2023. szeptember 30. szombat

szept. 30
11:21
Kiderült, hogy mely gyógyvizeinknek van leginkább gyógyhatása (Agrofórum)
Közel sem hiábavaló időtöltére szánjuk el magunkat, ha úgy döntünk, hogy az egyre hűvösebbé forduló őszben felkeressük valamelyik hazai gyógyfürdőt.
szept. 30
11:21
Razziát tartottak az Nvidia irodáiban (BitcoinBázis)
Az Nvidia, a mesterséges intelligencia chipek vezető gyártójának franciaországi irodáiban nemrégiben razziát tartottak a helyi hatóságok. Az akcióra a francia
szept. 30
11:30
Ünnepnapot csinált szeptember 30-ából Vlagyimir Putyin (Privátbankár)
Egy nappal azután, hogy a megszállt területeken is bejelentették az orosz hadseregbe történő sorozás megkezdését, kikiáltották az újraegyesítés napját.
szept. 30
11:33
Ötből négy cég csődbe megy az alapító halála után (vg.hu)
A generációváltás sok vállalkozás életében hatalmas fordulópont.
szept. 30
11:42
Tömegbaleset az M1-en: még mindig nincs vége a vizsgálatnak, a biztosítók már fizetnek (Menedzsment Fórum)
A március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset károsultjainak a magyarországi biztosítótársaságok törvényi kötelezettség nélkül is esetenként akár tizenötmillió forintos előlegekkel siettek a segítségükre.
szept. 30
11:45
A gazdálkodást nem lehet elméletekkel irányítani (Magyar Mezőgazdaság)
Trendek, folyamatok és irányok címmel tartott plenáris előadást a III. Állattenyésztők Napja rendezvényen Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők ügyvezető igazgatója Kaposváron.
szept. 30
11:48
Változott a szabályozás, már majdnem minden esetben az autóst terheli a vadbalesetből eredő kár (Agroinform)
Így változtak meg a vadkárra vonatkozó szabályok.
szept. 30
11:50
Tovább emelkednek az útdíjak: vasárnaptól ismét többet kell fizetnünk (Agroinform)
Jövőre pedig főleg a buszos utazások költségei nőhetnek meg.
szept. 30
11:51
Új alternatíva a fűfehérje (Magyar Mezőgazdaság)
Dániában már használják, Németországban még kutatják a fűfehérjéket és széles körű alkalmazásuk lehetőségeit a sertés és baromfi-takarmányozásban.
szept. 30
12:00
Kritikus helyzetben van a gyógynövényágazat (Agroinform)
Fémzárolt vetőmagok nélkül nehéz termelni.
szept. 30
12:09
Most aztán tényleg oda kell figyelni, naponta tűnik el 75 millió forint a magyarok számláiról (Piac és Profit)
Naponta 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el – hangsúlyozza Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
szept. 30
12:09
Nincs esély az adók csökkentésére a briteknél (vg.hu)
Az elsődleges cél az infláció letörése, hiába követelik az adók csökkentését a konzervatívok.
szept. 30
12:18
Luxusautó-márka nyitott szalont Magyarországon: ebből válogathatnak a szupergazdagok (Pénzcentrum)
Megnyílt a Lamborghini első magyarországi márkakereskedése Budapesten. Az olasz márka 245 négyzetméteres szalonját a Porsche Inter Auto Hungaria üzemelteti.
szept. 30
12:21
Sírhatnak a pálinkások, gyenge lett az idei szilvatermés (vg.hu)
A jelentősebb európai szilvatermelő országokban is kisebb lesz a termés.
szept. 30
12:21
Amit a gyommagvakról tudni kell (Magyar Mezőgazdaság)
Az egész hazai agrártársadalom, de különösen a növénytermesztéssel és a növényvédelemmel foglalkozó szakemberek régi vágya válhat most valóra, amikor egy új gyombiológiai tan- és kézikönyv jelent meg.
szept. 30
12:27
A baktériummentesség illúzió, szükség van jó mikrobákra – a természetességhez nyúlhat vissza a sajtkészítés (Forbes)
A pasztörizálás rengeteg betegség megelőzésében nyújtott segítséget, az 1800-as évek előtt is fogyasztottunk azonban tejet és sajtokat. Az organikus tejből készülő sajtok reneszánszukat élik, erről is beszélgettünk a 11. Sajtmustrán.
szept. 30
12:33
Népszerű boltszűrő funkcióval bővült az árfigyelő (vg.hu)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint a platform beváltja a hozzá fűzött reményeket.
szept. 30
12:39
Háború – nem javul a helyzet! (TőzsdeFórum)
Háború, szombat délelőtti áttekintő: Továbbra is tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború. Az ukrán katonai vezetés szombat reggel közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A szombat reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 470 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly feb
szept. 30
12:45
Beiktatták az új magyar nagykövetet Kijevben (vg.hu)
.
szept. 30
12:51
A fürdőtó vagy a hagyományos medence a jobb? (Agrofórum)
A nyári kánikulában kétféle módon bírjuk ki a kertben napközben. Az egyik esetben az árnyékban izzadva, pihegve. A másik a medencében ülve nyakig. De melyik a jobb: a fürdőtó vagy a sima, klasszikus medence? Melyikről álmodozzunk jövő nyárra?
szept. 30
12:51
Beszállítói Élip pályázat 6 milliárd forint keretösszeggel (Mezőhír)
Pályázat indul az élelmiszeriparnak, hogy továbbra is szállíthasson a kereskedelmi láncoknak.
szept. 30
12:51
Az Orbán-rendszert kritizáló zeneszámot adott le a Petőfi Rádió, ahonnan most bocsátottak el szinte mindenkit (Media1)
A Petőfi Rádiónál indult tömeges leépítés bejelentésének napján döntött úgy a csatorna egyik zenei szerkesztője, hogy este adásba kerülhet az Orbán Viktor nevének közmédiás kisípolását felemlegető Carson Coma-dal.
szept. 30
12:54
Elképesztő ütemben nő a gombapiac – a veganizmus hajtja (Agroinform)
2030-ig megduplázódik a globális gombapiac értéke.
szept. 30
13:03
Októbertől magasabb lakhatási támogatást kapnak a katonák (vg.hu)
A juttatás mértékét a katona családi állapota, rendfokozata és lakhelye is befolyásolja.
szept. 30
13:09
Rendhagyó időben és helyen a Somogy vármegyei vadásznap (Magyar Mezőgazdaság)
Először rendezték meg a KÁN Egyetemi Napokon a Somogy vármegyei vadásznapot. A szeptember 30-án tartott programon Somogyország vadászai mellett a vadászaton kívülállók is kíváncsiak voltak a rendezvényre.
szept. 30
13:12
Esnek a kötvények… (ProfitLine)
Esnek a kötvények, emelkednek a hozamok. Ettől visszhangos most minden, visszatértünk a régi világba.
szept. 30
13:12
Jönnek az új kötelező tartozékok a járművekben - Ezek nélkül biztos nem kerülnek forgalomba (Portfolio)
Az Európai Unió 2019-ben átdolgozta az általános járműbiztonsági rendeletet (GSR), amelynek köszönhetően 2024 júliusától az új autók esetében több aktív biztonsági rendszer is kötelezővé válik, a távolabbi jövőben pedig újabb intézkedések egészítik ki a listát. A szabályozás a személygépjárművek és kisteherautók mellett a buszok és tehergépkocsik s
szept. 30
13:15
Szakértői vélemények a 28 000 dolláros bitcoinról és az Arbitrum és Spct jövőjéről (BitcoinBázis)
Izgalmas fejleményekkel szolgál a kritptotér; a“digitális aranyként” számontartott kriptovaluta, azaz a Bitcoin a 28 000 dolláros árfolyamszint felé halad. Eközben
szept. 30
13:18
Akár fogyasztásbajnok is lehetne, de...: alaposan leteszteltük a Honda világújdonságát (Pénzcentrum)
Alaposan leteszteltük a vadiúj Honda ZR-V-t, amely frissen debütált Magyarországon. A hibrid-erőforrásba belecsavartunk majdnem 900 kilométert, és a fogyasztás tekintetében meglepő eredményre jutottunk. Tesztünkből az is kiderül, hogy hová vándorolt a beltérből a fényes fekete zongoralakk.
szept. 30
13:21
Innovatív élező berendezésért jár díj a Krone BiG X önjáró silózóknak (Agrofórum)
A Német Mezőgazdasági Társaság (Dlg) ezüstéremmel tünteti ki novemberben az Agritechnica mezőgazdasági szakkiállításon a Krone új fejlesztésű, önjáró silózókhoz szabadalmaztatott „manuális utánállítás nélküli élező berendezését”.
szept. 30
13:24
Hegyi-Karabah nincs többé - mindenki elmenekül, és elégeti a holmiját (Privátbankár)
Már több mint százezren hagyták el a volt szakadár területet - senki sem akar Azerbajdzsánban élni.
szept. 30
13:33
Besokalltak a franciák az ukrajnai fegyveradományoktól (vg.hu)
A franciák szeretnék az ukránoknak nyújtott támogatást a fegyveradományoktól a védelmi cégekkel kötött szerződések és a közös gyártás felé terelni.
szept. 30
13:36
Zsiday Viktor: csúnya baleset jöhet a piacokon (Portfolio)
Az elmúlt hónapok legjobbnak tűnő, de végül legfájdalmasabbnak ható döntése lett az elsősorban amerikai hosszú államkötvények vásárlása - írja Zsiday Viktor, a Citadella alap portfóliómenedzsere legfrissebb posztjában.
szept. 30
13:36
Benzin – Üzemanyaghiány miatt aggódnak a magyar szakértők (TőzsdeFórum)
Nehéz helyzetbe került Magyarország, válaszúthoz érkeztünk. Az egyik forgatókönyv, hogy a forint és az olaj mozgásaira bízzuk magunkat. Így még jó ideig magasan maradhat a benzin és a gázolaj árfolyama. A másik megoldás, hogy az állam beavatkozik, de akkor üzemanyaghiány léphet fel. Múlt héten már felmerült az állami beavatkozás lehetősége, hiszen
szept. 30
13:48
Mostantól könnyebb megszabadulni a gumiabroncsoktól, mint valaha (Menedzsment Fórum)
Persze teljesen szabályosan és legálisan, nem pedig az erdő szélén eldobva: októbertől a MOHU MOL és a gumisok is ingyenesen átveszik az elhasznált abroncsokat.
szept. 30
13:51
Kimagasló teljesítmény, extrém körülmények között is: a BMW iX5 Hydrogen a sivatagban tesztelt (Tiszta Jövő)
A hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológia még rendkívül magas hőmérsékleti viszonyok közepette is magabiztosan teljesít.
szept. 30
14:03
Közel kétmillió embert újra beoltottak a Covid ellen Amerikában (vg.hu)
Egymillióan kaptak Pfizer és nyolcszázezren Moderna oltóanyagot egy hét alatt.
szept. 30
14:15
Rekordrészvételre számítanak a szlovákiai választásokon (vg.hu)
Az továbbra is kérdéses, hogy a szlovákiai magyarságnak lesz-e parlamenti képviselete.
szept. 30
14:18
Kijött a rendelet: lefelezte a kormány a gázárakat (Pénzcentrum)
A péntek reggeli energiaügyi minisztériumi közleménnyel összhangban a péntek este megjelent rendelettel tényleg lefelezte a kormány az október 1-től induló gázévben a távhőtermeléshez szükséges gázárakat. Ez tehát azt jelenti, hogy a korábban jelzett harmadával csökkentés helyett felezést hajtott végre a távhőtermeléshez szükséges gázértékesítés, i
szept. 30
14:21
Vitatott téma az egészségügyi dolgozók kategorizálása – és fizetése (vg.hu)
A tavaszra beígért fizetésemelésnek mindenki örül, de a szakszervezet szerint az ördög a részletekben rejlik.
szept. 30
14:27
Megengedheti-e magának a német gazdaság a négynapos munkahetet? (vg.hu)
A gazdaság lassulása és a munkaerőhiány ellenére megindult a vita, érdemes-e bevezetni a négynapos munkahetet.
szept. 30
14:33
Kik kapták idén az aranyvillát? (Magyar Mezőgazdaság)
Vajon milyen méz került a kanálra? Erre a kérdésre kellett helyes választ adniuk az ország agráregyetemeiről, köztük persze a Mate különböző campusairól érkezett csapatoknak.
szept. 30
14:45
Olcsó a búza, mégis drága a kenyér – Ki nyerészkedik rajta? (Mezőhír)
Melyik gyártási fázisban drágul meg a kenyér, és mikor lesz olcsóbb?
szept. 30
14:45
Németország Európa “beteg emberévé” válhat a Deutsche Bank feje szerint (BitcoinBázis)
Németország nem is olyan régen még a világ egyik legnagyobb kereskedelmi központja volt, ma már azonban egyike a legrosszabbul teljesítő
szept. 30
14:48
Füge, cukorrépa, szója – el se hinnéd, mennyi mindenben rejlik hatalmas lehetőség (Agroinform)
Az Agroinform.hu szeptemberi szakcikkeinek és szakmai híreinek összefoglalója.
szept. 30
14:50
Kritikus a helyzet: sorra zárnak be a vidéki kisboltok (Agroinform)
Az év végéig még biztosan nem változik meg a jellemzően családi vállalkozásban működő falusi kisboltok helyzete.
szept. 30
14:51
Új mezszponzori szerződést kötött a Chelsea (vg.hu)
Az Infinite Athlete sportszergyártó váltja a Three távközlési céget a Chelsea mezein.
szept. 30
15:09
A cseh tanári fizetés körülbelül másfélszerese a magyarnak, mégis elégedetlenek (Piac és Profit)
Becsapta a pedagógusokat a cseh kormány, mert az iskolák működésére szánt jövő évi költségvetési összeg nem biztosítja, hogy a tanárok bére januártól a havi átlagkeresetek törvény által garantált 130 százalékára emelkedjen - közölte Markéta Seidlová, a pedagógus szakszervezeti szövetség elnökhelyettese a CTK hírügynökséggel.
szept. 30
15:12
Drágább lehet a csokoládé, két országon van most a világ szeme (Portfolio)
Az eddig is drága csokoládé még drágábbá válhat, ha Nyugat-Afrika új kakaótermése csalódás lesz – számol be a hírről a Bloomberg.
szept. 30
15:15
Fajták és tenyésztők büszkeségei (Magyar Mezőgazdaság)
„A KÁN Egyetemi Napok fénypontja mindig a díjkiosztó ünnepség. Csodálatos állatokat láttunk a bírálat során.”

Keresés