Mivel a szántóföldek legnagyobb részéről már betakarították az őszi vetésű termést, inkább csak vagyonelemek – épületek, tetők - károsodását jelentették a mezőgazdasági termelők a biztosítók felé az augusztus 4-5-i szélvihar és felhőszakadás után.
Jelentősen nőtt az életvitelszerűen nem lakott ingatlanok száma Budapesten, és vidéken sem sokkal jobb a helyzet – olvasható az Otthon Centrum összesítésében.
Már 40 százalékos pluszban is volt a földgáz ára a holland TTF gáztőzsdén, miután a rekordszinteken lévő európai gázkészletek ellenére ismét aggódni kezdtek a piaci szereplők, ezúttal az LNG szállítással kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
Továbbra is emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján szerdán.
Az Erste Bank adózás utáni eredménye egyszeri hatásoknak is tulajdoníthatóan 46,7 milliárd forintot tett ki az első fél évben szemben a tavaly ilyenkori 4,4 milliárddal, illetve a 2021-es első félévi 31,7 milliárddal – ismertette Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten szerdán. Kiemelte, hogy a működési kiadáso
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusi ülésén a kamatkondíciókról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. Az alapkamat 13 százalékon maradt, az egynapos betéti gyorstenderek és devizacsere-tenderek esetében 100 bázisponttal csökkent a kamatszint. A kötelező tartalék választható részére fizetett k
Idén nyáron már hatszor kellett kiadni a legmagasabb fokozatú (piros) riasztást zivatarok veszélye miatt, ez pedig önmagában több, mint amennyit egy átlagos évben összesen kiadnak - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője az MTI érdeklődésére.
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek; az akciót a határ magyar oldaláról Nógrád és Pest vármegye önkormányzatai, Szlovákiából Besztercebánya és Nyitra megye önkormányzatai támogatják.
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek; az akciót a határ magyar oldaláról Nógrád és Pest vármegye önkormányzatai, Szlovákiából Besztercebánya és Nyitra megye önkormányzatai támogatják.
Az amerikai konzervatívok legbefolyásosabb thinktankja haditervet készített a reményeik szerint jövőre érkező republikánus elnöknek. A Project 25 nemcsak nagyobb hatalmat adna az amerikai elnök kezébe, de az összes érdemi környezetvédelmi intézkedést felszámolná.
Ha átmeneti is a defláció, Peking nagyon nehéz helyzetben van. Az élénkítésnek az eladósodottság szab gátat, s félő, hogy az állami stimulust megtakarításai növelésére fodítja a lakosság.
Világszintű fellendülés előtt állhat a léalma piaca, a kereslet növekedése kedvezne a magyarországi termelőknek is - olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján szerdán közzétett összefoglalóban.
Megszerzett egy fejlesztési hitelkeretet az ID Energy Group, amely nyomán 67 darab, kései fázisban lévő naperőműves és szárazföldi szélerőműves projektjét tudja befejezni több európai országban, köztük Magyarországon, összesen 1,6 GWp névleges kapacitással – közölte szerdán a spanyol hátterű, megújuló energiával foglalkozó vállalat.
Szeretnénk választ kapni a gabonapiac szereplőitől, mi indokolja az alacsony felvásárlási árat – ezt dr. Feldman Zsolt államtitkár mondta a Szentlőrinci Mezőgépnapok szerdai megnyitóján.
Az idei második negyedévben is folytatódott a hozamok növekedése és ezzel az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió főre emelkedett.
Bár már tavaly is sokak szeme elkerekedett a Sziget Fesztivál árait nézve, ha lehetséges idén mégjobban meg fogja viselni a fesztiválozók pénztárcáját az esemény. A Pénzcentrum ármustrája ugyanis azt mutatja, hogy a legutóbbi fesztiválhoz képest is jelentősen megemelkedtek az élelmiszer és italárak. A röviditalok ugyanis átlagosan 240 forinttal drá
Uniós előírás alapján a tagállamok minden évben július végéig küldenek megközelítő adatokat az üvegházhatású gázok előző évi kibocsátásáról az Európai Bizottságnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (E
Az adóhivatal arra hívja fel a figyelmet, hogy a lakásbérleti viszonyoknak a szabályoknak megfelelő, írásos rögzítése mind a bérbeadóknak, mind a bérlőknek kölcsönösen érdeke.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona megtorpanást követően 1700 milliárd forint fölé nőtt az idei második negyedévben, ami eddig nem tapasztalt szintre emelte a pénztárakban kezelt nyugdíjmegtakarításokat.
Az ipari növekedés motorja a járműgyártás és villamos berendezések gyártása lesz - erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár.
A nemzetközi hangulattal összhangban a magyar tőzsde is emelkedett a mai kereskedésben, bár az OTP gyengesége miatt némileg lemaradt a Nyugat-Európai indexektől a BUX. Az Opus közben ma is folytatta a menetelést.
A számlázási piac vezető szereplője, a Számlázz.hu ügyfelei által a cégen keresztül kibocsátott számlák száma elérte az évi 100 milliót, és éves szinten folyamatosan több mint 40 százalékkal bővül, ügyfelei számát a cég tavaly nyár óta 100 ezerrel 600 ezerre növelte – közölte a társaság az MTI-vel. A 18 éve hobbiprojektként indult, mára a Magyar
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 26,8 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 12,5 milliárd forintot fogadot
Új vizeken, a Közép-Tisza Kisköre és Szolnok közötti 70 folyamkilométeres szakaszán tisztították napokon keresztül a folyót a XI. Tiszai PET Kupa környezetvédői, 937 zsák, hozzávetőlegesen 6,1 tonna hulladéktól mentesítve a folyót és árterét. A résztvevők között egyre nagyobb arányban képviselteti magát a legifjabb nemzedék. A forrásvidéki sikeres
Egy kísérlet során a Penny áruházlánc Németországban kilenc termékért számol fel egy hétre olyan árat, amely tartalmazza a termelés okozta környezetszennyezés költségeit is. Ez elgondolkodtatja a vásárlókat.
Egy rákellenes tabletta, amely a laboratóriumi teszteken kivételes eredményeket mutatott, továbblépett az 1. fázisú klinikai vizsgálatokba, azaz embereken fogják tesztelni.
Szergej Sojgu nyíltan beszélt arról az összeesküvés-elméletről, hogy a lengyelek Nyugat-Ukrajna megszállására készülnek. A finn NATO-csatlakozás kapcsán válaszlépéseket ígért.
Krausz Gábor Facebook-oldalán jelentette be, hogy Tóth Gabival hat év után véget ért a kapcsolatuk. „Szeretném mindenkivel tudatni, hogy hat év után, sajnos a kapcsolatunk Gabival véget ért. Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet. Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is közösen tervezzük, szeretetben, békéb
Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva; az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) adatai szerint. A szövetség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében
Egy floridai Mega Millions játékos nyerte meg a lottótársaság tisztviselői szerint az eddigi legnagyobb jackpotot, a nyereményt 1,58 milliárd dollárra becsülik, ami átszámolva mintegy 560 milliárd forint.