Az orosz vezetésű erők hadgyakorlatot tartanak Fehéroroszországban hetekkel azután, hogy Putyin elnök figyelmeztette Varsó: minden Minszk elleni agressziót saját országa elleni támadásként értelmez.
Két, összesen csaknem félmilliárd forintos fejlesztés zárult a Békés vármegyei Vésztőn, ahol szerdán új minibölcsődét adtak át és lezárták a belvízvédelmi fejlesztés első ütemét - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
A sokféleség szépségét nyitott szemmel járva tudjuk megpillantani. Ezért meglátogattam egy tanyát Jászboldogházán, ahol Hegyesi József és felesége, Sipos Erika él a kislányukkal, Lucával.
Két nagy világcég, a dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
A rózsafélék családjába tartozó tűztövis díszcserjeként főleg a ragyogó őszi terméstömegével díszít. Manapság az egyik legkedveltebb díszcserje, a viszonylag igénytelen növényt bokornak és sövénynek is ültetik.
A gránátalma termésmennyisége is csökkent az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása miatt a dél-olaszországi Puglia régióban, hektáronként 30%-kal kevesebb gyümölcsöt takaríthatnak be, mint várták.
Olaszország gazdasági minisztere, Giancarlo Giorgetti vasárnap az Ambrosetti gazdasági fórumon a széles körű kritikák ellenére megvédte az ország új banki nyereségadóját. Az ellentmondásos adót, amely egyszeri 40%-os terhet vet ki a bankok nyereségére, a múlt hónapban vezette be a kormány meglepetésszerű lépéseként. Giorgetti visszautasította azoka
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon hozza létre első közös európai gyárát - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Már több mint egy éve tartanak a tárgyalások arról, hogy az Európai Unió a költségvetési fegyelmet meghatározó stabilitási és növekedési paktumot (SGP) hogyan reformálja meg. Míg a cél az volt, hogy a tagállamok büdzséi fenntarthatóbbak és rugalmasabbak legyenek, miközben egyszerre támogatják az államadósságszintek csökkentését és a gazdasági növek
A gmaileseknek jó hír, hogy a biztonságfokozó megoldások tárháza most egy újabb lehetőséggel bővült, amit érdemes aktiválnia annak, aki nem szeretné, hogy illetéktelenek kezébe is jusson a leveleiből.
A gazdasági növekedés ösztönzését és a bürokrácia csökkentését szolgáló intézkedéscsomagot állított össze a német szövetségi kormány szerdán véget ért kétnapos ülésén.
A KPMG kutatása szerint a nemzetközi befektetésekhez kapcsolódó döntéseknél már egyre inkább beépítik a fenntarthatósági szempontokat. A felmérés szerint a válaszadók több mint fele számolt be arról, hogy az ESG átvilágítás során tett lényeges megállapítások miatt törölték az ügyleteket, sőt a befektetők közel kétharmada akár jelentős felárat is fi
A Bitcoin Spark (BTCS) platform a kriptorajongók szerint elhozza a kriptoszektor következő korszakát köszönhetően a Solanahoz hasonló sebessége és hatékonysága
Elegendő szavazat hiányában érvénytelen lett Pilismaróton a népszavazás, melyet egy 122 hektáros külszíni sóderbánya nyitása ellen indítottak - tájékoztatta a település jegyzője vasárnap este az MTI-t.
Egyházi fenntartásban működtetett gyermekvédelmi, nevelőszülői hálózatban, az intézményben foglalkoztatottak közül jár-e az alábbi munkakörökben az (úgynevezett pedagógusi) 25 munkanap pótszabadság: intézményvezető, nevelőszülői tanácsadó, nevelőszülői hálózat szakmai vezetője, gyógypedagógus, szociális szakgondozó részére – kérdezte olvasónk. Dr.
Hivatalosan is átadták a 788 millió forintból megépült új református óvodát Gyulán vasárnap, egyben letették a református iskola új tornacsarnokának alapkövét is.
Hat hónappal azután, hogy Wael Sawant a Shell vezérigazgatójává választották, szép csendben felszámolták a karbonlábnyom csökkentésére tett erőfeszítések terveit. Egy
Lionel Messi nemcsak évi 50-60 millió dollárt keres az Inter Miami csapatában, de részesedést is kap a meccsközvetítési jogokból. Miképpen hat ez a szerződés az MLS-re, a sportra és persze az iPhone-eladásokra?
Sokszor halljuk, annyira ronda, hogy már cuki, amikor valaki meglát egy kopasz állatot. Először rondának, csúnyácskának látjuk, de ahogy egyre csak nézzük azt a kopasz kis állatot, inkább elmosolyodunk, hogy milyen „cuki”!
Az Országos Mentőszolgálat idén az Angels-díj legmagasabb, gyémánt fokozatát nyerte el a stroke-esetek korszerű és magas színvonalú helyszíni, prehospitális ellátásáért az ország valamennyi régiójában.
Csökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 55 504,98 ponton zárt pénteken, 2,47 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
A gólszerző Szoboszlai Dominik a találkozó második percében megszerezte első gólját a Liverpool színeiben. Az angol csapat 3-0-ra győzött az Aston Villa ellen.