2023. augusztus 2. szerda

aug. 2
1:33
BörzeZárás 2023 augusztus 1. – Az OTP húzta a mutatót (TőzsdeFórum)
.RA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 447,33 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 53 823,23 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az OTP húzta fel a BUX-indexet
aug. 2
1:37
Vegyesen változott estére a forint árfolyama (TőzsdeFórum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 387,60 forintról 388,57 forintra erősödött 18 órára, napközben 386,95 forint és 390,85 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 404,24 forintról 404,12 fo
aug. 2
1:41
Csökkent az olasz munkanélküliségi ráta (TőzsdeFórum)
AOlaszországban 7,4 százalékra, 2009 áprilisa óta a legalacsonyabb szintre esett a munkanélküliségi ráta. Az előző havi 7,5 százalék után – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat kedden. Elemzők előzetesen 7,7 százalékos júniusi adatra számítottak. Éves összehasonlításban 385 ezerrel, 1,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma júniusba
aug. 2
1:45
Szárnyalt a ferihegyi repülőtér forgalma (TőzsdeFórum)
Meghaladta a 6,68 milliót az utasok száma a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az első fél évben, ez 26,6 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban. Több, mint 2021-ben egész évben – tájékoztatott a Budapest Airport Zrt. A repülőteret üzemeltető társaság közleménye szerint az eddig mért teljes éves utasszám így már csak 9,4 százalékkal ma
aug. 2
1:48
Allianz Commercial: a következő hónapokban Magyarországon is megkezdi működését a társaság (ProfitLine)
Az Allianz integrálja közép- és kelet-európai regionális kereskedelmi üzletágát (Magyarországot is beleértve), azaz egységes piaci módszert vezet be a közepes és nagyvállalatok kiszolgálására, és a speciális kockázatok kezelésére. Stefanie Thiem a közép- és kelet-európai üzletág igazgatójaként, a kereskedelmi biztosítási üzletágat koordinálja a rég
aug. 2
1:49
Növelte forgalmát a londoni központú Diageo (TőzsdeFórum)
Jelentősen növelte a forgalmát és a nyereségét az alkoholos italok egyik legnagyobb nemzetközi forgalmazója, a londoni központú Diageo a júniusban zárult üzleti évében – közölte a cég. A nettó árbevétel 10,7 százalékkal nőtt és elérte a 17,1 milliárd fontot (több, mit 7750 milliárd forint) A működési nyereség 5,1 százalékkal emelkedett, ami 4,6 mil
aug. 2
2:21
Az ABB a világ egyik legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszerét helyezte üzembe (NRGreport)
A Fülöp-szigetek napjainkban arra törekszik, hogy villamosenergia-rendszerébe egyre több megújuló energiaforrást integráljon. Ennek keretében az ország egy egyedülállóan nagy teljesítményű, országos hálózatra csatlakoztatható akkumulátoros energiatároló rendszerrel (Battery Energy Storage System/BESS) kívánja stabilizálni az áramhálózata megbízható
aug. 2
2:24
Csehország több pénzt kap az EU-tól, mint amennyit befizet (ProfitLine)
Csehország az idei első fél évben 45,6 milliárd koronával (743,28 milliárd forint) kapott többet az Európai Uniótól, mint amennyit a közös kasszába befizetett - közölte hétfőn Prágában a cseh pénzügyminisztérium.
aug. 2
2:27
Kvíz: Te mennyire ismered a periódusos rendszert? (Szakmát Szerzek)
Itt egy újabb tudományos kvíz, amivel próbára teheted magad! A periódusos rendszert – legalábbis vizuálisan – a legtöbben ismerik. Van, aki az iskolapadban vagy a munkavégzése során gyakrabban foglalkozik kémia elemekkel, mások pedig el is feledkeznek róla. Pedig a kémiai elemeket, ha akarjuk sem tudjuk elkerülni. Abból áll a testünk, a körülöttünk
aug. 2
3:18
Augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja (ProfitLine)
Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása szerdán lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.
aug. 2
3:27
Augusztus – az új kenyér hava, a pék szakma bemutatása (Szakmát Szerzek)
Az augusztus hónapnak sok nevét ismerjük. A meteorológusok Nyárutóként tartják számon, de korábban az Aranyasszony, vagy a bőség hava elnevezést is használták, a hónap régi katolikus neve pedig Kisasszony hava. Ismeretes még a Nagyboldogasszony hónapjának elnevezése, a Mária Szíve hónapja megnevezés, és az államalapítás miatt Szent István havának i
aug. 2
4:27
Prága már drágább, mint Bécs - nemzetközi bérlakáspiac (KKV Magazin)
Megelőzte a prágai árszint a bécsit, amire korábban nem volt példa, derült ki az Otthon Centrum bérlakáspiaci elemzéséből. A régióban egyedül a keleti szomszédnál lehet olcsóbban lakást bérelni, ami tovább növeli a külföldön tanuló magyar egyetemisták költségeit.
aug. 2
4:27
Cápák a part közelében (Magyar Mezőgazdaság)
Kevesebb cápa van, de gyakrabban látjuk őket. Miért?
aug. 2
4:27
Fodrász szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A fodrász feladata a haj és az arcszőrzet formázása, tisztítása és ápolása, a haj különböző technikákkal történő levágása, formázása, tartós forma és színváltoztatása. Ismeri és alkalmazza a hagyományos, klasszikus és trendi technikákat, a legújabb eszközöket és alapanyagokat. Ez a szakma nem csupán az elméleti ismeretekről és a gyakorlati tapaszta
aug. 2
4:57
Mitől lesznek összesodrott levelek a körtefákon? (Agrofórum)
Mitől lesznek a körtefákon elszáradó levelek melyek össze vannak sodorva?
aug. 2
4:57
Szerbia teljes középfesztültségű elektromos hálózatát korszerűsítik és automatizálják (newtechnology.hu)
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat középfeszültségű berendezések és hálózatirányítási szoftverek szállítására kötött szerződést Szerbia elektromos elosztóhálózatának korszerűsítéséhez. A 140 millió eurós beruházás célja a hálózat megbízhatóságának javítása, az ára
aug. 2
5:09
Drágább lesz lottózni, igaz a nyeremények is nőnek (MMonline)
Szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára és a Joker alapdíja egységesen 50 forinttal emelkedik. Az említett számsorsjátékok alapdíjának változásával párhuzamosan a nyereményösszeg is nőni fog. Az Ötöslottó esetében például átlagosan 17 százalékkal nőnek a nyeremények, míg a fix nyeremények összege a Jokernél csakne
aug. 2
5:21
Celebfizetések: ennyit keres Balázs és Majka, Kasza Tibi mindenkit leköröz (Forbes)
Étrendkiegészítők, beauty termékek, milliós haknik – rákapcsoltak a hazai celebek a hírnév kamatoztatására. Megnéztük, mit tud az élmezőny.
aug. 2
5:24
3 napos időjárás-előrejelzés: napok kérdése, és hatalmas fordulat jöhet (Agroinform)
Péntekre figyelmeztető előrejelzést adtak ki zivatarok, felhőszakadás és a hőség miatt.
aug. 2
5:27
5 magas prebiotikum tartalmú élelmiszer a bélrendszer egészségének támogatásáért (Magyar Mezőgazdaság)
A prebiotikumok, azaz a bélbarát élelmi rostok az utóbbi években egyre népszerűbbek. Nemrégiben egy kutatás pontosan meghatározta, hogy melyik öt élelmiszer tartalmazza a legtöbb prebiotikumot. Eszerint a gyermekláncfű, a csicsóka, a fokhagyma, a póréhagyma és a hagyma azok az élelmiszerek, melyek a leggazdagabbak ebben az élelmi rostforrásban.
aug. 2
5:30
Radikálisan lerövidülhet a naperőművek telepítési ideje (Alternatív Energia)
Különleges, közvetlenül a talajra telepített napelemekből álló erőművet hozott létre egy francia cég.
aug. 2
5:45
Brutálisan nő a nyaralási csalások száma (Piac és Profit)
Az utazással kapcsolatos csalások a hackerek egyik legfontosabb bevételi forrását jelentik, ilyenkor ugyanis az ESET szakértői szerint lazul a figyelem, csökken az éberség. Szakértők szerint a növekvő megélhetési költségek miatt az akciós utazásokat keresők még inkább ki lesznek téve ezeknek a csalásoknak.
aug. 2
5:48
Állatvédelmi ösztöndíjprogramot hirdettek diplomások számára (HR Portál)
Az ösztöndíjpályázat augusztus 31-én zárul.
aug. 2
5:57
Új egységekkel bővül az Euronics (Márkamonitor)
Négy új egységet nyit az elektronikai cikk kereskedő: a magyar vásárlók hamarosan országszerte már 65 helyszínen térhetnek be a magyar tulajdonú Euronics áruházaiba. Az új üzletekben a hagyományos elektronikai eszközökön túl olyan termékeket is megtalálnak a vásárlók, mint a Lego játékok, a kerti és barkácseszközök vagy az elektromos biciklik és ro
aug. 2
5:57
100 ezerből telepíthetnénk napelemet, ha a jogszabály engedné (Tiszta Jövő)
A Lidl és az Aldi Nord, két hazánkban ismert vállalat, lép be az erkélynapelemek piacára Németországban, ahol a termékek népszerűsége növekszik, míg Magyarországon az erkélynapelemek használata jogszabályi okok miatt tilos.
aug. 2
5:57
Kiderült, hol lesznek új Euronics üzletek (MMonline)
Budaörsi és dombóvári áruházainak teljeskörű megújítása után új egységekkel bővíti országos fizikai üzlethálózatát a magyar tulajdonban lévő Euronics. A következő három hónapban négy új üzletet nyit az elektronikai cikkeket forgalmazó vállalat, valamennyit Tesco áruházakban kialakítva. Az új áruházak Budapesten, Szentesen, Kiskunfélegyházán és Oros
aug. 2
5:57
Komoly fémhiányhoz vezethet az energiafordulat (newtechnology.hu)
Egy új kutatás több, az ipar számára kritikus fontosságú fém hiánycikké válását valószínűsíti. A tudósok úgy vélik, a globális klímacélok miatt gyorsuló elektrifikálás elképesztő tempóban zsugorítja a Föld készleteit, például lítiumból és rézből. A tiszta energiára való áttérés idővel komoly fémhiányhoz vezethet, állapítja meg az Energia-Átmenet Bi
aug. 2
5:57
Ha nem történik fordulat, elvész a termőföldek többsége (Mezőhír)
Dobos Endre: a termőföld megmentésében, a talajjavításban érdekeltté és tájékozottabbá kell tenni a gazdákat.
aug. 2
5:57
A szent füzettel a kezében gyarapítja Bálint a gazdaságot (Agrárágazat)
Gazdaszemmel: Rudics Bálint nagypapája feljegyzéseiből és saját szorgalmából tanulja a precíziós mezgazdaságot.
aug. 2
6:00
Emlékeztető: ha Ftx károsult vagy, ne felejtsd el leadni a kártérítési igényedet (Kripto Akadémia)
Egy hónapja indult el az a weboldal, ahol a tavaly bedőlt FTX ügyfelei hivatalosan is leadhatják a kártérítésre vonatkozó igényeiket. Ha még nem tetted meg, mindenképp szánj időt a kérvény benyújtására, ezt ugyanis csak limitált ideig, szeptember végéig teheted meg. A folyamat nem túl bonyolult, lényegében újra regisztrálnod kell magad a tőzsdére,
aug. 2
6:09
Bod Péter Ákos: Monetáris váltás előjele vagy csupán szakmai felismerés? (Privátbankár)
A forint árfolyamának hirtelen és erőteljes változásai rendszeresen tudatosítják a magyar gazdasági szereplőkben az önálló valuta meglétéből fakadó komoly kockázatokat. Mind gyakrabban előkerül a kérdés: hogyan tovább? A jó és egyszerű válasz az euróövezethez való csatlakozás lenne. Arra azonban nemhogy céldátum nincs, de gyenge szándék sem látszik
aug. 2
6:15
Listán azok a túlárazott élelmiszerek, amiket jobb kerülni (Infostart)
Egyes drága élelmiszereket nem feltétlenül éri meg megvásárolni azoknak, akik most spórolni szeretnének.
aug. 2
6:15
Megvonta az Egyesült Államoktól az „AAA” államadós-besorolást a Fitch Ratings (Telex)
A hitelminősítő szerint a következő három évben növekedni fog az államadósság.
aug. 2
6:21
Nem múlt el az energiaválság, legfeljebb enyhült (vg.hu)
Egyre nő az esélye annak, hogy ismét ralizzon az LNG ára. Oroszország változatlanul önti az olajat Indiába, és Kína atomerőművek építésével válaszol az energiaigényre.
aug. 2
6:23
Telefonra érkezhetnek hamarosan a bolti vásárlások blokkjai (vg.hu)
Eltűnhetnek a pénztárcákból a papírhalmok: nagy segítség a fogyasztóknak, változás a kereskedőknek.
aug. 2
6:24
Hova tűntek a magyar gazdagok? Itt vannak a friss privátbanki számok (Portfolio)
A tavalyi megtorpanás után idén ismét lendületet vett a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon bővülése, június végével meghaladta a 8600 milliárd forintot. Nem mutat ilyen kedvező képet azonban az ügyfélszámlák bővülése. A privátbanki vagyonra ható kockázatok kapcsán a hazai szolgáltatók továbbra is borúlátóak, a Portfolio friss Privátban
aug. 2
6:27
A gyerekek átlagosan minden nap hét és fél órát töltenek az online térben (Márkamonitor)
Ha digitális nomádokról van szó, a legtöbbeknek huszonéves programozók jelennek meg a lelki szemeik előtt, akik épp Baliról dolgoznak távmunkában egy startup cégnek. Pedig a nyári szünetben egy átlagos kamasz is hasonló életmódot folytat.   „A gyerekek átlagosan minden nap 7 és fél órát töltenek az online térben, így gyakorlatilag folyamatos célpon
aug. 2
6:27
Melegítenek a bankok: szaporodnak a kamatcsökkentések a hiteleknél (Bank360 blog)
Egyre látványosabb a hitelkamatok csökkenése. Az elmúlt három hónapban a pénzintézetek mind sűrűbben követték kisebb lépésekkel az MNB-t. A referenciamutatók lefelé tartanak, aminek a hatása a lakossági hitelekben is kezd érezhetővé válni.
aug. 2
6:27
Tűzihorganyzott kivitelű növényházak (Agrárágazat)
A tűzihorganyzott acélszerkezet praktikus, költséghatékony és egyszerű(bb) megoldás a mezőgazdaságban.
aug. 2
6:27
A kukorica arcai: gabona, zöldség, gyógynövény és üzemanyag alapja is (Magyar Mezőgazdaság)
A kukoricára, mint kedvelt strand-eledelre gondolhatunk elsőként ilyenkor nyáron, ám gabonaként és állati takarmányként is jelentős e növény, sőt bio-etanol is készül belőle. És még gyógyhatása is van!
aug. 2
6:27
Lemaradtál az IOTA-ról? Itt az újabb esély (BitcoinBázis)
Hétfőn startolt el az Internet-of-Things (IoT) világát megtestesítő IOTA ökoszisztéma “2.0”-s verziója, az IOTA20. A projekt kimagasló népszerűségre tehet majd
aug. 2
6:30
Rég nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Olaszországban (HR Portál)
A fiatal munkavállalók munkanélküliségi rátája júniusban 21,3 százalékra mérséklődött.
aug. 2
6:30
Megvonta az Egyesült Államoktól az „AAA” besorolást a Fitch Ratings (hirado.hu)
A cég egyidejűleg levette az osztályzatot a negatív figyelőlistáról és stabil kilátással látta el az új besorolást.
aug. 2
6:33
Az időjárási kilátások mozgatják a terménypiacokat (Agrofórum)
Továbbra is az eladók uralták a terménypiaci kereskedést. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a repce pedig 3,1 százalékkal lett olcsóbb. A szójabab 0,9 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
aug. 2
6:39
Leminősítették az Egyesült Államokat (Infostart)
Megvonta az Egyesült Államoktól a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolást a Fitch Ratings, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy a következő három évben romlanak az amerikai államháztartási mutatók és növekszik a már most is magas államadósság-teher.
aug. 2
6:51
Új miniszteri biztosokat nevezett ki Tuzson Bence és Bóka János (Menedzsment Fórum)
Maradtak a régi motorosok.
aug. 2
6:54
Vendégmunkások foglalkoztatása: új szabályok novembertől (Adózóna)
Új típusú tartózkodási engedélyt vezet be, és szabályozza a munkavállalási szándékkal Magyarországra érkező harmadik országbeli állampolgárok helyzetét a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló, november 1-jén hatályba lépő új törvény.
aug. 2
6:54
A számok megmutatják, mennyire tévút a magyar (Azenpenzem)
Miközben a kormányzati propagandagyár egyre „háborús inflációt” harsog, nem nehéz rájönni, hogy a példátlanul magas magyarországi drágulást a sajátos magyar gazdaságpolitika érte el. Szinte mindenben tévutat jár a kormány, aminek hatását a kedvezőtlenné fordult nemzetközi környezet alaposan felerősítette. Ez látszódhat más országokkal összevetve.
aug. 2
6:57
2022 eredményes év volt az európai bankoknak (Márkamonitor)
A PwC elemzése szerint a kiszabott díjak és jutalékok, valamint a kamatemelések lendítették előre a bankok bevételeit és láthatóvá váltak a költségátalakítási és digitalizációs programok eredményei is. A lakossági bankok nagyobb része már elkezdte átalakítani az üzleti és működési modelljük kulcsfontosságú elemeit. Erre szükség is van az átalakuló
aug. 2
6:57
Kibervédelem és az üzletfolytonosság: kulcs az ellátási lánc biztonsága (KKV Magazin)
Minden vállalat csupán annyira van biztonságban, amennyire a leggyengébb szem az ellátási láncában. Hiába védjük csúcstechnológiával a saját rendszereinket, ha olyan beszállítókkal dolgozunk, akik nem fordítanak elég figyelmet a kibervédelemre és az üzletfolytonosság fenntartására. A BlueVoyant kiberbiztonsági vállalat szakértői szerint minden szer

Keresés