A harmadik negyedévben is pompásan alakultak az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók hozamai, a tagok vagyona 2164,5 milliárd forintos csúcsra ért. Ez lesz az az összeg, amit elvileg jövőre felhasználhatnak lakáscélra is – írják a Bank360.hu szakértői. A pénztárak taglétszámának csökkenése hosszú idő óta először megállt, a befizetések rekordot döntö
A kutatók évek óta vizsgálják az ötletet. A német Greifswaldi Egyetem kutatói a denevérvérben jelenlévő speciális vörösvértesteket, az eritrocitákat vizsgálták a hibernáció folyamatában.
Hosszú interjút adott a Telexnek Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója, amelyben többek között szóba került a streamingszolgáltatásuk és a Bajnokok Ligája közvetítések, illetve a 4iG-vel kötött megállapodásuk is. Konkrét számokat ugyan nem közölt arról, hogyan befolyásolta a streaming előfizetők számát a Bajnokok Ligája jogok megszer
A Cardano társalapítója, Charles Hoskinson egy november 26-i élő közvetítés során azt jósolta, hogy a BTC árfolyama 250 000, de akár 500 000 dollárra is emelkedhet a következő 12-24 hónapban. Véleménye szerint ez azzal indokolható, hogy a kormányok világszerte egy stratégiai Bitcoin tartalékról tárgyalnak, ami jótékony hatást gyakorolhat az árszint
Lépj be a Kripto Akadémia VIP közösségébe! Most limitált ideig, kedvezményes áron csatlakozhatsz! MIÉRT CSATLAKOZZ A VIP KÖZÖSSÉGHEZ? Piaci frissítések és hírek Naponta szállítjuk a legfontosabb híreket a kripto világból, magyar nyelven, hiteles forrásokból. Szakértői tanácsadás A kriptopiac területén jártas szakértők segítenek eligazodni, legyen s
Elfogadta az Országos Atomenergia Hivatal a Paks II. projekt előzetes biztonsági jelentését, ezért feloldotta a létesítési engedélyben kikötött visszatartási pontot, így megtörténhet majd az ún. első beton kiöntése a telephelyen – jelentette be a pénteken délután a fontos fejleményt a Hivatal. A kedvező hírt rögtön kommentálta egy Facebook-videóban
Az utóbbi két hét alapján úgy tűnik, hogy a memecoinok iránti lelkesedés alábbhagy, miközben a decentralizált pénzügyi (DeFi) tokenek egyre nagyobb figyelmet kapnak. A memecoin piac kihívásai A GMCI memecoin index, amely a legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező memecoinok teljesítményét méri, azt mutatja, hogy a vezető memecoinok árfolyama st
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 októberében közel 4,7 millióan dolgoztak, azaz immáron több mint egy éve tartósan magas szinten, 4,7 milló körül mozog a foglalkoztatottak száma.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint Európának az Egyesült Államokkal vívott vámháború helyett tárgyalnia kell a következő amerikai kormánnyal, és fontolóra kell vennie több amerikai termék vásárlását is.
Üzletemberek beszéltek arról, hogy Donald Trump megválasztott elnök tömeges deportálásokkal való fenyegetése milyen kockázattal jár a gazdaságra. Véleményük szerint óriási kárt okoz a hazai mezőgazdasági ágazatnak, amely már most is munkaerőhiánnyal küzd.
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lás
Az Eurobarometer friss felmérése alapján a magyarok körében továbbra is az infláció és a megélhetési költségek emelkedése a legfontosabb társadalmi és gazdasági kihívás: a válaszadók 45%-a nevezte meg ezeket kiemelt problémaként, ami jóval meghaladja az EU27-es átlagot (33%). A gazdasági kilátásokat illetően szintén pesszimisták a magyarok, hiszen
A magyar állam megsértette Csikós Klaudia újságíró jogait, amikor lehallgatták őt, ezért büntetés megfizetésére kötelezte hazánkat a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága pénteken.
Az e-kereskedelem globális jelentősége robbanásszerűen növekszik, 2025-re akár a 7000 milliárd dolláros értéket is elérve. Novemberben különösen megugrik a görbe, a Black Friday akciódömpingnek köszönhetően rengetegen vásárolnak online. A Fekete november nemcsak a vásárlóknak, hanem a kiberbűnözőknek is csábító. Bor Olivérrel beszélgettünk a leggya
A kormány a kamatstop meghosszabbításáról döntött, az intézkedés újabb fél évvel, 2025. június 30-ig védi tovább a családokat. A kamatstop jelenleg 291 ezer jelzáloghitel esetén nyújt védelmet a kamatterhek drasztikus megemelkedése ellen.
A Magyar Bankszövetség aggodalmát fejezte ki a kormány november 28-án bejelentett, a bankokat sújtó intézkedései miatt, amelyek véleményük szerint rontják Magyarország nemzetközi versenyképességét. Pénteki közleményükben kiemelték, a részben előzetes egyeztetések nélkül közölt, újabb tízmilliárdos terheket jelentő lépések gyengítik a gazdasági korm
A magyar InterSim egy innovatív játékosított informatikai platformot fejlesztett ki, amely új alapokra helyezi az emberi erőforrás-menedzsmentet és a képzési folyamatokat. Az öt kulcsterületet lefedő megoldások az Y és Z generáció igényeire szabva teszik hatékonyabbá és élvezetesebbé a munkavégzést és a tanulást.
Az ünnepi vásárlási időszak közeledtével a Sony Interactive Entertainment kiadja a 2024-es ünnepi PlayStation-ajándékkalauzt, amely az idei ünnepi ajándékozóknak szánt termékek legújabb választékát tartalmazza. Az idei választékba bekerült két családbarát kalandjáték a PlayStation5-re (PS5 konzol). Az Astro Bot, nagyszabású űrkaland, amelyben egy i
A Base, a Coinbase kriptotőzsde Ethereum alapú Layer 2-es blokklánc hálózata történelmi mérföldkövet ért el azzal, hogy az egy nap alatt 11,447 millió tranzakciót dolgozott fel. Ezt a nagy hullámot az olyan mémérmék, mint a Clanker és a Virtuals Protocol tranzakciós volumene táplálta. A Basescan adatai szerint ezzel felülmúlta az összes többi Ether
A legfrissebb elérhető operatív jelentések adatai alapján az őszi vetésű növények tervezett területe idén 1,5 millió hektár, a terület 100 százalékán megtörtént a talaj-előkészítés.
A Schaeffler globális autóipari beszállító jelentős átszervezéseket hajt végre európai gyártókapacitásainak optimalizálása érdekében, ennek részeként a leálló angliai termelését Magyarországra telepíti át: a vállalat Szombathelyen bővíti a kuplunggyártást.
A megfelelő adatok elérhetősége és hozzáférhetősége kulcsfontosságú az épületek, az energiaelosztási rendszerek, valamint az iparvállalatok dekarbonizációs céljainak eléréséhez, mégis a cégek közel felének nem állnak rendelkezésére ezek az információk – derül ki egy friss nemzetközi jelentésből.
Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele – közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás fontosságára is felhívja a figyelmet. A felmérés szerint a nők és a vidéken élők között magasabb a kiszolgáltatott
A dió, a karácsonyi bejgli, a zserbó és a hókifli nélkülözhetetlen alapanyaga iránti kereslet az év végi időszakban élénkül meg. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint a hazai dióültetvények nagysága az elmúlt években jelentősen nőtt, a termesztéstechnológiában azonban fejl
Adásvételi szerződést kötött a Mol és a japán ENEOS Materials Corporation pénteken, ennek értelmében az ENEOS megvásárolja a Mol 49 százalékos részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben.
A dohányzási tilalmak kiterjesztéséről szóló javaslatot az Európai Parlament nagy többséggel, 378 szavazattal elutasította, mindössze 152-en szavaztak mellette, 26 képviselő pedig tartózkodott. Az eredetileg négy nagy politikai frakció által támogatott határozatot végül jobboldali módosítások miatt vetették el.
"A német autóiparnak sokkal hatékonyabban kell működnie, mert csak így maradhat közép- és hosszú távon nemzetközileg versenyképes" - áll a német gazdasági minisztérium által kinevezett, az autóipar átalakításával foglalkozó szakértői csoport (ETA) által készített ajánlási dokumentumban.
A Bitcoin (BTC) története során több mint 400 alkalommal nyilvánították „halottnak”, mégis újra és újra visszatér, hogy bizonyítsa életképességét. Ezúttal a kriptovaluta az áhított hatjegyű árfolyamért küzd, miközben elemzők akár 132 000 dolláros csúcsot is prognosztizálnak. Többször halottnak nyilvánítva A Bitcoin 415 alkalommal került temetésre a
Egy tapasztalt kriptokereskedő bemutatta azt az öt kriptovalutát, melyek az év utolsó negyedévében jelentős növekedésre esélyesek. A várakozások szerint ezen altcoinok akár 7500%-kal is megugorhatnak a bikafutam során. A befektetők és a kripto rajongók egyaránt kulcsfontosságúnak találhatják ezeket a meglátásokat a piac várható hullámzásában való e
A Hello Agency nyerte a Nespresso meghívásos tenderét, melynek eredményeként a következő időszakban az ügynökség felel a prémium kávémárka különböző rendezvényeinek megvalósításáért.