"Érdemes rendszeresen felülvizsgálni az adózási folyamatokat, hiszen az Ai-forradalom elképesztő sebességgel hozza azokat a megoldásokat, amelyekkel a cégek növelhetik a hatékonyságukat és csökkenthetik az adóvizsgálatok kockázatát."
Jelentős késéseket és fennakadásokat okozott csütörtökön a hóvihar Párizsban, a Charles-de-Gaulle repülőtéren (CDG), ahol a hatóságok arra kérték a légitársaságokat, hogy töröljék járataik 10 százalékát.
Egy mozgalmas, kihívásokkal teli időszak áll mögöttünk, amelyet a társadalmi, gazdasági és éghajlatváltozási tényezők formálnak - kezdte éves beszámolóját, Dr. Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén.
A szektor idei, visszafogott eredményei ellenére a jövő évi kilátások már biztatóak; 2024-ben elérte a mélypontot a piac, de megkezdődött a visszarendeződés. A töretlen lendülettel fejlődő hotelpiac mellett, a ma még gyengélkedő lakóingatlan-fejlesztések prognózisai is egyre jobbak a gazdasági növekedés beindulásával és a külső konjunktúra erősödés
Ahogyan arra számítani lehetett, megérkezett a 2025-ben még fennmaradó extraprofitadókról szóló kormánydöntés. A Magyar Közlöny csütörtök esti számában ugyanis megjelent a kormány legújabb rendelete, mely azt szabályozza, hogy miként marad velünk a bankok extraprofitadója, valamint a biztosítók és kiskereskedelmi cégek pótadója. Az eredetileg két é
"Polgári estet" tartott csütörtök este a 18. kerületi Fidesz–KDNP Nagy Márton részvételével. A nemzetgazdasági miniszter beszélt többek között a gazdasági semlegesség eléréséről, Matolcsy György jegybankelnökről és Magyar Péterről, akit ő csak Mekk mesternek hív.
"A mi tapasztalatunk pedig az, hogy Oroszország megbízható szállító, mindig megkaptuk a szerződéses mennyiséget, mindig azon az áron kaptuk meg, amin megállapodtunk, és mindig akkor, amikorra megállapodtunk" – mondta a külügyminiszter Brüsszelben.
Hogyan lehet nyugdíj mellett dolgozni 2024 / 2025 évben? Munkavégzés nyugdíjasként szabályai és adózása. Munkavállalás nyugdíjas korban - minden amit a témában tudni kell. A cikk végén egy rövid videóban szakértőnk érthetően elmondja és elmagyarázza a lényeget.
Közel 300 pénzügyi- és adóvezető körében készített felmérést az EY Magyarország. A vállalat éves adókonferenciáján bemutatott kutatásának eredményeiből kiderül, hogy a cégek jelentős többsége már elkezdett foglalkozni azzal, hogy beépítse a mesterséges intelligenciát az adózási folyamataiba. A válaszadók azt is megosztották, hogy üzleti oldalról mi
A pápa halála mindig jelentős esemény a világ katolikus közössége számára. Ferenc pápa halálát követően a Vatikán szigorúan szabályozott protokoll szerint jár el, amelyet évszázadok óta gyakorolnak. Ez a szertartásos folyamat magában foglalja a temetési előkészületeket, a bíborosok gyűlését, és végül az új pápa megválasztását. A temetés a Szent Pét
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, 2024 vége felé hogyan fest a dízelautók toplistája. A VW Passat idén is az élen, a Skoda előretört, míg a benzinesekhez képest jóval több német prémiummodell képviselteti magát.
A Ryanair légitársaság azzal fenyegetőzik, hogy január 1-jétől leállítja tíz francia regionális repülőtér kiszolgálását, ha a 2025-ös költségvetésbe a kormány beleírja a légiközlekedési ágazat fokozottabb megadóztatását. A rendelkezést csütörtökre virradóra jóváhagyta a francia nemzetgyűlés, de a költségvetési tervezet végleges változatát még nem f
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint újabb havi rekordot döntött a hazai használtautó-piac: októberben az előzetes adatok szerint 81 100 személygépkocsi cserélt gazdát. Ez a szám csaknem 12 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti szintnél. Már novemberben megdőlhet az éves rekord is, amelyet a használtautó-piac 2022-ben állított be 8
A Chery számára Európa egy olyan piac, ahol van négymillió gazdag ember, akiknek a helyi gyártók nem tudnak autót eladni. Nem szabad lebecsülni, mit tud az Omodát is gyártó, amúgy önkormányzati tulajdonú, cég.
Idei karácsonyi reklámjával az Erste Csoport bemutatja a Csendes éj című karácsonyi dal születését, ami a legtöbbek számára a reményt és az összetartozást jelenti – még kétszáz évvel azután is, hogy először elhangzott. „Mindenki hozzá tud járulni valamivel egy reménnyel telibb társadalom építéséhez. Ahogyan azt a Csendes éj története is jó mutatja,
Nagy érdeklődés övezte a Gábor Dénes Egyetem (GDE) Hálózat- és információbiztonsági irányelv 2. (Network and Information Security Directive 2 – NIS2) témájú Ördöglakat elnevezésű konferenciáját. A nagy érdeklődés egyik oka a téma aktualitása, hiszen a kiberbiztonság szavatolása kötelező törvényi előírás az érintett vállalatok részére. A másik ok, h
Japán kutatóknak először sikerült beültetniük energiatermelő kloroplasztiszokat (növényi sejtek fotoszintézisért felelős részecskéit) állati, jelen esetben hörcsögsejtekbe. A különböző képalkotó módszerekkel, például elektronmikroszkópiával kimutatott eredmények szerint az állati sejtbe ültetett, vörös
Negyedik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az agrárium jövőjével foglalkozó Agtech Summit konferenciát, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia használata, a generációváltás és az élelmiszer termelés jövője állt.
Húsz éve, a dotkomlufi óta nem volt példa arra, ami az amerikai részvénypiacon folyik. Mindez viszont könnyen vezethet nagy árfolyameséshez is, úgyhogy érdemes óvatosnak lenni.
Budapest, 2024. november 21. – Visszafogottan emelkedtek a kgfb-átlagdíjak az idei kampány első két hetében az egy évvel korábbihoz képest. A mostani kevesebb mint 33 ezer forintos összeg 5 százalékos drágulásnak felel az előző éves átlagos, kampányban elérhető díjhoz képest. Ez bőven elmarad a „többi” kötelezőnél mért akár 10 százalékos emelkedést
Ausztrál kutatók olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy a napelemek éjszaka is energiát termeljenek a Föld hőkisugárzását hasznosítva.
Több területen is módosítja, illetve kiegészíti az extraprofitadókról szóló 197/2022. kormányrendeletet a Magyar Közlöny 116. számában kihirdetett 356/2024. kormányrendelet.
A Big Picture 2025 konferencia előtt megjelent lapszámunkban televíziós szakemberekkel beszélgettünk. A kisisnterjúkat most online is elérhetővé tesszük. Következő megszólalónk az Antenna Entertainment, a Show & Game és a Wmn közös produkciójának kreatív producere, D. Tóth Kriszta. Igen komoly – elsősorban televíziós – karrier állt már mögötted,
Fontos, hogy napindítóként értékes zsírsavakban, rostokban, fehérjében és jó szénhidrátokban gazdag élelmiszereket válasszunk. Az alábbi háromról egyik sem mondható el – ne is kerüljenek tányérodra!
Leálló rendszerek, meghackkelt adatok és veszélyes vírusok vesznek körül. Az egyre több digitális eszközzel csak nő kihasználhatóság, a mesterséges intelligencia fejlődése pedig egyszerre jelent hihetetlen lehetőségeket és nehezen beszámítható kockázatokat. Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora, az Óbudai Egyetem dékánja szerint a biztonság
Komolyabb figyelmet fordít a vádhatóság a bűncselekményből eredő vagyoni hátrány visszaszerzésére. Gyakoribbá váltak az alkuk az ügyészség és a bűncselekmény elkövetői között. Többek között ezek a főbb megállapítások vonhatók le abból az éves összefoglalóból, amelyet a legfőbb ügyész pár hete nyújtott be a Parlamentnek. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda s
A Toyota Corolla hosszú éveken át őrizte a világ legkelendőbb autójának címét, évről évre világszerte a legnagyobb darabszámban értékesített új autónak bizonyulva, összesített eladásban pedig egyetlen autómárka egyetlen modellje sem tud a tizenkettedik generációnál tartó, közel 6 évtizedes múltra visszatekintő, ikonikus japán modell nyomába érni. T
A digitális világ trendjeiről és az elkövetkezendő változásokról beszélt a 25. Internet Hungary konferencián Pőcze Balázs, a digitális termékfejlesztéssel és kommunikációs kampányokkal foglalkozó Mito Group egyik alapítója, egyben kreatív igazgatója. A szakember a digitális világban uralkodó állapotok négy olyan aspektusát emelte ki, amelyre fokozo
2025-től újraindul az otthonfelújítási program, a feltételek nagyon hasonlóak lesznek, mint amit 2021-2022-ben megismerhettünk. Sőt, a mellé igényelhető támogatott kölcsön is ismét elérhető lesz. Itt azonban számos újdonsággal, meglepetéssel találkozhatunk. Újra előtérbe kerülhetnek olyan fogalmak, mint a változó kamatozás, vagy épp a kamatperiódus
Nemrég jelentek meg hírek, hogy egy tanulmány szerint az USA-ban a Tesla autók esetében a legmagasabb a halálos balesetek aránya az összes autómárka közül. Mi az oka?
Mi a közös a kozmetikai ipar ikonikus alakjában, Estée Lauderben, a híres apa-lánya színészpárosban, Tony és Jamie Lee Curtisben, a reneszánsz festészet egyik legnagyobb alakjában Albrect Dürerben, vagy a 20th Century Fox hollywoodi filmstúdió alapítójában, William Foxban? Azon túl, hogy világhírűek, közös bennük, hogy mindannyian magyar származású
A Vezető megoldásszállítók közé sorolta az IDC kutatócég „MarketScape: Worldwide Electric Vehicle Charging Management Solutions 2024 Vendor Assessment” elemzése a Schneider Electricet az elektromos járművek töltését menedzselő rendszerek piacán. A
Ha átmegy a módosítás, nem lesz már kötelező borítékot adni a szavazólapokhoz. Racionális lépés vagy a csalás megkönnyítése? Hadházy Ákos kiakadt, megkérdeztük, miért.