A Telekom "Bajnokok Ezrei" AI rendszerrel támogatott, de az emberi teljesítményen keresztül inspiráló kampánya a 2024-es hazai Effie versenyének győztese: a két Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott pályamű a Magyar Telekom és a Mito alkotása, ezzel ők a hatékonysági verseny "Év Megbízója" – "Év Ügynöksége" is.
Az Európai Unióban (EU) mintegy 86 millió hamis tárgyat foglaltak le 2022-ben, amelyek értéke meghaladta a 2 milliárd eurót; ezek az áruk a fogyasztók egészségét, biztonságát és a gazdaságot veszélyeztetik, miközben a szervezett bűnözés alapját adják - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) kedden az MTI-vel.
November 6-7-én tartotta legutóbbi kamatdöntő ülését az amerikai jegybank, a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkent az irányadó kamat, az ülésről szóló jegyzőkönyv ma jelent meg, ebből kiderült, hogy a Fed szerint további kamatcsökkentés jöhet, mégpedig fokozatos ütemben, írja a CNBC.
Tudós családba született, és kemény csatát kellett vívnia a szüleivel, hogy a tánc neki ne csak hobbi, hanem hivatás lehessen. Duda Éva grandiózus operettek, musicalek, szabadtéri produkciók koreográfiájával robbant be, majd független társulatot alapított.
Sokféle lehetőséggel élhetnek a fiatalok, ha az iskola után mielőbb elkezdenének dolgozni – ecseteli Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára közösségi oldalára feltöltött videóban.
Komoly nettó kiáramlást tapasztaltak a spot bitcoin ETF-ek hétfőn. Estére a vezető kriptovaluta árfolyama is távolabbra került a hőn áhított 100.000 dolláros lélektani határtól. Kedden azonban ismét némileg zöldbe borult a piac. Az amerikai spot bitcoin ETF-ek összesen 438,4 millió dolláros nettó kiáramlást regisztráltak hétfőn, megszakítva az előz
Az autógyártók kedden közölték, hogy közel 6 milliárd fontot kell kifizetniük kedvezmények és compliance költségek formájában, hogy teljesíteni tudják Nagy-Britannia 2024-re szóló elektromosjármű-értékesítési kötelezettségét.
A pandavédelmi programoknak köszönhetően világszerte már 757 óriáspanda él fogságban - számolt be róla Kuan Cseou, az erdőkkel és legelőkkel foglalkozó kínai hatóság vezetője kedden egy Csengtuban megrendezett nemzetközi konferencián.
A budapesti repülőtér utasforgalmában is tükröződik Magyarország turisztikai vonzereje.Budapest és Magyarország továbbra is egyre növekvő népszerűségnek örvend a turisták körében, amely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér folyamatosan emelkedő utasforgalmában is tetten érhető. 2024 első tíz hónapjában 14 679 220 utas fordult meg a fővárosi légikikö
Ha bevezetnék a Donald Trump által beígért 25 százalékos importvámot az nemcsak Mexikónak, hanem az Egyesült Államoknak is gazdasági károkat okozna - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a mexikói elnök.
Ahogy az év végi ünnepekre készülünk, egyre többen keresik a jobbnál jobb ajánlatokat, óhatatlanul is találkozva hamisítványokkal, szellemi tulajdonjogokat sértő árukkal, termékekkel. A szervezett bűnözői csoportok az olcsó áruk iránti globális keresletet kihasználva félrevezetik és hamis termékek vásárlására buzdítják a fogyasztókat – hívja fel a