14 éve találkozhattak legutoljára a Gáspár családdal a televíziónézők, december 9-től azonban visszatérnek a képernyőre. Azóta rengeteg dolog történt, és most végre újra kitárul Győziék házának ajtaja. A Gáspárék című reality szép számmal tartogat meglepetéseket, lesz nevetés bőven, váratlan helyzetek és drámai fordulatok egyaránt. Korábban egy ors
A január 1-jén felálló Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vállalkozások és a fogyasztók közötti piaci egyensúly biztosítására törekszik majd – mondta a gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért, fogyasztóvédelemért, valamint kereskedelemért felelős helyettes államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Gerlaki Ben
A vártnál is nagyobb érdeklődés fogadta az új KAP Stratégiai Terv pályázatait, a megnyitott felhívások többségére jelentős túligénylés érkezett – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a gazdák felismerték, hogy a nehéz gazdasági körülmények és a hektikus piaci mozgások ellenére is csak fejlesztésekkel,
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Magyarország második legnagyobb járműgyártója és Bács-Kiskun megye egyik legjelentősebb munkaadója környezetvédelmi innovációiért és eredményeiért vállalati fenntarthatósági díjat nyert.
Az amerikai elnökválasztása nemcsak politikai, hanem pénzügyi szempontból is tartogatott meglepetéseket. Egy francia befektető, "Théo", nagy tétben fogadott Trump győzelmére, és végül 85 millió dollárt keresett. Ez a történet nemcsak a fogadási piacok jogi és etikai kérdéseire irányította a figyelmet, hanem Théo zseniális stratégiájára is, amely eg
Se az áramot, se a földgázt nem fogja lekapcsolni az ünnepi időszakra tekintettel az MVM. A moratórium öt hétig tart majd. Mi történt? Az MVM 2024. november 29. és 2025. január 5. között több mint öthetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfelei körében. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az MVM egyetlen lakossági ügyfelén
A Miskolci Egyetem és az indiai Indian Institute of Technology, Patna kutatóintézet munkatársainak együttműködésében előállított nagyhatékonyságú kondenzátorok alkalmasak a megújuló energiaforrások által termelt elektromos energia tárolására.
Számos fejlett gazdaság olyan hozamszint alatt értékesít államkötvényeket, amely a kockázatmentes ráta és az országkockázati prémiumának összege lenne, kihasználva a biztonságos eszközök iránti erős keresletet. Az alacsony kockázatú országok esetében a hatások szinte egy az egyben jelentkeznek, míg a magasabb kockázatú országoknál gyengébbek az eur
A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. A Melody of Europe premierjére november 27-én került sor Berlinben.
2024. márciusa, azaz az Ethereum Dencun frissítése óta ismerjük az Ethereum blobokat. A blobok teszik lehetővé azt, hogy az Ethereum főhálózatán fennálló torlódás ne befolyásolja a második réteges hálózatok tranzakciós költségét. Az informatikából elég sok területen ismert blobok megjelenése előtt a második réteges hálózatok mindig elküldték az Eth
A Trónok Harca világa ihlette sörök és a Freddy és Jason nevek fémjelezte horrorszéria után itt az év utolsó Mad Scientist × Warner Bros. Discovery együttműködése tündékre, törpökre és emberekre hangolva.
Magyar kutatók a Gdp felváltására olyan módszertant dolgoztak ki a fenntarthatósági fordulat érdekében, amely megmutatja gazdasági tevékenységünk negatív hatásait, és további információkat nyújt a szükséges beavatkozáshoz. Erről Áder János beszélt pénteken a World Science Forum (Wsf - Tudomány világfóruma) plenáris ülésén a Pesti Vigadóban.
Az MVM 2024. november 29. és 2025. január 5. között több mint öthetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfelei körében – jelezte közleményében az állami energiaszolgáltató.
A START vállalkozói ösztöndíj nem csak az innovatív ötletek megvalósulásáról szól, a program szakmai és anyagi támogatásával tényleges vállalkozások tudnak a piacra lépni - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára.
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint a rendszerváltás óta minden kormány sokat tett azért, hogy a magyar jóléti rendszert lebontsa. Most már ki is mondják, helyette itt a munkaalapú társadalom. Egyebek mellett erről is szó volt a Klasszis Média "Nyugdíjszerviz – A nyugdíjmegtakarítások és a lakhatás jövője" címmel rendezett konferenciáján
Isabel Schnabel, az EKB Igazgatótanácsának tagja szerint már csak korlátozott tér van a kamatcsökkentésre. Bár az euróövezet szerinte is stagnál, de a növekedéssel kapcsolatos problémák strukturálisak, azokat pedig a reformok és nem az alacsony kamatok fogják megoldani.
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Több tízezer nehéz sorsú ember támogatása valósul meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és SPAR Magyarország együttműködése révén. Az Adni Öröm! adománygyűjtő akciók mellett az év minden hónapjában rendszeres támogatásokkal segíti az üzletlánc a kiemelten közhasznú szervezet munkáját.
Az emberiség történelme az őskortól napjainkig arról árulkodik, mintha genetikailag belénk lenne oltva a kiszámíthatatlanság, a bizonytalan kimenetelek és ezáltal a szerencse iránti vágy. Ez pedig az emberiség fejlődésével még kiegészült azzal is, hogy a pszichológiai tudományok fejlődésével az emberi psziché és véletlen faktor izgalma még inkább
Volt, ahol a szülőket külön megkérték, hogy töltsék ki az ide vonatkozó mezőt a KRÉTA rendszerében. A minisztérium szerint a kérést bárki megtagadhatja. Mi történt? A tanulók felekezeti hovatartozásának rögzítésére is van lehetőség az iskolai KRÉTA adminisztrációs rendszerben, és van olyan intézmény, ahol nemrég arra kérték a szülőket, közöljék, mi
Egy szerény összeg hatalmas vagyonná alakítása néhány év alatt szinte fantáziának tűnik. Azonban a megfelelő digitális eszközök segítségével ez valósággá válhat. Ez a cikk öt olyan kriptovalutát mutat be, amelyek 2025-re robbanásszerű növekedés előtt állnak. Fedezd fel, mely érmék alakíthatják át akár egy 1000 dolláros befektetésed is millió dollár
A logisztika az árugazdaság vérkeringése, mely működésének logikájából adódóan, gyakran igen pontos képet ad egy ország vagy térség nemzetközi helyzetéről, szerepéről, gazdasági integrációjáról. Bár az elmúlt évek inflációs hullámai, a háború okozta korlátozások vagy az európai ipar visszaesése rajta hagyta nyomait a hazai logisztika teljesítményén
A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Nagyon szűk az a réteg Magyarországon, amely a járvány időszakában és az orosz-ukrán háború kezdetét követően előrébb lépett az uniós jövedelmi rangsorban: mindössze a társadalom legjobban kereső 15 százaléka büszkélkedhet azzal, hogy európai viszonylatban is javult az anyagi helyzete, már ami a fizetéseket illeti. Mi történt? A magyar és az Európa
A vasúti teherszállítást megcélzó fejlesztések vagy a repülőtér áruforgalmának meredek emelkedése már egy jövőbeli fordulat előjelei lehetnek – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legújabb sajtóbeszélgetésén.
Az EU gazdasága 2024 első negyedévében mérsékelt növekedésnek indult, a második és harmadik negyedévben egyenletes, de még mindig visszafogott ütemben folytatta a bővülést, az egyre nagyobb kihívást jelentő körülmények között – foglalta össze az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzését Johannes Hahn uniós biztos kedden Strasbourgban. A prognó
Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2024. november 26. kedd (MTI) – Miközben a tagállamok költségvetési kiigazítást hajtanak végre, a közberuházások 2025-ben várhatóan szinte valamennyi tagállamban növekedni fognak, amihez hozzájárul a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő NextGenerationEU reform- és beruházási eszköz é
Harmadik alkalommal került megrendezésre a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara szervezésében a Svájci-Magyar Egészségügyi Fórum. Az idei esemény középpontjában a népegészségügy fejlesztése és az innováció voltak, különös figyelmet fordítva a digitalizációban rejlő lehetőségekre és az egészségügyi adatok szerepére, amelyek hozzájárulhatnak az egészség
Komárom történelme, elhelyezkedése és új infrastrukturális fejlesztései révén valódi eséllyel néz a jövőbe, ahol a helyi közösségek, az ipar és a turizmus együtt alakítják a város képét. Az MBH Bank Példaképek sorozatban dr. Molnár Attilát, Komárom polgármesterét kérdeztük arról, hogyan látja, miben rejlik egy város sikeres fejlesztési politikájána
A távolléti díjra való jogosultság az ünnepnapok körül örök problémát jelent. Sok esetben nem világos, hogy a díjazás csak abban az esetben jár-e, ha valaki ténylegesen munkát végez vagy ez alól vannak kivételek? Ha vannak, mely esetekben kell a kivételi szabályokat alkalmazni? Vannak, akik a távolléti díj és az állásidő szabályait keverik. Cikkünk