Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegélyszolgálatot indított az érintetteknek – derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turis
Előző cikkünkben a magyar magánegészségügyi piac méretével kapcsolatos becsléseinket foglaltuk össze, külön figyelmet szentelve az iparág legmeghatározóbb szereplőire. Ezek a szereplők az esetek többségében járó- és fekvőbetegellátást kínáló intézmények, akik főként budapesti központtal vagy országos hálózattal rendelkeznek. Az említett szegmens ár
Csalódott barátaiban Medveczky Ilona, ezért széttépte a végrendeletét. Télen dermesztő hidegben síruhában, paplan alatt tanulta a Drága örökösökben kapott szerepét úgy, hogy közben senkire sem számíthatott.
.Budapest, 2023. augusztus 15., kedd (MTI) – A Penny nevében hamis nyereményjáték terjed a Facebookon – figyelmeztetett keddi közleményében a kiskereskedelmi lánc. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az adathalász oldalként működő hamis profil jogosulatlanul használja a társaság logóját. Valamint a Penny Market Kft. nevében valótlan nyereménye
Szatmáry Kristóf bekeményített, azt üzente a cégnek: „ha a jövő hét elejéig nem történnek meg a kifizetések, akkor tovább folytatják az intézkedéseket, esetleg újabb bizottsági ülést tartanak.”
Az elmúlt héten jelentősen csökkent a csapadékhajlam, kisebb esők csupán a Nyugat-Dunántúli régióban voltak. A nappali hőmérséklet csak a hónap közepén érte el ismét a 30 0C-ot, éjszakánként viszont 15 fok körüli értékre csökkent a hőmérséklet. Hajnalra igen erős a harmatképződés.
Talentis International Construction Investments Kft. névre keresztelte el új cégét a felcsúti milliárdos, vagyis ismét kilépett a nemzetközi piacra. Hogy pontosan mit és hol fognak építeni, azt egyelőre nem lehet tudni, de a leggazdagabb magyar leginkább Horvátországban aktív.
Világszerte a Varroa atka (Varroa destructor) jelenti a legnagyobb veszélyt a méhészetekre. Évente méhcsaládok millióinak elvesztéséért felelős közvetlenül vagy közvetve.
Sietni kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz már az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön. Az
A stagnálást váró elemzői várakozások helyett nőtt a munkanélküliségi ráta, a prémiumok nélkül számított átlagbérek növekedési üteme pedig rekordmagas szintre jutott Nagy-Britanniában az április és június közötti három hónapos időszakban.
A Fitch Ratings elemzője szerint az amerikai bankrendszert egy újabb kockázat fenyegeti, ez pedig egy átfogó leminősítés, ami akár a nagybankokat is érintheti – számol be a hírről a CNBC.
Sütő Enikő műsorvezetővel, és Szomoru Miklós kertészmérnök segítségével ismét mesebeli kerteket láthatnak a nézők a Spektrum Home-on. Az Álomkertek augusztus 12-én indult második évadában feltárul többek között a zánkai Zen Garden, egy szentendrei levendula farm és több különleges balatoni kert varázsos világa. Az új évad minden epizódjában két oly
2023-ban, amikor a blokklánc már egy mindennapi kifejezés a technológián alapuló világunkban, a hagyományos videójátékokat is lassan leváltják a blokkláncra
A minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a Dunát, miközben nemzeti történelmünk jelentős eseményeit élhetik újra a látogatók a nemzetközileg is elismert magyar alkotóknak köszönhetően.
Augusztustól az aktív életmódot és a napi testmozgást elősegítő programokra és fejlesztésekre ajánlhatják fel a népegészségügyi termékadó (neta) fizetésére kötelezett cégek a befizetett adójuk tíz százalékát – emlékezteti az érintett adózókat közleményével az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK).
A programozásba ültetett készségfejlesztés erős hátszelet ad már egész fiatal kortól. Apa-fia páros indította el az óvodás korban elkezdhető képzéseket, melynek alapja az algoritmikus gondolkodás elsajátítása.
Rggel még minimális elmozdulással kezdett a forint, majd gyengülésnek indult. Napközben jelentős mozgásokat láthattunk az árfolyamban. Az orosz rubel a tegnapi hatalmas esés után fordult egyet, majd a hatalmas kamatemelésre olvadni kezdett az előnye.
Nem sokat változott a férfiak és nők aránya az utóbbi tíz évben a médiában, ezt tanúsítja több nemzetközi és hazai felmérés is. A nők továbbra is alulreprezentáltak és bár több nő végez kommunikációs szakon, a nők aránya a sajtóban még mindig alacsonyabb mind nemzetközi, mind hazai szinten.
Szeptember 2-től indul a sikerműsorok hétvégéje a Tv2-n. Szombaton este Vip különkiadással érkezik a Szerencsekerék, szeptember 3-án, vasárnap pedig jön a Sztárban Sztár leszek! negyedik évada, ahol ismét az ország legsokoldalúbb előadóját keresi Tóth Gabi, Köllő Babett, Majka és Pápai Joci. A sikerműsorok hétvégéjét a Szerencsekerék Vip adásaina
Nem elég, hogy a fuvarozási, logisztikai szektor komoly munkaerőhiánnyal küzd, októbertől az útdíjak is 17 százalékkal emelkednek, emellett januártól egy környezetvédelmi díjat is fizetniük kell. A gázolaj árának emelkedésével ez már egy olyan jelentős költségnövekedést jelent, amit a cégek nem vehetnek félvállról, hanem be kell építeniük az áraikb
Ha olyan kormányzati vendégek érkeznek az országba, akik mangalicát szeretnének látni, nagy valószínűséggel Kozma Sándor nagykőrösi tenyészetébe fogják elvinni őket. Nyugalom, természetesség és professzionális tenyésztői munka – minden együtt van ahhoz, hogy az ember igényes, kezelt, szép állománnyal találkozzon.
A legtöbben Ausztriába utaznak, de nyáron Horvátország a kiemelkedő úticél – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilszolgáltatók forgalmi adatai alapján készült elemzéséből. Több (COVID-ot megelőző, és azt követő) év adatai alapján az NMHH szakemberei azt a megállapítást tették, hogy a roamingforgalmat bonyolító SIM-kártyák ará
Az AutoWallis arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a Wallis Asset Management Zrt. részesedése felfelé átlépte az 5, valamint 10 százalékos küszöbértéket is.
Sietni kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz már az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön. Az Ersténél különösen kedvező feltételekkel nyithatnak Diákhitel Számlát a hallgatók, akiknek most online számlanyitás esetén 30 ezer forint
Az ázsiai ország ipari termelése júliusban 3,7%-kal nőtt éves szinten, ami a lassulást jelent a júniusban mért 4,4%-os növekedés után, és elmaradt a 4,3%-os piaci várakozásoktól. Az év első hét hónapjában 3,8%-kal nőtt az ipari termelés.
Folyamatosan növekszik a zöld finanszírozás aránya az MBH Jelzálogbank kihelyezett hitelállományában, és a bank célja továbbra is a hazai lakásállomány korszerűsítése zöld hitelek segítségével – derül ki az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet 2022-es évről szóló fenntarthatósági jelentéséből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján tettek közzé k
A Home Depot Inc., az Egyesült Államok és egyben a világ legnagyobb barkácsáruházláncának bevétele és nyeresége a vártnál némileg kevésbé csökkent az idei pénzügyi év második negyedévében. A cég azt közölte, hogy a július 30-án zárult három hónapban bevétele 2,0 százalékkal, 42,916 milliárd dollárra csökkent. Az egy évvel korábbi 43,792 milliárd d