2023. július 6. csütörtök

júl. 6
12:53
Közel kétmilliárd forint jogdíjat osztanak szét a zenészek között (vg.hu)
Az idén 57 ezer magyar és külföldi zenész részesült jogdíjban, ugyanannyi, mint tavaly.
júl. 6
12:54
Az Európai Bizottság intézkedéseket hoz a cápauszony-kereskedelem felszámolására (Magyar Mezőgazdaság)
Megszerezte az egymillió támogató aláírást a cápauszony nemzetközi kereskedelmének felszámolását célzó európai polgári kezdeményezés, azért az Európai Bizottság reagál a kezdeményezésre, és úgy határozott, hogy feltárja, hogyan lehet kezelni a jelenséget - közölte a brüsszeli testület szerdán.
júl. 6
12:57
Így számoljuk ki a munkába visszatérő kismama szabadságát (Adózóna)
A munka törvénykönyve egyértelműen rendezi ezt a kérdést, ennek ellenére mégis vannak félreértések, illetve olyan munkáltatók, akik bizonyos időintervallumokat nem tekintenek szabadságra jogosító időszaknak azt gondolva, hogy a munkavállaló távolléte alatt nem teremtett értéket, nem hozott bevételt a cégnek. Cikkünkben azt tekintjük át, melyek ezek
júl. 6
12:57
Az MNB hatalmas vesztesége újabb konfliktushoz vezethet az EU-val (444.hu)
Surányi György és Róna Péter szerint a Matolcsy vezette jegybank elhibázott lépései fűtötték az inflációt és vezettek oda, hogy 2000 milliárd forintnál is nagyobb lehet az MNB vesztesége, amit a költségvetésből kell befoltozni.
júl. 6
13:03
Valamit csúnyán elfelejtettek ráírni erre a szalonnára - riadót fújt a Penny (Menedzsment Fórum)
A Dárdás császárszalonna csomagolásáról lemaradt egy fontos információ.
júl. 6
13:03
Nem csak nálunk vannak bajban a burgonyatermesztők (Agrárágazat)
Az agrártermelők központi támogatást igényelnének az öntözéshez és a tárolókapacitás növeléséhez és üzemeltetéseséhez.
júl. 6
13:09
Gond van a Penny egyik termékével (Piac és Profit)
Nem jelöltek rajta egy allergént.
júl. 6
13:15
Csúnyán csütörtököt mondott a forint és az OTP is (Privátbankár)
A néhány napja még az euróval szemben 368-as szint közelében gazdát cserélt hazai fizetőeszköz 384,4 forintig is gyengült. De nincs jó napjuk a tőzsdéknek, kivétel nélkül esnek, a BUX mélyrepülését a legnagyobb mértékben az OTP Bank idézte elő, de zuhan a Mol és a Richter, csupán a Magyar Telekom tud erősödni. Az energiaárak ellentétesen mozognak,
júl. 6
13:15
Már erősödésben a forint, de a szerdai napot kiheverni idő lesz (Portfolio)
Jelentős gyengüléssel zárta a szerdai napot a forint az euróval szemben, több mint három hónap után először ébredünk ma 380 feletti árfolyamra. Egyelőre innen sem talál magára a magyar deviza, csütörtök reggel is folytatódik az esés.
júl. 6
13:21
A gazdasági nehézségek ellenére a cégek 85%-a növeli a befektetéseit a felhős megoldásokba (ProfitLine)
Tíz vállalatból több mint nyolc fektet a felhőbe, de csak minden ötödik képes hatékonyan használni a technológiát – derül ki a Magyarországon is aktív globális IT vállalat, a Unisys friss kutatásából. A több mint kétezer cég megkérdezésével készült tanulmány szerint a gazdasági nyomás dacára a cégek fokozzák a befektetéseket az új technológiákba, d
júl. 6
13:21
Hatmilliárdos fejlesztés indul a Tiborcz- és Jellinek-közeli cégben (Forbes)
Megduplázza a naperőművi portfólióját az Alteo.
júl. 6
13:24
12,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma májusban (Magyar Mezőgazdaság)
Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 12,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 6
13:27
Gulyás Gergely elmondta, hogyan hathat az új brüsszeli kritika az uniós pénzek kifizetésére (Privátbankár)
Ha csütörtök, akkor Kormányinfó - Gulyás Gergely nem hagyta ki heti szereplését.
júl. 6
13:27
Milliónyi magyar esik egy új szigorítás áldozatául: bukja az állami ingyenpénzt, aki nem lép időben (Pénzcentrum)
Még mindig nagyon kevés volt az egykor népszerű, ám folyamatosan gyengülő babaváró hitel új szerződéseinek összege. Ez azonban hamarosan megváltozhat, hiszen a kormány bejelentése nyomán januártól sok százezer, családot tervező nő kiesik a kedvezményezettek köréből pusztán azzal, hogy betölti a harmincadik életévét, vagy már felette is van. Mit leh
júl. 6
13:27
Nincs tolongás a diszkontkincstárjegyekért, a befektetők inkább a hosszú papírokat vették (vg.hu)
Ritka eset fordult elő a csütörtöki ÁKK-aukción, kevesebb diszkontkincstárjegyre volt kereslet, mint amennyit az ÁKK meghirdetett.
júl. 6
13:29
Visszaesett a szlovák kiskereskedelem is (vg.hu)
.
júl. 6
13:31
Balatoni nyár: esélylatolgatás maflásokkal és statisztikával (vg.hu)
Más statisztikából ítélnek a szereplők.
júl. 6
13:33
Kormányinfó: Meglepő bejelentés Gulyás Gergelytől (Agroinform)
Mi okozza a kiskereskedelmi forgalom mennyiségi csökkenését?
júl. 6
13:33
Lukasenka megmondta, hol tartózkodik Prigozsin (vg.hu)
A fehérorosz elnök hajlandó lenne Oroszország és Ukrajna között is közvetíteni.
júl. 6
13:39
Újabb település teszi ki megtelt-táblát (Menedzsment Fórum)
Miután Érd bejelentette, hogy megtelt a város, most a budakalászi önkormányzat jelentette be, hogy egyes javaslatok szerint több mint 37 hektárral csökkentenék az eddig beépítésre szánt területeket.
júl. 6
13:39
A pirított dió nemcsak a cukrászok kedvence (Agrárágazat)
Nemcsak gyümölcs-csemeték, de a Kőszegi-csemeték is a kertben nőnek fel. És mindenki elégedett a sorsával.
júl. 6
13:42
A nagyvállalatok többsége még nem látja, mivel jár a globális minimumadó bevezetése (Üzletem)
A multinacionális nagyvállatok döntő többségére hatással lesz a globális minimumadó, mégis csak a töredékük van tisztába azzal, hogy valójában mivel jár, ha bevezetik jövőre – hívja fel a figyelmet az EY 1600 pénzügyi igazgatóval készült nemzetközi kutatása.
júl. 6
13:45
Navracsics jó híreket hozott a várpalotaiaknak, de még pár évet várniuk kell (vg.hu)
Várpalota az ország egyik ipari központjává válhat a Várpalotai Védelmi Ipari Park Komplexum fejlesztésével.
júl. 6
13:51
Semmi különös, csak a szomszédunkban átadták az EU harmadik leghosszabb függőhídját (Privátbankár)
A romániai Braila város mellett felavatták csütörtökön az öt év alatt elkészült új Duna-hidat, amely csaknem két kilométeres hosszával és 1120 méteres támaszközével az Európai Unió harmadik leghosszabb függőhídjává vált.
júl. 6
13:51
Nőttek a német feldolgozóipari megrendelések (ProfitLine)
Májusban közel három éve a legnagyobb mértékben emelkedtek a német feldolgozóipari megrendelések elsősorban a katonai járművekre leadott megrendeléseknek köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
júl. 6
13:54
Hamarabb megennék a saját cipőjüket, mint a laboratóriumi húst: felháborodtak a táplálkozási szakértők (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államokban nemrégiben a boltok polcaira került a laboratóriumban előállított „csirke- és marhahús”, ám a termék minden formában rossz
júl. 6
13:54
A Penny már bevezette, az Aldi, a Lidl és a Tesco még keresi a megoldást a bolti készpénzfelvételre (Telex)
A kisboltosok attól tartanak, hogy nem tudnak majd annyi készpénzt tartani a boltban, amennyivel a vásárlókat ki tudják szolgálni.
júl. 6
13:57
IEA-igazgató: hiba volt Európa függővé válása az orosz energiahordozó-szállításoktól (Alternatív Energia)
Sok európai ország "stratégiai és történelmi léptékű" energiaellátási hibákat követett el, és ezek egyike az volt, hogy ezek az országok túlzottan függővé váltak "egyetlen beszerzési forrástól", vagyis Oroszországtól - mondta hétfőn elhangzott nyilatkozatában a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója.
júl. 6
13:57
Megújult keskeny ültetvénytraktor gyümölcsösbe, szőlőbe és napelemparkokba is (Agroinform)
Kubota M5-102N: a gondos formatervezés és a praktikus helykihasználás révén sikerült elérni a legjobb munkakomfortot.
júl. 6
13:57
Gyengébb eredmény mellett is óriási hozampotenciált rejt egy hazai részvény (vg.hu)
Az MBH Bank friss elemzése szerint 80 százalékkal drágulhatnak az építőipari anyagokat gyártó cég papírjai.
júl. 6
13:57
Az aggasztó vízhiányt az idegenforgalom is súlyosbítja a thaiföldi Ko Szamuj szigetén (Tiszta Jövő)
A vízzel való takarékoskodásra szólították fel a lakosságot a thaiföldi Ko Szamuj szigetén, ahol a szárazság okozta vízhiányt az idegenforgalom megnövekedett vízigénye is súlyosbítja - írta hétfőn a The Guardian online kiadása.
júl. 6
13:57
Bemutatták a Tarans-Sped logisztikai vállalat új raktárkomplexumát (Demokrata)
Minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország.
júl. 6
14:03
Volt fideszes polgármesterhez került a balatonboglári kemping (Menedzsment Fórum)
Baja volt fideszes polgármesterének ugyan van még két tulajdonostársa is, a cég többsége Fercsák Róbert birtokában van.
júl. 6
14:09
Menczer Tamás: Minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország (hirado.hu)
A logisztikai szektor mintegy 300 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és tavaly 300 millió tonna áru szállítását végezték el.
júl. 6
14:09
A túlnyomó többség bízik az MI válaszaiban (vg.hu)
A felhasználók nem félnek az álhírektől, és szívesen kérnek számos területen tanácsot az MI-től.
júl. 6
14:15
6,9 százalékkal csökkent az ipari termelés (Adózóna)
2023 májusában az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,6 százalékkal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 áprilisához mérten 1,6 százalékkal nőtt.
júl. 6
14:15
Adójóváírásos pénzből tandíj és albérlet? Lehetséges! (Bank360 blog)
Az adókedvezményes egészségpénztári befizetésekből költhetünk a gyerekünk beiskolázására, akár a tandíjra, kollégiumi díjra vagy albérletre is. A most felvett egyetemisták szülei is élhetnek ezzel.
júl. 6
14:15
Júliusban is premierek jönnek az RTL+-ra (MMonline)
Új tartalmakkal bővül az RTL+ kínálata júliusban is, tovább folytatódik a kegyetlen sorozatgyilkos és az elszánt nyomozónő párharca A Hajsza második évadában, valamint jön a skandináv sikersorozat, A híd. Akcióból sem lesz hiány, érkezik David Hasselhoff új sorozata, a Ze Network – Titkos hálózat! A sportrajongók végigjárhatják a foci történetének
júl. 6
14:21
Felemás eredménnyel zárult a Tisza-tó környéki vendéglátás ellenőrzése (ProfitLine)
Hiányosságokat tárt fel a Tisza-tó környéki vendéglátó egységek ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
júl. 6
14:21
Nem sokáig tartott ki a forint ereje, megint beleadtak (Portfolio)
Jelentős gyengüléssel zárta a szerdai napot a forint az euróval szemben, több mint három hónap után először ébredünk ma 380 feletti árfolyamra. Egyelőre innen sem talál magára a magyar deviza, csütörtök reggel is folytatódik az esés.
júl. 6
14:27
Ilyen is ritkán van a lottózókban: indulhat a roham, most óriásit lehet szakítani (Pénzcentrum)
Ritkán látott helyzet a lottó háza táján: utoljára április végén vitték el az Ötös-, valamint a Hatoslottó főnyereményét, ráadásul ugyanazon a hétvégén. A nyeremény két hónapja halmozódik, így szombaton és vasárnap már több milliárd forintért izgulhatnak a játékosok.
júl. 6
14:27
Nem akaródzik kivonulni az orosz piacról a Raiffeisennek (vg.hu)
A Raiffeisennek Oroszországban tízezer munkavállalója, 2600 vállalati és négymillió lakossági ügyfele van.
júl. 6
14:33
Várpalotán giga védelmi központ épül (Menedzsment Fórum)
24 milliárd forintos beruházás épül Várpalotán, mégpedig egy védelmi ipari komplexum.
júl. 6
14:33
Nagy lehetőségek rejlenek a gyógynövénytermesztésben, de még messze nem használjuk ki (Agroinform)
Szakemberek szerint amit csak lehet, termeszteni kellene.
júl. 6
14:33
Bejelentés nélkül Bulgáriába utazott Zelenszkij (vg.hu)
Zelenszkij szövetségeseket gyűjt a jövő heti NATO-csúcsra.
júl. 6
14:35
Az európai bankrészvények nyerők, az amerikaiak szenvednek (vg.hu)
Az európai befektetési alapok az év eleje óta sorra szórják ki amerikai bankrészvényeiket és szállnak be a sokkal jobban teljesítő európai szektortársakba – áll a Goldman Sachs elemzésében.
júl. 6
14:39
Nem csak nálunk nem pörög a bolti forgalom (Piac és Profit)
Havi összevetésben a várt növekedés helyett stagnált, éves összevetésben pedig csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben májusban.
júl. 6
14:39
Nagy dobás az Alteónál, megduplázzák a naperőművi portfóliót! (Portfolio)
Az igazgatóság jóváhagyását követően saját beruházásban és kivitelezésben épít Nógrád megyében új naperőművet az Alteo - olvasható a BÉT oldalán. A 17 millió eurót meghaladó, évente több mint 10 ezer háztartás villamosenergia-igényét fedezni képes fejlesztéssel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat saját naperőművi portfóliója a kétszeresére n
júl. 6
14:39
Terjeszkedik a szemcseppek piacán a Bausch & Lomb (vg.hu)
.
júl. 6
14:42
Egy hete adták át, máris leállt a neszmélyi komp (Telex)
Egy család még át tudott kelni a magyar oldalra, de visszafelé már nem járt a komp, és az autójuk a másik oldalon maradt.

Keresés