Noha nem vetít pozitív üzenetet, ha egy elnöknek már páncélozott autóval kell közlekednie, de ezt mostantól ellensúlyozhatják a környezetvédelem ígéretével, ugyanis az új páncélozott, azaz Protection névre hallgató 7-es BMW, már i7, azaz teljesen elektromos változatban is elérhető az országvezetők számára. Így már hangtalanul tűrhetik a robbanóanya
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint jelenlegi tartalékosuk, Mick Schumacher megérdemelne egy második esélyt ahhoz, hogy bizonyítson a Forma-1-ben.
Összeütközött két gépkocsi a 2-es főút 54-es kilométerszelvényénél, a tolmácsi elágazásnál. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba csapódott, a másik az úttest szélén állt meg. A rétsági hivatásos tűzoltók áramtalanították a kocsikat, amelyekben összesen hárman utaztak. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek. További autós tartalmakért kö
Jyväskylä városának, a Toyota Gazoo Racing-World Rally Teamnek és a Toyota Mobilitási Alapítványnak a képviselői aláírták a szén-dioxid-semleges társadalom felé vezető együttműködésről szóló megállapodást.
MTI/Czeglédi Zsolt Lázár János a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírmeggyes határában elmondta, az M3-as autópálya és a magyar-román határ között két szakaszban épülő sztráda első, huszonnyolc kilométer hosszú szakaszának építéséhez kezdhetett hozzá a Duna Aszfalt mintegy 175 milliárd forintos beruházással. Ennek folytatásaként a magyar-román hat
Lewis Hamilton abban bízik, az évad második felében képesek lesznek majd közelebb kerülni a Red Bullhoz, ha pedig az energiaital-gyárosok hibáznak, megpróbálják kihasználni a lehetőséget – a brit azonban elismerte, tart attól, hogy az osztrák csapat az összes versenyt megnyeri idén.
Az elmúlt hónapokban több bejelentés is érkezett a rendőrségre, miszerint Kiskunhalason teherautókból, traktorokból és munkagépekből lopják az üzemanyagot ismeretlenek. A tolvajok rendszerint éjszaka csaptak le és telephelyekre, udvarokba másztak be, felfeszítették a járművek tanksapkáit, majd összesen mintegy 2055 liter hajtóanyagot csapoltak le.
Pontosabban makettezők, hiszen a rádió távirányítás amely lehetővé tette a modellezést az 1960-as évek műszaki fejlődésének eredménye. Nagyon érdekes, hogy az RC autók (Radio Control) vagyis távirányítással hajtott autómodellek ahogy megannyi autóipari innováció a Ford nevéhez kötődik. Egy bizonyos Bill Johnson dicsősége az első belső égésű motorra
A Mercedes Forma-1-es csapatának mérnökigazgatója, Andrew Shovlin nem ért egyet Charles Leclerc-rel abban, hogy a Red Bull akár a 2025-ös szezon végéig dominálhat a száguldó cirkuszban.
A középkategória agóniája a legnagyobb gyártókat is utolérte, s ahogy a Ford Mondeo, úgy lassan a Volkswagen Passat is kiszáll a buliból. A németek az SUV-k és crossoverek mérhetetlen térnyerése miatt az USA-ban már ki is vezették a modellt, és Európa sem kapott ezúttal teljesértékű modellváltást: az új Passat már csak kombiként lép színre, így fej
Az idei első hét hónapban 526 619 autó készült az Egyesült Királyságban, 14,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Júliusban éves összevetésben a belföldi piacra 13,7 százalékkal több, 13 187 autót gyártottak, míg az exportra szánt személygépkocsik előállítása 36,1 százalékkal, 63 264-re emelkedett. Az első hét hónapban a hazai piacra 5,6 száz
Az árbevétel 48 százalékkal, 194,342 milliárd forintra emelkedett. A növekedéséhez mindkét üzletág hozzájárult, a nagykereskedelmi területen 51 százalékkal, míg a kiskereskedelmi részen 45 százalékkal nőtt az árbevétel. A nettó eredmény 7,530 milliárd forint lett, ami 84 százalékos emelkedés a bázis időszakhoz képest. Az EBITDA 50 százalékkal bővül
2025 végéig változatlan felállással vág neki a Forma-1-es világbajnokság küzdelmeinek a Mercedes csapata, így Lewis Hamilton még két évig biztosan a német istállónál marad.
Amikor Frank Huyghe ipari búvár 1996-ban megalapította a Ralf Tech óramárkát, hasonló ambíciók motiválták, mint néhány évvel korábban a Lexus alapítóit. Tapasztalatból tudta, milyen jellemzőkre és funkciókra van szüksége azoknak, akik hivatásszerűen merülnek alá a mélybe, és meg volt győződve arról, hogy innovatív technológiák merész alkalmazásával
Magától értetődő volt a Mercedes Forma-1-es csapata számára, hogy Lewis Hamilton és George Russell szerződését is meghosszabbította – mondta a német istállót irányító Toto Wolff.
A baleset az út 84-es kilométerénél történt, az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták. A helyszínt délről a 6228-as mellékúton az M6-os autópályára felhajtva, valamint északról az M8 csomópontnál a pályára felhajtva lehet elkerülni - írták. A katasztrófavédelem honlapján arról számol be, hogy a kavicsot szállító kamion és személyautó fron
2024-ben is Lance Stroll lesz Fernando Alonso csapattársa az Aston Martin Forma-1-es csapatánál – erősítette meg az istállót irányító Mike Krack, miután az elmúlt időszakban vadabbnál vadabb pletykák láttak napvilágot a kanadai jövőjével kapcsolatban.
Magáért beszélnek a a Használtautó.hu egyik legérdekesebb jelenlegi hirdetésének fotói. A tárgy ugyanis egy 14 lóerős, 18 newtonméter forgatónyomatékkal rendelkező,
Az elhanyagolás megbosszulja magát Rendszeres takarítással tudjuk szinten tartani a beltér állapotát. Minél többször elmulasztjuk, később annál nagyobb időbefektetés mellett lehet majd újjá varázsolni. Bár a megújítás erős kijelentés, hiszen a mai anyaghasználat az egyszer használható, eldobható világunkban nem jelent évtizedekre szóló tartósságot.
Nincs megállás, a Monzában, a ’Sebesség templomában’ folytatódik ezen a hétvégén a 2023. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat. Ne maradj le, mutatjuk a hétvégi programot!
A 2024-es modellévű Škoda frissítésekre hamarosan teljes egészükben egészen addig a megújuló modellek részleteit tárgyalhatjuk ki. A Superb és a Kodiaq műszerfala kerül ezúttal fókuszba, amelyek ráadásul prémium hangulatot is sugároznak. Új infotainment rendszer és számos apróság jelent izgalmas újdonságot a cseh modellekben a növelt funkcionalitás
Közúti ellenőrzésnek indult, majd hajsza lett egy rendőri intézkedés vége 2023. augusztus 30-án 23 óra 50 perc körül Budapest III. kerületében, a Bécsi út és Virágosnyereg út kereszteződésénél. A járőrök egy autó vezetőjét akarták ellenőrizni, azonban a sofőr észlelve a rendőröket nagy sebességgel továbbhajtott az Árpád híd irányába. A rendőrök meg
A McLaren ifjú versenyzője, Lando Norris elárulta, nyitott lenne arra, hogy egy napon a Forma-1 jelenlegi uralkodó bajnoka, Max Verstappen legyen a csapattársa.
Az alább látható, 15 perc hosszúságú dokumentumfilmet az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács megbízásából a KÖZDOK Közlekedési Filmstúdió készítette még az 1980-as
„Először balra nézel, aztán jobbra, aztán megint balra és ha úgy látod, hogy nem jön semmi, vagy a járművek tényleg megállnak, átmehetsz” – engem még így tanítottak közlekedni a szüleim. Aztán megvásárolták a Közlekedj okosan! könyvet, amit máig őrzök, de hogy haladjak a korral, Kutyus és Cicus kalandjait a YouTube-on is megmutattam fiamnak. Azt go
A márka a közelmúltban mutatta be az újdonság első képeit és előzetes információkat is közölt róla; a tanulmány az Opel formai és technológiai jövőjének hírnöke. Két, az autószalonokba is hamarosan megérkező friss modell is látható lesz Münchenben: az Opel Corsa Electric és az Opel Astra Sports Tourer Electric. A három világújdonság a márka szabadt