A kriptoelemzők, kereskedők, kriptoinfluenszerek előszeretettel értelmezik a Bitcoin bányászok tetteit piaci hangulatot jelző indikátorként. Specifikusan például azt, hogy a bányászok
A helyszín: mosoda Csepelen thai munkavállalókkal. Az idegenvezető Tongsai, egy budapesti thai masszázsszalon vezetője, aki sok más Magyarországon dolgozó thai dolgozó munkába állását is segíti. Vajon milyen munkakörnyezetet alakítottak ki maguknak ezek a munkavállalók egy mosodában, ahová minden nap szívesen mennek be dolgozni? Ezt akarta a saját
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt - hívta fel a figyelmet az MTI-nek megküldött közleményében az ALD | LeasePlan lizingszolgáltató és flottaüzemeltető vállalat.
Ha az autós nem tudja bizonyítani, hogy a vadat űzték, lőtték, hajtották, akkor nem kap kártérítést, sőt, jó eséllyel a vadásztársaság fog tőle pénzt követelni.
Egyre biztosabb, hogy vasárnaptól leáll az amerikai kormányzat működése, ha addig nem sikerül megállapodni legalább egy átmeneti kiadási limitről. Az S&P Global Ratings szerint az esetleges negatív forgatókönyv az amerikai gazdaság növekedésére hatással lenne, de az ország hitelminősítői besorolását nem érintené.
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amiket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs forgalmazók térítésmentesen átvesznek – mondta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár, ismertetve a holnap életbe lépő szabályozást.
A Chainlink továbbra is (ki)emelkedő teljesítményt mutatott szeptemberben, és +40%-os éves hozammal büszkélkedhet. Ennek örömére a bálnák aktivitása is megugrott,
Iráni gyártású kamikaze-drónokat semmisített meg az ukrán légvédelem, viszont Romániában riadót kellett hirdetni egy dunamenti orosz támadás miatt. Putyin újra hadrendbe állítaná a Wagner-katonákat. Már 584 napja tart a háború - összefoglaló.
Egy fokozattal felminősítette Portugáliát a Fitch, így mostantól A mínusz az ország besorolása – jelentette be péntek este a Fitch Ratings hitelminősítő. A cég elsősorban a csökkenő adósságpályával indokolta a kedvező döntést.
Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) Magyarország kérésére bejelentette, hogy ideiglenesen leveszi a magyar OTP Bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - közölte az UNIAN helyi hírügynökség.
A Kometa 99 Zrt. és a Mate kutatás-fejlesztési szerződést írt alá a fenntartható állatitermék-előállítás „A farmtól a villáig” keretrendszerének kidolgozására.
A 45 év feletti kékgalléros munkavállalók lojálisabbak, 50%-uk 10 éve vagy még annál is régebben van jelenlegi munkahelyén. Ha viszont mégis váltás mellett döntenek, több helyre adnak be önéletrajzot és átlagosan több héttel tovább tart az álláskeresésük fiatalabb kollégáiknál. Pedig a munkáltatóknak érdemes célzottan támogató programokat szervezni
Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt a televízió médiaszolgáltatójára, ezen felül további 75 ezer forintot kell fizetnie az ATV vezető tisztsé
Ma már egyre több közösségi médiás tartalomkészítő keres irtózatos pénzeket. Influenszerként vállalkozásokat működtetnek, embereket foglalkoztatnak, professzionális márkaépítést végeznek. Legtöbbjük kreatív igazgató, tehetségkutató, szerkesztő, rendezvényszervező, közösségimédia-menedzser, termékfejlesztő és értékesítési szakember egy személyben. I
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt – hívta fel a figyelmet az Mti-nek megküldött közleményében az Ald | LeasePlan lizingszolgáltató és flottaüzemeltető vállalat. A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártér
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős Mohu Mol Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek - mondta Raisz Anikó
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt - hívta fel a figyelmet az ALD | LeasePlan lizingszolgáltató és flottaüzemeltető vállalat.
Az EAT-Lancet étrend, más néven planetáris étrend, az EAT-Lancet Bizottság által kidolgozott étrendi keretrendszer, amely két konkrét célt szolgál: az emberi egészség előmozdítását és az élelmiszertermelés környezeti hatásainak csökkentését.
A március 11-ei, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset károsultjainak a magyarországi biztosítótársaságok törvényi kötelezettség nélkül is esetenként akár tizenötmillió forintos előlegekkel siettek a segítségükre – közölte hírlevelében a Mabisz.
A Pick Szeged Zrt. az 2023 első hat hónapját 4,932 milliárd forint adózott eredménnyel zárta, az előző év azonos időszakban elért 4,846 milliárd forint után - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett fél éves jelentésében.
Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán célpontok ellen - közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).