A koronavírus pandémia idején szerte a világban úgy reagáltak az országok, hogy kijárási és utazási korlátozásokat rendeltek el. A lépés a Covid-19 mellett az influenza terjedésére is hatással volt. A Science magazin november 7-i cikkében megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy az intézkedések miképpen hatottak az enyhébb influenza terjedésére.
Az elmúlt hetekben az anticiklonális hatás következtében Magyarországon száraz és túlnyomórészt napos időjárás volt, ami az őszi talajnedvesség csökkenését eredményezte, különösen a felszíni rétegekben. Bár az éjszakai fagyok már megjelentek, a nappali felmelegedés mérsékelt maradt; a következő napokban is hasonló idő várható, de jövő hét közepétől
A kormány a leghatározottabban felszólítja a Lyberty Steel acélipari vállalatot, hogy fizesse ki a Dunai Vasmű dolgozóit, eleget téve a törvényi kötelezettségének - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Közvetlenül az amerikai elnökválasztást követően november 7-én FOMC ülést tartott az amerikai jegybank. A szeptemberi 50 bázispontos kamatvágást követően további 50-et árazott be a piac a hátralévő két ülésre, ami a recesszió elkerülése szempontjából kulcsfontosságú. Míg Trump győzelme a dollár erősödését, addig a kamatvágás annak gyengülését szorg
Fontosabb a mesterséges intelligencia, mint a visszatérő republikánus elnök. A piacok nem vették komolyan Trump Tajvan-ellenes beszédét. Mi történt? Változatlan a TSMC beruházási terve az Egyesült Államokban – közölte a chipgyártó vállalat Trump elnökké választásával kapcsolatban, írja a Reuters. Válaszukat nem részletezték. A befektetés. A TSMC a
Az európai tőzsdék csütörtökön a technológiai és nyersanyagipari részvények hatására erősödtek. A páneurópai Stoxx 600 0,7%-kal magasabban zárt, a technológiai szektor 2,2%-os emelkedésének köszönhetően, visszanyerve az előző kereskedési nap veszteségeit.
Kiállítás, ismeretterjesztő előadás, darunézőtúrák, madárgyűrűzés, kisvonatozás a halvasúton, valamint számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a 13. Fehértavi Darvadozásra Sándorfalvára.
Az egyedi látogatók számában, oldalletöltésben és az oldalon töltött idő tekintetében is kiemelkedő eredményeket ért el az Index 2024. november 6-án, amikor az amerikaiak az új elnök személyéről döntöttek.
Az agrártámogatások idei előlegfizetése zavartalanul folyik, a Magyar Államkincstár (Mák) már október végéig összesen 119,3 milliárd forintot folyósított a mezőgazdasági termelők részére.
Ne sneakereket és farmert vegyenek fel a főnökök, hanem inkább próbálják megérteni és egyenrangú partnerként kezelni a Z generációsokat - tanácsolta a HR-eseknek Szili-Török Adrienn, az UniYou-tól, aki maga is Z generációs. Nyester Ágnes, a Calzedonia regionális HR managere szerint ha megfelelően foglalkoznak velük, nagyon értékes munkavállalók vál
Harmadik adásához érkezik a Dancing with the Stars ötödik évada. A még versenyben lévő nyolc híresség és profi táncpartnere eddig is mindent megtett, hogy lenyűgözze a nézőket, de ezúttal igazán különleges produkciókkal készülnek. A TV2 táncos showműsorának történetében először a párosokhoz egy-egy családtag is csatlakozik a parketten.
A Bitcoin (BTC) jelenlegi árfolyama 75 974 dollár körül mozog, és a népszerű elemző, Rekt Capital szerint a kriptovaluta most egy parabolikus fázis küszöbén állhat, amennyiben a BTC/USD páros heti zárása meghaladja a 71 500 dollárt. A parabolikus emelkedés küszöbén a Bitcoin árfolyama Rekt Capital egyik legutóbbi bejegyzésében azt állítja, hogy a B
Polt Péter feljelentésnek értelmezett egy parlamenti felszólalást, így az NNI-hez fog kerülni Tiborcz milliárdos biznisze. Mi történt? Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelte Vadai Ágnes kérdését Tiborcz István Posta-bizniszéről, az ügyet elbírálásra a Nemzeti Nyomozó Irodának továbbította, írta meg a 24.hu. Kontextus. Ahogyan azt mi is
Mintegy ötezer hamis parfümöt találtak egy budapesti távol-keleti boltban, az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.
Húsz év után újra nagyvásznon láthatja a magyar közönség Mijazaki Hajao kultfilmjét, A vándorló palotát, mely december 5-én kerül a hazai mozikba, az ADS forgalmazásában. Sophie dolgos hétköznapjai az édesapjától örökölt kalapboltban telnek. Fiatal korához képest csak ritkán engedheti meg magának, hogy a közeli városba menjen egy kicsit szórakozni;
Bemutatta első olyan hibrid autókra tervezett akkumulátorát a Catl, amely egyetlen elektromos töltéssel 400 kilométeres utazást tesz lehetővé. A Freevoy Super Hybrid akkumulátort többek között olyan kínai elektromos járműgyártók fogják használni, mint a Li Auto, a Geely és a Chery. A fogyasztók hamarosan 30 hibrid modellben találkozhatnak ezzel az
Mozgalmas napokon vannak túl a tőzsdék, az elnökválasztás után emelkedett a piac, majd tegnap még egy Fed-kamatdöntés is érkezett, amelyen a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontot vágott az amerikai jegybank. Eközben itthon is pörögnek az események, az OTP és a Mol is közzétette hajnalban a negyedéves számait. A bank gyakorlatilag minden fontosa
Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme hatalmas hullámokat kavart az afroamerikai közösségekben, amelyek túlnyomó többsége a demokrata jelöltre, Kamala Harrisre szavazott, annak ellenére, hogy republikánus riválisa kifejezetten próbálta elnyerni a fekete férfiak támogatását. Bár Trump Észak-Karolinában növelte támogatottságát az afroamerika
Kockázatos lenne, ha Robert F. Kennedy Jr. irányítaná az Egyesült Államok közegészségügyét. A frissen megválasztott elnök, Donald Trump a kampány során kijelentette, hogy szívesen látná az oltásellenes aktivistát a közegészségügyi politika élén, és győzelmi beszédében is ismételten méltatta őt. Az ilyen tervek részletei – ahogy azt már megszokhattu
A Bloomberg új jelentése szerint a Meta mesterséges intelligencia (AI) alapú életkorkiértékelő szoftvert vezet be, hogy felismerje azokat a kamaszokat, akik hazudnak a korukról az Instagramon, és automatikusan átvigye őket tinédzser fiókba, ha úgy véli, nem mondanak igazat. A közösségi oldalak, mint az Instagram és a Facebook, tinédzserek mentális
Sok váratlan esemény történt a héten, volt egy hír azonban, amin nem lepődtünk meg: drágult a benzin és a gázolaj. Mi történt? A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj beszerzési ára is emelkedik a hétvégén, előbbi bruttó 3 forinttal, míg a gázolaj esetében 4 forint lesz az emelés mértéke
Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta nehéz helyzetben termel a fehérorosz Mtz/Belarus traktorgyár, de mindig akad valami említésre méltó újdonságuk. Most például egy új modell érkezését készítik elő.
A nyári aszályos időszak ellenére is tovább javult a magyar élelmiszer-gazdaság szereplőinek helyzetértékelése 2024 harmadik három hónapjában – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből.
2024. február 15-én lejár az Európai Unióban a metribuzin nevű gyomirtószer használati engedélye, és az Európai Bizottság döntése szerint nem kerül megújításra
November elsejére már 7351 megawattra ugrott a magyarországi naperőművek beépített teljesítőképessége, azaz év elejétől számítva 1300 megawattal nőtt - derült ki a ma nyilvánosságra hozott adatokból. Így sorozatban a harmadik egymást követő évben is bőven meghaladja a növekedés az 1 gigawatott, amely csak kevés országban történik meg világszerte.
Pozitívan tekint a jövő évre a magyar gazdasági kilátásokkal kapcsolatban az OTP, a bank szerint jövőre a gazdasági növekedés helyreáll, sokkal pozitívabb növekedési pályára áll a gazdaság, mint amit idén láttunk. A lakossági hitelkereslet erős, itt nem lát problémát az OTP, a mostani kamatszinten is egészséges növekedés van. A vállalati hitelpiaco
Tegnap a forint óriásit erősödve 404-es szintig jött le az euróval szemben, holott kedden még 412 környékén járt. Szakértőket kérdeztünk a forinterősödés okairól.
A török jegybank elnöke, Fatih Karahan pénteken Ankarában tartott beszédében értékelte az ország jelenlegi inflációs helyzetét. Bár a maginfláció továbbra is lassul, a szolgáltatási szektor áremelkedésének mérséklődése elmarad a várakozásoktól.
Tegnap a Fed a vártnak megfelelő 25 bázisponttal, 4,5-4,75%-ra csökkentette a dollár alapkamat célsávját, a Bank of England pedig szintén 25 bázisponttal 4,75%-ra vágta az angol alapkamatot.
A világ válaszúthoz érkezett: az egyik út a még nagyobb mértékű globális széttöredezettséghez és a válságok elmélyüléséhez vezet, a másik pedig esélyt kínál az egyes országok egyéni, illetve közös jólétének elérésére a közös problémák közös megoldásain keresztül. Bár egyértelmű, melyik utat kellene választani, ennek a döntésnek az eredménye attól f
Pápua Új-Guinea bejelentette, hogy nem vesz részt az ENSZ közelgő globális klímacsúcsán, a Cop29-en. A döntés hátterében az "üres ígéretek és a tétlenség" miatti csalódottság áll. Az ország lépése aggodalmat keltett az éghajlatvédelmi szakértők körében, akik attól tartanak, hogy ez elszigetelheti a csendes-óceáni országot és veszélyeztetheti a létf
Egy friss felmérés szerint a vezetők arról számoltak be, hogy változtatniuk kellett a vezetési stílusokon, hogy alkalmazkodjanak a fiatalabb munkavállalókhoz, mert több időt és erőforrást igényelnek.