2023. május 8. hétfő

máj. 8
13:26
Döntött Zelenszkij: Európa-napot ünnepel Ukrajna a győzelem napja helyett (vg.hu)
A győzelem napjáról egy nappal korábban fognak megemlékezni.
máj. 8
13:30
Készülhetnek a nyugdíjasok, jöhet az újabb emelés (Portfolio)
A nyugdíjasok arra számítanak, hogy év közben lesz még korrekciós nyugdíjemelés, mert a 13. havi juttatás sem volt képes ellensúlyozni a magas nyugdíjas inflációt – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, aki szerint a korrekció mértéke négy-öt százalék lehet.
máj. 8
13:30
Csúszások a gépszállításokban – emiatt egy pályázati határidőt is kitolnának (Agroinform)
A borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról van szó, itt vannak a részletek.
máj. 8
13:30
Megvan, kik jönnek az MVM felsővezetésébe a kirúgások után (Forbes)
Megvannak az MVM új felsővezetői, belülről és kívülről is érkeznek szakemberek az állami energiaóriás élére a kirúgások után.
máj. 8
13:32
Eszeveszetten zuhannak a lakáshitelek, egy évtizede nem látott pénzkivonás a magyarok bankszámláin (Portfolio)
Az előző két havinál is nagyobb mértékben, 69%-kal esett vissza a lakáshitelek új kihelyezése márciusban. A fogyasztási hitelek ezúttal is tűrhetően tartották magukat, de a Baross-hitelprogram ellenére a céges hitelezés gyengélkedett. Utoljára 2014-ben fordult elő az elmúlt 12 havihoz fogható pénzkivonás a lakossági betétekből. Utóbbiak mindössze 1
máj. 8
13:33
Melyik országnak van a legnagyobb devizatartaléka? (Piac és Profit)
Kína devizatartaléka, ami a legnagyobb a világon, áprilisban 2022 februárja óta a legmagasabb, 3205 milliárd dollár volt, 21 milliárd dollárral nőtt a márciusi 3184 milliárd dollárhoz képest - közölte az ázsiai ország devizafelügyelete (SAFE).
máj. 8
13:36
Elkezdődtek az idei érettségi vizsgák (Portfolio)
Magyar nyelv és irodalomból hétfőn középszinten 1160 helyszínen 72 569, emelt szinten 51 helyszínen 1771 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal (OH).
máj. 8
13:36
Akár 5%-os rendkívüli nyugdíjemelés is jöhet 2023-ban: nem tágít a horrordrágulás, muszáj lépni? (Pénzcentrum)
A nyugdíjasok arra számítanak, hogy év közben lesz még korrekciós nyugdíjemelés, mert a 13. havi juttatás sem volt képes ellensúlyozni a magas nyugdíjas inflációt mondta Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban, aki szerint a korrekció mértéke négy-öt százalék lehet. Decemberben még 15 százalékos éves inflációval számolt a kormány, azonban azó
máj. 8
13:36
A horvát csodagyerek az akkumulátorpiacot is meghódítaná (vg.hu)
Új üzletbe kezd Mate Rimac. A gyakran horvát Elon Muskként aposztrofált feltaláló az elektromos autók után most az akkumulátorgyártást is forradalmasítaná. A cég első termékei 2025-ben kerülhetnek a piacra.
máj. 8
13:42
Hszi Csin-ping irányt mutatott: több gyerek és több innováció teszi majd naggyá Kínát (vg.hu)
Peking meghatározta a gazdaságpolitika prioritásait a következő évekre.
máj. 8
13:42
Új módszerekkel oldanák meg a munkaerőhiányt (MMonline)
Egy magyar fejlesztésű alkalmazás nem csak hatékonyabbá teszi a munkára jelentkezést, de rengeteg új munkavállalót von be olyan munkákra, amelyeket évek óta nehéz betölteni. Modern társkereső applikációknál alkalmazott módszerekkel hozzák össze a munkakeresőket és munkáltatókat, amivel már 3000 műszakot töltöttek be rövid és hosszú távra.Egyre több
máj. 8
13:48
A fiatal agrárgépészek szakmai ismeretei tovább gazdagodtak (GépMax)
Élményekkel és szakmai tapasztalatokkal gazdagodtak a Legyél Te is agrárgépész! Országos és Junior Bajnokság nyertesei.
máj. 8
13:48
Hozzányúl a kormány az autópálya-koncessziós szerződéshez (Forbes)
Több más, költségcsökkentési intézkedésről döntöttek, köztük a 35 évre kiírt koncessziós szerződés módosításáról.
máj. 8
13:51
Elektromos meghajtású autóbuszt tesztelnek Kaposváron (Alternatív Energia)
Elektromos meghajtású autóbuszt tesztelnek Kaposváron, a Mercedes-Benz eCitaro május 9-éig a somogyi vármegyeszékhely minden vonalán közlekedik és díjmentesen lehet rajta utazni - tájékoztatta a Humda Zrt. csütörtökön az MTI-t.
máj. 8
13:54
Energiaügyi miniszter: idén egész évben marad a rezsitámogatás (Agroinform)
Magyarországon a legolcsóbb a villany meg a gáz az átlagfogyasztásig.
máj. 8
13:54
Általános bankválság kapujában áll a nyugati gazdaság (hirado.hu)
Globális pénzügyi válság kapujában vagyunk – figyelmeztet Philip Pilkington brit közgazdász.
máj. 8
13:54
A háború kirobbanása óta majdnem négymillió ukrán kapott menedékes státuszt az Európai Unióban (vg.hu)
A legtöbb menedékes státuszt Németország állította ki.
máj. 8
13:54
Egyre több elektromos meghajtású autót adnak el az Egyesült Királyságban (Tiszta Jövő)
Nagy-Britanniában 11,6 százalékkal, 132 ezer 990-re nőtt az új autók eladása áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján csütörtökön közzétett adatokból.
máj. 8
14:00
Hatékonyságjavítást várnak az MVM új vezetőitől (vg.hu)
A menedzsment változtatása az üzletmenetet nem érinti.
máj. 8
14:00
Bejelentették az első hat új MVM-menedzsment tag nevét és pozícióját (NRGreport)
Az MVM Csoport új vezérigazgatója úgy fogalmazott a minap megkezdett szervezeti változtatásról, hogy „nagyon rég történt ekkora mértékű átalakítás”, és ebben az interjúban jelentette be az első hat új menedzsment tag nevét és pozícióját is.
máj. 8
14:00
Itt az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtése (Magyar Mezőgazdaság)
Május 12-13-án, pénteken és szombaton kerül sor az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében.
máj. 8
14:06
Olyan hírt kapott Kína, aminek nagyon nem fog örülni (Portfolio)
Vezető politikus jelentette ma be, hogy az amerikai-Fülöp-szigeteki közös dél-kínai-tengeri járőrözés még az idén, a harmadik negyedévben megkezdődhet - adta hírül a Reuters.
máj. 8
14:06
Felállt az új MVM vezérkar, megnevezte a cég új vezetőit (NRGreport)
Óriási szervezeti átalakításokat jelentett be nemrég az MVM vezérigazgatója. Az új nevek mellett már azt is tudjuk, hogy konszolidációról, ügyfélszolgálati fejlesztésekről és nemzetközi növekedésről szólnak az új stratégiai tervek.
máj. 8
14:06
Higany, gránát: pusztul a sertés és 10 millió hektár föld (Agrárágazat)
Háborús mezőgazdaság Ukrajnában: Legalább 10 millió hektár termőföld és több százezer állat pusztult el eddig.
máj. 8
14:06
A benzinárak az egekben, a magyarok kétharmada mégis autóval utazott külföldre (Üzletem)
Akinek volt lehetősége külföldre utazni az idei első negyedévben, az jellemzően középkorú vagy idősebb volt, autóval kelt útra, a legtöbben négy napra mentek. A legnépszerűbb úti célok között Ausztria és Olaszország szerepelt – derül ki a Genertel Biztosító szerződéskötési adataiból.
máj. 8
14:09
Mit vár el az adóhatóság a partnerek ellenőrzése kapcsán? (Adózóna)
Az adóhatóság általánosságban elvárja az üzleti partnerek ellenőrzését: amennyiben üzleti partnerünk valamilyen adókijátszással érintett, és az adóhatóság szerint nem ellenőriztük megfelelő mértékben, úgy az adóhatóság megtagadhatja az áfalevonási jogot és bírságot vethet ki, olvasható a Deloitte Legal közleményében.
máj. 8
14:12
Az orosz légierő régi-új fegyvere, amely kihívás elé állítja az ukrán légvédelmet (vg.hu)
A siklóbombák olcsóbbak, mint egy cirkálórakéta, de a fronton sok gondot képesek okozni.
máj. 8
14:12
Tudatosak a magyarok, sokat nyernek az adótrükkel (Bank360 blog)
Március végén már csak 20 milliárd forint hiányzott a 11 ezer milliárdnyi lakossági állampapírvagyonból. Tekintettel arra, hogy áprilisban is jól fogyott az inflációkövető államkötvény, a 2019-ben beharangozott tervet mostanra valószínűleg kipipálhatja a kormány.
máj. 8
14:18
Indul a visszaszámlálás: pár hetük maradt a SZÉP kártyásoknak, hogy megússzák a sarcot (Pénzcentrum)
Idén januártól ténylegesen megszűntek a SZÉP kártya alszámlák, ami úgy tűnik, még a vártnál is gördülékenyebbé tette a juttatás felhasználását. Az év első négy hónapjában ugyanis akkora forgalmat bonyolítottak az egyik hazai kibocsájtó SZÉP kártyáival, mint az elmúlt év azonos időszakában, holott idén tavasszal az élelmiszervásárlások már nem növel
máj. 8
14:18
Már nemcsak az uniós forrást, hanem a hitelrészt is lehívná Magyarország (vg.hu)
A kettő összesen 5400 milliárd forint lenne.
máj. 8
14:24
Megint vette saját részvényeit a Richter (Portfolio)
Pénteken tovább vette saját részvényeit a Richter, bár a szokásosnál kisebb volumenben. Ezzel már közel 1,8 milliárd forintot költött a gyógyszergyártó a visszavásárlási program keretében.
máj. 8
14:24
A víztakarékos talajművelésen lesz a fókusz (vg.hu)
Az új KAP-ban pénzt hoz a fenntartható gazdálkodás.
máj. 8
14:24
A magyarok számára még a diéták is elképzelhetetlenek húsok nélkül (Magyar Mezőgazdaság)
A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki a Pápai Hús Kft. tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásából.
máj. 8
14:30
Megvannak az MVM új felsővezetői - Itt a teljes lista! (Portfolio)
A mai naptól kezdve a hatékonyság javításának céljával átalakul az MVM menedzsmentje - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsdén. A hat új vezetőről, és az átalakítás hátteréről Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója elsőként beszélt a Portfolio-nak adott, ma megjelent exkluzív nagyinterjúban.
máj. 8
14:30
Már az is felmerült, hogy vegyék fel Habonyt Trump 2024-es kampányához (Forbes)
Orbán Viktor politikájának hatása az amerikai jobboldalt is átformálta. Habony Árpád egy lépésre volt a 2024-es Trump-kampánytól.
máj. 8
14:32
Jelentős árvízvédelmi beruházások jönnek az Alföldön (Portfolio)
Az árvízi biztonság növelését szolgáló projektet valósít meg a Közép-Tisza völgyében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciuma az Európai Unió és a magyar állam 7,459 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a konzorciumi tag Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétf
máj. 8
14:36
Hivatalosan is uniós helyreállítási hitelt igényelt a kormány (Portfolio)
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter egy konferencia után jelentette be, hogy a magyar kormány már hivatalosan is benyújtotta az Európai Bizottsághoz az uniós helyreállítási alap hitelkérelmét. Ez mintegy 2600 milliárd forintnyi forrást jelenthet.
máj. 8
14:36
Peking figyelmeztette Európát, hogy meg ne próbáljon kínai vállalatokat szankcionálni (vg.hu)
A 27 EU-tagállam a tervek szerint szerdán tárgyal az új szankciós csomag előkészítéséről Brüsszelben.
máj. 8
14:36
A dolgozók harmada vándorolt el a cégektől tavaly (MMonline)
Ez kismértékű emelkedés az egy évvel korábbi fluktuációs adatokhoz képest. A szellemi dolgozók elvándorlása történelmi szintre emelkedett, 19 százalék volt. Egyedül a kereskedelem területén csökkent a fluktuáció, a szolgáltatás és termelés területén egyaránt nőtt – derül ki a HR-Evolution Kft. országos fluktuációkutatásából. A szakértő szerint a ro
máj. 8
14:39
Energiaügyi miniszter: lesz elég gáz jövő télen is (Menedzsment Fórum)
Idén egész évben, így télen is megmarad a rezsitámogatás - közölte Lantos Csaba energiaügyi miniszter Facebook-videóban hétfőn. A jövőben nagyobb teret kaphatnak az alternatív energiaforrások, mint a szélerőművek, a földhő vagy a biomassza.
máj. 8
14:39
Az adattolvajok úgy dolgoznak, mint a szarkák (Piac és Profit)
Az elmúlt egy évben legalább 100–150 ezer internetező adott információkat e-mailben személyes adatairól. Bár sokan biztosak abban, hogy legális szolgáltatói kapcsolatfelvétel történt, mintegy 20–50 ezer fő között lehet azok száma, akik illegális adathalászat áldozataivá váltak, tehát akár minden harmadik-ötödik internetező érintett lehetett – derül
máj. 8
14:42
Kijevbe utazik az Európa-napon Ursula von der Leyen (vg.hu)
Az Európai Bizottság elnöke az orosz invázió óta ötödik alkalommal látogat Ukrajnába.
máj. 8
14:45
Energiaügyi miniszter: egész évben marad a rezsitámogatás (Infostart)
Lantos Csaba energiaügyi miniszter Facebook-videóban jelentette be, hogy egész évben, így a következő fűtési szezon elején is marad a jelenlegi támogatási rendszer.
máj. 8
14:48
További régióban írtják a szúnyogokat (ProfitLine)
Hét régióban folytatódik a szúnyogirtás a héten: többek között földi biológiai lárvagyérítést terveznek a szakemberek a Dunakanyarban, valamint a folyó szekszárdi, bajai és mohácsi térségében, ahogyan a Velencei-tó környéki lápos élőhelyeken is - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
máj. 8
14:54
Ismerkedjünk az ékszíjakkal (Agroinform)
Minden fontos információ a szíjhajtásokról.
máj. 8
14:54
Újabb szarvashibát követhetnek el az európai gázkereskedők (vg.hu)
Egyre várják a még jobb árakat.
máj. 8
14:54
Egy Stanford professzor több ezer amerikai bank “potenciális fizetésképtelenségére” figyelmeztet (BitcoinBázis)
A First Republic múlt heti összeomlása, a három korábbi bank becsődölése és a Federal Reserve negyedpontos kamatemelése után, amely a
máj. 8
14:57
Hivatalos: megvannak az MVM új vezetői (Infostart)
Három új ember érkezését erősítették meg.
máj. 8
15:06
Kritikus szintekre süllyedt az amerikai bankrészvények árazása (vg.hu)
A meghatározó támasz letörésével a bankok a széles piacot is magukkal rántanák.
máj. 8
15:06
Indul a Ksh mezőgazdasági összeírása (Mezőhír)
Indul a mezőgazdasági összeírás! Már csak két hét, és elkezdődik a Ksh nagyszabású adatgyűjtése az agráriumban.

Keresés