Forradalmian berobbant a digitális tárcák alkalmazása az idei évben. Az online fizetési megoldásokat nyújtó magyar Barion felületén 2024 elején még csak a forint tranzakciók 10 százalékát, október végére viszont már 25 százalékát bonyolították Apple Pay, Google Pay vagy Barion Wallet segítségével. Az Apple Pay használatának gyakorisága több mint 50
A fenntartható gyártás iránti elkötelezettségével összhangban az ABB a mexikói Saltillóban található, terhelési központokat és biztonsági kapcsolókat gyártó üzeme az elmúlt két évben 80 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátást. A legfrissebb
A 2010-ben indított European Diversity Awards mára a kontinens legrangosabb és legelismertebb DEI-témában (Diversity, Equity, Inclusion - sokszínűség, egyenlőség, befogadás) rendezett eseménye. Azoknak az embereknek, szervezeteknek, vállalatoknak és közösségeknek az ünneplése, akik a sokszínűséget, a befogadást és az egyenlőséget alapvető fontosság
Minden korábbi csúcsot meghaladó, több mint húsz százalékos konszolidált árbevétel-növekedést ért el 2024 első kilenc hónapjában a távközlés és az IT területén tevékenykedő 4iG Csoport - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
A Spar Magyarország összesen 736 millió forintot fordított egy-egy miskolci, soproni és tatabányai üzletének modernizálására. A vállalat saját erőből megvalósult fejlesztései révén megújultak a szupermarketek belső terei, és az áruházak a korábbinál kevesebb energiát használnak működésük során. "A Spar Magyarország minden évben jelentős forrást b
A terménypiacokon Chicagóban a búza 1,4 százalékkal került kevesebbe, de a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 1,2 százalékkal drágult szerdához képest. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is csökkent, de a repce pluszban zárt.
A Covid-járvány váratlan módon járulhat hozzá a rákkezelés fejlődéséhez. Egy új kutatás szerint egy, a súlyos koronavírus-fertőzés során aktiválódó immunmechanizmus segíthet bizonyos daganatok elleni küzdelemben. Az egereken végzett kísérletek ígéretes eredményeket mutatnak, de további vizsgálatok szükségesek az emberi alkalmazás előtt - számolt be
Maye Musk lenyűgözte a kínai nőket, aktív a kínai közösségi médiában és sok kínai terméket reklámoz. És nem szereti, ha a fiára a világ leggazdagabb embereként hivatkoznak.
A svéd fintech óriás, a Klarna, nemrégiben Varsóban nyitotta meg legújabb technológiai központját. A lengyel főváros egyre inkább Európa egyik vezető innovációs központjává válik. A cég tervei szerint
A Toyota figyelmeztet, hogy 2025-től az új EU-s emissziós szabályok miatt jelentős áremelkedések várhatóak az új autók piacán. Az autógyártóknak alkalmazkodniuk kell a szigorúbb kibocsátási normákhoz, ami sok modell eltűnését és a vásárlások előre hozását eredményezheti.
November 28-án, a budapesti Millenáris Parkban rendezték meg az Eit Jumpstarter startup-versenyének döntőjét. Az Európai Unió által támogatott, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (Eit) által létrehozott, feltörekvő vállalkozásoknak szervezett tehetségkutató program idei etapja is segít abban, hogy a fiatal innovátorok versenyképes üzleti
Az új Philips üzleti monitorok kevesebb energiát fogyaszt, így hozzájárulnak a munkahelyi energiafelhasználás általános csökkenéséhez. A Philips három új monitort mutat be a professzionális kijelző-kínálatában: a Philips 27B2G5500, a 24B2G5200 és a 27B2G5200 modellek ideális megoldást jelentenek azok számára, akik környezettudatos megoldást keresne
A Freysa nevű ún. „ellenséges ügynök” játék egyik résztvevője meggyőzött egy mesterséges intelligenciával működő botot, hogy utaljon át neki több mint 47000 dollár értékű nyereményösszeget. Az ilyen típusú játékok célja, hogy teszteljék egy AI-rendszer működését, döntéshozatalát és képességeit. Freysa egy olyan autonóm AI robot, amelynek feladata a
Kínában nem csak ismerik, de szeretik Magyarországot, igaz, erről nagy részben egy olyan film tehet, amelynek semmi köze Magyarországhoz. Ilyen volt vonatozni, robottaxizni, biciklizni és enni a kihívásokkal küzdő, de globális vezető pozícióra törő birodalomban. Egy hét Kínában.
A Magyar Bankszövetség aggodalmát fejezi ki a kormány november 28-án bejelentett, ismét a bankokat sújtó intézkedéseivel kapcsolatban. A részben előzetes egyeztetések nélkül közölt, újabb tízmilliárdos terheket jelentő lépések rontják Magyarország nemzetközi versenyképességét.
Stabilról negatívra Magyarország besorolását a Moody's, igaz, továbbra is befektetésre ajánlva az országot. A gazdasági növekedés esélyeit is máshogy látják, mint a kormány.
Befektetésre ajánlott kategóriában maradt az ország, de stabil helyett negatív kilátásokkal. A gazdasági növekedés sem fogja hozni a kormány elvárásait?
November végén egy hétvégére megtelt az Andrássy út magyar tervezők darabjaival, a divat hazai utcájának ikonikus épülete, az Il Bacio di Stile adott otthont egy különleges, eddig még soha nem látott kezdeményezésnek: két napra megnyitotta kapuit a Design Pop-up by Elle, ahol több, mint ezer látogató és vásárló élvezhette a hazai tervezők munkáinak
Ukrajnában a búzatermés akár 25 millió tonnára is nőhet jövőre az idén várható 22 millió tonnáról a nagyobb vetésterületnek köszönhetően – mondta Tarasz Viszockij, a kijevi mezőgazdasági miniszter első helyettese.
A Bitget, a világ vezető kriptovaluta-tőzsdéje és Web3-vállalata jelentős mérföldkövet ért el októberben, ami előrelépést jelent az elmúlt időszak piacbővítésében a felhasználóbázis és a termékinnováció területén is. A legfontosabb fejlesztések között szerepelt például a vezető stratégiai kinevezése, az új eszközök bemutatása és a feltörekvő piacok
Az orosz kormány jelentős változtatásokat jelentett be az üzemanyag-exporttal kapcsolatos szabályozásokban. Míg a benzinexport tilalmát feloldották a termelők számára, addig más exportőrök számára meghosszabbították a korlátozásokat. A döntés hátterében a hazai piac stabilitásának megőrzése és az olajfinomítás gazdaságosságának támogatása áll.
Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody's, ugyanakkor a bizonytalan nemzetközi környezet és a brüsszeli politikai viták miatt stabilról negatívra változtatta az adósbesoroláshoz tartozó kilátást - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
A Coinbase európai felhasználói nagyon komoly csalódottságuknak adtak hangot. Ugyanis a Coinbase kriptotőzsde közölte, hogy megszünteti a dollárhoz kötött USD coin esetén bizonyos felhasználók számára a hozamszerzési lehetőséget. Egy november 28-i e-mailben, amelyet több címzett is közzétett az X-en, a Coinbase közölte, hogy az Európai Uniónak a st
A Bloomberg News szombati jelentése szerint Stephen Ma, a Nissan Motor pénzügyi igazgatója várhatóan lemond pozíciójáról. A hírügynökség bennfentes forrásokra hivatkozva közölte az információt, azonban egyelőre nem tisztázott, hogy Ma teljesen elhagyja-e a vállalatot, vagy más pozícióba kerül.
Az amerikai JPMorgan Chase és a Tesla elektromos autógyártó vállalat közötti jogi vita lezárult. A két cég megegyezett, hogy ejti egymás elleni követeléseit egy 2014-es részvényopciós szerződéssel kapcsolatban. A megállapodás részletei nem kerültek nyilvánosságra.
A magyar kereskedelmi ingatlanpiacot jelenleg a tranzakciószámok csökkenése és a kivárás jellemzi, jövőre azonban fellendülést várnak a szegmensben a BDO Corporate Finance szakértői. Az ipari-logisztikai és irodapiacon a túlkínálat és kihasználatlansági ráták növekedése jelenthet kihívást, míg a kiskereskedelmi és szállodapiac visszatérő kereslete
Az olaszországi Torino viselheti a Turizmus Intelligens Európai Fővárosa címet 2025-ben, és a spanyolországi Benidorm lesz az intelligens európai turizmus zöld úttörője jövőre - közölte az Európai Bizottság illetékes irodája pénteken.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/48. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, azonban 9 külföldi játékos 3 058 397 eurót - több mint 1,262 milliárd forintot - nyert az 5+1 találatos szelvényével. A magyaroknak közel sem volt ekkora szerencséjük most pénteken: a legmagasabb magyar nyeremény a negyedik nyerőosztályban 4+1 talála
Emelkedik Magyarországon a légúti fertőzésekkel orvoshoz fordulók száma, elsősorban a koronavírus és az influenzavírus fertőz - derül ki az NNGYK heti jelentéséből. Bár a Covid-19 és az influenza tünetei nagyon hasonlóak, de van különbség, aminek megértése csökkentheti a terjedést, és segíthet a megfelelő kezelésben - számolt be a Healthline, hozzá
Képzeld el, hogy egy szerény befektetés néhány év alatt hatalmas vagyonná válhat. A kriptopiac számos olyan lehetőséget kínál, ahol egy ma elhelyezett kisebb összeg 2025-re exponenciálisan növekedhet. Ez a cikk három ígéretes altcoint mutat be, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek ahhoz, hogy 200 dollárból többlépéses kriptoportfóliót építs. A CYBRO
Kedves nézőink, olvasóink, talán még az agrárszakemberek között is akadnak olyanok, akik számára a helikopteres fagyvédelem könnyed üzemnek tűnhet. Soron következő videónkban ezt az elképzelést szeretnénk eloszlatni a Heliforce szakmeberei segítségével.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette: mindent megtesz annak érdekében, hogy jövőre véget érjen a háború. Zelenszkij a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott, teljes részletességében szombaton ismertetett interjúban utalást tett egy olyan lehetőségre, amelynek alapján tűzszünet jöhetne létre, ha a Nato "védőernyő" alá venné a ki