2024. október 1. kedd

okt. 1
9:18
Még élvezhetjük a napos időt, de esővel érkezik az igazi ősz (vg.hu)
A hét nagy részében szomorkás, csapadékos időjárásra számíthatunk.
okt. 1
9:18
Brutális összeget szán hadi kiadásokra 2025-ben Oroszország (Forbes)
Rekordösszeget különítettek el a költségvetésben, a védelmi és biztonsági kiadások együttesen Oroszország teljes kormányzati kiadásainak körülbelül 40 százalékát, vagyis 2025-ben 41,5 billió rubelt tesznek majd ki.
okt. 1
9:18
A munkahelyen kívüli magatartás miatt is elbocsátható a munkavállaló? (Üzletem)
A munkajog túlnyomórészt a munkavállaló munkahelyen, munkaidőben folytatott tevékenységét és egyéb magatartását szabályozza. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkavállaló a munkaidején kívül bármilyen, akár a munkáltatóra nézve sértő magatartást tanúsíthat.
okt. 1
9:20
A honvédségről és az akkumulátorgyárakról is fontos döntéseket hozhat ma a parlament (vg.hu)
Érdekes dolog került napirendre: az akkumulátor-újrafeldolgozó üzem helyszínét az iparügyekért felelős miniszter jelölheti ki ezentúl.
okt. 1
9:21
Bedarálja az EU-s vádhatóság a miniszterek kiváltságait (Portfolio)
Laura Kövesi, az Európai Ügyészség vezetője felszólította a törvényhozást, hogy változtasson azon a törvényen Görögországban, amely mentelmi jogot biztosít a minisztereknek. Kövesi szerint ez ellentétes az uniós joggal, és megakadályozta egy halálos vonatbaleset kivizsgálását, amely 2023-ban 57 ember életét követelte Görögországban. Általánosságban
okt. 1
9:21
A gazda legjobban a többi gazdától tanul (Agroinform)
Gyönyörű környezetben rendezte meg a Hechta Kft. a "Tanuljunk egymástól" program harmadik találkozóját.
okt. 1
9:24
Macroni gazdaságpolitika: brutális adóemelésre készülhetnek a francia vállalatok (vg.hu)
Óriási pofont kaphatnak Macron támogatói.
okt. 1
9:24
Új járatot indít a Turkish Airlines a chilei fővárosba (Márkamonitor)
2024. december 18-tól a Turkish Airlines heti négy járatot indít Isztambulból Santiagóba, mindkét irányban Sao Paulóban történő technikai megállóval.   Az új útvonalon az utasok zökkenőmentesen juthatnak el Santiagóba, a gazdag történelméről, kulturális látnivalóiról és lenyűgöző andoki panorámájáról híres, virágzó metropoliszba, ezzel tovább erősí
okt. 1
9:24
Be kell avatkozni: a klímaváltozás gyorsabb, mint ahogy az erdők követhetnék (Magyar Mezőgazdaság)
Az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, a klímaváltozás hatásai gyorsabbak, mint amit a természetes erdők követni tudnak, ezért szükség van a szakmai alapokon nyugvó beavatkozásokra.
okt. 1
9:30
Mennyit keresnek a világ legjobban fizetett vezetői? (BitcoinBázis)
A világ vezetőinek fizetése mindig is érdeklődést váltott ki az emberek részéről, hiszen ezek az emberek felelősek a globális döntésekért, amelyek milliók életét befolyásolják. De vajon mennyit keresnek azok, akik egy-egy ország sorsát irányítják? A PoliticalSalaries.com által közzétett cikkből most ezekre a kérdésekre választ kaphatunk. A Föld ors
okt. 1
9:30
Hidegzuhany a friss KSH-jelentésben: mi áll a 398 millió eurós külkereskedelmi visszaesés mögött? (Magro)
A Ksh legfrissebb adatai szerint 2024. júliusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 167 millió eurót tett ki, ami az egy évvel korábbi szinthez képest 398 millió eurós visszaesést jelent. Az export volumene 4,9%-kal, míg az importé 7,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
okt. 1
9:33
Nem csökkentik a horvátok az autópályadíjakat a nyár elmúltával (Piac és Profit)
Október 1-jétől is marad a nyári tarifa a horvát autópályákon - tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC).
okt. 1
9:33
Foglalkoztatási ráta az EU-tagországokban - grafika (HR Portál)
A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája az EU-tagországokban, 2024. második negyedév.
okt. 1
9:33
Fontos győzelmet aratott Elon Musk (Portfolio)
A Tesla és Elon Musk győzelmet aratott egy perben, amelyben a részvényesek az önvezető technológiával kapcsolatos állítólagos megtévesztéssel vádolták őket.
okt. 1
9:33
Mától él az új orvosi ügyeleti rendszer Budapesten (Azenpenzem)
Életveszélyben továbbra is a 112-es segélyhívó tárcsázása szükséges, de hirtelen fellépő, nem sürgősségi bajok esetén már bevethető az 1830-as országos, egységes ügyeleti szám. A mentőszolgálat ígérete szerint 30-40 másodpercen belül fogadják a hívást, felmérik a beteg állapotát, és döntenek a további teendőkről.
okt. 1
9:36
Fél év alatt csaknem másfél ezer milliárdos hiányt hozott össze a kormányzati szektor (Forbes)
Az idei első fél évben a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya, jelentősen nőttek a bevételek, de a kiadások még ezt is túlszárnyalták.
okt. 1
9:39
Az EM is megszólalt a távhővel kapcsolatos változtatásokról (Infostart)
Ötvenmilliárd forintos átalakulás, olcsóbb árak a külön kezelt fogyasztóknak.
okt. 1
9:39
Ugrik a Richter (Portfolio)
A nyitást követően a hazai nagypapírok közül csak a Richter és az OTP árfolyama van pluszban. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
okt. 1
9:39
Beintettek a hevesiek az akkugyáraknak: sikerült megpuccsolniuk a kormány gigaprojektjét (Pénzcentrum)
Mégsem épül meg Hevesen a kínai BYN Hungary Kft. által tervezett oldószergyár, amely egy, az akkumulátorgyártásban használt veszélyes vegyület előállítására irányult volna számolt be róla a Népszava.
okt. 1
9:42
LNG-tankerhajót vásárol a MET Csoport a dán Celsiustól (NRGreport)
Követve a vállalat cseppfolyósított földgázzal kapcsolatos növekedési stratégiáját, a svájci központú MET Csoport partnerségi megállapodást kötött első LNG-hajójának megépítéséről a Celsius Csoporttal.
okt. 1
9:45
Végre ezt is tudjuk: ekkor lehet meg az új költségvetés, már közeledik az időpont (Pénzcentrum)
Pontos időt a házelnök sem mondott, de abban biztos, hogy karácsony előtt kész lesz a jövő évi költségvetés.
okt. 1
9:48
Ralizik az OTP, nagy esésbe kezdett a forint: izgalmasan indul a keddi kereskedés (vg.hu)
A forint elvesztette a talajt a dollárral szemben.
okt. 1
9:48
Mesterséges intelligenciával érkezik a Samsung legújabb kütyüje (MMonline)
A Samsung bemutatta a Galaxy Tab S10 Ultra és Galaxy Tab S10+ készülékeket, a vállalat első, kifejezetten mesterséges intelligencia használatára tervezett tabletjeit. A prémium kategóriás hardver 14,6 és 12,4 colos Dinamikus AMOLED 2X kijelzővel érkezik, amely a tabletekhez biztosított, intuitív S Pen toll ideális felületeként szolgál. A Galaxy Tab
okt. 1
9:48
Bejelentette az RTL a Nyerő Páros új évadának részleteit (Media1)
Elárulták a sztárpárshow szereplőinek névsorát és az új évad sugárzási időpontját.
okt. 1
9:51
Az újabb és újabb kormányzati adók ellenére nem mutat jó képet a kassza (Piac és Profit)
A GDP-arányos hiány 3,7 százalékot ért el az I. félévben és 2,3 százalék volt a II. negyedévben.
okt. 1
9:51
Hétfőtől péntekig az irodában - mint a "régi szép időkben"? (HR Portál)
Vajon a kötelező irodai visszatérés a "csendes elbocsátás" egy formája? Az otthoni munkavégzés az alkalmazottaknak olyan érték, hogy akár fizetéscsökkentésnek élhetik meg az intézkedést. Az Amazonnál szeptember közepén közölték, hogy az összes munkavállalónak vissza kell térnie az irodába teljes munkaidőben. Számos cég lépett mostanság ilyen irányb
okt. 1
9:51
Bejelentették: harmadával csökkennek az intézményi távhődíjak októbertől (Portfolio)
Október elsejétől az eddigi 11 ezerről átlagosan 7600 forintra, tehát harmadával estek az intézményi távhődíjak Magyarországon – derült ki az energiaügyi miniszter 16/2024. (IX. 30.) tegnap éjjeli Közlönyben megjelent rendeletéből. Ez azt jelenti, hogy a 2022-es gázválság időszakában rendkívül megnőtt, átlagosan 46 ezer forint/gigajoule árszintről
okt. 1
9:51
Ezért nem mindegy, melyik napon vetsz! (Agroinform)
Októberben oda kell figyelni, melyik napon kezded a vetést, és még arra is, hogy milyen ruha van rajtad! Sőt, a kenyérsütésre is!
okt. 1
9:54
Vadonatúj évaddal jön a Nyerő Páros (Márkamonitor)
Október 14-én vadonatúj évaddal tér vissza az Rtl legviccesebb sztárpárshow-ja, a Nyerő Páros! A hetente hétfőtől csütörtökig látható epizódokban ezúttal is különleges kihívások során mérkőznek meg egymással a népszerű celebpárok a Nyerő Páros trófeáért. A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Péter a jól megszokott humor mellett
okt. 1
9:57
Jelentősen csökkennek az intézményi távhődíjak (Adózóna)
A jelenlegi tételeknél mintegy harmadával alacsonyabb díjakat fizetnek az úgynevezett külön kezelt intézmények az új gázévben, október elsejétől a távhőért – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
okt. 1
9:57
Kimutatták: újra megjelent a vírus (Agroinform)
Be kell tartani a járványvédelmi intézkedéseket.
okt. 1
10:00
Vezetőváltás a PwC Magyarországnál (Márkamonitor)
Radványi László a PwC Magyarország új vezérigazgatója 2024. október 1-jétől. Posztját Lőcsei Tamástól veszi át, aki közép- és kelet-európai (Cee) kiemelt projektek, valamint a hazai üzletfejlesztési terület vezetését látja el a jövőben.   A PwC Magyarország vezérigazgatói posztját október 1-jétől Radványi László veszi át (nyitó képünkön). A szakemb
okt. 1
10:00
A legszebb őszi balkonnövények (Agrofórum)
Sok embernek nem adatik meg, hogy saját kertje legyen. A legtöbb lakásnak azonban van erkélye, amelyen mesés őszi növényeket nevelhet, ráadásul a színpompás balkonnövények feldobják a legkomorabb környezetet is.
okt. 1
10:03
Jelentősen csökkent a költségvetési hiány (Menedzsment Fórum)
Előzetes adatok szerint 1489 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. I. félévi hiánya. A 2024. II. negyedévi hiány 469 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka - közölte a KSH.
okt. 1
10:06
Lengyel és szlovák uniós pénzekre fenheti a fogát a hatodik leggazdagabb magyar (Forbes)
Olyan országokban terjeszkedik a NER-milliárdos, ahová akadálytalanul érkeznek az uniós pénzek infrastruktúra-fejlesztésre.
okt. 1
10:06
Egyre újabb fejlesztések szükségesek a magyar borászatban (Magro)
Ahhoz, hogy a magyar borászat erősítse versenyképességét és a magyar bor elismertségét, mindig újabb és újabb fejlesztésekre, innovációra van szükség. A Közös Agrárpolitika jelenlegi támogatási időszakában több mint 100 millió eurós forrás áll az ágazat rendelkezésére, többek között borászati beruházásokra és innovációra.
okt. 1
10:09
Szép csendben jelentős hiányemelést hajtott végre a kormány (Portfolio)
Az EU statisztikai hivatalának jelentett EDP jelentés keretében a kormány közzétette az idén várható hiányszámokat. Ezek szerint a kormány a 2024-es évre a pénzforgalmi deficit esetében már 4790 milliárd forintos mínusszal kalkulál (központi alrendszer, önkormányzatok nélkül), míg ugyanez a várakozása tavasszal még 3981 milliárd forint volt, eredet
okt. 1
10:11
A kormány új EU-s fronton találhatja magát szemben a tagállamokkal (Portfolio)
Az Európai Unió azon döntései, amelyek lehetővé tették, hogy a kormányok pénzügyi támogatást nyújtsanak vállalatoknak a közelmúlt válságai alatt, "túl messzire mentek", és most veszélyeztetik az egységes piacot – mondta Wille Rydman, Finnország gazdasági minisztere. A politikus szerint ezek a tagállamok közötti versenyt erősítették csak és nem javí
okt. 1
10:13
Gránit: kedvezhetnek a részvényeknek a lazább jegybankok (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
okt. 1
10:15
Igencsak felhalmozódtak az eladatlan autók az egyik óriáscégnél (Infostart)
Rengeteg eladatlan autó halmozódott fel a Stellantisnál az USA-ban.
okt. 1
10:15
Az Európai Központi Bank elnöke olyanokat mondott, amitől padlót fogott az euró árfolyama (Piac és Profit)
Az újonnan megalakult Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottságának (ECON) ülésén tartott beszédet az Európai Központi Bank elnöke, melyben értékelte többi között a gazdasági és monetáris politikai folyamatokat.
okt. 1
10:15
Rekord árbevétel és nyereség a Pensumnál (Portfolio)
Megduplázta tavalyi első féléves árbevételét a Pensum Group, miközben nyeresége rekord szintre ugrott. A rekordnak számító, közel 3,8 milliárd forintos árbevétel mellé 170 millió forintot megközelítő adózott eredmény társult, így a vállalat várhatóan rekorddal zárja majd a teljes 2024-es évet annak ellenére, hogy az üzleti környezet továbbra is jel
okt. 1
10:18
Moduláris zöldtető: hőszigetelés nagy vízmegtartással (vg.hu)
A zöldtetőknek kiemelkedő jelentőségük van a nagy tetőfelületű ipari, kereskedelmi és logisztikai ingatlanok esetében.
okt. 1
10:18
Magyarországi bankot vett a Cofidis (Forbes)
A magyar piacon megkerülhetetlen szereplővé válnának, és ezen keresztül szeretnék megerősíteni pozícióikat Közép-Európában is.
okt. 1
10:18
Új akkumulátorokat fejlesztettek a német hidrogénvonatokhoz (Gyártástrend)
A Saft csúcstechnológiás vontatóakkumulátorokat szállít a Siemens Mobility hidrogénvonatainak meghajtásához.
okt. 1
10:21
Az egészségbiztosításba való befektetés ma már elengedhetetlen (Privátbankár)
Ismeri azt a közmondást, hogy az egészséges embernek ezer kívánsága van, míg a betegnek csupán egy?
okt. 1
10:21
Vezetőváltás történt a PwC Magyarországnál (Portfolio)
Radványi László lett a PwC Magyarország új vezérigazgatója 2024. október 1-jétől, a posztot Lőcsei Tamástól veszi át, aki a közép- és kelet-európai (CEE) kiemelt projektek, valamint a hazai üzletfejlesztési terület vezetését látja el a jövőben - közölte a PwC Magyarország kedden.
okt. 1
10:24
Megérkezett Magyarországra az 123 Transporter (Márkamonitor)
Egy új autómegosztó, amelynek köszönhetően B-kategóriás jogosítvánnyal mobilapplikáción keresztül bérelhetünk kisteherautót három méretben, mindenfajta papírmunka nélkül, a nap 24 órájában.   Az 123 Transporter a magyar piacra való belépésével kapcsolatban Sáfár Károly, a magyar partnercég stratégiai igazgatója a következőket mondta: "Az a célunk,
okt. 1
10:24
Továbbra is alacsony a regisztrált álláskeresők száma (Demokrata)
A kormány 2010 óta töretlenül azon dolgozik, hogy mindenki, aki tud és akar, az dolgozhasson.
okt. 1
10:24
1 perc BizNess: a 39. hét legfontosabb üzleti hírei (videó) (Üzletem)
A Kavosz hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.

Keresés