A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, az eddigi 5,00 százalékról 5,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank kilenctagú monetáris tanácsa a bejelentés szerint háromféleképpen szavazott. Hatan voksoltak a Bank of England kormányzója, Andrew Bailey által előterjesztett, 25 bázispontos emelésről szóló javaslatr
Egyre többen veszik kezükbe jövőjüket és teszik meg az első lépéseket az öngondoskodás felé – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár friss statisztikáiból. Növekedtek a befizetések, az igénybe vett adó-visszatérítések összege, valamint közel 8700 új belépővel immár több mint 261 ezer tagot számlál Magyarország legnagyobb nyugdíjpénztár. Minél előbb, annál
Legutóbb július végén volt komoly jégverés Magyarországon, Szabolcs megyében a teniszlabda méretű jég több száz ingatlanban és szabadban álló járműben okozott kárt. A biztosítók figyelmeztetnek, hogy a kötelező biztosítás nem véd a jégkárok ellen. A legbiztosabb természetesen az, ha fedett garázsban tároljuk a kocsinkat, de annak sem kell aggódni,
Egyre nagyobb nehézséget okoz a kereslethiány, a cégek negyedének veszélyezteti a működését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményéből. Az infláció és a magas energiaköltségek még ennél is több vállalkozást hátráltattak az elmúlt fél évben, miközben a szakember- és az alapanyaghiány már kevésbé van jelen a mindennapo
Tovább erősödött a hazai fintech szektor Magyarországon, a 2022-ben aktív fintechek száma 175-re emelkedett, a szektor közel 9 ezer alkalmazottat foglalkoztat, az árbevétele jelentősen nőtt, nyereségessége javult – derül ki az MNB Fintech és Digitalizációs jelentéséből. A szektor a jelek szerint egyre érettebb fázisba érkezik meg, ugyanakkor a haza
Kihúzták a Hatoslottó 2023/31. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 32. héten már 393 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
Bíróság elé kell állnia Gregoire Tournant, az Allianz amerikai hedge fundja volt vezetőjének, akit több milliárd dolláros befektetői veszteséggel kapcsolatos csalással vádolnak – számol be a hírről a Bloomberg.
A szamóca, vagy ahogy a legtöbben hívják, földieper az egyik legnépszerűbb bogyósgyümölcsünk. Nemcsak kiváló íze miatt kedvelt, hanem azért is, mert jóformán bárhol termeszthető.
Ismét az Orbán-kormány módszereit kritizálta a Nemzeti Múzeum főigazgatója, L.Simon László volt fideszes államtitkár, aki korábban már nekiment a Nemzeti Sport állami dotációjának is. A fideszes kultúrpotentát most annak a véleményének adott hangot, hogy Orbán Viktor kedvenc amerikai televíziós műsorvezetője, Tucker Carlson helyett szívesebben nézn
Nemcsak mesés fizetéssel, de tökéletes hitkörnyezettel is csábítják a világklasszis muszlim labdarúgókat, hogy Cristiano Ronaldo nyomába lépjenek a feltőkésített szaúdi ligába.
Több mint 1100 tűzoltót és 14 vízszállító repülőgépet vetettek be a Portugália középső részén, Castelo Branco térségében pusztító erdőtűz leküzdésére. A polgári védelmi hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a forró, szeles időjárás miatt több napig is eltarthat a tűz eloltása.
Az év első felében stagnált a hazai e-kereskedelem. Csökkenő vásárlószám mellett, a hirdetések kényszerű növelésével és az árak emelésével tudták tartani a tavalyi szintet az e-kereskedők, de ez sem volt elég: az inflációs adatok fényében a helyzet valójában a piac csökkenését tükrözi - mutat rá a Growww Digital e-kereskedelmi trendriportja.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 1,26 százalékkal, 672,22 ponttal emelkedett, 54 012,06 ponton zárt a hét utolsó kereskedési napján. A heti részvénypiaci forgalom 44,48 milliárd forintra nőtt az előző heti 41,61 milliárd forintról, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.
Egy magyar munkavállaló éveken át Spanyolországban dolgozott, ott volt biztosítva, majd nemrégiben Magyarországon alkalmazták. Tb-je nincs lepapírozva, hogyan alakul itthoni biztosítása? Olvasói kérdésekre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő jogász válaszolt.
Közel 2 ezer kárbejelentés érkezett augusztus első napjaiban az egyik hazai biztosítótársasághoz. A július utolsó 3 hetét végig kísérő viharok, kisebb-nagyobb jégverések 7 ezer db kárbejelentést eredményeztek. A várható összes kár (júl. 10. - aug 5. között) elérheti a 730 millió forintot. A legtöbb káreseményt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya várm
Az biztos, hogy egy egyetemi épület lángolt Donyeckben - az oroszok viszont megint fél Ukrajnát lőtték. Moszkvában egy lelőtt drónnak örültek, a dzsiddai tárgyalásoknak viszont nem. Háborús összefoglaló.
Koncertekkel, színielőadásokkal és összművészeti előadásokkal is várják a közönséget a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál szervezői augusztus 23. és 27. között.
Ezen a héten sem volt hiány hírekből és érdekességekből. A 31. héten kiderült többek között kivezetésre került az élelmiszer-árstop, a boltláncok pedig sorra jelentették be új mennyiségi korlátozásaikat. Kiderült, hogy novemberig nem látja szükségesnek a kormány az évközi nyugdíjemelést. A múlt heti ponthatár lelepzés után megindult a várt roham az
A Balatonakali Kézműves Termelői Piacon úgy tapasztalják, hogy nemcsak a helyi és környékbeli lakosok, hanem a „magyar tengernél” nyaraló vendégek és a településen átutazó turisták is szívesen körülnéznek és vásárolnak az árusoknál. Előbbiek inkább az élelmiszereket, a zöldségeket, a gyümölcsöket, míg utóbbiak az ajándéktárgyakat keresik – mondja H
A gyors és radikális technológiai változások a segítő szakmákat sem hagyják értintetlenül és komoly kérdéseket vet föl, hogy a mesterséges intelligencia miképpen hat a coachok és más segítő foglalkozású szakemberek munkájára. A lehetőségekről, a kockázatokoktól, a szakemberek és a segítők tudatosságáról Kákonyi Anett PCC coach-csal beszélgettünk.
Az infláció nagy úr. Lelohasztja a vásárlói kedvet, nem kímélve egyetlen árucsoportot sem, legyen szó akár élelmiszerekről, akár műszaki cikkekről vagy kozmetikumokról. Most épp a több évtizedes múlttal rendelkező, világhírű francia kozmetikai cég, az Yves Rocher az áldozat. Legalábbis Németországban, valamint Ausztriában és Svájcban mindenképp - s
Kriptobányász cikksorozatunkban havonta foglaljuk össze a fontosabb bányász eseményeket a nagyvilágból. Discord csatornánk #bányászoknak kialakított szekciójában pedig segítőkész bányász közösség jött össze. A szobában megtaláljátok a napi ki-mit bányászik, rig összeállításról tanácsokat, tippeket, videokártya beállítási praktikákat és aki ASIC tém
Noha a híreket manapság megtöltik a Kínai gazdasági lassulásával kapcsolatos aggodalmak, ez a lassulás elkerülhetetlen volt - írja elemzésében Robert Carnell, az ING Bank csendes-óceáni térségért felelős közgazdásza. Az elemző szerint ha Kína mesterségesen fenntartotta volna a koronaválság előtti növekedési ütemet, akkor olyan összeomlást láttunk v
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance Szerda óta akár tucatnyi kriptopénz árfolyamának egyidejű alakulás
Az európai energiakrízis legrosszabb szakaszán már talán túl vagyunk. A gáz árfolyama tizedére csökkent, csak úgy, mint a kontinensen eluralkodó pánik. Egyelőre azonban még nem könyvelhetjük el sikeresnek az átállást. Olyan sokáig voltunk orosz befolyás alatt, hogy az átállás nagyon nehéz és hosszú folyamat lesz. Bár a kezdeti legfontosabb lépéseke
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint a szaúdi a rendezési folyamatnak csak akkor lesz esélye a sikerre, ha annak mindkét érintett fél a részese lesz és ha figyelembe veszi az új realitásokat is, beleértve Oroszország "új régióit". Szerinte "az ellenségnek térden kell idecsúsznia, kegyelemért könyörögve".
Nem kell pályázniuk a következő téli rezsitámogatásért azoknak a civil szervezeteknek, amelyek bentlakásos szociális intézményt üzemeltetve, állami feladatokat látnak el, mert egy 5,3 milliárd forintos állami alapból automatikusan megkapják a támogatást - mondta Csizi Péter a Belügyminisztérium (BM) szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára
A Daimler Truck pénzügyi igazgatója, Jochen Goetz szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt egy balesetben - jelentette be a vállalat. Az 52 éves Goetz több mint 36 éves karriert futott be a Daimler-csoportnál, és kulcsszerepet játszott a Daimler Truck Holding sikeres kiválásában a Mercedes-Benz-csoportból 2021 decemberében. A vállalathoz való hozz
Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám nevű édesítőszer jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-vel.