Határozottan emelkedett a német, a francia és az olasz szolgáltatószektor beszerzésimenedzser-indexe októberben, és ez a feldolgozóipar gyengélkedése mellett is bizakodásra ad okot, de vannak figyelmeztető jelek, így például a gyenge rendelési számok és az elbocsátások folyamata. A német ipari rendelési adat is a vártnál jobb lett, de a figyelmezte
A magyarok valamilyen módon devizában tartott befektetései már tízezer milliárd forintnyit tesznek ki, és a gyenge forint idején különösen keresik ezeket a lehetőségeket. Ezt mostanra akár a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarításoknál is megtehetik, mert már köthetnek euró vagy dollár alapú nyugdíjbiztosítást – derül ki a Bank360.hu összeállításából
Nagyot ütöttek hajnalban a forinton a vezető devizákkal szemben amiatt, hogy megnőtt az esély Donald Trump győzelmére az amerikai elnökválasztáson, és így az Európával szemben megemelkedő vámokra is. Mivel a dollár komoly erősödést mutatott, így vele szemben csaknem tíz egységgel zuhant a forint, átmenetileg 385-nél is járt az árfolyam, aztán a dél
Pluszban nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,83 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,67 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,71 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,50 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 1,01 dollá
Trump közel a 270-hez: Donald Trump megnyeri a csatatérállamokat, Pennsylvaniát, Georgiát és Észak-Karolinát – ezt a CNN vetíti előre –, ezzel csökkentve Kamala Harris lehetséges győzelmi útjait. Egy beszédben támogatóinak Trump kijelentette, hogy "Amerika aranykorát" hozza el. A CNN még nem hirdetett győztest az elnökválasztásban. Trumpnak és Harr
A Központi Statisztikai Hivatal naptárhatástól megtisztított adatai alapján 2024 szeptemberében az előző év azonos időszakához képest 5,4 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene, míg az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal mérséklődött.
Nagyon felpörgött a zsugorinfláció a boltokban. Szűk két hét alatt olyan sok termékkel kapcsolatban tettek bejelentést a cégek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), hogy azokkal érdemes egy újabb cikkben foglalkozni. Ezek között vannak magyar termékek és szezonális édességek is.
Szokatlanul gyenge, 7,5 milliárd forintos volt a vételi érdeklődés a ma délelőtt megtartott 6 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, így az Államadósság Kezelő Központ a 20 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiség helyett végül csak 4 milliárd forintnyit adott el. Az elfogadott ajánlatok átlaghozama ugrott az előző kibocsátáshoz képest. Érdemes meg
Marokkó színes világa gyönyörű tengerparti városokkal, gazdag történelmi múlttal, és változatos kultúrával várja az utazókat. Az ország legérdekesebb helyei – Agadír, Taghazout, Szavíra, Casablanca és Rabat – csodás kalandokat nyújtanak azoknak, akik ezt a különleges és lenyűgöző országot tervezik felfedezni
Az ősz utolsó hónapjában, november első napjaiban már meglehetősen hideg időjárási körülmények uralkodtak főleg hajnalban a hazai szántóföldeken. A november első hetében végrehajtott szántóföldi szemlézések ugyanakkor meglehetősen váratlan és némileg aggodalomra is okot adó eredményeket hoztak a kalászos gabonák állományaiban.
Utolsó szakaszához érkezik a 4iG Csoport távközlési portfóliójának teljes megújítása, illetve egységesítése. A cégcsoport 2025. január 1-jétől kivezeti a magyarországi piacról a Vodafone, a Digi, az Antenna Hungária és az Invitech márkákat, és a társaságok ezt követően egységesen One márkanév alatt nyújtják lakossági és vállalati távközlési szolgál
Donald Trump újabb csatatérállamot vitt el, ezzel megnyerte az amerikai elnökválasztást, ő lesz az Egyesült Államok negyvenhetedik elnöke. Még azért számolják a szavazatokat.
A 4iG Csoport 2025. január 1-jétől egyesíti telekommunikációs kereskedelmi szolgáltatásait, a Vodafone Magyarország, a DIGI, az Antenna Hungária és az Invitech lakossági és nagyvállalati távközlési szolgáltatásai ettől kezdve kizárólag One márkanév alatt jelennek meg a piacon – jelentette be mai sajtótájékoztatóján a cég. A Vodafone Magyarország Zr
Az UNION Biztosító a beneFit Prize – for Happy Employees 2024 zsűrijében a Fenntarthatóság & CSR szakmai kategóriát képviseli. Pécsi Judit HR vezetővel beszélgettünk a vállalati egészségkultúra és a fenntarthatóság összefüggéseiről. Szó esett az UNION 1LIFE munkavállalói programról, a juttatási rendszer fenntarthatósági aspektusairól, valamint arró
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként a Kormány az országos lakhatási feltételek fejlesztése érdekében, november 30. határidővel elkezdte ismét kidolgozni a 2019. január elsejével kivezetett munkáltató által adókedvezménnyel adható lakhatási támogatást. A money.hu szakértői megvizsgálták a korábbi támogatási forma felépítését és rávilágította
A tőzsdék kitörő örömmel fogadták Donald Trump valószínű győzelmének bejelentését, rég nem látott mértékben ugranak az indexek, a BUX is új rekordot döntött. A dollár erősödése azonban a feltörekvő piaci devizáknak nem tesz jót, a forint is új gödörbe süllyedt. Megint rossz hír jött a magyar gazdaságból és a német autóiparból is, történelmi csúcsra
Újabb mérföldkőhöz ért az állami támogatási program: már több mint 4000 cég pályázott elektromos gépjárművek beszerzésére - közölte az Energiaügyi Minisztérium (Em) szombaton a Facebook-oldalán.
Mennyi egy darab Bitcoin előállításának valódi költsége? A Coinshares friss jelentése érdekes eredményeket tárt fel, kiemelve az emelkedő bányászati nehézségeket és a bányászokra gyakorolt lehetséges hatásokat. A Bitcoin felezések hatalmas jelentőséggel bírnak, és az idei felezési esemény különösen figyelemre méltó volt. Ugyanis a bányászati nehézs
A gazdatársadalom megvédése és a biztonságos élelmiszerellátás fenntartása érdekében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közösen online petíciót indított - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A párizsi városháza csütörtökön rendeletben "korlátozott forgalmú övezetté" nyilvánította a francia főváros négy belvárosi kerületét, ahol jövő héttől nem engedélyezett személygépkocsikkal, teherautókkal és motorokkal áthaladni.
Az EVE Power a terveknek megfelelően halad debreceni akkummulátorcella-gyárának építésével, benyújtotta kérelmét az egységes környezethasználati engedély (IPPC) megszerzése érdekében a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
Átszabja a kormány a régi családi házak energiafelhasználásának csökkentésére kiírt otthonfelújítási programot. A jelenlegi 1991 helyett a támogatás és kamatmentes hitel a 2007 előtti épületekre is igényelhető lesz, budapestiekre viszont nem.
Az amerikai elnökválasztás ezekben a napokban maximálisan elviszi a reflektorfényt. De a a projekt számára kifejezetten fontos fejleményként a Solana piaci kapitalizációja 87,4 milliárd dollárra emelkedett, amivel pedig piaci kapitalizációt nézve megelőzte a Binance Coin-t (BNB) és már a negyedik számú kriptovaluta. Összességében az egész kriptopia
Az új név januártól élesedik, de a Vodafone Magyarország, az Invitech ICT Services, a Digi és az Antenna Hungária csak 2025 második felétől olvadnak bele fokozatosan az új cégbe.
A jóval 400 forint fölötti euró ismét sorokat hozott a pénzváltók előtt. A kisbefektetők kedvenc megtakarításai között mindig is ott volt a valuta, pedig sokan pórul jártak már a rosszul időzített vásárlással. Íme, néhány tanács, hogy elkerüld a veszteségeket.
A lakossági ügyfelek is megkapják a tranzakciós illetékek jelentős növekedését: megkezdődött a díjemelés a pénzintézeteknél, a legnagyobb hazai bank már közzétette januártól érvényes bankszámladíjait, amikbe beépítette a változást.
Elutasította az Európai Unió Törvényszéke a Wizz Air légitársaság keresetét, amelyet a Tarom légitársaságnak nyújtott román állami támogatás miatt nyújtott be.
Hosszú idő után újra lakóingatlan-fejlesztést finanszíroz a magyar Erste Bank, amelynél az év első kilenc hónapjában kiemelkedő mértékben nőtt lakáshitelek és személyi kölcsönök felvétele is.