (Agroinform)
Nemcsak finom, hanem egészséges és különleges is.
nov. 12
16:35
A Magyar Bankszövetséggel tárgyalt Nagy Márton (Portfolio)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség képviselőivel tárgyalt - közölte az NGM.
nov. 12
16:36
Gyorsulhatnak a Telekom ügyfelei (MMonline)
A Telekom november 11-étől az összes budapesti metróvonalon elérhetővé tette az 5G hálózatot ügyfelei számára, amelyet 5G-képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.A metróhálózatok lefedésével újabb lépést tett a Telekom annak érdekében, hogy az 5G élmény ügyfelei számára minél több helyen elérhetővé váljon. A vállalat

Keresés