2023. augusztus 31. csütörtök

aug. 31
12:39
Koronavírus: az oltottakat könnyebben fertőzi meg az új variáns (vg.hu)
Ezt nem antivaxxerek terjesztik, hanem ez az USA Országos Népegészségügyi Intézete (CDC) hivatalos álláspontja.
aug. 31
12:45
Kiemelkedő üzleti teljesítménnyel zárta 2023 első fél évét az MBH Bank (Infostart)
Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az idei első félévben, ami 50,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva, a jelentősen javuló jövedelmezőség elsősorban a bázisidőszakhoz képest 51 százalékkal, 327,9 milliárd forintra emelkedő bevételek hatása – közölte a pénzintézet. A korrigált adózás előtti ere
aug. 31
12:45
Stagnál az euróövezeti infláció (Piac és Profit)
Augusztusban a várt csökkenés helyett stagnált az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az Eurostat.
aug. 31
12:45
Baljós számokat közölt az MNB a lakosság anyagi helyzetéről (Bank360 blog)
A magas kamatok ellenére a háztartások egyre nagyobb adósságot halmoznak fel, de nem lakást vesznek, hanem a fogyasztásra kell az extra pénz. A banki betétek összege drasztikusan csökken, bár vannak, akik befektetik a pénzt, és nem felélik.
aug. 31
12:51
Nagybankot bírságoltak meg Matolcsy Györgyék (Privátbankár)
A jegybank 20,5 millió forint bírságot szabott ki a K&H Bankra miután ellenőrizte hivatalból a pénzintézet pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenységét - jelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.
aug. 31
12:51
Kezdhet a háta mögé nézni az IKEA – a Jysk egyszerre két új boltot is nyit Magyarországon (vg.hu)
Folyamatosan terjeszkedik a Jysk Magyarországon. Augusztus végén két új áruházat adtak át, az év végéig pedig még kettőt terveznek.
aug. 31
12:51
A poszméhek ránézésre tudják, cukros-e a víz vagy sem (Magyar Mezőgazdaság)
A kutatók azt a következtetést vonták le mindebből, hogy a poszméhek vizuális jelek alapján választanak a cukros és a sima víz között, de hogy ezek pontosak micsodák, az egyelőre megfejtésre vár.
aug. 31
12:54
Amikor az apa megy fizetés nélküli szabadságra (Adózóna)
Egyre többször találkozni azzal az esettel, hogy az anya kiemelkedően jól keres, így az apa veszi igénybe a fizetés nélküli szabadságot a gyermekük gondozása céljából. Milyen jogok illetik meg a kispapákat? Cikkünkben szó lesz a gyermekét egyedül nevelő apáról is.
aug. 31
12:54
Felmondások, összevonások, tanárhiány - Sosem látott bizonytalanságok közepette indul a tanév (Portfolio)
Más településre vándorolni kénytelen diákok, összevont csoportok, szükségkonténerből tantermek, szaktanárokként oktató nem szakos tanárok, fizetésemelési ígéretek. Ilyen körülmények között indul idehaza a tanév, már az új oktatási jogállásról szóló, úgynevezett státusztörvénnyel.
aug. 31
12:57
Mészáros Lőrinc szuperbankja 165,5 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el az első félévben (444.hu)
Az rengeteg dobozos lattét jelent.
aug. 31
12:57
Megvannak az ország legjobb, fiatal női és férfi sofőrjei (Tiszta Jövő)
Magyar Autóklub (MAK) a Ford Magyarország támogatásával idén augusztusban is sikeresen megrendezte a rangos nemzetközi Best Young Driver verseny országos döntőjét.
aug. 31
12:57
A Coinbase és a PayPal partnersége egyszerűsíti a kriptovásárlást (BitcoinBázis)
A héten a Coinbase bejelentette, hogy partnerségre lépett és integrálódott a PayPal a globális fizetési óriással. Az együttműködés célja, hogy
aug. 31
12:57
Szárnyal Mészáros gigabankja, az év első felében máris 50 százalékos növekedést ért el (Telex)
Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az első hat hónapban.
aug. 31
12:59
A Mol lezárta 39 szlovéniai töltőállomás eladását a Shellnek az OMV Slovenija felvásárlásának részeként (Tiszta Jövő)
Lezárult a Mol-csoport 39 szlovéniai töltőállomásának korábban bejelentett eladása a Shellnek az OMV Slovenija felvásárlásának részeként - közölte a Mol hétfőn az MTI-vel.
aug. 31
13:03
Japán bankkal fűzi szorosabbra a nemzetközi együttműködést a kormány (vg.hu)
A japán SMBC tovább kívánja fokozni magyarországi tevékenységét.
aug. 31
13:03
Ideje a permetezővel felülvizsgálatra jelentkezni (Mezőhír)
A matricával nem rendelkező vagy hibásan működő permetezőgépet bármikor leállíttathatja a hatóság.
aug. 31
13:03
Alacsonyak a hazai szőlőárak (Agrárágazat)
Drasztikusan emelkedtek a termelői költségek, a bor és a szőlő ára nem követi az agrártermelők kiadásait.
aug. 31
13:06
Szép csendben egy új fizetést vezet be a Lidl Magyarországon (Portfolio)
Az elektromos töltők fizetőssé válásával együtt új fizetési megoldás jöhet a Lidl áruházaiban: a Lidl Pay mobilfizetési megoldás a jelek szerint a pénztáraknál is alkalmas lesz a fizetésre. Az áruházlánc ÁSZF-jéből az is kiderült, hogyan működik a megoldás. Ugyanakkor az új megoldás várhatóan nem hoz forradalmi változásokat a hazai mobilfizetési tr
aug. 31
13:09
Megint 380 felett az euró, leváltható-e a dollár? (Privátbankár)
A tőzsdéken vegyes a kép, a BUX emelkedett, a forint gyengült. De eddig segített neki a gyengülő dollár és az olcsóbb gáz is a héten. Kína a fő oka a dollár leválthatatlanságának. Most jön a fekete hónap a tőzsdéken?
aug. 31
13:09
További vészjelzések érkeztek Kínából – már a pénzpiacok is forronganak (vg.hu)
Az ingatlanszektor a bedőlés szélén tántorog.
aug. 31
13:15
Nem a vártak szerint alakult az infláció az euróövezetben (Infostart)
Augusztusban a várt csökkenés helyett stagnált az éves infláció az euróövezetben – közölte nem végleges adatként az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat csütörtökön.
aug. 31
13:15
Speciális nyomozóegységet hozna létre Pintér Sándor (Menedzsment Fórum)
A kormány honlapjára került fel a rendelettervezet.
aug. 31
13:18
165,5 milliárd forint adózás előtti eredménnyel, kiemelkedő üzleti teljesítménnyel zárta 2023 első fél évét az MBH Bank (ProfitLine)
Kimagasló pénzügyi eredményeket ért el az MBH Bank a januártól júniusig tartó időszakban. 2023 első fél évét 165,5 milliárd forint korrigált adózás előtti eredménnyel és 30% feletti tőkearányos megtérüléssel zárta, míg mérlegfőösszege 10 487 milliárd forint volt június végén. A 2022 első fél évéhez képest 51%-kal növekvő működési bevételeknek és az
aug. 31
13:18
Franciaországban is gyorsult az infláció (TőzsdeFórum)
Franciaországban a júniusi 5,1 százalékról júliusban 5,7 százalékra gyorsult az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált éves fogyasztói árindex (HICP) - a francia statisztikai hivatal csütörtökön közölt adatai szerint. Elemzők 5,4 százalékkal számoltak júliusra.
aug. 31
13:20
Nem csökken az európai infláció (TőzsdeFórum)
Augusztusban a várt csökkenés helyett stagnált az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat csütörtökön.
aug. 31
13:21
Hiába egyre jobb minőségű a magyar pezsgő, a fiatalok más italokat vesznek le a polcról (vg.hu)
Pezsgő- és borfogyasztást ösztönző kampányra lenne szükség, hogy a fiatalok is a minőségi, magyar italokat válasszák.
aug. 31
13:21
Júliusban is hat százalék alatt maradt az "uniós munkanélküliség" (Üzletem)
2023 júliusában 5,9 százalék volt az átlagos munkanélküliségi ráta az EU-ban, ugyanakkora, mint júniusban és 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
aug. 31
13:22
DéliBUX 2023. Augusztus 31. – Emelkedés (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,58 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
aug. 31
13:24
Újabb szankciót kér Ukrajna az oroszok ellen, ami Magyarországnak is fájhat (Portfolio)
A jelenlegi szabályozói környezetben az orosz nyersolajból finomított dízel, kerozin és más üzemanyagok kerülőúton bár, de megtalálják az utat Európába - ennek ismeretében Kijev a Moszkva elleni szankciók szigorítására szólított fel. Az ukrán elnök gazdasági tanácsadójának javaslata szerint ki kéne bővíteni az importtilalmat a finomított termékekre
aug. 31
13:26
Figyelmeztetést küldött az MVM minden ügyfélnek: így ismerhető fel a csalás (Portfolio)
Az MVM Next ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis online földgázszámla-értesítőket kaptak. A megtévesztő, adathalász levelek felismerhetők - olvasható az MVM közleményében.
aug. 31
13:27
Eddig sosem látott felvétel került elő Prigozsinról, amiben arról beszél, hogy él és virul (vg.hu)
„Akik aggódnak az életemért, azoknak üzenem, hogy jól vagyok” – mondta Prigozsin, majd meghalt.
aug. 31
13:30
Ijesztő, ami a magyar bankokban történik: satuféket nyomtak a hitelesek, ennek csúnya vége lesz (Pénzcentrum)
Közzétette az MNB a lakossági és a nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések forgalmi és árazási, havi gyakoriságú adatait, melyek közül a lakáshitelekkel, a személyi kölcsönökkel és a babaváróval kapcsolatos adatokat fogjuk részletesebben ismertetni. A lakáshitelek júliusra vonatkozó adatai alapján elmondható, hogy a hitelpiac e
aug. 31
13:30
Rég nem volt ilyen kevés munkabaleset Magyarországon (Portfolio)
A munkavédelmi hatóság hatékony szakmai tevékenységének, a veszélyes üzemekben elrendelt több és szigorúbb ellenőrzésnek, valamint a munkáltatók és a munkavállalók szabálykövető magatartásának köszönhetően 2023 első félévének adatai az elmúlt öt év legalacsonyabb munkabaleseti esetszámát mutatják - ismetette csütörtöki közleményében a Gazdaságfejle
aug. 31
13:30
Hatalmasat zuhant a mezőgazdasági beruházások volumene (Agroinform)
Kevesebb lett az építési, az importgép és -jármű fejlesztés is.
aug. 31
13:33
Napelemek: mennyi energiát gyűjthet a házunk, Miskolcon már megnézhetjük – országos térkép készül (vg.hu)
A napenergia-térképet légi fotókból és hőfelvételekből alkották meg.
aug. 31
13:33
Pocokveszély! Hogyan gátolhatjuk a felszaporodásukat? (Agrofórum)
A mezei pocok a szántóföldek nagy károkozásra képes kártevője, amely néhány évente veszélyesen nagy számban jelenhet meg. Egyes fertőzésével érintett alföldi megyékben mintha ez az év is ilyen lenne, ezért készülnünk kell az ellene történő védekezésre.
aug. 31
13:39
Kibertámadás érte a Klubrádiót és a Mex Rádiót (Media1)
Ilyen brutális támadás eddig még nem történt a Mex Rádió ellen. A Klubrádiót is megint elhallgattatták egy időre a kiberbűnözők.
aug. 31
13:42
Újabb három megyében életbe lép holnaptól az új orvosi ügyeleti rendszer (Portfolio)
Péntektől Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém vármegyében is az új, egységes rendszerben biztosítják az ügyeleti alapellátást a betegek számára - közölte az Országos Mentőszolgálat csütörtökön az MTI-vel.
aug. 31
13:44
Ma gond nélkül lement a két magyar állampapír aukció (Portfolio)
Kétféle állampapír aukciót tartott ma az Államadósságkezelő Központ. Az 1 éves diszkontkincstárjegyből a meghirdetett 15 milliárdot értékesítette, a 10 éves papírból viszont 10 milliárd helyett 22 milliárdot sikerült eladnia.
aug. 31
13:45
Vészharangot kongat az Unicef: nagyon lemaradnak az ukrán gyerekek a tanulásban (vg.hu)
Egyre kevesebb a hely, ahol a gyerekek biztonságban tanulhatnak.
aug. 31
13:45
Diana hercegnére emlékezik a FEM3 (MMonline)
Premierekkel állít emléket a FEM3 csatorna az 1997-ben elhunyt Diana hercegnének. Dokumentumfilmek sora készült az életéről és a halála körülményeiről. A csatorna most két eddig itthon nem látott feldolgozást is bemutat.26 éve, 1997. augusztus 31-én vesztette életét autóbalesetben Diana hercegné, III. Károly brit király első felesége. Számos kérdés
aug. 31
13:48
Kisebb pluszban a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipek közül a Richter teljesít a legjobban.
aug. 31
13:50
Ma gond nélkül lement a két magyar állampapíraukció (Portfolio)
Kétféle állampapír aukciót tartott ma az Államadósságkezelő Központ. Az 1 éves diszkontkincstárjegyből a meghirdetett 15 milliárdot értékesítette, a 10 éves papírból viszont 10 milliárd helyett 22 milliárdot sikerült eladnia.
aug. 31
13:51
Közel 13 millió embernek nincsen munkája az EU-ban (Privátbankár)
Stagnáltak az uniós és euróövezeti munkanélküliségi adatok.
aug. 31
13:51
Megtartották a 73. bányásznap országos központi ünnepségét (Demokrata)
Steiner Attila köszönetet mondott a bányásztársadalomnak.
aug. 31
13:54
Már elindultak a PayPal fizetések a Coinbase-en, hamarosan Magyarországra is jöhet (Kripto Akadémia)
A héten a Coinbase bejelentette, hogy a németországi és az egyesült királyságbeli felhasználói számára integrálta a PayPal fizetést. A Coinbase és a PayPal együttműködés ének célja, hogy egyszerűsítse a kriptopénzek vásárlásának és kivonásának folyamatát az ezekben az országokban élő ügyfeleik számára. A következő hónapokban a Coinbase azt tervezi,
aug. 31
13:57
Akár 7 milliárd eurót is felemészthet a szlovéniai árvíz utáni újjáépítés (vg.hu)
Az érintett területeket olyan mértékben rehabilitálnák, hogy lényegesen ellenállóbbak legyenek a hasonló természeti katasztrófákkal szemben.
aug. 31
13:57
Árat csökkent több millió ügyfélnek a legnagyobb németországi energiaszolgáltató (Tiszta Jövő)
Árat csökkent több millió ügyfélnek szeptembertől Németország legnagyobb energiaszolgáltatója, az EoN - írták hétfőn német hírportálok.
aug. 31
14:00
Bankman-Fried kerüljön szabadlábra, mert nem jó az internet a börtönben (Kripto Akadémia)
Sam Bankman-Fried ügyvédi csapata nem tudott jelentős engedményeket elérni szerdán egy bírósági meghallgatáson. SBF képviselete szerette volna eléri, hogy kiengedjék őt előzetes fogságából, mivel a New York-i Metropolitan Detention Center-ben csak korlátozott internet-hozzáférése van és a számítógépe technikai állapota sem alkalmas arra, hogy a tár
aug. 31
14:03
Hadházy Ákos talált egy egészen furcsa táblát (Menedzsment Fórum)
Különös magasságkorlátozó táblára figyelt fel a független képviselő.

Keresés