A német belpolitikában váratlanul fordulat következhet be a közeljövőben. Olaf Scholz kancellár bizalmi szavazást kezdeményez, amely akár előrehozott választásokhoz is vezethet. A hír komoly feszültségekre utal a kormánykoalíción belül.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) november 6-án frissített közleményt jelentetett meg honlapján az Ukrajnába tartó segélyszállítmányok kiviteléről, mely a témában 2024. január 26-án kiadott közlemény helyébe lép.
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/45. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten telitalálatos szelvény nem született, így a következő héten 280 millió forint lesz a tét.
A Continental álláspontja szerint a megfelelően tárolt, 3-5 éve gyártott abroncsok is ugyanolyan teljesítményűek, mint a gyártósorról most lejövő abroncsok. Vásárláskor és a gumiabroncsok szezonális cseréje során érdemes a DOT szám mellett figyelembe venni az abroncs keménységét, a futófelület mélységét, illetve az abroncson található további jelzé
A Stellantis, a Jeep márka tulajdonosa jelentős létszámleépítést jelentett be észak-amerikai gyártókapacitásának optimalizálása érdekében. A vállalat közlése szerint az ohiói Toledóban található Jeep Gladiator üzemben körülbelül 1100 alkalmazottat bocsátanak el a közeljövőben.
A Dablty néven ismert influenszer elárult a Media1-nek néhány érdekes adatot a résztvevők számáról és egy kimagasló nézettségi adatra is felhívta a figyelmünket. Van egy látványos képgalériánk is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium által kitűzött bérszintek eléréshez évi 6–7 százalékos reálbér-emelkedésre van szükség a következő három évben. Az elmúlt húsz évben átlagosan évi 3,3 százalékkal növekedett a bérek vásárlóereje – állapítja meg az Egyensúly Intézet 2024 októberi gazdasági gyorsjelentésében.
Egyre elterjedtebb az elektronikus fizetés, de még mindig sok hazai kereskedő ódzkodik a bevezetésétől. Az Otp Bank reprezentatív felméréséből kiderült, milyen aggályok merülnek fel a vállalkozások részéről, és milyen elvárásokat támasztanak. Ahogy az is: tudják-e, hogy valójában milyen költségekkel jár az elektronikus fizetés biztosítása, illetve
A nemzetgazdasági miniszter szerda este megjelent NGM utasítása szerint Láng Róbert november 12-től a tárca egészségiparért és egészségturizmusért felelős miniszteri biztosa. A csütörtöki Hivatalos Értesítőből az is kiderül, hogy Kovács Zsolt november 11-től már nem miniszteri biztos.
2025 január elsejétől eltűnik a kormányközeli 4iG Nyrt. által felvásárolt Vodafone Magyarország, a DIGI, az Antenna Hungária és az Invitech márka, és egyetlen brand lesz ezekből, méghozzá a One. Most egy állóhajón mutatták be a leendő arculatot és azt, hogy kik lesznek a márka nagykövetei, vagyis azok, akik népszerűsítik majd a márkát.
A vállalkozásoknak is komoly a szerepük a fenntarthatóságban, ezért nem mindegy, milyen kötelezettségeket vállalnak a környezetük érdekében - mondták Budapesten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld pénzügyi konferenciájának keretében tarott szakmai kerekasztal résztvevői szerdán.