2025-ben közel 3000 milliárd forintnyi tőke- és kamatkifizetés terheli majd a magyar államkasszát, ebből 1800 milliárd forintot a prémium állampapírokra kell kifizetnie az államnak, aminek a java része jövő év első negyedévében lesz esedékes. Az egyik legnépszerűbb hazai állampapír, a PMÁP kamata alaposan visszaesik jövőre, nagy kérdés, hogy mi tör
Az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az első napokban biztosítót váltók az Insura alkusz adatai szerint átlagosan 13 ezer forintot spóroltak. Csaknem háromnegyedük a Genertelnél, a Signalnál, valamint a Generalinál kötötte meg új, kedvezőbb árú biztosítását.
Bár Trump kampányprogramjával az amerikai olajtermelés támogatására tett ígéretet, megválasztásának az olajpiacra gyakorolt hatása továbbra is bizonytalan - írja a Cnbc.
Az árufuvarozás zöldítése megkerülhetetlen, és ötéves távlatban növekedni fog az e-járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint.
Szeptember 10-én újabb mérföldkőhöz érkezett a munka: kiadták az ISO 56001:2024 – Innovation Management Systems Requirements dokumentumot, amelynek alkalmazására más ISO szabványokhoz hasonlóan tanúsítást lehet kérni. A szabvány kiadásának ünnepélyes bejelentésére az ISO 279. számú Technikai Bizottsága plenáris ülésének keretében szervezett nemzetk
A vevők tájékoztatását végző asszisztens egy autószalonban, vagy éppen az idős és magányos emberek otthoni egészségügyi felügyeletét ellátó segítő – számos területen lehet alkalmazni Mornine-t, a Chery Group és az
Követi a fővárosi drágulási ütemet a vidéki lakáspiac: éves szinten majdhogynem a budapestivel megegyező mértékben emelkedtek a négyzetméterárak, különbség legfeljebb a lakástípusok között mutatkozik – ismertette az Otthon Centrum (OC) harmadik negyedéves összegzését Kosztolánczy György vezérigazgató.
Mintegy 2,2 milliárd forintból, harmadrészt európai uniós támogatással épített új alállomást az E.ON Zalaszentgróton, lehetővé téve ezzel még több napelemes rendszer csatlakozását a környéken élők számára.
A jövő év második felében 65 vadonatúj, alacsonypadlós, légkondicionált Mercedes-Benz Citaro K típusú autóbusz áll forgalomba Budapesten – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.
A Használtautó.hu szakértője megvizsgálta, hogy az automata vagy manuális váltóra bukik-e a magyar autóvásárló. Minél magasabb az árkategória, annál népszerűbbek az automata modellek, de meglepő módon az olcsóbb autók piacán sem elhanyagolható az irántuk mutatott kereslet.
Az amerikai Spotrac publikálta a Premier Leagueben szereplő futballisták fizetését, így többek között az is kiderült, hogy Szoboszlai Dominik mennyit keres. A kimutatás szerint a magyar válogatott csapatkapitánya évente 7,43 millió eurót (több mint hárommilliárd forintot) kap. Ezzel azonban még a Liverpoolban sem tartozik a legjobban keresők közé
Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Portfolio Investment Day 2024 konferencián beszélt a lakossági állampapírok jövő évi kilátásairól és az államadósság-kezelés aktuális kérdéseiről.
A hazai könyvelők 76 százaléka árat emelt az elmúlt egy évben, a legtöbben a 10–25 százalékos drágítás mellett döntöttek. Az áremelés nem sokat változtatott a szakmabeliek hangulatán: több, mint kétharmaduknak hiányzik az anyagi megbecsülés. November 10-e a könyvelők világnapja – a Számlázz.hu második alkalommal kérdezte meg a hazai gazdasági élet
A Nis2 irányelv új követelményei nagyon sok szereplőt érintenek a magyar vállalati ökoszisztémában, hiszen a kockázatos ágazatokon túl közvetve ezen ágazatok beszállítóira is hatással vannak – hangzott el a Cetin Hungary és az Ivsz rendezvényén.
Szépréthy Roland volt az idei Sztárbox egyik kommentátora, illetve ő felelt a műsor social felületeiért. Az influenszer a bokszműsor szuperdöntője után sem marad munka nélkül az Rtl-nél, a csatorna ugyanis szerdán bejelentette: Szépréthy lesz az X-Faktor social felületeinek arca. "Az ifjú titán folyamatosan ismerkedik a mentorokkal, versenyzőkkel,
Az agrárszakképzés megújítása nemcsak az oktatást segíti, hanem az ország gerincét adó vidéki Magyarország megerősítését is szolgálja - jelentette ki Nobilis Márton élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár a Déli Agrárszakképzési Centrum és a Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai
Az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán pontot tettek egy olyan adóügyi megállapodás végére, amellyel érdemben tud javulni az Európai Unió versenyképessége - közölte a pénzügyminiszter szerdán a Facebook oldalára feltöltött videóban.
Az év vége és az új év kezdete mindig turbulens időszakot teremt a munkaerőpiacon. Sokakat megcsap a változás szele és munkahelyváltás mellett döntenek, míg a vállalatok ebben az időszakban alakítják ki a jövő évre szóló munkaerő-gazdálkodási terveiket, legyen szó akár létszámnövekedésről vagy éppen leépítésről. 2022-höz képest, 2024-ben közel 10 s
A MET Dunai Energiatároló Kft., a svájci központú MET csoport tagja összesen 40 megawatt (MW) névleges teljesítményű, 80 megawattóra (MWh) tárolókapacitású energiatároló-rendszert épít Százhalombattán, ehhez több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
8100 fő gyűlt össze a Trunk Tamás által megálmodott, megrendezett és szervezett sneaker eseményen a Millenárison, ami világszinten is kiemelkedő! Az első campelők már november 1-én este letelepedtek a Millenárison, hogy a november 2-i 11 órás nyitáson elsők legyenek. November 2-án 11 órakor, már a Mamutig állt a sor, hogy beléphessenek a Millenári
Miközben Európában lefordultak a tőzsdék, addig a magyar tőzsdén végig kiváló volt a hangulat. Az OTP vezette a blue chipek emelkedését, a bank részvényei ráadásul 2021 novembere óta először új történelmi csúcsra emelkedtek ma.
A fővárosban 56 millió forint feletti összeg tekinthető általánosnak, míg a vidéki vármegyeszékhelyek tranzakciós adatainak átlaga szerint ennek a fele is elegendő lehet, ha Budapesten kívül fektetné pénzét ingatlanba a vevő. A vidéki befektetési arány egyelőre kevéssel, de elmarad a tavalyi éves átlagtól, a vizsgált vármegyék központjaiban zárult
A Széchenyi István Egyetem november 4-5-én rendezte meg a "Mobilitás és környezet" konferenciát, amely a járműipari kutatások jövőformáló aspektusaira összpontosított. A tudományos esemény célja a felsőoktatás, az ipar és a közszféra közötti párbeszéd erősítése volt.
Úgy tűnik, hogy a republikánusok nem csak az elnöki széket, hanem a várakozásoknak megfelelően a szenátusi többséget, és a korábbi bizonytalanságok ellenére a képviselőházi többséget is megszerzik.
Az On sportszergyártó cég az autonóm drónrendszereket fejlesztő Verity vállalattal együttműködve forradalmasítja a raktárkezelést. Utóbbi drónjai valós időben, automatikusan követik nyomon a raktári árukészlet változásait, ezzel növelik a pontosságot és
Terjeszkedésbe kezdett a 2020-ban alapított Scruton kávézó. Idén hatodik kávézót adják át a Libriben. A Café Frei előbb lépett és kiköltözött több fővárosi könyvesboltból.
Az UniCredit a várt 2,2 milliárd euróval szemben 2,5 milliárd eurós adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, ami 8 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
A Nav továbbra is nagy hangsúlyt fektet a transzferár-nyilvántartások ellenőrzésére. Az adóellenőrök a formai követelményeket is szigorúan vizsgálják, és hiányosság esetén sok esetben mulasztási bírságot szabnak ki – hívják fel figyelmet a PwC Magyarország szakértői.
Az osztrák hatóság az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül tájékoztatta a tagállamokat, hogy a Coca-Cola HBC Austria GmbH vállalati önellenőrzésénél fémdarabokat talált szénsavas - Coca-Cola, Fanta, Sprite - üdítőitalaiban, amelyekhez külföldön történt vásárlásaik során a magyar fogyasztók is hozzájuthattak -
A bivaly, lehet, első pillantásra talán nem tűnik kezes állatnak, de aki már a közelébe került, megtapasztalhatta, nincs mitől tartania. Nem véletlen, hogy állatparkok, simogatók megbízható résztvevői, gyermekek kedvenceivé váltak.