A nyári szünetben egy átlagos kamasz is digitális nomáddá válik, a digitális térben pedig számos veszély leselkedik a fiatalokra. A KiberPajzs banki szakértője elárulta, mit tehetnek a szülők a gyerekek védelmében.
Bankszámlákat zárolt és 53 gépkocsit foglalt le a NAV egy gépjármű-kereskedő cégnél, amely megpróbálta eltitkolni a járművek eladásából befolyt bevételét.
Az EU Áfa a digitális korban elnevezésű (ViDA), újonnan életre hívott intézkedéscsomagja gyökeresen megváltoztathatja az uniós tagállamok számlázási és áfabevallási gyakorlatát. Milyen változásokra kell számítanunk a magyar piacon, hogyan készülhetünk fel a legjobban az újdonságokra? Ezt járta körbe az Unifiedpost Hungary.
A tavaly rendhagyó módon augusztus 27-én megtartott augusztus 20-i budapesti tűzijáték után joggal merül fel a kérdés 2023-ban, hogy lesz-e tűzijáték idén a nemzeti ünnepen. Az előzetes tervek szerint az idei tűzijátékot augusztus 20-án fogják megtartani, derült ki az RTL Hiradóból. Fél óra alatt 34 ezer rakétát lőnek majd fel Budapesten.
A Facebookot is fejlesztő Meta Platforms egy sor AI-alapú, különálló személyiséggel rendelkező chatbotot fejleszt, amelyek már szeptemberben elindulnak. A közösségi médiaóriás célja, hogy növelje a felhasználók elkötelezettségét a platformjain ezeken a chatbotokon keresztül, amelyeket arra terveztek, hogy emberhez hasonló beszélgetéseket folytassan
Azok az ingatlanhirdetők csökkentették leggyakrabban áraikat, akik már 6-12 hónapja keresnek vevőt, derült ki az otpotthon.hu adataiból. A hirdetési idő rövidülésével pedig egyre kevesebben élnek az árengedmény intézményével. Az árváltoztatási hajlandóság területenként eltér: míg vidéken inkább tartják magukat az eladók eredeti elképzelésükhöz, add
Tovább nehezítheti a hazai webshopok, bioboltok és sok más bolt helyzetét egy új törvénymódosítás. Adóbevétel tízmilliárdokat, emellett munkahelyek ezreit is megszűntetné a nagyobb mértékű tiltás.
A korábbi AAA besorolásról AA+ kategóriába vágta vissza a Fitch Ratings az Egyesült Államok adósbesorolását. Elemzők és piaci szereplők szerint a hitelminősítő döntése miatt nem várhatóak éles mozgások a piacon, leginkább a bejelentés időzítését kérdőjelezik meg a szakemberek.
A háború és az elhibázott szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben a kormány mindent elkövet, hogy megvédje a munkahelyeket, a családokat és helyreállítsa a gazdasági növekedést.
Az Amerikai Egyesült Államok augusztus 1-jétől két évről egy évre csökkenti a magyar útlevéllel rendelkező személyek Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül igényelt utazási engedélyének érvényességi idejét. Az engedély érvényessége pedig egyszeri használatra korlátozódik.
Jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tud a leghatékonyabban fellépni a „pofátlan túlárazások” terén, az árfigyelő működése beváltotta a reményeket. A magyar élelmiszeripar versenyképessége azonban nagyon alacsony – közölte Lentner Csaba közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora.
Bár magasan járt a megújuló alapú termelés, pörgött a gönyűi gázüzemű erőmű, és esett a felhasználás, az importhányad így is harminc százalék közelébe szökött.
Újabb lépés a zöldebb ipar és a zöldebb gazdaság felé, ipari szereplők kezdeményezésére a kormány észszerűsítené a parkolóban elhelyezett napelemek telepítését - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Három félig alámerült, távvezérelt ukrán csónak kísérelt meg "terrortámadást" a Fekete-tenger délnyugati részén, a Boszporusz-szoroshoz közeledő orosz polgári szállítóhajók ellen - közölte az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
A Lidl a vásárlók biztonsága érdekében visszahívja azon Parkside Napenergia generátor 300W PSGE 300 A1 termékét, melynek alján az IAN 420343_2207 nemzetközi cikkszám látható.
A kanadai online hírszolgáltatásról szóló törvény előírja, hogy a Meta és a Google platformjai csak azt követően publikálhatják más tartalomszolgáltatók híreit, ha erről velük megállapodnak.
A legalább három hónapja feladott ingatlanhirdetéseknél már megfigyelhető árcsökkentés; Budapesten nagyobb az esély arra, hogy a hirdetők lefaragnak áraikból, míg vidéken inkább tartják magukat az eladók eredeti elképzelésükhöz - közölte saját adatai alapján az otpotthon.hu.
Jelentősen nőtt az utasforgalom a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az első félévben, a tavalyi év azonos időszakához képest. A ferihegyi légikikötő forgalma már alig marad el a covid előtti rekordtól, a fejlesztéseknek köszönhetően pedig a nemzetközi elismerések sem maradtak el.
Szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára és a Joker alapdíja egységesen 50 forinttal emelkedik - közölte a Szerencsejáték Zrt.
A magyar lakosság 95 százaléka rendszeresen fogyaszt virslit, negyedük viszont egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy miből készül - ez derült ki a PICK Szeged Zrt. reprezentatív kutatásából.
Az északi Bolzanóban 300 lakosból egy, a déli Nápolyban minden hatodik lakos részesült a 2019-ben az Öt Csillag Mozgalom (M5S)kormánya által bevezetett alapjövedelemben, amelytől Olaszországban 169 ezer család esett el a Meloni-kormány augusztus elsején életbe lépett reformjával. A Meloni-kormány a támogatottak számát több mint hatszázezerrel akarj
A 2022-es évvel ellentétben idén nyáron valószínűleg nem lesz nyugdíjkorrekció, csak a nyugdíjtörvény szerint előírt kötelező időpontban érkezhet majd kiegészítő emelés – véli a nyugdíjszakértő.
A gyerekek átlagosan minden nap 7 és fél órát töltenek az online térben, így folyamatos célpontjaik a legkülönbözőbb internetes csalásoknak és adathalászati kísérleteknek - közölte a Médiaunió Alapítvány.
Nem elég a kapcsolatfelvételre figyelni az új üzleti partnereknél, folyamatosan figyelni kell a kapcsolat fenntartása alatt is. A Deloitte szakértői összegyűjtötték azokat az adóhatóság által is figyelembe vett, látszólag egyértelmű tényezőket, amelyeket szem előtt kell tartani egy üzleti kapcsolat fenntartásakor.
A városi kisautókból egyre kevesebb kapható, a gyárak drágább elektromos minikkel próbálják pótolni őket. Közben a villanyautók terjedését jó árakkal is segítik. A második fecske váratlan helyről érkezett.
Lakatos Pál a szigetszentmiklósi Levendula és Kert cukrászda cukrásza évek óta fáradhatatlanul habverőt ragad az Ország tortája cím elnyeréséért. Az elmúlt három évben a kitartó cukrász döntős helyezéseket ért el, különleges ízvilágú torta csodáival. Szabacsi Rubato különleges mákos tortájával 2021-ben a harmadik helyezést érte el. A tavalyi versen
A Media1 információi szerint Miklósi Gábor, a 444 egyik fontos szerkesztője, a régi Index egykori főszerkesztő-helyettese is távozik a portáltól, ahonnan egy középvezető elfogadhatatlan viselkedése óta sorra mennek el a szerkesztőség különböző emberei. Miklósi távozásával hatra nő a rövid időn belül távozók száma, bár voltak időközben újonnan csatl