Kibővített, hétfős zsűri értékeli az idei Magyarország 365 fotópályázatra beérkező professzionális és amatőr fotókat, amelyeket a korábbi három mellett két új, Streetfotó és Portré kategóriában is lehet nevezni.
Legördült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a gyártósorról az 1600 munkavállalót foglalkoztató maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél - közölte az MTI-vel a vállalat.
Tervezőként sokszor találkozom azzal a feladattal, hogy az új kerttulajdonos barangolva az interneten hektárméretű kerteket talál, és alapvetően nem baj, ha azokból nyer inspirációt, de nehéz belepasszírozni 100 nm-be ugyanazt, amihez 10.000 nm kellene. Ilyenkor jönnek a praktikus megoldások!
Fischer Ádám karmester volt Szatmári Róbert legutóbbi vendége a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában. A Kossuth-díjas karmesterrel készült beszélgetésben szóba került, hogy miért aktuális ma is Wagner, miért akarják sokan a hatalmat, mikor az minden rossz okozója és az is, miért érzi elkerülhetetlennek egy világméretű háború kialakulását. Emelle
A Pénzmúzeum a pénzügyi ismereteket bőröndbe csomagolja, hogy általános- és középiskolákba települjön ki interaktív programjával, illetve foglakozásával.
Franciaország, Németország és Portugália intenzív tárgyalásokba kezdett, amelyek célja, hogy új illetékekkel és adókkal erősítsék meg az Európai Unió következő hétéves költségvetésének bevételi oldalát. Eközben pedig arról is folyik a vita, hogy a 2021-2027 között többéves pénzügyi keretben (MFF) hogyan lesz pénz Ukrajna támogatására vagy a helyreá
Kéthetes tudományos küldetése végeztével lekapcsolták az indiai holdjárót, amely elsőként érte el a Hold déli pólusát - közölte az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) szombat éjjel.
Vasárnap több mint 2800 embert evakuáltak Tajvanon a közelgő tájfun veszélye miatt. 4 éve nem volt erre precedens a szigeten. A tajvani kormány vasárnap délelőtt közölte, hogy a szigeten 2868 embert evakuáltak otthonaikból a Haikui tájfun várható „földi pusztítása” előtt. Figyelmeztet az elnök Caj Jing-ven, Tajvan elnöke felszólította az embereket,
A decentralizált pénzügyek (DeFi) szektorára is komoly csapást mért az egész kriptoszektoron végigsöprő negatív hullám augusztus végén. A cikk írásakor
Csaknem háromszorosára, 35,4 millió euróra - nagyjából 13,6 milliárd forintra - nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. árbevétele 2023 első felében az előző év azonos időszakához képest. Az adózás utáni eredmény elérte a 2,8 millió eurót (mintegy 1,072 milliárd forint) - közölte a nehézgépgyártó vállalat az MTI-hez hétfőn eljut
A kormány 2021 őszén döntött az egyes alapvető élelmiszerekre vonatkozó ársapkák bevezetéséről. A kutatás adatfelvételi időszakában e szabályozások még érvényben voltak, de széles körben ismert volt már, hogy augusztustól megszűnnek majd – olvasható az IDEA Intézet friss felméréséből.
Miközben tavalyhoz képest 50 százalékkal nőttek az almatermesztés költségei, a léalma induló felvásárlási ára alacsonyabb, mint egy éve: 38 forint kilogrammonként.
Kéthetes tudományos küldetése végeztével lekapcsolták az indiai holdjárót, amely elsőként érte el a Hold déli pólusát – közölte az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) szombat éjjel.
Jövő héten jelenik meg az államháztartás augusztusi helyzetéről szóló gyorsjelentés, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé, köztük a fogyasztói árak augusztusi alakulását és az ipari termelés júliusi első becslését.
A levegőben és vízben található hagyományos biológiai eljárásokkal nem kezelhető szennyező anyagok ártalmatlanításának lehetőségeit vizsgálják Gyulavári Tamás vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Franciaország az eldobható elektromos cigaretták betiltását tervezi - jelentette be Élisabeth Borne francia miniszterelnök az RTL rádiócsatorna vasárnapi műsorában.
A szállítmányozás háború miatti drágulása ellenére nem várható, hogy az ukrán gazdálkodók csökkentenék az őszi búza vetésterületét, nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek az ország egyik vezető mezőgazdasági tisztviselője.
Nagy veszélyben van a világ, hiszen ujjat húztunk azzal az Oroszországgal, amely megörökölte a Szovjetunió nukleáris fegyvereit. Ezzel még az Egyesült Államoknál is nagyobb nukleáris arzenálra tett szert. Moszkva most tett egy újabb lépést, és üzembe helyezett egy fejlett interkontinentális ballisztikus rakétát. Putyin elnök elmondta, hogy ezek utá
Három napos kínai látogatásra utazott a hétvégén Antonio Tajani olasz külügyminiszter, akinek nehéz feladata lesz – írja a Bloomerg. Úgy kellene ugyanis kikormányoznia hazáját a sokat kritizált Egy út – Egy övezet beruházási programból, hogy közben ne haragítsa magára a világ második legnagyobb gazdaságának vezetőit.
A perzsa selyemfa, vagy más néven selyemakác (Albizia julibrissin) egy igen kedvelt díszfa a mediterrán kertek kedvelőinek körében. Hasonlóan a jacarandához, első pár évben speciális igényei vannak, hogy túlélje a téli kihívásokat, utána már esély van rá, hogy igen szép fát neveljünk belőle.
A befektetők abban reménykedtek, hogy Giorgia Meloni olasz miniszterelnök személyesen vesz részt a szokásos éves Ambrosetti Forum konferencián, azonban a kormányfő helyette inkább a monzai Forma-1-es futamra látogat ki – írja a Bloomberg.
Első alkalommal adták át az Aurum Futuri kiválósági díjakat, amellyel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Mome) oktatóit és kutatóit ismeri el - tájékoztatta a Mome az MTI-t szombaton.
Az erdőjárásnak megvannak a szabályai, és mielőtt komoly bírságot kapnánk legyünk tisztában azzal, hogy mit vihetünk haza, és mihez jobb, ha inkább nem is nyúlunk.
Minden egy citromfával kezdődött, még főiskolás korában. Szőke Ferenc több sikeres gyümölcsfajtát adott a szakmának, noha csak szabadidejében foglalkozik szelekcióval, nemesítéssel.
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) ezen a héten elhalasztotta a döntéshozást egy sor Bitcoin-ETF-fel kapcsolatban. A héten a WisdomTree,
Az élő zöld növényszőnyeg a párolgáson keresztül igen hatékonyan képes szabályozni a környezet hőmérsékletét: természetes módon szigeteli az épületeket nyáron a túlzott felmelegedéstől, télen pedig a túlzott lehűléstől.
Az Alteo csoport 58,8 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első fél évben, 55 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakhoz képest, adózott eredménye 10 százalékkal, 8,8 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban - tette közzé az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Az ember ösztönösen vonzódik a csodaszép kertek iránt. Hogy miért? Sokak szerint ez a tudatalattink a mennyország iránti vonzódásából, vagy az emlékeinkből fakad.
Charlotte Dujardin másodszor járt Magyarországon. Az idei fiatal lovas és U25 kontinensviadalon, Pilisjászfalun sikerült vele egy exkluzív interjút készítenem, közvetlenül azután, hogy tanítványa, Annabella Pidgley lett a fiatal lovas Európa-bajnok.
Az egész egy virágfelvonulással kezdődött Tulln főterén 1953-ban, majd az évek során Európa egyik legnagyobb virágbemutatójává nőtte ki magát az osztrák város kertészeti kiállítása és vására.