Átírná a szakszervezeti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló törvényt a kormány. Az érdekvédők szerint ezzel megkezdődött a szervezetek ellehetetlenítése.
Összesen 1100 lakásbiztosítási kárt jelentettek be a K&H-nál hétfő délutánig a múlt héten pusztító vihar miatt - közölte a pénzintézet, amely további 1000 kárbejelentésre és 150-200 millió forintos kárkifizetésre számít.
Egymás után közöltek lejárató, a Sziget Fesztivált és a Disney+ internetes streamingszolgáltatót támadó anyagokat a kormánypárti médiaholdinghoz, a KESMA-hoz tartozó médiumok, a Mandiner és a HírTV, sőt még a fideszes politológus, Boros Bánk Levente által megszerzett, komoly látogatottsági gondokkal küszködő Médiapiac is beszállt.
Ha valaki rákeres az interneten meglepő eredményeket talál. Egy négy csillagos magyar hotel 3 napja all inclusive ellátással ugyanannyiba kerül, mint egy hét Tunéziában ugyanezzel a szolgáltatással.
A júniusban mért 29,3 százalékról 23,1 százalékra mérséklődött az élelmiszerinfláció júliusban az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. A több mint 6 százalékpontos csökkenéshez a kormányzati intézkedések mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő rendszer is hozzájárult – közölte a GVH kedden az MTI-vel. Az adatbázi
Uniós előírás alapján a tagállamok minden évben július végéig küldenek megközelítő adatokat az üvegházhatású gázok előző évi kibocsátásáról az Európai Bizottságnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (E
Júliusban erősödött az infláció csökkenése, az infláció 2,5 százalékponttal lassult az előző hónaphoz képest, az éves maginfláció jelentősen, 3,3 százalékponttal mérséklődött - emelte ki keddi közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB), jelezve azt is, hogy ehhez legnagyobb mértékben az élelmiszerek árának alakulása járult hozzá.
Adathalász csalók élnek vissza a magyar rendőrség nevével. A hatóságok figyelmeztetnek, senki se kattintson az üzenetben küldött linkre, és ne adja meg adatait.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy komolyabb hullámokat vetett a 40 százalékos banki különadó az olasz tőzsdén, a bankpapírok pedig 6-8 százalékos eséssel zártak kedden. A piaci reakciókat látva a döntéshozók azonnal léptek, és a módosítást követően teljes banki eszközállomány 0,1 százalékában határozta meg az új bankadó felső határát.
A Szent István-napi programokra Budapesten kilátogató vendégek az ásványvizet 190 forintért, a sört 350, a perecet pedig 300 forintért, vagyis a tavalyi áron vehetik meg.
Ez Erste az egyévvel korrábinál jobb eredménnyel zárta az idei első félévet, az egyszeri hatások miatt is növekvő működési kiadásoknak köszönhetően. A magas kamatkörnyezet miatt az ügyfelek lényegesen kevesebb új hitelt igényelnek. Az új lakáshitelek folyósítása kevesebb, mint felére esett vissza az egy évvel korábbi azonos időszakkal összevetve, m
A következő évek döntők lesznek abból a szempontból, hogy milyenek lesznek a jövő raktárai. Egy okosraktár az ipari metaverzum része lehet, amelyben a mesterséges intelligencia olyan szinten veszi át az irányítást, hogy már a komissiózást (a megrendelt csomagok összeállítását) is robotok végzik.
Balatonmáriafürdőn a vízügy emberei bontják az illegális stégeket, és flexszel vágják le a stégekre rakott kapukat – írja a Hírbalaton olvasói levelekre hivatkozva.
Elkezdődött Gyulán az Airbus Helicopters Hungary mellett lévő déli ipari parkban egy újabb fejlesztési szakasz, amelyet több mint 1,3 milliárd forintból valósít meg a Békés vármegyei város - közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-vel.
Érkezik A konyhafőnök 10. évada, a népszerű műsor augusztus 21-től esténként lesz ismét látható az RTL-en. A versenyzők közül egyvalaki 10 millió forinttal és A Konyhafőnök trófeával távozhat a konyhából. Idén azonban nehezebb dolga lesz a civil versenyző-jelölteknek, mint valaha, ugyanis a 10. évadra rengeteg csavart főzött ki a zsűri, azaz Fördős
A kormány újabb támogatásról határozott, ami a kkv szektor további megerősítését és versenyképességük növelését célozza – jelentette be szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Az iraki médiahatóság rendeletben kötelezte az arab országban működő médiacégeket, hogy ezentúl a homoszexualitás helyett a szexuális deviancia kifejezést használják.
A hét közepén is kitart a kedvező hangulat a hazai piacokon, a mostani emelkedésből pedig a Richter sem maradt ki. Azt követően pedig, hogy 2021 augusztusa óta nem látott szintre emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama, mondhatni karnyújtásnyira kerültünk az új történelmi csúcstól.
A világpiaci árak csökkenése miatt a tervezett összeg egyharmadába kerülhet a német államnak a lakossági és vállalati fogyasztók gázártámogatása egy számítás szerint.
Még soha ennyi vagyont nem kezeltek az önkéntes nyugdíjpénztárak, az egészségpénztárak taglétszáma is nőtt - de sokan maguk helyett a gyerekeikre vagy lakásukra költik a pénzt.
Emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a nap folyamán azonban elképzelhető a negatív korrekció az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 585,50 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 55 076,08 ponton zárt kedden. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP jegyzése a csütörtök reggeli jelenté
Legalább tízmilliárd euróval zuhantak az olasz bankok milánói tőzsdén jegyzett részvényei a kedd reggeli nyitáskor, miután a római kormány bejelentette, hogy negyven százalékos rendkívüli adót vet ki a pénzintézetek extraprofitjára. A Giorgia Meloni vezette kormány a nyári szabadsága előtti utolsó ülésén döntött a bankadóról, melyről az Olasz Banks
A hét közepén is kitart a kedvező hangulat a hazai piacokon, a mostani emelkedésből pedig a Richter sem maradt ki. Azt követően pedig, hogy 2021 augusztusa óta nem látott szintre emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama, mondhatni karnyújtásnyira kerültünk az új történelmi csúcstól.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kérdőívvel méri fel a Booking.com késedelmes fizetésének hatásait a szálláshely szolgáltatók körében. Az eddig beérkezett csaknem 6 ezer válasz alapján minden második szolgáltatót érint a fennakadás, leginkább a főként családi vállalkozások által működtetett magán- és egyéb szálláshelyeket – közölte az MTÜ kedde
A szervezeti kiválósághoz olyan kiegyensúlyozott megközelítés szükséges, amelyet a magas rendelkezésre állás, az üzletmenet folytonossága, az üzleti agilitás és a skálázhatóság jellemez. A felhő mindezen pilléreket költséghatékonyan támogatja. A Deloitte felmérése szerint a válaszadók 98%-a tervezi a felhő használatát, ezért a társaság szakértői a
Az Eurostat adatai alapján jó hír, hogy a rablások, betörések és a lopások száma csökkenő tendenciát mutat az EU-ban, ezzel szemben viszont sajnos rendszeresek a csalások. Ráadásul nemcsak magánszemélyeket, de gyakran vállalkozásokat is érinthetnek az ilyen jellegű ügyek.
Az Eurostat adatai alapján jó hír, hogy a rablások, betörések és a lopások száma csökkenő tendenciát mutat az EU-ban, ezzel szemben viszont sajnos rendszeresek a csalások. Ráadásul nemcsak magánszemélyeket, de gyakran vállalkozásokat is érinthetnek az ilyen jellegű ügyek.
Szerencsés helyzetben vannak a magyar fogyasztók, hazánk ugyanis ásványvíz-nagyhatalomnak számít, így a nagy, ismert márkák mellett számtalan kisebb palackozó termékei közül választhatnak a vásárlók.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahív egy kuszkusz terméket avas szaga (érzékszervi nem megfelelőség) miatt, az 500 grammos kiszerelésű SPAR NATUR PUR Bio kuszkuszt a forgalomból is kivonja - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) szerdán az MTI-vel.