A folyamatos gazdasági lassulás miatt Kína szelete a világgazdaság tortájában zsugorodásnak indulhat – mondta az InfoRádióban a Danube Institute vezető kutatója. Horváth Csaba Barnabás szerint ezzel együtt az ázsiai ország megtarthatja az Egyesült Államok mögötti második helyét a világhatalmak rangsorában, ugyanakkor az újonnan iparosodó, gyorsan f
Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is haszn
Az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis online földgázszámla-értesítőket kaptak az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei – hívja fel a figyelmet közleményében a cég. A társaság arra kéri az ügyfeleit, hogy a kapott számlaértesítőket nézzék meg figyelmesen.
A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX, szeptemberben új erőre kapva folytatta az előző hónapokban látott emelkedést: a mutató 73 896,18 ponton zárt, amely 1,4 százalékos növekedést jelent augusztushoz képest. Az azonnali részvénypiac forgalma 209,47 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 9,97 milliárd forintnak felel meg. A legnépsze
A szeptemberi, több alkalommal hullott csapadék ezúttal nem kerülte el a korábban legszárazabb tájakat sem, így a talajok felső rétege kissé feltöltődött, de a talajvízszint még nagyon messze van az optimális szinttől.
A kormány mindent megtett a dunaújvárosi Vasmű megmentéséért,de a Liberty nem teljesítette a vállalásait - áll a Nemezetgazdasági Minisztérium friss közleményében.
A kőolaj ára alig változott. A közel-keleti geopolitikai feszültség nőtt azt követően, hogy Izrael megkezdte a Libanon elleni szárazföldi hadműveleteket, de a hír alig hatott a nyersolaj árára.
A kínai BYD autógyártó vállalat szeptemberben új rekordot állított fel a havi kiszállítások terén, először lépve át a 400 000 darabos határt - írta meg a Bloomberg.
A kormány úgy kommunikált egy tervezett rendeletéről, mintha be akarná tiltani a vendégmunkások közvetítését. A közvetítők nem aggódnak, szerintük vannak változások a tervben, a közvetítői biznisz így vagy úgy, de megmarad.
A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti.
Az Erasmus-programból kimaradó magyar diákok helyzete kezd tarthatatlanná válni, foltozni kezdik a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt.
Egy év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.
A Robinhood, a népszerű lakossági befektetési platform, jelentős lépést tett európai szolgáltatásainak bővítése felé. A vállalat kedden bejelentette, hogy az Európai Unióban élő ügyfelei számára lehetővé teszi a kriptovaluták be- és kiutalását az alkalmazáson keresztül - közölte a Cnbc.
A bitcoin (BTC) továbbra is figyelemre méltó ellenálló-képességet mutat, miközben a kereskedők egy potenciális bikapiacra készülnek. A közelmúltbeli enyhe csökkenés rövid korrekciónak tekinthető, amit az on-chain adatok is alátámasztanak. A BTC jelenleg egy fontos bikapiaci támasz felett kereskedik, s amennyiben fenntartja ezt a lendületet, komolya
Úgy indult az év, hogy idén 2514 milliárddal költ többet az állam, mint amennyi bevétele lesz. Most ott tartunk, hogy 4790 milliárdos deficit lehet reális. A GDP-arányos éves hiány már félévkor jóval magasabb, mint amit egész évre terveztek.
A KÁN Egyetemi Napokon idén is díjazták a legszebb, tenyésztési szempontból legjobbnak minősített állatokat. A Mász Tenyésztési nagydíját a magyarszéki Varga József és családja kapta a hidegvérűló-tenyésztésben végzett magas színvonalú munkásságukért
Sikeresen lezárta a Cofidis Csoport a Magyar Cetelem Bank Zrt., a BNP Paribas Personal Finance Csoport magyarországi leányvállalatának felvásárlását – közölte a Cofidis.
Előzetes adatok szerint 1489 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. első félévi hiánya. A 2024. második negyedévi hiány 469 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egytonnás, második világháborús bomba került elő Ferencvárosban - jelentette be kedden az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje. A robbanóeszközt a helyszínen hatástalanítják szombaton, ami miatt lezárásokra kell készülni.
A Fővárosi Ítélőtábla kedden eljárási szabálysértés miatt hatályon kívül helyezte az Orbán Viktor pervesztésével zárult elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasította az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszéket a 24.hu és a miniszterelnök között folyó sajtóperben, ami Hans Reisch Spar-vezérigazgató nyilatkozatának szemlézése miatt indult.
A VirtualShelf lehetővé teszi, hogy a világ bármely pontján lévő üzletek kijelzőin egyszerűen, távolról kezelhessük a marketing anyagokat. A rendszer segítségével előre elkészített sablonokkal és ütemezett vetítésekkel növelhető a kommunikációs hatékonyság egy rugalmas, webes alapú felületen keresztül.
Újabb bankkártyás visszaélések lehetnek az Apple-felhasználóknál, miután többen is vásárlás nélküli terheléseket tapasztaltak számláikon október 1-jén. A nyári esethez hasonlóan ismét indokolatlan összegeket zároltak több felhasználónál. Az MNB szerint több mint 2 milliárd forint tűnt el jogosulatlan terhelések miatt júniusban, és most úgy tűnik, a
A két vállalat mindenben együtt fog működni azért, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.
Október 1-jével két magyarországi pénzintézet, a K&H Bank és a Raiffeisen Bank is alakított hitelkamatain szúrta ki a Bankmonitor. A kép vegyes, ugyanis előbbinél emelkedtek a kamatok, míg utóbbinál változatlan kamatok mellett emelkedett az elérhető kedvezmény mértéke, tehát a gyakorlatban kamatcsökkenésről is beszélhetünk.
A biogazdálkodás iránti érdeklődés az utóbbi években folyamatosan nő, mivel egyre több gazdálkodó és fogyasztó keres fenntartható, környezetbarát megoldásokat. De pontosan mit is jelent a biogazdálkodás, és hogyan járul hozzá a fenntarthatósághoz?
Óriási bajban van Dunaújváros legnagyobb foglalkoztatója, a Vasmű. A tulajdonos Liberty Steel a világpiaci válság miatt nem tudta teljesíteni vállalásait.
Az Akko Invest bejelentette, hogy a Magyar Nemzeti Bank vonatkozó számú határozatával jóváhagyta a Mevinvest Vagyonkezelő által 2024. szeptember 10-én közzétett, majd 2024. szeptember 25. napján módosított nyilvános vételi ajánlatát a társaság részvényeire.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
A holland Pénzügyi Piacok Hatósága (AFM) figyelmeztetést adott ki a pump-and-dump rendszerek veszélyeire. Új szabályozás érkezik, amely ezt a piaci manipulációs taktikát veszi célba. A december 30-tól hatályos MiCAR ( Market in Crypto-Asset Regulations) célja a manipulációs gyakorlatok betiltása. A holland hatóságok fellépnek a pump and dump ellen
Az összes európai parlamenti (EP-) képviselőt levélben tájékoztatják Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről és az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményről - közölte a Fidesz EP-képviselője a Facebook-oldalán.