Jelentős veszély leselkedik az elmúlt hetekben bombajól teljesítő részvénypiacokra, tulajdonképpen pont amiatt, mert ilyen jó teljesítményeket láthattunk - a JP Morgan elemzői szerint az elkövetkező hetekben a világ legnagyobb alapkezelői összesen akár 150 milliárd dollárnyi részvényt is eladhatnak a portfóliók kötelező újrastrukturálása miatt, az
A nemzetközi idegenforgalom folytatódó helyreállása is hozzájárulhatott, hogy a turizmus nagyobb súlyával rendelkező országok kerültek a növekedési rangsorok elejére. Így az első negyedéves európai GDP-adatok alapján az élmezőnyben szinte kizárólag dél-európai országok találhatók.
A jegybank 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és 1 millió forintot a bank irányítása alatt álló MagNet Faktorra – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel pénteken.
Továbbra is népszerűek a befektetési alapok a magyar befektetők körében: egy hónap alatt 272 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, ezzel elérte a 10 500 milliárd forintot is. A friss beáramló pénzek szinte teljes egészében kötvényalapokhoz, azon belül is a rövid lejáratú kötvényekbe fektetőkhöz érkeztek a BAMOSZ havi
A magyar gazdaság eddigi mindkét növekedési komponensével (tőke, munka) komoly gond van. Az elmúlt évek aggasztó gazdaságszerkezeti irányokat jelölnek ki, ami az ipar energiafogyasztásának drasztikus növekedéséhez vezet. Ami most új irányként jelenik meg a kormányzati diskurzusban, számomra sokban hasonlít arra, ami az eladósodott, tőkehiányos magy
Nem jelentenek az üvegpoharak környezettudatosabb alternatívát a repoharakkal szemben, mert az előállításuknak ötször nagyobb a karbonlábnyoma, mint az újrahasználható műanyag poharaknak. Erre a következtetésre a független, nemzetközi, fenntarthatósággal foglalkozó denkstatt szakértő csapata jutott, akik Magyarország meghatározó repohár-rendszer üz
Az Intel közel 4,6 milliárd dollár beruházással egy új félvezető-összeszerelő és tesztelő üzemet építhet a lengyelországi Wrocław közelében, a chipgyártási kapacitások növelését célzó, több milliárd dolláros európai beruházási kampányának részeként. A lépésre akkor kerül sor, amikor az Európai Bizottság enyhíti a finanszírozási szabályokat és a tám
Versenyjogi szempontból jogsértőnek minősülhet a gyártó, illetve külföldi előállítás esetén a forgalmazó cégek által fizetendő hulladék-újrahasznosítási díjak összehangolt továbbhárítása a vevőkre - figyelmeztet közleményében a Gazdasági Versenyhivatal. Az áremelések helyett a nemzeti versenyhatóság a csomagolások fenntarthatóbbá tételét javasolja
Az MNB összesen 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra hitelkockázati, értékvesztés elszámolási, betétbiztosítási, adatszolgáltatási és vállalatirányítási hiányosságok miatt és kötelezte azok mielőbbi kiküszöbölésére. A hitelintézeti csoportnál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbízható működését.
Az erdőterület növelése és a meglévő erdők tudatos kezelése kulcsszerepet játszik Magyarország klímavédelmi célkitűzéseinek megvalósulásában – jelentette ki Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára az Országos Erdészeti Egyesület 153. Vándorgyűlésén, Zánkán.
Az Európai Központi Bank (EKB) fontolóra veheti a július utáni kamatemelést, ha a maginfláció továbbra is magas marad - mondta Robert Holzmann, az EKB döntéshozója a Reuters szerint.
A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az árufeltöltőként dolgozó nőt, aki a munkaidejével kapcsolatban kialakult vita hevében egy magassarkú cipővel támadt az üzletvezető-helyettesre, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A digitális átállás jelenti a legnagyobb hajtóerőt a hazai vállalatok innovációs tevékenységében. „A cégek figyelme a digitális fejlesztésekre összpontosul, új termékekkel és szolgáltatásokkal nem most rukkolnak elő” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Szomorú tényre világít rá egy frissen közétett jelentés: a pénzügyi kizsákmányolás évente 28,3 milliárd dollárba kerül az idős amerikaiaknak, és ennek közel háromnegyedét az áldozat által ismert személyek, például családtagok, barátok vagy gondozók lopják el – számol be a hírről a Bloomberg.
A magyar infláció sokkal magasabb, mint bárhol máshol Európában, a májusi rangsor szerint a második helyezettre is közel 10%-pontot ver a magyar áremelkedés mértéke. Az év második felében jelentősen mérséklődhet a magyar infláció.
A Gabonakutató Nonprofit Kft. legnagyobb, batidai rendezvénye a Kárpát-medencei fajták megismerésének, a szakma szeretetének és a piacot meghatározó minőség elérésének szellemében telt.
Az Axiál Kft. 2023. július 1-jétől átadja a német Fendt kerekes traktorok magyarországi importőri jogát a leányvállalatának az AgroVario Kft.-nek, ezáltal - a hevederes traktorok kivételével - a teljes Fendt termékpaletta elérhetővé válik az AgroVario Kft. értékesítési hálózatából.
Egy új tanulmány szerint az alkalmazottak 15 százaléka rendszeresen megoszt vállalati adatokat a ChatGPT-vel és más generatív mesterséges intelligencia modellekkel. Kifejezetten aggasztó, hogy az ilyen módon megosztott információ egynegyede érzékenynek minősül - írja Cybernews.
Versenyjogi szempontból jogsértőnek minősülhet a gyártót, külföldi előállítás esetén a forgalmazót terhelő hulladék-újrahasznosítási díjak összehangolt továbbhárítása a vevőkre – közölte az MTI-vel pénteken a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH).
Romániában folytatja terjeszkedését Magyarország legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedője és piacvezető takarmánygyártója, az UBM Holding. A cégcsoport romániai leányvállalata, az UBM Agri Trade június 15-én egy összesen több mint 104 ezer négyzetméter alapterületű, 30-50 ezer tonna mezőgazdasági termény raktározására alkalmas telepet vásárolt Bud
Versenyjogi szempontból jogsértőnek minősülhet a gyártót, külföldi előállítás esetén a forgalmazót terhelő hulladék-újrahasznosítási díjak összehangolt továbbhárítása a vevőkre - közölte az MTI-vel pénteken a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH).
Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei tavalyhoz képest. Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetésre vágyott, addig idén már 450 és 600 000 forint között keresne a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből.
2 859 205 eurós, jelenlegi árfolyamon 19,6 milliárd forintos minimálárat szabott meg a felszámoló a Dunaferrért – szúrta ki a Fővárosi Törvényszék által közzétett, június 15-i keltezésű végzésből a hvg.hu.
Magyarországon az aktuális gazdasági helyzet, valamint az infláció és a részleges rezsiemelés miatt egyre több ember szenved szegénységben. Sok kisgyerek sosem kap Mikulás-csomagot vagy húsvéti tojást, sőt, egyre több család tragédiája, hogy gyümölcs, zöldség, hús sem kerülhet az asztalra.
Májusban ötödével több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, mint egy évvel korábban az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria hétfői jelentése alapján. A forgalomba helyezett elektromos autók száma megduplázódott.
Egy arbitrázs kereskedési bot szövevényes úton keresztül, de eljutott 3 dolláros profitig, amíg útközben egy 200 millió dolláros villámhitelt is felvett. Tegnap az Arkham Intelligence elemzői megosztották a bot kalandos útját: Az Arkham szerint a bot 200 millió DAI-t vett fel kölcsön a MakerDAO DeFi protokolltól, és a pénzeket az Aave-re küldte. It
Magyarországon az aktuális gazdasági helyzet, valamint az infláció és a részleges rezsiemelés miatt egyre több ember szenved szegénységben. Sok kisgyerek sosem kap Mikulás-csomagot vagy húsvéti tojást, sőt, egyre több család tragédiája, hogy gyümölcs, zöldség, hús sem kerülhet az asztalra. Ma Magyarországon mintegy 200 ezer olyan gyermek van, aki
A rossz mezőgazdasági gyakorlatok és a klímaváltozás miatt gyorsuló ütemben romlik a termőtalaj világszerte, amit a természetes folyamatok nem tudnak ellensúlyozni.
A ,,Kelet-Magyarországi ökológiai gazdálkodási rendezvénysorozat” részeként májusban a ,,Fehérjenövény és szálastakarmány tanácskozás és szántóföldi bemutatón” a maghüvelyesek nemesítéséről, a bennük rejlő potenciálról, valamint a hazai és nemzetközi termesztési trendekről hallhattunk, mindezt a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdasá
Több tíz- vagy százezer potenciális foglalkoztatottat jelent a hátrányos helyzetű, illetve a roma munkavállalók köre. Bevonásuk az álláspiacra segíthet előteremteni a gazdasági növekedéshez szükséges 4-500 ezer főt.