„Egyik ügyfelem egy ukrán üzleti kapcsolata miatt korábban kb. 30 millió forintnak megfelelő összegű előleget utalt át partnerének. A partner gyára azonban a jelenleg folyó háborúban megsemmisült, így valószínűsíthetően sem az előleget, sem a termékeket nem fogja meg-, illetve visszakapni. Ebben az esetben mi a teendő?” – kérdezte olvasónk. Nagy No
Csúcsot döntött a Bauhaus barkácsáruházlánc Németországban. A világ leghosszabb virágládasorát ültették be, amely a mannheimi Buga 2023 kertészeti kiállítást díszítette. A nem mindennapi ötletet Világrekord az éghajlatért mottóval valósították meg, és a kivitelezésben az áruházlánc több mint 140, különböző területeken dolgozó alkalmazottja vett rés
A közép- és kelet-európai régióban működő ékszerüzletlánc, a Teilor a 2023-as Brand Minds üzleti konferencián ünnepelte 25. évfordulóját. A cég ezen alkalomból a metaverzumba lépve megnyitotta virtuális üzletét az Xclusiverse-szel együttműködve. A Teilor története 25 évvel ezelőtt kezdődött egy Teilor (magyar fordításban hársfa) nevű utcában. A c
A fotonika, vagyis a fény alapú technológia jelentősége növekvő tendenciát mutat, s mára már számos területen alkalmazható. 2023. június 27. és 30. között megrendezésre kerül a Laser World of Photonics nemzetközi kiállítás, amely bemutatja a fotonika innovatív megoldásait. Az esemény programjainak keretében a látogatók áttekinthetik a fotonika legú
Nepálban nincs társadalombiztosítás, az állami egészségügyi ellátórendszer csak mutatóban működik és az is fizetős, a szakember kevés. Aki van, az többnyire magánkórházban dolgozik, világszínvonalú ellátást nyújtva. Feltéve, ha marad a beteg, ugyanis a család dönti el, hogy igénybe veszik-e a terápiát vagy hazaviszik a pácienst - mondta a Növekedés
A magyarok többségének, 60 százalékának, van kertje, a kerttel rendelkezők pedig hetente több alkalommal is végeznek kerti munkát – derült ki a Husqvarna reprezentatív kutatásából. A többség saját maga végzi ezeket a feladatokat és kevesen veszik igénybe szakember segítségét. A megkérdezettek 35 százaléka átlagosan havonta 2-4 órát tölt fűnyírással
Azok a vállalatok, amelyek nem kínálnak megfelelő hibrid munkamodellt, azt kockáztatják, hogy értékes tehetségeket vesztenek el és lemaradnak a HR versenyben.
Átadták a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot, valamint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának megújult épületét a baranyai vármegyeszékhelyen pénteken.
Az Európai Bizottság új szabályokat javasol annak érdekében, hogy a telefonok és a táblagépek tartósabbak, energiahatékonyabbak és könnyebben javíthatók legyenek. A gyártóknak gyorsabban kell pótalkatrészt biztosítaniuk, az eszközök „kihordási” ideje pedig 7 év lehet majd.
Megkezdte autói leszállítását a Rimac Automobili. A horvát elektromosautó-gyártó az elmúlt hetekben több példányt is átadott a megrendelőinek, ezzel pedig hivatalosan is beléptek a sorozatgyártott autók világába.
A Tipton Eyeworks műhelye beköltözött az Erkel utcai showroomba, így már nemcsak a kész kereteket találjuk meg itt, de annak is szemtanúi lehetünk, ahogy a műhely dolgozói elkészítik azokat. „Az új látványműhelyünkben zajlik a gyártási folyamat nagy része, köztük a talán legfontosabb befejezési fázis is, így a showroomba érkezők szemtanúi lehetne
Az előző negyedévi kismértékű javulást követően a vállalkozások ismét kisebb árbevétel- és nyereségnövekedésre számítanak: átlagosan 8 százalékos bevétel- és 3,3 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Így az infláció kitermelése továbbra is nehézséget okozhat – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negy
Kihívások és fejlesztési irányok – a tejágazat jövője Magyarországon címmel jelentetett meg tanulmányt a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Mint ebből kiderül, a helyzet tragikus, de nem reménytelen.
A márka hét éve debütált a Sziget Fesztiválon: kifejezetten a fesztiválozókra szabott pop-up boltjával települt ki Európa egyik legnagyobb zenei eseményére, amelyben élelmiszerekkel, friss zöldség-gyümölcs kínálattal, helyben sült pékáruval várta a résztvevőket. 2017-ben már a Volt Fesztiválon és a Balaton Soundon is megjelent a kínálata, továbbá
A magas energiaárak továbbra is súlyos problémát jelentenek az éttermeknek, de a turisták elmaradása is gondot okoz. A házhozszállítás lassan növekedhet a következő időszakban: az emberek egyre drágábban vásárolnak, de nem azért, mert többet vennének, hanem azért, mert nagy az infláció. A forgalmat nagyban befolyásolja az, hogy a dolgozók mikor kap
Vevői fölénnyel fejeződött be a heti kereskedés a terménypiacokon. Chicagóban a búza 3,8 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab 2,6 százalékkal, a repce pedig 3 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.
Olaszországban májusban az előzetes becslésnek megfelelően 7,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután áprilisban 8,2 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken.
Új szakember, Lovas Tamás tölti be az eMag Magyarország marketingigazgatói pozícióját. A közel másfél évtizedes tapasztalattal bíró szakember a Decathlon sportáruházlánctól érkezik az online kereskedőhöz, ahol több mint öt éven át töltötte be a marketingkommunikációs vezetői tisztséget. Lovas Tamás az elmúlt tizenöt év során jelentős tapasztalato
A rekord sertésárak ösztönözhették a gazdálkodókat, hogy bővítsék állományukat, de a költséges állattenyésztési szabályozás, a csökkenő kereslet és a sertésbetegségek terjedése inkább az Európai Unió sertéshús exportőri vezető pozíciójának hanyatlására utal.
Nemrégiben újabb információk láttak napvilágot az Európai Unió által kibocsátandó digitális euró tervezetét illetően. A megtudottak alapján a tervben lévő
Hollandiában megkezdődött Európa legnagyobb megújulóenergia-projektje, melyben napelem-modulokat használnak a gyümölcstermő terület felett (Agri-PV). A müncheni székhelyű BayWa holland leányvállalatával, a GroenLeven-nel együtt áll ennek az úttörő 8,7 MWp teljesítményű Fruit-voltaikus fejlesztésnek a hátterében.
Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET elemzése szerint az idén tovább nő az ellopott azonosítók száma.
Bár a Földközi-tengerben kevés cápa él, van némi esély a kellemetlen találkozásra. A spanyolországi Alicante strandján fürdőzőknek kijutott az élményből. A mintegy kétméteres kékcápa szerencsére inkább csak kíváncsi volt, mert ha turistát kívánt volna reggelzni, nagyon könnyen megtehette volna. A felvétel június 15-én, pénteken délelőtt készült.
Első alkalommal díjazott női tulajdonú vállalkozásokat a Visa Magyarországon, az öt nyertes egyenként 2 millió forintos támogatást és egyéves mentorációt kapott - közölte a Visa pénteken az MTI-vel.
Durva kudarcot vallott a NATO, nem sikerült elfogadni a hidegháború óta első alakalommal elkészített, egy esetleges orosz támadásra reagáló védelmi tervet.
Külhoni olvasónkat is érintheti, hogy a legnagyobb kripto tőzsde péntek délelőtt bejelentette, megkezdi kivonulását a holland piacról. A Binance tegnap óta egyáltalán nem fogad új regisztrálókat az országból, a meglévő ügyfeleik számára pedig már csak 1 hónapig, július 17-ig biztosítják a kereskedés feltételeit, ezt követően már csak az itt tárolt
Az idén vakációt tervező magyarok átlagosan 296 ezer forintot költenek a nyaralásra, szemben az egy évvel korábbi 247 ezer forintos összeggel – derül ki a K&H első negyedéves felméréséből, amely a 30-59 évesek utazási terveit vizsgálta. A megkérdezettek majdnem 40 százaléka 100-300 ezer forintos költségvetéssel készül a pihenésre. Jelentősen csökk
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/24. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont egy magyar játékos nettó 64 040 045 forintot nyert 5+0 találattal.Ezen kívül magasabb nyerőosztályban csak egy magyarnak volt szerencséje, a következő legmagasabb nyereményt 1 904 830 forintot - 4+2 találattal érte el 40 hazai játékos.
A Binance és az amerikai értékpapír-felügyelet közeledik egy megállapodáshoz, ami alapján rövid távon csak az amerikai leányvállalat, a Binance US alkalmazottai férhetnek majd hozzá az ügyfelek pénzéhez - derül ki a CoinDesk jelentéséből. A megállapodáshoz még egy szövetségi bíró jóváhagyására van szükség, a deal megakadályozná, hogy az anyacég (Bi
Magyar idő szerint este 8 után nemcsak Magyarországon, hanem globálisan elérhetetlenné vált a Facebook és a hozzá tartozó szolgáltatások, valamint a Messenger és az Instagram is.
Saját innováció alapján trendet teremtő, bátorságból, pályaelhagyás után indított vagy éppen saját élethelyzet alapján megoldást kínáló vállalkozások a globális Visa She’s Next program első magyarországi nyertesei. A díjazott női vállalkozók egyenként kétmillió forintos támogatást és egyéves, vállalkozásra szabott mentorálást kapnak. A Visa She’s
Aknák és rakáták is hullanak az égből, az ukrán légvédelmet lefoglalja Kijev védelme? Taktikai sikereket vagy kudarcot hozott az ukrán offenzíva? Háborús hírek.
Napjainkban az utakon 80-100 ezer roller közlekedik, ebből mintegy 25 ezer bérelhető vagy közösségi roller, a többi magántulajdonban van a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) adatai szerint. A JMSZ közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy nyáron sokkal több gyerek közlekedik rollerrel és kerékpárral, mint az év más hónapjaiban, ezért ebben az id
A Gazprom orosz energetikai óriásvállalat egy friss közleményében nyilvánosságra hozta, hogy ma csak 41,3 millió köbméter gázt tervez szállítani Európába Ukrajnán keresztül, ami cjóval kevesebb a tegnapi 41,8 millió köbméteres korábbi értékhez képest, írja a Reuters.
A Mol csoport épülő poliol komplexumában sikeresen lezajlott a poliolgyártás legfontosabb alapanyagának beadagolása a féltonnás kísérleti üzembe; a sikeres teszt újabb lépés afelé, hogy megkezdődhessen a nagyüzemi termékek próbagyártása - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.