2023. június 16. péntek

jún. 16
12:33
Újabb brüsszeli tervet utasít el Magyarország (Menedzsment Fórum)
A magyar kormány elutasítja, hogy az Európai Bizottság még erőteljesebben beavatkozhasson a tagállamok költségvetésébe, mert az újabb kettős mércét jelentene - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) előtt Luxemburgban. A magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta: a tagországok költségvetését nemzeti érdekek mentén,
jún. 16
12:33
Megint kisebb teher lett az infláció Európában (Privátbankár)
Májusban lassult az infláció az euróövezetben és az Európai Unióban éves szinten - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.
jún. 16
12:36
Félmilliós fizetésre vágynak a pályakezdők (Portfolio)
Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei tavalyhoz képest. Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetésre vágyott, addig idén már 450 és 600 000 forint között keresne a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A felmérés rámutatott arra is, hogy ma közel dupla a
jún. 16
12:36
Májusban is toronymagasan Európa-rekorder a magyar infláció (444.hu)
A második helyezettet közel 10 százalékkal előzzük.
jún. 16
12:36
A Fehér Ház megakadályozná, hogy Kína és India még szorosabbra fűzze a kapcsolatát (vg.hu)
Az USA igyekszik befurakodni Kína és India közé a globális politikában.
jún. 16
12:36
Üveg kontra repohár - melyiknek nagyobb a karbonlábnyoma? (Magyar Mezőgazdaság)
Nem jelentenek az üvegpoharak környezettudatosabb alternatívát a repoharakkal szemben, mert az előállításuknak ötször nagyobb a karbonlábnyoma, mint az újrahasználható műanyag poharaknak.
jún. 16
12:42
A Balkánra menekítik vagyonukat az ukrán oligarchák (vg.hu)
Horvátországban épít baromfifarmot Ukrajna egyik leggazdagabb embere, Jurij Koszjuk. A mintegy 500 millió euró értékű beruházás a tervek szerint 1500 munkahelyet teremt majd a földrengés sújtotta Sziszek-Moszlavina megyében, de nem ő az egyetlen ukrán, aki a háború elől délnyugati szomszédunkba menekíti vagyonát.
jún. 16
12:42
Lejjebb adtak igényeikből a fővárosi lakásvásárlók (Üzletem)
Csökkentek az ingatlanvásárlók igényei a fővárosban, ahol a nagyon jó állapotú otthonok helyett májusban már az eladások közel felében megelégedtek a jó állapottal is – állapította meg a Duna House.
jún. 16
12:44
Félmillió forintos fizetést akarnak a pályakezdők (vg.hu)
Budapesten a bruttó egymillió forintos kezdő bérigény sem ritka.
jún. 16
12:45
Kudarcot vallott a főügyész, menesztette a bolgár államfő (Privátbankár)
A bolgár köztársasági elnök menesztette hivatalából Ivan Gesev főügyészt, mert kudarcot vallott a magasszintű korrupció elleni küzdelemben - közölte a bolgár elnöki hivatal sajtóirodája pénteken.
jún. 16
12:48
Rokkant ellátottként automatikusan kiküldik a kedvezményes utazási utalványt? (HR Portál)
Rokkantsági ellátásban C 2 kategóriában vagyok és érdeklődőm, hogy a Nyugdíjfolyósító automatikusan kiküldi a kedvezményes utazási utalványt vagy személyesen kell intézni?
jún. 16
12:48
Infláció alatti mértékben drágultak az utasbiztosítások (ProfitLine)
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (Fbamsz) adatai szerint az év első öt hónapjában megkötött online utasbiztosítások díja naponta és személyenként 665 forint volt, ami mindössze 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 620 forintos szintet. A kedvező díjszint ellenére a kiutazók több mint harmada továbbra sem gondos
jún. 16
12:48
Ballagásra indul? Ilyen üzemanyagárakra számíthat mától a kutakon (vg.hu)
A benzin és a gázolaj átlagára sem változik a hét végén.
jún. 16
12:50
A csatlakozási követelmények elengedésével jöhetne a NATO-ba Ukrajna (vg.hu)
A német védelmi miniszter közölte, hogy támogatják Ukrajna gyorsított felvételét a NATO-ba.
jún. 16
12:54
Az eddiginél nagyobb területen nyit boltot Óbudán az Aldi – ám itt csak egy hétig lehet vásárolni (vg.hu)
Ez lesz az eddigi legnagyobb élelmiszerüzlet az Óbudai-szigeten.
jún. 16
12:54
A devizaszámla nyitás az új sláger Magyarországon (KKV Magazin)
Hitelért nem állnak sorban a magyarok, de a bankszámlák száma történelmi csúcsra ért, a devizaszámlák népszerűsége különösen megugrott - derül ki a Bank360.hu összeállításából. A készpénzfelvétel kétéves mélyponton áll, a mobiltelefonos fizetés viszont rohamosan terjed, már csaknem minden ötödik ártyás tranzakciót így hajtják végre a magyarok.
jún. 16
12:56
Ismét lezárták az M35-ös autópályát (vg.hu)
.
jún. 16
12:57
Nagyot bukott a kormány egyik kedvenc étterme (Menedzsment Fórum)
Jelentős veszteséget halmozott fel a Várkert Bazár tövében működő Felix Kitchen & Bar - derül ki a cég szerdán nyilvánossá vált pénzügyi beszámolójából. Pedig jókora árbevétele volt, pörgött a vendéglátás, az okok máshol keresendők.
jún. 16
12:57
Kihirdették a Dunaferr vételárát (Infostart)
Elsőre nem is tűnhet soknak, de a vételárnál jóval magasabb költség szakadhat a vevő nyakába.
jún. 16
13:00
Távértékesítés és szolgáltatásnyújtás az EU-ban: az elektronikus piacterekre vonatkozó szabályok (Adózóna)
Korábbi cikkeinkben bemutattuk a távértékesítéshez és a szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó adókötelezettségek teljesítését egyszerűsítő és támogató egyablakos rendszereket, mostani írásunkban a platformokra vonatkozó szabályozást tekintjük át.
jún. 16
13:00
Egyre több ajtón kopogtat a NAV (vg.hu)
A NAV várhatóan kiemelt figyelmet fordít az olyan ágazatokra, mint például az építőipar, a zöldség- és gyümölcskereskedelem vagy az online értékesítés.
jún. 16
13:00
Új partnerség a Ripple háza táján: mit szól ehhez az XRP árfolyama? (BitcoinBázis)
Nemrég érkezett a hír, miszerint a digitális jegybankpénz (CBDC) bevezetése érdekében a kolumbiai központi bank partnerségre lépett a Ripple blokkláncvállalattal.
jún. 16
13:06
Az Aldi megint kitelepül több fesztiválra (Portfolio)
Az Aldi június 16. és 18. között a Gyerekszigeten várja, június 28. és július 1. között a Balaton Soundon, augusztus 9-től 15-ig pedig a Szigeten lesz jelen. Utóbbin az áruházlánc idén ismét pop-up bolttal jelenik meg, amely 500 négyzetméteres alapterületével a korábbi évek Sziget-üzleteihez képest mintegy 30%-kal nagyobb lesz - írja az áruházlánc.
jún. 16
13:06
Itt a friss kimutatás: harmadannyi az infláció az Európai Unióban, mint Magyarországon (Pénzcentrum)
Az Eurostat által közölt adatok szerint Európán belül Luxemburgban volt a legalacsonyabb az éves infláció május folyamán, mindössze 2 százalék. A magyar inflációs mutató ehhez képest a már megszokott legrosszabb eredményt hozta: 21,9 százalékot. Ez egyébként 0,4 százalékponttal magasabb adat, mint amit a Központi Statisztikai Hivatal közölt egy het
jún. 16
13:06
Enyhült az inflációs nyomás Európában (vg.hu)
A pénzromlás főleg Kelet-Európát, a Baltikumot és a Balkánt sújtja, míg a nyugat-európai országokat kevésbé.
jún. 16
13:09
Keresi régi önmagát a forint, beragadt a rajtnál az OTP (Privátbankár)
A hét utolsó napját is gyengén nyitotta a hazai fizetőeszköz, az euróval szembeni árfolyama dél körül a 374-es szint felett tanyázott. A hazai részvények felemásan mozognak, míg a Magyar Telekom és a Mol erősödik, addig az OTP és a Richter gyengül. Esik az olaj és a gáz ára, ellenben a nemesfémeké és a kriptoeszközöké emelkedik.
jún. 16
13:12
A britek egyre kevésbé félnek az inflációtól, de azért magasabb béreket akarnak (vg.hu)
A Bank of England attól tart, hogy a bérkövetelések tartósíthatják az inflációt a jelenlegi szinten.
jún. 16
13:18
Az innováció a versenyképesség kulcsa (ProfitLine)
A digitális átállás jelenti a legnagyobb hajtóerőt a hazai vállalatok innovációs tevékenységében. A gépi tanulást használó alkalmazások egyre inkább megjelennek a termelésben és a vállalati háttérfolyamatokban is. „A cégek figyelme a digitális fejlesztésekre összpontosul, új termékekkel és szolgáltatásokkal nem most rukkolnak elő” – nyilatkozta Ném
jún. 16
13:21
Félmilliós fizetésre vágynak a fiatalok (Menedzsment Fórum)
Tavaly óta jelentősen nőtt a pályakezdők bérigénye, a 18 és 25 év közöttiek ma már félmillió forint körüli fizetést szeretnének - közölte a Work Force munkaerőközvetítő pénteken az MTI-vel.
jún. 16
13:24
Lefordult az OTP, nincs jó napja a magyar tősdének (Portfolio)
A hazai blue chipek felemás teljesítményt nyújtanak, a maga 1 százalékos esésével az OTP teljesít a legrosszabban.
jún. 16
13:24
A hétvégén startol a IV. Tisza-tavi PET Kupa (Magyar Mezőgazdaság)
A hétvégén kezdődik a IV. Tisza-tavi PET Kupa: a környezetvédelmi programon idén június 17. és 20. között Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig tisztul meg a vadvilág, 12 pillepalackokon lebegő hajó és kenus különítmény tisztítja a tó kijelölt szakaszát - közölte a Természetfilm.hu Egyesület, a PET Kupa szervezője az MTI-vel csütörtökön.
jún. 16
13:26
Milyen pénzügyi lehetőségei vannak a magyar vállalkozásoknak 2023-ban? (Portfolio)
Az elmúlt évek történései, a háborús konfliktus, az infláció és az energiaválság kockázata világszerte történelmi léptékű következményekkel járt a gazdaságokban. Nincs ez másként Magyarországon sem - napról-napra újabb és újabb kihívásokkal kell a vállalkozásoknak szembenézniük. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és
jún. 16
13:27
Tovább terjeszkedik Romániában a magyar tőzsdei agrárcég (Privátbankár)
Romániában folytatja terjeszkedését Magyarország legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedője és piacvezető takarmánygyártója, az UBM Holding Nyrt.
jún. 16
13:30
Lefordult az OTP, nincs jó napja a magyar tőzsdének (Portfolio)
A hazai blue chipek felemás teljesítményt nyújtanak, a maga 1 százalékos esésével az OTP teljesít a legrosszabban.
jún. 16
13:30
Nemzetközi szinten versenyképes kkv-szektor kialakításához nyújt támogatást a kormány (vg.hu)
Cél a külföldön dolgozó magyar munkavállalók hazacsábítása is.
jún. 16
13:33
Még mindig éllovas a magyar infláció - grafikon (Infostart)
Májusban lassult az infláció az euróövezetben és az Európai Unióban éves szinten.
jún. 16
13:42
Beszólt a Tesco: ne az áruházakat okold a magas inflációért! (vg.hu)
Tesco-Bank of England 1:1.
jún. 16
13:42
Work Force: félmilliós fizetésre vágynak a pályakezdők (Üzletem)
Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei tavalyhoz képest. Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetésre vágyott, addig idén már 450 és 600 000 forint között keresne a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből.
jún. 16
13:48
500 ezer ember hiányzik - Ezekből az országokból pótolja a magyar munkaerőt hazánk (ProfitLine)
A következő években mintegy 500 ezer fővel szükséges növelni a foglalkoztatottak számát, ehhez pedig elengedhetetlen a külföldi munkavállalók foglalkoztatása – emeli ki Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője. Annak érdekében, hogy a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásának jogszabályi keretei még átláthatóbbak és egyértelműbb
jún. 16
13:54
A lengyel környezetvédelmi tárca válságstábot állított fel egy csatornán történt halpusztulás miatt (Alternatív Energia)
Válságstábot állított fel a lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter az Odera folyót és a dél-lengyelországi Gliwice város kikötőjét összekapcsoló csatornában minap történt halpusztulás miatt - közölte szerdán Anna Moskwa tárcavezető.
jún. 16
13:54
Szombattól új helyszínen vár forgalmi káosz a Budapesten közlekedőkre – Az év legnagyobb beruházását indítja el a BKV (vg.hu)
Egész nyáron sávlezárásokra kell készülniük az autósoknak.
jún. 16
13:54
EP: fenntarthatóbb tartósabb akkumulátorok tervezésére van szükség (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülése új szabályokat hagyott jóvá az EU-ban forgalmazott akkumulátorok és elemek hatékonyabb, tartósabb és "zöldebb" tervezésére vonatkozóan.
jún. 16
14:00
Ugrik az orosz energiaexport - Mi áll a háttérben? (Portfolio)
A Reuters legfrissebb adatai alapján jelentősen növekedni fog Oroszország tengeri dízel- és gázolajexportja júniusban, miután sikerrel lezárultak a finomítói felújítási munkálatok és a hazai készletszintek is kifejezetten magasan alakulnak, ezeknek köszönhetően nő az olajtermékek termelése az országban. Az adatok alapján az orosz kikötőkből származ
jún. 16
14:02
Orbán Viktor: Brüsszelből szovjet típusú vezetés utasít, az EU számára fekete bárányok vagyunk (Portfolio)
A magyar kormány demokratikus és a nép akarata szerint cselekszik, Brüsszelből szovjet típusú vezetés utasít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Libero című olasz napilapban pénteken megjelent interjúban.
jún. 16
14:03
20 ezer cég a kelleténél többet fizet az áramért (Piac és Profit)
Magyarországon majdnem 20 ezer vállalkozás viseli ma is a szankciós energiakrízis terheit, ők még mindig kénytelenek a piaci árnál többet fizetni - olvasható a Világgazdaság pénteken közölt elemzésében.
jún. 16
14:06
Sztrádakoncesszió: leminősítési kockázat miatt is szerződést kellett módosítani (Portfolio)
Több mint egy hónapja módosították az autópályakoncessziós szerződést. Németh Tamás, a koncesszor magáncég, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója szerint erre a magyar állam kérésére került sor, de több pontot azért módosítottak, hogy a hitelező bankok elvárásainak is megfeleljenek, mivel nőtt Magyarország leminősítési
jún. 16
14:06
A háborús konjunktúra eurómilliárdokkal pörgeti fel a Rheinmetall rendelésállományát (vg.hu)
A svájciak helyett is a német cég szállítja a lőszereket Ukrajnába.
jún. 16
14:08
Fontos népszavazásra készül Svájc (Portfolio)
A svájci választók a vasárnapi népszavazáson döntenek az új klímatörvényről, amelynek célja, hogy 2050-re nettó nullára csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást - számolt be a Reuters.
jún. 16
14:12
K&H;: a digitális átállásra összpontosít a magyarországi vállalatok többsége (Adózóna)
A Magyarországon működő vállalatok többsége a digitális átállásra összpontosít, ma már csupán 34 százalékuk nem tekinti ezt lényeges kihívásnak – közölte a K&H pénteken az MTI-vel.
jún. 16
14:18
Újabb Patriot rakétákat küld Ukrajnának Németország (vg.hu)
A Patriot rendszerhez rakéták is kellenek.

Keresés