2023. július 6. csütörtök

júl. 6
14:45
Ők örökölték Berlusconi médiabirodalmának többségét (Privátbankár)
Marina és Pier Silvio Berlusconi örökölte a Fininvest befektetői csoport tulajdonjogának több mint felét édesapjuk, a június 12-én elhunyt Silvio Berlusconi vállalkozó, politikus csütörtökön nyilvánosságra hozott végrendelete szerint.
júl. 6
14:45
Nonstop telefondoktor gyógyítja a Tesco dolgozóit (vg.hu)
A brit Tesco magánorvosok bevonásával segít karban tartani dolgozói egészségét.
júl. 6
14:51
Brutális elszállásban van már idén a költségvetés - De a kormány még kivár (Portfolio)
A mostani állapot szerint 1600 milliárd forintos elcsúszás van a 2023-as költségvetésben, ami alapján biztosra vehető, hogy az eredeti 3,9%-os idei hiánycél nem teljesíthető. A Kormányinfón elhangzott információk szerint azonban nagyon úgy tűnik, hogy a kormány nem rohan a helyzet rendezésével. Közben már most érzékelhető, hogy a piac ideges a bizo
júl. 6
14:53
A telefonunkra is beköltözik a magyar egészségügy (Portfolio)
A hazai betegek körében is egyre erősebb a mobil platformmal kapcsolatos felhasználói igény, a zsebekben lévő okostelefonokon ott kell lenni azoknak a funkcióknak, amelyekkel a felhasználók kapcsolatba tudnak lépni az egészségüggyel. Az EgészségAblak alkalmazás éppen ezért egyfajta belépőpont lesz az egészségügybe - magyarázta a Portfolio-nak adott
júl. 6
14:54
20 magyar nő végezte el sikeresen a Corteva Agriscience TalentA nemzetközi oktatási programját (Magyar Mezőgazdaság)
20 magyar, mezőgazdaságban dolgozó nő végezte el sikeresen a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági vállalat nemzetközi oktatási programját. A vállalat által alapított és létrehozott képzés idén áprilisban már másodszorra indult el itthon a Magyar Női Unió közreműködésével.
júl. 6
14:54
AI-vezérelt, napenergiával működő agrár robotot szabadalmaztattak (Üzletem)
A seattle-i székhelyű Aigen mezőgazdasági technológiai startup bemutatott egy úttörő autonóm, skálázható robotikai platformot, amelyet teljes egészében nap- és szélenergia hajt.
júl. 6
14:55
Visszatér a pánik a dízelpiacra? (Portfolio)
Egyre nagyobbak a kérdőjelek az európai dízelpiacon, ez elsősorban az ellátási rendszer bizonytalanságára és a mostanában látott zavarokra vezethető vissza - több európai országban is finomítói leállások voltak az elmúlt hetekben, ez pedig ideiglenesen csökkentette a piacra kerülő kínálatot.
júl. 6
14:57
Feleződhetett az olajóriás nyeresége (vg.hu)
Az Exxon Mobil működési eredménye kevesebb mint felére zsugorodhatott a második negyedévben az alacsony gázárak és a szűkülő finomítói árrések következtében.
júl. 6
14:57
Újabb művészi BMW készül (MMonline)
Julie Mehretu álmodja valóra a BMW Art Cars kollekció huszadik guruló műalkotását. Az autóversenyzés művészeti hagyományokkal átitatott kötődéseiben jövőre új fejezet veszi kezdetét: a Le Mans-i 24-órás megmérettetésen bemutatkozik a BMW M Hybrid V8 Art Car versenyautó.A BMW a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeumban újabb együttműködést jelentet
júl. 6
14:57
Mikor érdemes lakást venni? Ez a kalkulátor megkönnyíti a döntést (Forbes)
Egy budapesti házaspár számára, akik a meglévő gyerekük mellé egy babát vállalnának még, a feleség pedig jelenleg 35 éves, egy 60 millió Ft értékű új ingatlan megvásárlása 31,1 millió forinttal kerül majd többe a támogatási rendszer várható átalakítása miatt.
júl. 6
15:03
Jó hír: elérhető az elektronikus ügyintézés lehetősége őstermelői és Őcsg nyilvántartási ügyekben (Agroinform)
Mutatjuk a részleteket.
júl. 6
15:03
Autó csapódott egy londoni magániskola falába, többen megsérültek (vg.hu)
A balesetben hét gyermek és két felnőtt sérült meg.
júl. 6
15:09
A parlamenti imacsoport 15 millióból utazgatott (Menedzsment Fórum)
A csoport járt Finnországban, Jeruzsálemben, Washingtonban, Bécsben és Berlinben.
júl. 6
15:09
Gáztűzhelyek betiltása: új irányt vett a vita (Portfolio)
A világon egyre több országban kampányolnak a gáztűzhelyek betiltása mellett, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban pedig már tervek is vannak erre. Most azonban egyre hevesebb az ellenállás a terv ellen.
júl. 6
15:09
Hatalmas a baj ebben a gazdaságban! (Agroinform)
Több hektárnyi lábon álló gabona ég Bácsalmáson.
júl. 6
15:09
Razziát tartottak Prigozsin szentpétervári otthonában: parókákat és fegyvereket találtak a palotában (vg.hu)
Kitömött aligátor, egy szekrény tele parókával és még levágott fejes fényképek is előkerültek Prigozsin fényűző palotájából.
júl. 6
15:21
Döcög a MOHU: hajszál híján összeomlott Erzsébetváros szemétszállítása (Menedzsment Fórum)
Budapest VII. kerületéne polgármestere szerint nem a kormányon és megbízottján múlt, hogy Erzsébetvárosban zavartalan a szemészállítás
júl. 6
15:21
Afrikai sertéspestis: kevesebb a kockázati terület (Adózóna)
Jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését. E rendkívüli eredmény is igazolja, célravezetőek az állategészségügyi hatóság ASP felszámolása érdekében hozott intézkedései – írja sajtóközleményében a Nébih. A korlátozások enyhítésével számott
júl. 6
15:21
Fejlesztik a nyugati ipari parkot Hajdúböszörményben (ProfitLine)
Fejlesztik a nyugati ipari parkot Hajdúböszörményben, a beruházáshoz az önkormányzat 667 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán, az ipari parkok, iparterületek fejlesztésére kiírt felhívás keretében - tájékoztatta a helyhatóság az MTI-t.
júl. 6
15:21
Még mindig elképesztően feszes az amerikai munkaerőpiac (Portfolio)
Az ADP bérszámfejtő csoport szerint az amerikai magánszektorban a múlt hónapban a várakozásokat felülmúlva 497 000 új munkahelyet teremtettek, ami erőteljes növekedést jelentett. Az adatok feszes munkaerőpiacra utalnak, ami egy újabb elem lehet a Federal Reserve további kamatemelésekre vonatkozó érvei között a következő hónapokban.
júl. 6
15:21
Forint – úgy tűnhet, de nem jött el az armageddon. Legalábbis egyelőre (Forbes)
Jobbágy Sándor, a Concorde vezető makroelemzője szerint nem várható további gyors lejtmenet a forint árfolyamában, de év végére 390 forint körüli euró-árfolyamra érdemes számítani.
júl. 6
15:24
Hogyan tanulj meg kriptóul 4 lépésben (BitcoinBázis)
A kriptovaluták izgalmas világa váratlan kalandokat ígér és lehetővé teszi, hogy részese légy a pénzügyi forradalomnak, amely a hagyományos rendszer
júl. 6
15:27
Nagyon veszélyes trend terjed a TikTokon: ki ne próbáld, baj lehet belőle! (Pénzcentrum)
TikTokkerek videói szerint ha sörrel lelocsoljuk a bőrünket, az tökéletesen véd a káros napsugarak ellen. Az szakember szerint azonban egyedül a fényvédő véd az UV-A sugaraktól, aminek hatása azonban másfél óra alatt elmúlik.
júl. 6
15:27
Nébih: császárszalonnát hívott vissza a forgalmazó (Agroinform)
Az érintett termék vételárat blokk nélkül is visszatérítik.
júl. 6
15:30
Baranyában nem olyan bőséges a termés, ahogyan várták (Magyar Mezőgazdaság)
Bár az idei évre sokan rekordgabonaterméseket jósoltak, a június végén megkezdett aratás mind mennyiségben, mind pedig minőségben alul múlja a várakozásokat – tájékoztatott Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke.
júl. 6
15:39
Horvátországban új földgázvásárlási szabályt hoztak (Privátbankár)
A horvát kormány csütörtökön eltörölte a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Művek (HEP) azon a kötelezettségét, hogy minden Horvátországban kitermelt földgázt fel kell vásárolnia az INA horvát olajipari vállalattól - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
júl. 6
15:45
Fontos gázpiaci rendeletet töröltek el a horvátok (Portfolio)
A horvát kormány csütörtökön eltörölte a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Művek (HEP) azon kötelezettségét, hogy minden Horvátországban kitermelt földgázt fel kell vásárolnia az INA horvát olajipari vállalattól - közölte a horvát közszolgálati televízió.
júl. 6
15:47
Várpalotán fejlődést hozhat a Védelmi Ipari Park (Portfolio)
Várpalotán jelentős hagyománya van a védelmi iparnak, ám az ipari jelleg a 90-es évektől fokozatosan háttérbe szorult, a Várpalotai Védelmi Ipari Park megvalósulásával a város ismét jelentős ipari központtá válhat - mondta a területfejlesztési miniszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Várpalotán.
júl. 6
15:51
Kegyes a szél a Balatonon - javában zajlik a Kékszalag vitorlásverseny (frissítve) (Menedzsment Fórum)
A szokásos reggeli 9 órás rajt helyett inkább délelőtt 11 órára tolták a startot a szervezők a várható viharos szél előrejelzés miatt július 6-án, az idei, 55. Kékszalag vitorlásversenyen. Helyszíni tudósítónk írása.
júl. 6
15:51
Ekkora összegből bővítheti bölcsődei kapacitását Szikszó (ProfitLine)
Csaknem 330 millió forintból bővítheti bölcsődei kapacitását a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szikszó - tájékoztatta az MTI-t a Bora 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fejlesztési Ügynökség.
júl. 6
15:51
Méregdrága órával jelent meg Szoboszlai Dominik Liverpoolban: kiderült mennyit érhet a válogatott focista Rolexe (Pénzcentrum)
A német RB Leipzigtől 70 millió euróért (26,4 milliárd Ft) a Liverpoolhoz szerződő magyar válogatott középpályás a divatos karórák nagy rajongója. Liverpoolban most a Blikk szerint egy 35 milliós Rolex-el a karján kapták lencsevégre.
júl. 6
15:51
Áttörésről beszél a CATL az elektromos autók töltésében (Portfolio)
A Debrecenben is gyárat építő kínai akkumulátorgyártó, a CATL bejelentette, hogy új anyagokat fejlesztett ki a lítium-ion akkumulátorokhoz, amelyek jelentősen javítják az elektromos járművek töltési hatékonyságát, különösen extrém hideg körülmények között.
júl. 6
15:51
Vállalkozásoknak kedveznek az új hitelgaranciák (MMonline)
Együttműködést írt alá az Európai Beruházási Alap és a K&H, amelynek értelmében már elérhető a K&H Csoportnál az InvestEU uniós garanciaprogram. A pénzintézet 3 alprogramhoz csatlakozott, amelyek minimum 50 százalékos, az ügyfelek számára díjmentes hitelgaranciát nyújtanak. A garanciaprogram célja a hazai kkv-k versenyképességének, fenntarthatósági
júl. 6
15:51
A napraforgónak és kukoricának több csapadék kellene (Demokrata)
Az elmúlt egy hét csapadékmennyisége nagy területi változékonyságot mutat.
júl. 6
15:57
Kezdődik az aratás a földeken (Piac és Profit)
Ideális a mostani száraz időjárás a kalászosok aratásához, a napraforgónak és a kukoricának azonban jól jönne a további csapadék - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
júl. 6
15:57
A gyártott autók több mint harmada elektromos autó volt Angliában (Alternatív Energia)
Az Egyesült Királyságban 79 046 autót gyártottak májusban, 26,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál és ezzel már a negyedik egymást követő hónapja jegyeztek fel éves szintű növekedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára felkerült statisztikából.
júl. 6
15:57
Komoly gazdaságstratégiai irányváltást javasol az Európai Bizottság (Portfolio)
Az Európai Bizottság bemutatta a 2023. évi stratégiai előrejelzési jelentést, melynek célja, hogy az emberek jóllétét és a fenntarthatóságot helyezze az Európa nyitott stratégiai autonómiájának középpontjába. Ennek érdekében tíz konkrét intézkedést javasolnak.
júl. 6
15:57
Hogyan befolyásolta a júniusi időjárás a terméskilátásokat? (Agroinform)
A sokfelé bőséges csapadék főleg a kapások fejlődését segítette, bizonyos gyümölcsök – főként az eper és a cseresznye – esetében azonban komoly károkat okozott.
júl. 6
15:57
Az idei volt a legforróbb június az Egyesült Királyságban a rendszeres mérések kezdete óta (Tiszta Jövő)
Az idei volt a legforróbb június az Egyesült Királyságban a rendszeres mérések kezdete óta - írta a BBC hírportálja a brit meteorológiai szolgálat (Met Office) hétfői közleményére hivatkozva.
júl. 6
15:57
Más boltban is lehet pénzt felvenni a Pennyn kívül? Körkép (Forbes)
Egyelőre csak a Penny kasszáinál lehet készpénzt felvenni a vásárlással egybekötve, és ők sem most, július elsejével vezették be, hanem már évek óta elérhető ez a szolgáltatás. Az Aldi, a Lidl és a Tesco vizsgálja a lehetőséget, viszont az Auchan és a Spar mereven elzárkózik mindettől.
júl. 6
16:00
Integrált szolgáltatáslista segíti a kkv-szektort (Üzletem)
Vállalatirányítást segítő alkalmazásokat és szoftvereket magába foglaló digitális vezérlőpulttal segíti a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a hazai kkv-szektort.
júl. 6
16:03
Amikor a szarvasbika jól érzi magát a kukoricásunkban (Agroinform)
A fotók alapján tényleg otthonosan mozog, legelészik, nézelődik, pihenget, majd másnap újra jön. Ismét terítéken a… vadkár.
júl. 6
16:09
Volodimir Zelenszkij pénteken Törökországba látogat (Privátbankár)
Zelenszkij azért utazik Erdogan hazájába, hogy Tayyip Erdo ğan elnökkel tárgyaljon a fekete-tengeri gabonaüzletről és az ukrajnai háború fejleményeiről. Meglepetésként még magával Erdogannal is tárgyalni fog.
júl. 6
16:21
Akár egyetlen sejt vizsgálatára is alkalmas géppel bővült a Hcemm műszerparkja (ProfitLine)
Pontosabb diagnózisok és új terápiák kifejlesztését célzó, akár egyetlen sejt vizsgálatára is alkalmas géppel bővült a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hcemm) műszerparkja.
júl. 6
16:21
Bőtermő, ellenálló – a Kite repce hibrid portófóliója (Agrárágazat)
A Kite korszerű termelési eszközökkel és új hibridek/fajták bevezetésével segíti partnereit.
júl. 6
16:24
Ne csak üss, simogass is! (BitcoinBázis)
10 éves lehettem. Apám megvette nekünk (Ausztriából becsempészte) életünk első számítógépét: egy Commodor 64-est. Lemezmeghajtóval! – Hoppácska! Tuti nem gondolta
júl. 6
16:27
Az euróövezetben stagnált a kiskereskedelmi forgalom (Adózóna)
Havi összevetésben a várt növekedés helyett stagnált, éves összevetésben pedig csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben májusban.
júl. 6
16:27
Mindenkire vonatkozik, akinek fontos a támogatás – újabb változások a feltételességben (Agroinform)
A 12 százalék feletti lejtők és a minimális talajtakarás kapcsán történtek változások.
júl. 6
16:30
Magyar Bor Napja – Koccintás 2023: Magyarország legnagyobb boros eseménysorozata (Magyar Mezőgazdaság)
A bor színén, illatán és ízén kívül leginkább élményt jelent – vallja több mint tíz éve a BorÉrt Egyesület csapata, akik idén is Magyarország legnagyobb boros megmozdulására hívnak minden borkedvelőt, bor iránt érdeklődőt.
júl. 6
16:33
Nem fenyegetés, hanem lehetőség a kelet-nyugati együttműködés (Demokrata)
Népeink érdeke nem a blokkosodás, nem az ellenségeskedés – mondta Szijjártó Péter.

Keresés