A kedden ismertetett legújabb globális befektetői felmérés szerint az intézményes piaci szereplők továbbra is Londont tartják a világ vezető technológiai szolgáltatási központjának.
A családok többsége ma már a kincstári Start-számlán Babakötvény formájában takarékoskodik gyermekének. De miért érdemes megnyitni ezt a számlát, és Babakötvényt vásárolni a Magyar Államkincstárnál? Mert infláció feletti kamatozást nyújt, és a számlára befizető családok évente állami támogatásban is részesülnek.
A vártnál is nagyobb érdeklődés fogadta az új KAP Stratégiai Terv pályázatait, a megnyitott felhívások többségére jelentős túligénylés érkezett - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója egy nemrégiben adott interjúban elárulta, hogy személyes portfóliójában szerepel Bitcoin. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Apple bármiféle komoly lépést tervezne a kriptovaluták világában. Cook elmondta azt is, hogy befektetése kizárólag egyéni döntés, és nem a vállalat stratégiájának része. Az Apple továbbra i
Miközben a kriptopiac 2024 végén soha nem látott magasságokba emelkedik, a mémcoinok növekvő trendje megragadta a befektetők figyelmét. Ezek a digitális tokenek a humort innovatív koncepciókkal vegyítik, és felkeltik a jelentős hozamot kereső befektetők érdeklődését. Az izgalom érezhető, ahogy a rajongók várják, hogy melyik lehet a következő nagy s
Stratégiai együttműködésről állapodott meg Magyarország és Kína két digitális fizetési technológia szolgáltatója, a Cardnet Csoport és a Macau Pass Group.
Ahogyan azt már megszokhattunk, a kriptovaluta-piac új csúcsokat ért el, a digitális eszközökben pedig további növekedési potenciál található. A kulcsfontosságú indikátorok ugyanis kitörési lehetőségeket jeleznek, melyet érdemes minden vállalkozó kedvű befektetőnek megragadni. A kereskedők szoros figyelemmel követik a piac alakulását, hogy megtalál
Lovászpatonán a Pölöskei major területén a már meglévő sertés mintatelep mellett az Agrofeed Kft. létrehozott egy baromfi mintatelepet, mely kialakítását tekintve közel áll az iparszerű, intenzív baromfineveléshez.
A PannErgy a Miskolci Geotermikus Projekt harmadik geotermikus termelő kútja lemélyítésének kútkialakítási szakaszát a hivatalos kútteszteléssel lezárta, és annak kútszivattyú működtetése nélküli teszteredményét 2024. november 8-án közzétette. A társaság a fenti szabadkifolyású tesztelést és a nagyteljesítményű mélységi kútszivattyú telepítést köve
Miután az egy részvényre jutó eredménye a konszenzus által becsült 1,29 dollárt sem érte el és csupán 1,26 lett, a BestBuy visszavágott az üzleti év eredményességéből is.
Az amerikai vám- és határvédelem (U.S. Customs and Border Protection) akár két hónapig is visszatartja a Bitmain Antminer S21 és T21 sorozatú ASIC bányászgépek behozatalát. Az intézkedés a a jelek szerint nem terjed ki minden gyártóra, például a MicroBT-t vagy a Canaan-t nem érinti. A Blockspace jelentése szerint az amerikai vámhatóság a Szövetségi
Nyelvet tanulni - bármely életkorban - kifejezetten jótékony és hatékony eszköz a kommunikáció fejlesztésére és a mentális egészség támogatására is. A nyelvtanulás azért is hasznos és fontos képesség, mert hozzájárulhat ahhoz, hogy magabiztosak és egészségesebbek legyünk!
Diákként természetesen az elsődleges dolgunk a tanulás, emellett azonban nagyon fontos mind a tapasztalatszerzés, mind az, hogy egy kis extra jövedelemhez juthassunk. Erre jelent megoldást a diákmunka, az azonban kétségtelen, hogy ilyenkor a lehetőségeink meglehetősen korlátozottak. Az órákról nem hiányozhatunk, így olyan állást kell találni, amit
November 30-án újra látható lesz a moziban a Cirkusztestvérek. Aznap rendhagyó, közönségtalálkozóval összekötött vetítésen lesz megtekinthető a világ számos fesztiválján sikerrel bemutatkozó egész estés dokumentumfilm a Cirko-Gejzír moziban. A különleges magyar artistaosztály tagjainak történetét elmesélő alkotás vetítése utáni beszélgetésen a közö
Amikor webshopot szeretnénk indítani, két lehetőség közül választhatunk: a már kész sablonok közül választunk egyet vagy az egyedi webáruház fejlesztés mellett döntünk. Ami olyan, mintha a konfekció öltöny és az egyedileg varratott öltöny között kellene döntenünk. Melyik lesz a jobb?
A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kilencedik pontja értelmében a kormány 2025-ben lehetővé teszi a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP-kártya) érkező juttatások 50 százalékának lakáscélú felhasználását. A SZÉP-kártya könnyebb használata érdekében annak digitalizálására is sor kerül – ismerteti közleményében a Nemzetgazdasági Miniszt
Verőfényes napsütésben minden apró folt rögtön feltűnik az autónkon, és jó időben az autómosás is kellemes kikapcsolódásnak bizonyul, ezért hajlamosak vagyunk a jó időben gyakrabban tisztítani az autónkat.
Dánia mezőgazdasági területeinek 15%-át erdővé és természetes élőhelyekké alakítja át, hogy csökkentse a műtrágyahasználatot, ami súlyos oxigénhiányhoz és a tengeri élőlények elvesztéséhez vezetett a dán vizekben – közölték a törvényhozók.
Magyar-szlovák víztisztítási projekt zajlik az Ipoly mentén, a közel 2 millió eurós beruházást több mint 1,5 millió euróval támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap - közölte a Duna Menti Regionális Vízmű (Dmrv) Zrt. az MTI-vel kedden.
Utazás, vagyonszerzés, karrier és hobbi. A legtöbb magyarnak ezeken a területeken vannak vágyai, amelyeket még szeretne megvalósítani a jövőben – derült ki a Yettel friss, országos reprezentatív kutatásából. A mobilszolgáltató a Mi Vagyunk Azahriah című film apropójából készített kutatásában a jelenlegi és gyerekkori álmokat térképezte fel, és kide
A bűnözők gyakran használnak telefonhívásokat, amelyeket „vishingnek” („voice phishing”) neveznek, hogy információkat és pénzt csaljanak ki emberektől. Ez az adathalászat (phishing) egyik formája, amely kifejezetten hanghívásokra specializálódott. A telefonszám-hamisítás, amely során bűnözők megbízhatónak tűnő szervezetek nevében hívnak, Magyarorsz
A Robinhood kereskedési platform újabb digitális eszközt, a Dogewifhatot (WIF) vette fel kriptovaluta-kínálatába, amelynek hatására az eszköz árfolyama rövid idő alatt jelentős növekedést mutatott. A Robinhood hétfői bejelentése szerint a WIF immár elérhető a platformon, ami az árfolyamot a vasárnapi 3,06 dolláros szintről 3,62 dollárra emelte. Jel
Gyakran adjuk vagy kapjuk ajándékba, hiszen élénk virágai és dekoratív levelei miatt népszerű szobanövény a ciklámen. Legnagyobb választékban ősszel és karácsony előtt kapható. Válasszuk bátran, egy kis odafigyeléssel évekig gyönyörködhetünk benne!
Több mint 23 millió forintot vittek haza a sztárok a Legyen Ön is milliomos! első hetében. A legendás kvízműsor már az első héten elsöprő sikert aratott a nézők körében, hiszen mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) kimagasló eredménnyel volt idősávja legnézettebb műsora. A nézők örömére a celebpárok nemcsak a műsorvezető Palik Lászl
2024. december 1-jétől változik a postai készpénzátutalási megbízás (csekk) igényléséhez szükséges Csekk elnevezésű kérelem elérhetősége – tájékoztatott a Nav. Érdemes az egyszerűbb, online kitöltést és beadást választani, és decembertől ezt is az Onya-n intézni.