2023. szeptember 4. hétfő

szept. 4
11:37
Reggeli tükör 2023. szeptember 4. – Erősödéssel nyitottak a tőzsdék (TőzsdeFórum)
Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE index 0,59 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,44 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,55 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,63 százalék növekedést jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára
szept. 4
11:39
Itt az ingatlanpiaci felfutás a tavaszi fordulat után (TőzsdeFórum)
A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2023 augusztusában, országosan 8 213 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 61 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Az augusztusi ingatlan- és hitelpiaci adatok, valamint a cégcsoport ügyfél
szept. 4
11:41
Kína – jöhetnek a mesterséges intelligencia alapú termékek (TőzsdeFórum)
A kínai kormány jóváhagyásával legalább három kínai technológiai cég dob piacra a ChatGPT-hez hasonló, mesterséges intelligencia (MI) alapú termékeket, miután Kína felgyorsítaná az MI bevezetését. Kína vezető online keresőszolgáltatója, a Baidu közleményében azt írta, hogy a ChatGPT-hez hasonló MI chatbotja, az Ernie Bot teljes mértékben megnyílik
szept. 4
11:42
Araszolnak lefelé a lakáshitelek kamatai, egyre gyakoribb a 8 százalékos ajánlat (ProfitLine)
Bár még mindig vannak 10 százalék feletti lakáshitel ajánlatok a piacon, egyre több banknál kezdődik nyolcassal az ügyleti kamat. Az elmúlt hónapokban általánossá váltak a kamatcsökkentések, és augusztus végén, szeptember elején is ez volt a jellemző. Ezek mértéke azonban jellemzően néhány tized százalék, így az átlagügyfeleknek még várni kell az é
szept. 4
11:42
Idén is segítik a gazdákat a fajtakísérletek eredményei (Agrárágazat)
Mennyiség vagy minőség, esetleg mindkettő? Az agrártermelőknek egyre több adat segít a megalapozott döntésben.
szept. 4
11:42
Csak a szemüknek higgyenek! Bábolnai Gazdanapok 2023 (Magyar Mezőgazdaság)
Ami egyformán látványos, érdekes és szakmailag is tanulságos, az a szántóföldi gépbemutató a Bábolnai Gazdanapokon.
szept. 4
11:48
Fellélegezhetnek a magyar autósok: ilyen is régen történt már a benzinkutakon (Pénzcentrum)
Szerdától a gázolaj ára csökkenni fog, ami várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd.
szept. 4
11:48
Mit gondol az IMF Magyarországról? Személyesen mondja el a Valutaalap igazgatóhelyettese Budapesten (Portfolio)
Közeleg a Portfolio őszi gazdasági csúcskonferenciája, a Budapest Economic Forum, ahol a hazai és nemzetközi gazdasági kilátásokat elemezzük vendégeinkkel. Idén elfogadta a meghívásunkat Laura Papi, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai igazgatóhelyettese is, és New Yorkból érkezik David Lubin, a Citi feltörekvő piacokért felelős vezető közgazdásza
szept. 4
11:48
Újra elszállt az infláció Törökországban, év végére 65 százalékig kúszhat a mutató (vg.hu)
Az inflációs nyomást elsősorban az élelmiszerek drágulása gerjeszti.
szept. 4
11:48
Jó hozam, visszafogott kereslet (Magyar Mezőgazdaság)
Csak a rák halad hátra. Sokáig tartotta magát ehhez a mondásához Roszik Tamás dunavecsei kertész, tavaly például a nehézségek ellenére tovább bővítette a sárgadinnye területét.
szept. 4
11:48
Megkezdődött az FTX kriptotőzsde likvidációja (BitcoinBázis)
A csődbe ment FTX kriptotőzsde tulajdonában lévő kriptotárcáról több mint 10 millió dollár értékű digitális eszközt mozgattak át a Solana
szept. 4
11:51
Rendkívül kellemetlen hírt kapott Erdogan (Privátbankár)
Törökországban éves szinten gyorsult, havi összevetésben viszont lassult a fogyasztói áremelkedés augusztusban.
szept. 4
11:54
Állítólag nem tudott a 120 millió forintos rakományról a sofőr, eljárást indított a NAV (Piac és Profit)
A sofőr e-cigarettát csempészett.
szept. 4
11:54
A debreceni gyárban fog készülni a CATL szupergyorsan töltő akkumulátora (Portfolio)
A debrecenben gyárat építő CATL bejelentette, hogy a hamarosan megjelenő Shenxing akkumulátorát németországi és magyarországi létesítményeiben tervezi gyártani - írja a Reuters.
szept. 4
11:54
Így terem bőségesen a paradicsom a kertedben (Agroinform)
Fogadd meg a szakértő tanácsait!
szept. 4
11:54
Szúnyogtávoltartó kencék házilag, hogy nyugodt legyen a kirándulás (Agrofórum)
Mostanában egyre több a szúnyog, kétségkívül ezt a környezetvédelem és a felborult ökológia számlájára írhatjuk. De ettől még mi emberek kínlódunk a csípésektől, és már nem igaz az, hogy csak a vízpartoknál nem lehet megmaradni, esténként a kertben sem.
szept. 4
11:54
Hiányos tájékoztatás miatt büntette az NN Biztosítót az MNB (Üzletem)
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 19 millió forint bírságot rótt ki az NN Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosításokkal kapcsolatos hiányos ügyféltájékoztatás, egyes életbiztosítási termékek szerződési feltételei, valamint az informatikai biztonság nem teljes körű megfelelősége miatt.
szept. 4
12:00
Visszatér a perzselő hőség, Magyarországnak is kijut a forróságból (Portfolio)
Észak-Európában visszatér a perzselő hőség, a hőmérséklet ezen a héten Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Norvégiában messze meghaladja az évszakos átlagot. Magyarországon is nyári forróságra készülhetünk.
szept. 4
12:00
Az Európai Központi Bank elfogadta a magyar jegybanktörvény módosítását (Demokrata)
A módosítás lényege, hogy a jegybank veszteségét nem az adóbevételekből kell pótolni.
szept. 4
12:00
Ukrajna szerint orosz drónok robbantak Romániában – Bukarest mást állít (Forbes)
A NATO-fenyegetettség a kérdés.
szept. 4
12:12
A nemteljesítő hitelek magas aránya az Unió teljes gazdaságát veszélyezteti (Piac és Profit)
A követeléskezelői tevékenység régóta várt jogszabályi definícióját reméli a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége annak kapcsán, hogy az Európai Parlament és a Tanács által korábban elfogadott, a követeléskezelést érintő irányelvet 2023. december végéig Magyarországnak is át kell ültetnie a nemzeti jogba. Bódizs Kor
szept. 4
12:12
A forgalmi dugók miatt nehezen indult Budapesten az iskolakezdés (vg.hu)
A fővárosban elviselhetetlen volt közlekedni a reggeli órákban.
szept. 4
12:14
Lemondott az ukrán védelmi miniszter – egy krími tatár váltja (vg.hu)
Az ukrán parlament a héten hozott volna döntést jövőjéről, ám Reznyikov nem várta meg a hivatalos bejelentést.
szept. 4
12:18
Dübörög a munkaerőhiány 2023-ban: A hatékony toborzás mentheti meg a cégeket (ProfitLine)
Magyarországon dübörög a munkaerőhiány, jelenleg 80-100.000 a betöltetlen állás, így a hatékony toborzásnak kulcsfontosságú szerepe van a vállalatok számára. A helyzetet tovább árnyalja, hogy jelenleg mintegy 200-300 ezer ember szerepel az inaktív munkanélküliek csoportjában: ők nyugdíjasok és 25 év alatti fiatalok. Közel 60 ezer főt pedig a külföl
szept. 4
12:18
A PotatoEurope-on is ott lesz az Agritechnica (Agroinform)
Európa legnagyobb burgonyás rendezvényén is képviselteti magát a világ vezető agrárgépészeti seregszemléje.
szept. 4
12:18
Újabb Nespresso-reklám érkezik George Clooney-val és két új szereplővel (Márkamonitor)
A Nespresso új reklámfilmjében George Clooney mellett két új szereplő is feltűnik: Julia Garner (akit legtöbben az Ozark című sorozatból ismerhetünk) és Simone Ashley (akit a Bridgerton című sorozatban láthattak a nézők). A The Bet (A fogadás) című Tv-reklámban George Clooney és Julia Garner egy partin azon versengenek, hogy meg tudják-e tippelni,
szept. 4
12:18
Nem kell a költségvetésből állni a jegybank óriási veszteségét (Bank360 blog)
Fellélegezhet a kormány, mert nem kell még részletekben sem kifizetnie a jegybank magas kamatok miatti óriási veszteségét. Az Európai Központi Bank ugyanis engedélyezte, hogy ezt majd az MNB későbbi nyereségéből pótolják.
szept. 4
12:21
Újabb szerencsejáték lesz drágább napokon belül (Menedzsment Fórum)
Szeptembertől több számsorsjáték ára is emelkedett. A sor hamarosan egy újabb játékkal bővül.
szept. 4
12:24
Orbán Viktor szövetségesének győzelmét jósolják a fogadóirodák (vg.hu)
Néhány hét van hátra Szlovákiában a választásokig, így a fogadóirodáknál is lehet már tippelni, hogy ki nyeri meg a voksolást.
szept. 4
12:30
Egyre sötétebben látják az euróövezet kilátásait a befektetők (Portfolio)
Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a befektetői hangulat az euróövezetben a Sentix gazdaságkutató intézet szeptemberre vonatkozó felmérése szerint.
szept. 4
12:30
A biztosításokon is spórolnak a magyarok (TőzsdeFórum)
Romló nyereségesség, csökkenő díjbevétel, a biztosításokon is spóroló ügyfelek – ezt hozta 2023 eddig a biztosítóknak. Csak az egészségbiztosításokban és utasbiztosításokban látható látványos növekedés, utóbbiban a szerződések száma már csaknem elérte a járvány előtti csúcsévét. Életbiztosítást, cascót és lakásbiztosítást viszont kevesebben kötnek,
szept. 4
12:30
Elérte a csúcsot a hazai privátbanki ügyfelek száma (vg.hu)
Kínában közben feltűnően gyorsan cserélődnek a dollármilliárdosok.
szept. 4
12:36
Az előre fizetős villanyóra tulajdonosok reszkessenek, leolvasó jön (Piac és Profit)
Előre fizetős mérőórát általában az időszakosan használt fogyasztási helyeken vagy ott használnak, ahol ezzel az eszközzel egyszerűbb a rezsiköltségek és a hátralékok kézbentartása. A vonatkozó iparági döntés alapján ezentúl ezeket a mérőórákat is évente kell ellenőrizni és leolvasni. Így a következő időszakban az OPUS TITÁSZ Zrt. ellátási területé
szept. 4
12:36
Figyelem! Veszélyes gáz miatt kell most fokozottan figyelni! (Agroinform)
Gyertya helyett modern érzékelőkre van szükség a szén-dioxid mérésére.
szept. 4
12:39
A nap képe: a tanári fizetés majdnem duplájáért keresnek határvadászokat (Privátbankár)
Isten hozta Magyarországon, ahol olykor még a nyolc általánost végzetteket is jobban megbecsüli a kormány, mint a jövő generáció felnevelőit!
szept. 4
12:42
A rövid lejáratú kötvények lehetnek a befektetők kedvencei (ProfitLine)
Több nagy elemzőház is arra fogad, hogy a Fed nem fog további kamatemelést végrehajtani, így a BlackRock szerint például a rövidebb lejáratú kötvények, mint a kétéves kötvények „ordító vételek”.
szept. 4
12:42
Csúnya hibákat vétett ez az biztosítótársaság: az MNB most keményen odalépett, repült is a gigabírság (Pénzcentrum)
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 19 millió forint bírságot rótt ki az NN Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosításokkal kapcsolatos hiányos ügyféltájékoztatás, egyes életbiztosítási termékek szerződési feltételei, valamint az informatikai biztonság nem teljes körű megfelelősége miatt.
szept. 4
12:42
Ukrajna szerint orosz drónok támadták meg Romániát – a románok cáfolnak (vg.hu)
Szemtanút és fotót is mutattak, Bukarest azonban teljes mértékben tagadta az ukrán jelentést.
szept. 4
12:42
Jó hozam, visszafogott kereslet (Magyar Mezőgazdaság)
Csak a rák halad hátra. Sokáig tartotta magát ehhez a mondásához Roszik Tamás dunavecsei kertész, tavaly például a nehézségek ellenére tovább bővítette a sárgadinnye területét.
szept. 4
12:45
Nagy bejelentést tett Varga Mihály (Infostart)
Az Európai Központi Bank rábólintott, módosítják a magyar jegybanktörvényt: megvan, hogyan finanszírozzák az MNB hatalmasra duzzadt veszteségét.
szept. 4
12:48
Újabb szakaszába lépett a bécsi U2-es metró építése (Alternatív Energia)
Még javában tartanak ugyan az osztrák főváros legnagyobb klímavédelmi beruházásának, az U2/U5-ös metrónak a kivitelezési munkái, máris újabb mérföldkőhöz érkezett a projekt. Elkészültek a metróvonal bővítésének tervei. Az új szakasz építése 2028-ban kezdődhet és 2032-2035 között fejeződhet be.
szept. 4
12:48
Béringadozás munkaidőkeretben (Adózóna)
A munkaidőkeretben történő rugalmas munkavégzés egyre közkedveltebb. Az alkalmazás során azonban számos gyakorlati kérdés felmerül, melyekre célszerű a munka törvénykönyve rendelkezései alapján egyértelmű választ keresni. Az egyik ilyen probléma a munkaidő-beosztáshoz kapcsolódó lehetséges béringadozás kérdése. Az alábbiakban ezt a kérdést járjuk k
szept. 4
12:48
Reménybeli új munkaadójának "dolgozott előre" a hivatali visszaéléssel vádolt főnyomozó (Üzletem)
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy korábban kormánytisztviselőként dolgozó férfival szemben, aki hivatalos adatokat adott át arra nem jogosultnak.
szept. 4
12:54
Évek óta nem volt ennyire rossz a hangulat az euróövezetben (Piac és Profit)
Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a befektetői hangulat az euróövezetben a Sentix gazdaságkutató intézet szeptemberre vonatkozó felmérése szerint.
szept. 4
12:54
Ez nem vicc: konténerekben kezdték meg a tanévüket ezek a magyar diákok, nincs pénz építkezésre (Pénzcentrum)
Elkezdődött a tanítás egy kéttannyelvű orosházi általános iskola újonnan létesített konténertantermeiben is. Új oktatási helyiségek építésére nem volt forrás, ezért döntött az iskola fenntartója, az Orosházi Református Egyházközség a konténerek megvásárlásáról. Víghné Pintér Lilla, az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgat
szept. 4
12:54
"A fenntartható élet mindenki számára öröm" címmel nyitotta meg kiállítási standját a 2023-as IFA-n az LG (Márkamonitor)
Az Lg Electronics (Lg) a 2023-as Ifa kiállításon egy fenntartható településkoncepció keretében (Lg Sustainable Village) mutatja be a környezettudatos életmóddal kapcsolatos elképzeléseit. A vállalat a kiállítási standján prémium kategóriás, kiemelkedő teljesítményű készülékeinek és megoldásainak egész sorát mutatja be, A fenntartható élet mindenki
szept. 4
12:54
Mit ronthattunk el, ha nem sikerült jól a védekezés a puszpángmoly ellen? (Agrofórum)
Annak ellenére, hogy többször is permeteztem a puszpángot a lombot rágó hernyók ellen, nem sikerült teljesen kiirtanom. Mit ronthattam el?
szept. 4
12:54
Új francia mag nélküli szőlő­ (Magyar Mezőgazdaság)
Zépé® a neve a francia Mesfruits ter­mesztő és forgalmazó vállalat új ZEro PEpin szőlőcsaládjának.
szept. 4
13:00
Súlyos balesetet szenvedett az Amélie csodálatos életének magyar származású sztárja (vg.hu)
Az 56 éves színészt súlyos állapotban kórházba szállították.
szept. 4
13:06
Biden csalódott és mérgelődik, amiért nem találkozhat Hszi Csin-pinggel a G20-csúcson (vg.hu)
Az amerikai elnök megígérte, hogy bármi legyen is, találkozni fog Hszi Csin-pinggel.

Keresés