2023. május 9. kedd

máj. 9
14:36
A távmunkában dolgozók elkötelezettebbek a munkahelyük mellett (Üzletem)
Mennyire bizonyulnak elkötelezettnek a távmunkában dolgozók, és hogyan vélekednek erről a vezetők? A Process Solutions felmérésben vizsgálta a dolgozók elkötelezettségét és a vezetők tapasztalatait.
máj. 9
14:39
Vége a nagy energiakaszának (Piac és Profit)
A Saudi Aramco szaúdi olajtársaság adózott eredménye 19 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a kőolajárak esése miatt.
máj. 9
14:42
Nagyot szólhat idén a Sziget (MMonline)
Számos területen megújulás jellemzi az idei Szigetet, így a látványvilág, a vendéglátás, a fenntarthatóság terén vagy a kényelmi szolgáltatások sorában. Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében.„A Sziget a kezdetek óta folyam
máj. 9
14:45
Baljós árnyként jelent meg a rekorder államháztartási hiány (Infostart)
Az éves hiány 80 százaléka már összejött. Az adatokat közlő Pénzügyminisztérium hangsúlyozta: a költségvetés minden forrást biztosít a családok védelméhez.
máj. 9
14:48
Megújuló szabályozási központot hozott létre az Alteo, hatalmasat nőtt a termelésmenedzsment (ProfitLine)
Az Alteo aFRR (perces szabályozás) képes, ~160MW kapacitású, tisztán megújuló kapacitásokkal működő szabályozási központot hozott létre, ami az 1500MW kapacitású termelésmenedzsment portfóliójára épül.
máj. 9
14:48
17 százalékos osztalékhozam a Duna House-nál - Kiderült, meddig lehet rá lecsapni (Portfolio)
Több ízben is írtunk az elmúlt időszakban a magyar tőzsdei cégek osztalékfizetéséről, de az egyik legmagasabb osztalékhozamot kínáló részvény, a Duna House esetében eddig csak korlátozottak voltak az információk. A cég viszont most közzétette a kifizetésekről szóló közleményt, benne a legfontosabb dátumokkal.
máj. 9
14:48
Szerezz passzív jövedelmet a HappyMiner felhőbányász szolgáltatással (BitcoinBázis)
Cikkünkben a HappyMiner jól ismert amerikai felhőbányász szolgáltatásról olvashatsz, mely ígérete szerint a befektetők pénze általában 3-10 napon belül megtérül.
máj. 9
14:51
Még a közpénz kapcsán is összetartanak a Deutsch-fivérek (Menedzsment Fórum)
A két testvér nem csak a magánéletben segíti egymást.
máj. 9
14:51
Újabb nagyszabású akkumulátoros beruházás Debrecenben (Infostart)
Itt építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Energy.
máj. 9
14:54
Stabil eredménnyel startolt az Erste (Agroinform)
A magas kamatkörnyezet miatt a hitelezés megtorpant az első negyedévben az Ersténél is.
máj. 9
14:54
A Paxful április óta először indítja újra a piactere működését (BitcoinBázis)
A felfüggesztett szolgáltatás közepette Ray Youssef azt mondta, hogy vezérigazgatóként “utolsó lépését” tette meg, miután segített feloldani a felhasználók fiókjainak
máj. 9
15:00
Bevált módszer: így szedne be a kormány még több adót emelés nélkül (Pénzcentrum)
A magyar kormány 2010 óta Európa egyik legnagyobb adócsökkentését és gazdaságfehérítését hajtotta végre jelentette ki Varga Mihály a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének 30. évfordulóján, Budapesten. A pénzügyminiszter kiemelte: a gazdaság fehéredése, az adók hatékonyabb beszedése, és az ezáltal lehetővé váló adócsökkentések válságál
máj. 9
15:00
Az állatszállításnak nincs jövője az Eu-ban (Agroinform)
A hús szállítása fenntarthatóbb, mint az élő állat szállítása.
máj. 9
15:02
Szántóföldi bemutató és szakmai előadások a Ii. Kuhn Nyílt Napon (Agroinform)
A KUHN Magyarország idén egy géppremierrel is készül.
máj. 9
15:09
Van, akinek nyártól 27 helyett csak 9 százalék adót kell fizetnie (Menedzsment Fórum)
Jókora adókönnyítést kaptak ajándékba az úgynevezett hop on hop off rendszerű turistabuszok üzemeltetői. Bár a kormány friss rendelete szerint turizmusfejlesztési hozzájárulást kell fizetniük, ám az áfájukat ennél jóval nagyobb mértékben csökkentette a kabinet.
máj. 9
15:12
Jön a feketeleves: jóval kevesebb bónuszt kaphatnak a bankárok idén (Portfolio)
Csúnya világ jön az alapkezelők igazgatói és az M&A-ügyletekkel foglalkozó bankárok számára, ugyanis jóval kevesebb bónuszt kaphatnak idén, mint az előző években – írja a Reuters.
máj. 9
15:15
Zelenszkij: az EU gabonakorlátozásai elfogadhatatlanok, súlyosak és kegyetlenek (Privátbankár)
Zelenszkij erősen bírálta az EU-ba irányuló gabonaimport korlátozásait, miután öt közép- és kelet-európai országból álló csoportnak baja akadt vele. Azt is mondta, hogy a tilalom Oroszországot segíti.
máj. 9
15:18
Stabil eredménnyel startolt az Erste (ProfitLine)
A magas kamatkörnyezet miatt a hitelezés megtorpant az első negyedévben az Ersténél is. A lakossági ügyfelek harmadával kevesebb, míg a cégek fele annyi új finanszírozásra tartottak igényt, mint a tavalyi azonos időszakban. A bank az első negyedévben kimutatott magasabb működési eredmény túlnyomó részét extraprofitadóként fizette be. Az Erste önkén
máj. 9
15:18
Élesednek a megfigyelőrendszerek: a dolgozóknak többé nincsenek titkaik (Portfolio)
A hibrid és távmunka körülményei között a kollégákkal folytatott pletykálkodás, sugdolózás is digitalizálódott. Csakhogy mindez igencsak kockázatos lehet a munkavállalók és az őket megfigyelni vágyó cégek szempontjából.
máj. 9
15:18
Óriási akciót dobott be a Szerencsejáték Zrt.: nem mindennapi dolgot sorsolnak ki a lottózók között (Pénzcentrum)
Már közel 800 ezren használják a nemzeti lottótársaság 2017-ben bevezetett Játékoskártyáját, amelynek igénylése mostanra országosan már 4300 ponton lehetséges. A Játékoskártya célja, hogy ingyenesen elérhető kényelmi funkciókat biztosítson birtokosai számára, valamint használatával további nyereményekhez is juthassanak a szerencsések.
máj. 9
15:21
Átadták a “Környezet Védelméért” díjakat (Alternatív Energia)
A környezetvédelem területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégeket és magánszemélyeket díjaztak pénteken a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) által megrendezett Országos Környezetvédelmi Találkozón és Díjátadó gálán - közölte az KSZGYSZ az MTI-vel hétfőn.
máj. 9
15:24
Szijjártó bejelentette, hogy 400 milliárd forintból újabb akkugyár épül Debrecenben (444.hu)
A külügyminiszter szerint a kínai Eve Energy a BMW kérésére érkezett, hogy magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal.
máj. 9
15:24
Mégis megépül a második debreceni akkumulátorgyár (Forbes)
A debreceni önkormányzat korábban azt mondta, nem adott el területet az EVE Energynek, most azonban kiderül, felépül a CATL mellett egy másik akkumulátorgyár is.
máj. 9
15:24
A fedett pálya amatőr bajnoka (Magyar Mezőgazdaság)
Szilvásváradon rendezték a díjugrató fedett pályás szezon korosztályos és amatőr lovasainak döntőjét. A gyermek, ifi és fiatal lovasok mellett az amatőrök között is bajnokot avattak.
máj. 9
15:30
Hazai zöld ötleteket mutatnak be az expón (Agrofórum)
A Mate Körforgásos Gazdaság Elemző Központja első ízben hirdeti meg a Zöldinnovációs és Energiahatékonysági Expót, melynek keretében ágazatsemlegesen vonultatják fel azokat a hazai ötleteket, termékeket, szolgáltatásokat, eljárásokat és stratégiákat, amelyek a klímacélok magyarországi megvalósítását és egyúttal a magyar gazdaság versenyképességét,
máj. 9
15:30
Hamarosan jön az állam elővásárlási joga az exportálni tervezett építőanyagokra (Telex)
Az már megvan, hogy melyik 15 terméket érinti majd az „aktuális piaci értéken” kötelező átadás. Perelni lehet, de maximum utólag kaphat kártérítést a kereskedő.
máj. 9
15:33
Itt lenne az idő a követelésbehajtás reformjára is (Menedzsment Fórum)
A követeléskezelés: közérdek. A magyar hatóságok jelenlegi hivatalos álláspontja az, hogy a követeléskezelők által kezelt tartozások magántartozások, amelyek két félre: adósra és hitelezőre tartoznak. Valójában azonban a követeléskezelők együtt több millió ügyféllel és 3000 milliárd forintot meghaladó nagyságrendű tartozással foglalkoznak, ami együ
máj. 9
15:36
Jelentősen megemelkedett az amerikai kincstárjegyek hozama, ez lehet a befektetők új kedvence (Portfolio)
Rövid lejáratú kincstárjegyek vásárlását szorgalmazza Bill Gross, a Pacific Investment Management korábbi befektetési igazgatója, mivel arra számít, hogy az amerikai fizetésképtelenség problémája nemsokára megoldódik majd – írja a Yahoo Finance.
máj. 9
15:36
Matek érettségi 2023: sok magyaron kifogna már a legelső feladat (Pénzcentrum)
Ma a matematika írásbelikkel folytatódtak az idei érettségi vizsgák országszerte. Középszinten 1152 helyszínen 70 394 vizsgázó (közülük 2037 diák angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb vagy szlovák nyelven), emelt szinten pedig 94 helyszínen 4537 vizsgázó (közülük 113-an angol, francia, német, spanyol vagy szerb nyelven)
máj. 9
15:36
Nem minden termelőt illet meg díjmentesség öntözéskor (Üzletem)
2023-ban az állam teljes körűen átvállalja a termelőktől a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj megfizetését.
máj. 9
15:38
Szabályozást sürgetnek maguknak a követeléskezelők (Portfolio)
A követeléskezelési tevékenység jogszabályi rendezését sürgeti a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ). Ez így van már hosszú évek óta, ám most egy EU-s irányelv is kötelezővé teszi a tagállami jogalkotást, amit a MAKISZ a nem banki követelésekre is kiterjesztene.
máj. 9
15:39
Elképesztő összegekkel tartoznak az adósok (Piac és Profit)
A követeléskezelés: közérdek. A magyar hatóságok jelenlegi hivatalos álláspontja az, hogy a követeléskezelők által kezelt tartozások magántartozások, amelyek két félre: adósra és hitelezőre tartoznak. Valójában azonban a követeléskezelők együtt több millió ügyféllel és 3000 milliárd forintot meghaladó nagyságrendű tartozással foglalkoznak, ami együ
máj. 9
15:42
Elárulta az ENSZ főtitkára, miért tartja elképzelhetetlennek a békekötést (Portfolio)
António Guterres, az ENSZ főtitkára arról nyilatkozott, hogy nem tartja lehetségesnek Ukrajna és Oroszország békekötését, mert mindkét fél meg van győződve arról, hogy nyerni fog - számolt be a Reuters a spanyol El Pais alapján.
máj. 9
15:42
Varga Mihály: Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát az OECD és az EU felmérései szerint (hirado.hu)
A hatékonyság növelése, a gazdaság fehérítése a VJASZSZ és más szakmai partnerek nélkül nem valósult volna meg – fogalmazott a pénzügyminiszter.
máj. 9
15:42
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Blockchain Budapest konferencia (BitcoinBázis)
A Bitcoin leginkább akkor érdekes a nagyközönségnek, amikor épp új csúcsokat dönget az árfolyam. De aki jól ismeri a piacot
máj. 9
15:45
Nagyon nem fog örülni Debrecen: újabb akkumulátorgyárat jelentettek be (Menedzsment Fórum)
Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Energy, és ennek köszönhetően több mint ezer új munkahely jön létre − jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a hajdúsági városban.
máj. 9
15:45
Jelentősen nőtt az Erste adózás utáni nyeresége (Infostart)
Az első negyedévben 6,3 milliárd forint adózott nyereséget könyvelt el az Erste Bank az egy évvel korábbi 1 milliárd forintos veszteséggel szemben.
máj. 9
15:45
Hullámvölgyben az építőipar, kevés cég számít forgalomnövekedésre Magyarországon (Adózóna)
Tavaly az építőipari vállalkozások 55,56 százalékának nőtt az árbevétele az előző évihez képest, idén azonban csupán a 38,89 százalékuk forgalombővülésre – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
máj. 9
15:48
Ha van Szerencsejáték-os Játékoskártyád, akkor különleges nyeremény vár (ProfitLine)
Már közel 800 ezren használják a nemzeti lottótársaság 2017-ben bevezetett Játékoskártyáját, amelynek igénylése mostanra országosan már 4300 ponton lehetséges. A Játékoskártya célja, hogy ingyenesen elérhető kényelmi funkciókat biztosítson birtokosai számára, valamint használatával további nyereményekhez is juthassanak a szerencsések.
máj. 9
15:48
Újabb intézkedéssel csökkentené a klímaváltozás szempontjából kritikus metánkibocsátást az EU (Portfolio)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint 2026-tól a szén-, olaj- és gázimportőröket annak bizonyítására kell kötelezni, hogy az importált fosszilis energia is megfelel az energiaágazat metánkibocsátásának csökkentését célzó uniós rendelet követelményeinek - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
máj. 9
15:48
Rengeteg magyarnak kophat fel az álla: kevesen gondolnak erre, mindenük oda lehet (Pénzcentrum)
A hazai felnőtt lakosság leginkább az életét, az egészségét félti és az anyagi biztonság, függetlenség megteremtését is azért tartja kiemelten fontosnak, hogy kezelni tudja a váratlan helyzeteket. Elméletben ugyan egyre többen vannak tisztában az öngondoskodás értelmével és jelentőségével, de a gyakorlatban még sok a tennivalójuk, hogy meg is terem
máj. 9
15:51
Holoda Attila: van logika az MVM vezetésének lecserélésében (Privátbankár)
A gázárak és az energiapolitika aktuális kérdései is terítékre kerültek az ATV Start keddi adásában, ahol Holoda Attila korábbi energetikai helyettes államtitkár és kollégánk, Király Béla voltak a műsor vendégei.
máj. 9
15:54
Termőföld-adásvétel: fontos, hogy ezek benne legyenek a szerződésben! (Agroinform)
A 2023. május 1. után kötött termőföld adásvételi szerződésekre már új szabályok vonatkoznak.
máj. 9
15:54
Geotermikus forradalom Magyarországon (hirado.hu)
Európai összevetésben a geotermikus hőfelhasználás tekintetében Magyarország már ma is az első ötben van: Hollandia, Németország, Franciaország és Izland után „mi jövünk”.
máj. 9
15:54
Agrárkamara: idén nem kell fizetni az állami tulajdonú vízilétesítményekből vételezett öntöző vízért (Tiszta Jövő)
Tekintettel a tavalyi történelmi aszályra, a háború okozta nehéz gazdasági helyzetre, illetve az energia- és az inputanyagárak soha nem látott emelkedésére, a kormány úgy döntött, hogy a klímaváltozás elleni küzdelmet támogatva az idén - a termelők versenyképességének megőrzése érdekében - az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül díjmentes
máj. 9
15:54
Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát (Demokrata)
Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát az OECD és az EU felmérései szerint.
máj. 9
16:00
Ebben a londoni luxushotelben lazul Mészáros Lőrinc (Forbes)
Testőrök nélkül masírozott be a szállodába a felcsúti milliárdos.
máj. 9
16:03
Mások csak beszélnek róla, mi videón is megmutatjuk az új Corvin titkait (Menedzsment Fórum)
Nem lett egy újabb pláza a Blaha Lujza téren felújított egykori áruházból. Titkok és megoldások jönnek.
máj. 9
16:03
Üzembe helyezték az ország első kísérleti hidrogén-előállító üzemét (Infostart)
Átadták a kardoskúti Akvamarin projektet, amely egy 2,5 megawatt összteljesítményű elektrolizáló rendszerrel állít elő hidrogént. A helyszínválasztás nem véletlen, a hidrogén tárolására szintén helyben folynak kísérletek – közölte Kriston Ákos, a Magyar Földgáztároló Zrt. elnök-vezérigazgatója.
máj. 9
16:06
S&P; 500 tokenizált változata az Uniswap-on (Kripto Akadémia)
A BlackRock által kiadott iShares Core S&P 500 ETF (CSPX) tokenizált verziója már elérhető az Uniswap-on. Az S&P 500 tokenizált verziója ugyanúgy működik, mint az USDC vagy az USDT, csak részvények fedezik és egy olyan szervezet működteti azt, aki azt állítja, hogy teljes mértékben szabályozott Európában. Ez a Backed Finance, ami 2021 elején indult

Keresés